Fejezet: 35
Arthur lakására mentek, és beraktak egy köteg törülközőt egy táskába,
aztán leültek várakozva, ahogyan azt minden galaktikus stoppos teszi
ideje nagyobb részében.
Repülő csészealjakat vártak.
"Egyik barátom tizenöt éven át csinált így" - mesélte Arthur egy
éjszakán, mikor kétségbeesetten meredtek az égboltra.
"Ki volt ő?"
"Ford Prefectnek hívták."
Azon kapta magát, hogy valami olyat tesz, amit elhatározása szerint
többé nem fog.
Azon tűnődött, hol lehet most barátja, Ford Prefect.
Valami különös véletlen kapcsán másnap két tudósítás jelent meg egy
újságban, az egyik egy repülő csészealjról szólt, míg a másik kocsmai
zavargásokról.
Ford Prefect felhajtotta Arthurt, mert az sosem válaszolt a
telefonhívásokra.
Igazából nagyon betegnek látszott, nem csupán olyannak, mintha egy
sövénykerítésen húzták volna át, de mintha áthúzása közben a
sövénykerítést egy kombájn kebelezte volna be. Betántorgott Arthur
vendégszobájába, nem fogadva meg mások tanácsát - ezt rosszul tette -,
mert az igyekezete teljesen kibillentette egyensúlyából, és Arthur
emiatt kénytelen volt bevonszolni őt a díványig.
"Kösz - szólt Ford -, köszi. Van e...?" - kérdezte, majd három órányi
alvásba merült.
"...valami fogalmad arról - folytatta azután, miután feléledt -, hogy
milyen nehéz bekapcsolódni a Brit telefonrendszerbe a Pleiades
túloldaláról? Láthatólag semmi, így elárulom - folytatta -, de előbb
megcsinálhatnád nekem azt a beígért, nagyon zaccos feketekávét."
Követte Arthurt, és kitántorgott a konyhába.
"A hülye telefonkezelők mindig azt kérdezik, hogy honnan hívsz, és
hiába jelölöd meg Letchworth-öt tartózkodási helyednek, mert rögtön
elárulják, hogy az nem abba az irányba van. Mit csinálsz?"
"Feketekávét."
"ó!" Ford meglehetősen csalódottnak tűnt. Kétségbeesetten nézett körül.
"Mi ez?" - kérdezte.
"Rizspehely."
"És ez?"
"Paprika."
"Értem" - mondta Ford ünnepélyesen, és egymásra helyezte a két tárgyat,
ám építménye egyensúlyát vesztette, így felcserélte a sorrendjüket, és
úgy már stabilnak tűnt.
"Kis űrbeli kimaradozás - szólalt meg. - Hol is tartottam?"
"A letchworth-i hívásnál."
"Persze, nem onnan hívtam. Ezt el is magyaráztam a nőnek. 'Bugger
Letchworth' - ből, hogy pontos legyek, 'ha ez a heppje. A teljesség
kedvéért elárulom, hogy egy kereskedelmi felderítőhajóról telefonálok a
Szíriusz Kibernetikus Társaság segítségével, pillanatnyilag közepes
fénysebességgel utazva azon csillagok közt, melyek talán ismertek a
maga világa számára, ám magácskának valószínűleg nem mondanának sokat a
nevek... - mondtam, és hozzátettem: Drága hölgyem' - mesélte Ford -,
mert nem akartam megsérteni őt tájékozatlansága miatt..."
"Tapintatos" - mondta Arthur.
"Pontosan - egyezett bele Ford -, tapintatos."
Vállat vont.
"Az űrbeli kimaradottság - mondta aztán -, bosszantó dolog. Ismét a
segítségedre leszek utalva, hogy emlékeztess, miről is beszéltem."
"'Csillagok között' - idézett Arthur - 'melyek talán ismertek a maga
világa számára, ám magácskának valószínűleg nem mondanának sokat a
nevek...'"
"'A Pleiades Epszilon és a Pleiades Zéta között' - fejezte be Ford
diadalmasan. - Ez a beszélgetés meglehetősen zűrös, nemde?"
"Tessék, a kávé."
"Kösz, nem kérek. 'És az ok, amiért - tette hozzá -, amiért ezzel az
unalmas telefonbeszélgetéssel kísérleteztem, és nem közvetlenül hívtam
az az, hogy a beszélgetési ráta a Pleaides-ben szó szerint a penny
elcsaklizást segíti elő. Hogy hangzik?"
"És a nő mit szólt?"
"Nem tudom. Ekkor - mesélt tovább Ford - kikapcsolt. így! Tippelj -
tudakolódzott -, mit tettem legközelebb?"
