Fejezet: 27
"Ez az egész dolog csodálatos - szólt Frenchurch pár nappal később. -
"De nekem tudnom kell, mi is történt velem? Látod, különbözünk. Te
elveszítettél és ismét megtaláltál valamit, én pedig megtaláltam, majd
elveszítettem. Megint meg kell találnom."
Frenchurch kivett egy nap eltávot, míg Arthur ezt az intervallumot a
fontosabb telefonok elintézésére fordította.
Murray Bost Henson egy újságíró volt az olyasfajta újságok egyikénél,
amelyeknek kis oldalait nagy képek töltik ki. Kellemes lett volna azt
mondani, hogy ő nem tartozott a legrosszabbak közé, de sajnos nem ez
volt a helyzet. Mindenesetre ő volt az egyetlen újságíró ismerőse
Arthurnak, ezért őt hívta fel.
"Arthur, te öreg, minden lében kanál barátom, vén levesestálam, milyen
lesújtó élmény, hogy felhívtál. Valaki mesélte, hogy kilőtted magad az
űrbe, vagy mi."
Murray sajátságos eszköztárból táplálkozó nyelvvel kommunikált, amelyet
a maga számára alakított ki, és soha senki nem volt képes használni,
sőt megérteni sem. Összességében semmit sem jelentett, amit mondott.
Részeiben már valami apró értelemfoszlányok voltak felfedezhetők, ám
ezeket soha senki nem volt képes kiragadni az értelmetlenség lavinája
alól. Mire később kitaláltad volna, miről is beszélt, gyakran már túl
késő volt.
"Mi?" - kérdezte Arthur.
"Csak egy rémhír, öreg elefántagyaram, te drága kis zöld posztójú
kártyaasztalom, csak egy rémhír. Talán a semmiség megjelölésére
pályázik, de ehhez idézetre van szükségem. Tőled."
"Nincs mit mondanom, csak kocsmába invitállak."
"Megoldjuk, öreg protézis lábpótlóm, megoldjuk. Olyan jól lesz, akár az
a derék, azoktól a másik dolgoktól, amelyek a folytatásos sorozat egyéb
epizódjaiban lelhetők fel, így akár a birtoklását vissza is
utasíthatnám. Elnézést, kiesett valami a fülemből."
Kis szünet következett, majd a vonal másik végén Murray Bost Henson
tűnt fel ismét hitelesen remegve.
"Éppen eszembe ötlött egy régi emlék elmélyült lenyomata - szólt -,
amely arról tartott beszámolót, hogy milyen rossz is volt az az éjjel,
az elmúlt napi. Egyébként, öregem, én aztán nem állítom; milyennek is
találod Héli üstökös üldözését?"
"Semmilyennek - mondta Arthur mély sóhajjal -, sem találom Héli üstökös
üldözését."
"Rendben. És milyennek találod a Héli üstökös nem üldözését?"
"Pihentetőnek, Murray."
Kis szünet következett, amíg Murray ezt lejegyezte.
"Kösz, elég ennyi, Arthur. Elég Ethelnek, nekem és a csirkéknek. A heti
vadságok közepébe férkőzve még csak nem is kiugró. A cikk címe lehetne
például Heti Vadságok. Mit szólnál?"
"Tökéletes."
"Szorul a hurok: először rátaláltunk valakire, aki folyton esőt szór
magára."
"Hogy?"
"Ez az igazság fuszeklijének abszolút felső vége. Minden lejegyződött
egy kis, fekete könyvecskébe valamiféle vontatott vidámság által. A Met
iroda jéghideg banán vastagságú tejszínné lesz, míg mókás kis alakok
röpködik körbe a világot öntörvényűen kis dobozokkal és csepegtetőkkel.
Ez a pacák a méh méhe,
Arthur, a darázs fullánkja. Ahogyan azt kijelenteni szándékozom, ő az
erogén zóna gyűjteménye a főbb röpködő rovaroknak a nyugati oldalon.
