Fejezet: 34
Hazafelé egy nő ült mellettük a repülőgépen, aki meglehetősen furcsán
nézett.
Csendesen suttogtak egymásnak.
"Még mindig tudni szeretném... - szólt Frenchurch -, mert erőteljesen
úgy érzem, hogy elhallgatsz valamit."
Arthur sóhajtott, majd elővett egy papírfecnit.
"Van egy ceruzád?" - kérdezte. A lány rövid keresés után átnyújtott
egyet.
"Mit csinálsz, drágám?" - kérdezte, miután az húsz percet töltött el a
ceruzát csikorgatva, kihúzogatva dolgokat, átjavítva, átírva, ismét
csikorgatva és irritálóan röfögve magában.
"Próbálok emlékezni egy címre, amit valaki egyszer megadott."
"Az élteted sokkal könnyebb lenne - mondta Frenchurch -, ha vennél
magadnak egy noteszt."
Végül Arthur átnyújtotta a papírt.
"Nézd át" - mondta.
Átnézte. A kaparások és áthúzások között ez állt: "Quentulus Quazgar
hegyek. Szervósztrichnin. Tengerszem negyed. Zarss csillag. QQ7-es
Galaktikus Szektor, Aktív J Gamma."
"És mi van ott?"
"Nyilvánvalóan - szólt Arthur -, Isten Utolsó Teremtményének Szóló
Üzenete."
"Ez már egy kicsit jobban hangzik - mondta erre Frenchurch. - Hogy
jutunk el oda?"
"Komolyan...?"
"Persze - válaszolt Frenchurch -, tényleg tudni szeretném."
Arthur a kis, karcos plexin át bámult ki az égboltra.
"Elnézést - mondta a nő, aki olyan furcsállva nézett rájuk -, remélem,
nem veszik sértésnek. Rendkívül unalmasnak találom az efféle
utazásokat, így jó, ha lehetőségem nyílik beszélni valakivel. A nevem
Enid Kalepsen. Bostonból. Maguk sokat röpülnek, ugye?"