"Fogalmam sincs, Ford" - válaszolt Arthur.
"Kár - mondta Ford -, azt reméltem, hogy te legalább emlékeztetni
tudnál rá. Most már tényleg utálom az egész brancsot. Kerülik a
kozmoszt, zúgnak az égbolt végtelenjén a nyavalyás kis gépeikkel,
amelyek tulajdonképp működésképtelenek, vagy ha egyesek mégiscsak
használhatóak lennének, nem nyújtanak megfelelő minőségű szolgáltatást
és - dühösen felemelte hangját -, csipogni kezdenek, hogy tudassák, ők
megtettek minden tőlük telhetőt."
Ez tökéletesen igaz volt, és ez az igen tiszteletre méltó szemléletmód
kezdett terjedni a megfelelő gondolkodású emberek között, akik attól
váltak megfelelő gondolkodásúvá, hogy ez az igen tiszteletre méltó
szemléletmód kezdett terjedni köztük.
A Galaxis útikalauz stopposoknak állítása szerint a megvilágosodás
pillanatában, amelyet közel ötmillió kilencszázhetvenötezer
ötszázkilenc lapon át tárgyal, a Szíriusz Kibernetikus Társaságnak
köszönhetően "könnyű elsiklani a siker érzete fölött a vonalak alapvető
használhatatlansága miatt".
"Más szavakkal - és ez a teljes Galaxis sikeres társaságaira
sziklaszilárdan áll és sikerüket garantálja -, az alapvető tervezési
szépséghibák elrejtőznek a felületes tervezési szépséghibák közt."
"És ez a pacák - zagyvált Ford -, még többet akart eladni! Az ötéves
küldetése az volt, hogy új és különös világokat fedezzen fel, és
Fejlett Zene Pótló Rendszereket értékesítsen azok vendéglőiben,
liftjeiben és borozóiban! Amennyiben pedig az adott világok még nem
rendelkeznek vendéglőkkel, liftekkel vagy borozókkal, mesterségesen elő
kell segítenie a civilizációs fejlődést, mígnem végül lesz, a francba
is! Hol az a kávé!"
"Kiöntöttem."
"Csinálj még egyet. Most már eszembe jutott, hogy mit is csináltam
ezután. Köztudomásúan megmentettem a civilizációt. Vagy valami ilyesmit
csináltam."
Elszántan visszabotladozott a vendégszobába, ahol tovább beszélgetett
magával, a bútoron mászkált, és "bííp bííp" hangokat hallatott.
Pár perccel később nyugodt képet vágva követte őt Arthur.
Ford megrökönyödötten nézett.
"Hol voltál?" - követelődzött.
"Kávét készítettem" - válaszolt Arthur, még mindig nyugodt képpel.
Régen felismerte már, hogy Ford társaságában legjobb, ha folyamatosan
nyugodt képet vág az ember.
"Lemaradtál a legjobb részről! - őrjöngött Ford. - Lemaradtál arról a
részről, amikor a manus nyakába ugrottam! Most újra meg kell tennem
miattad!"
Felugrott a székre és széttörte.
"Most jobban sikerült - kommentálta az eseményt -, mint legutóbb" - és
a másik törött szék roncsára nézett az étkezőasztal mellé.
"Látom - szólt Arthur nyugodt szemmel méregetve a szék roncsát -, és,
ööö, milyen célt szolgálnak a jégkockák?"
"Micsoda? - sikított Ford. - Micsoda? Erről is lemaradtál? Ez a
félbeszakított animációs szolgáltatás! Mert a fickót félbeszakított
animációs szolgáltatásoknak vetettem alá. Ezt kellett tennem, nem?"
"úgy tűnik" - szólt Arthur nyugodt hangján.
"Meg ne érintsd!!!" - ordította Ford.
Arthur éppen vissza akarta tenni a telefont, amely valamiféle rejtélyes
oknál fogva az asztalon hevert nyugodtan csipogva.
"Rendben - szólt Ford -, hallgasd!"
Arthur felemelte a kagylót.
"Pontos időjelzést adunk" - szólt a telefon.
"Bííp, bííp, bííp - csipogott Ford -, pontosan ez hallatszik a pacák
hajójából, amíg alszik jégbe fagyva, lassan a Sesefras Magna holdja
körül keringve. A londoni pontos idő!"
"Értem" - mondta Arthur és úgy határozott, ideje feltenni a nagy
kérdést.
"Miért?" - kérdezte nyugodtan.
"Kis szerencsével - szólt Ford - a telefonszámla csődbe juttatja a
köcsögöket."
Izzadva esett vissza a székre.
"Egyébként - folytatta - drámai az érkezésem, nemde?"