Esőistennek kereszteltük. Klassz, mi?"
"Azt hiszem, találkoztam vele."
"Jól hangzik. Mit mondtál?"
"Találkozhattam vele. Nem az, aki folyton panaszkodik?"
"Hihetetlen! Találkozó számodra egy Esőistennel?"
"Ha egyről beszélünk. Mondtam neki, hogy le kéne már állnia a
panaszkodással, és meg kéne mutatnia valakinek a kis könyvet."
Megnyerő szünet következett Murray Bost Henson telefonvonal-vége
irányából.
"Ez aztán a na ja. Ez aztán teljesen egy olyan, amit te. Figyusz, tudod
te egyáltalán, hogy a Malaga utazásszervezője mennyit csöngetett le
neki csak erre az évre, hogy nehogy arrafelé járjon? úgy értem az
irritáló Szaharát, meg az efféle unalmas cuccokat most tegyük félre, ez
a pacák befut valamit, ami az orra előtt lenget egy karrier feliratú
táblát, és csak el kell kerülnie helyeket. Következésképp dől a pénz.
Szörnyeteggé amorfizálódik, Arthur, és mi még a bingó főnyereményét is
a nyakába varrjuk."
"Lehet, hogy azt akarjuk, hogy riportot készítsünk veled, Arthur.
Mármint az emberről, aki az Esőistent esésre késztette. Jól hangzik,
nem?"
"Nem rossz, de..."
"Esetleg lehet, hogy szükségünk lehetne egy fotográfiára, amelyen egy
kerti slag alatt állsz, de ez minden. Hol vagy?"
"Ööö, Islingtonban. Figyelj, Murray..."
"Islington!"
"Ja..."
"Nos, ez az igazi vadsága a hetünknek, egy komolyan laza cucc. És
mizújs a röpködő emberekkel?"
"Passz."
"Erről is tudnod kell. őrült jó kis téma. Társas tésztadagasztás. A
helyiek izzásban tartják a forró drótot egy röpködő szex ügyében.
Fényképészeket lövünk fel éjszakánként. Tudnod kell..."
"Nem."
"Arthur, merre csámborogtad magad? úgy értem, az űr nem is olyan rossz.
Idézned kéne. Persze az a pár kis hónap... Figyi, a hetünk éjszakáit
követő éjszakák, drága sajtszalagom, körötted forognak. Röpködő alakok
mindenféléket tesznek egymással. És nem a falon átlátásról avagy
széthulló hidakról beszélek. Szóval semmi?"
"Semmi."
"Arthur, majdhogynem leírhatatlanul ízletes volt társalgásunk,
haveriuszom, de most lelépek. Küldök fényképészt és slagot. Címedet
akarom. Készenlétben állok."
"Figyelj, Murray, azért hívtalak, hogy megkérjelek valamire."
"Sok a dolog."
"Ki kéne nyomozni valamit a delfinekről."
"Semmi. Az elmúlt években semmi. Felejtsd el! Leléceltek."
"Fontos."
"Örezsem, ez érthetetlen. Ez a sztori nem az életben tartható fajtába
tartozik, a hírek is csak arról szólnak már, hogy nincs miről szólniuk.
Különben is, semmi. Próbáld a Vasárnapot. Talán azok csurgattak valamit
egy 'Micsoda történt a delfinek micsodájával' címmel az elmúlt pár
évben valamikor augusztusban. De most miről írnának? 'Még mindig nem
kerültek meg a delfinek'? 'Folyatódik a delfin rejtély'? 'Delfinek - a
jövő nélkülük'? Kezd leapadni, behalni a sztori, Arthurom.
Lefekszik és rúgdos kicsi lábaival és a nagy, arany cövekbe röppen, a
gyümölcspóznára."
"Murray, nem érdekel akármi. Csak az, hogy hogyan beszélhetnék azzal a
kaliforniai pacákkal, aki azt állítja, tud valamit. Te talán tudod."