Fejezet: 26
Arthur egy röpke pillanatig engedélyezte magának a gondolkodást,
miközben tovább sodródtak felfelé, erőteljesen remélte, hogy a barátai,
akik mindig is kellemesnek, mégis unalmasnak találták, jól érezték
magukat a kocsmában, és jó ideje ekkor gondolt rájuk először.
Tovább sodródtak, lassan, csigavonalban egymás körül, akár a
szikomorfáról lehulló magvak a szikomorfa körül egy őszi napon, attól
az apróságtól eltekintve, hogy ők az ellenkező irányba tették azt.
Ahogyan sodródtak felfelé, az agyuk a tudás extázisában énekelte, hogy
akár teljességgel, akár tisztára, akár tökéletesen lehetetlen az, amit
éppen tesznek, a fizikának még sokat kell fejlődnie.
A fizika megrázta fejét, más felé nézett, arra koncentrált, hogy az
Euston úton haladó, nyugati átjáróhoz közeledő autókat mozgásban
tartsa, hogy az utcai fényeket izzásban tartsa, és hogy valakinek a Pék
utcában leejtett hamburgerét szétloccsantsa a betonon.
A londoni fények gyöngyfüzérei vesztek el alattuk, és Arthurnak
figyelmeztetnie kellett magát, nehogy úgy járjon, mint Krikett különös
színű mezejei fölött, a galaxis egy távoli pontján; pöttyök ereszkedtek
araszokkal közelebb hozzájuk az égbolton, míg London csak himbálódzott,
ringott, forgolódott, forgott.
"Próbálj lezuhanni!" - szólt Frenchurchnek.
"Mit?"
A lány hangja furcsán tisztának és távolinak tűnt a mérhetetlenül üres
levegőben. Az lélegzetelállítóan tiszta, könnyű és áthatolható volt,
ráadásul egyszerre volt lélegzetelállítóan tiszta, könnyű és
áthatolható.
"Repülünk" - szólt Frenchurch.
"Semmiség - mondta Arthur -, semmiség. Próbálj lezuhanni."
"Lez..."
A lány elengedte a kezét, majd elképesztő módon eltűnt Arthur alatt,
bukfencezve, kétségbeesetten kapkodva a semmi után.
A fizika Arthurra mosolygott, majd ijedten vette észre, hogy Arthur is
eltűnt szédítő sebességgel, minden testrészével - leszámítva
hangszálait - sivítva.
Himbálództak, és mivel ez Londonban történt - egészen pontosan fölötte
-, ezért nem megengedetten tették azt.
Arthur nem tudta elkapni őt, mivel ez Londonban történt - egészen
pontosan fölötte -, és nem hétszázötvenhat mérföldre, még pontosabban
Pisaban, ahol Galileo tisztán demonstrálhatta, hogy két zuhanó test
pontosan ugyanakkora gyorsulással zuhan.
Zuhantak.
Arthur zuhanása közben felismerte, betegesen szédülve, hogy ha az
emberek mindent elhinnének, amit az olaszok a fizikáról állítanak,
akkor egy egyszerűbb tornyot sem lennének képesek egyenesen felhúzni,
és akkor komoly gondok lennének, és a francba! Frenchurch egyre
gyorsabban zuhant.
Utánagyorsult, megtapogatta vállait és megragadta. Megfogta.
Rendben. Most már együtt zuhantak, s ez igen szép, romantikus látvány
volt, de alapjában véve nem hozott megoldást a problémára, arra, hogy
zuhantak, és a föld nem volt kíváncsi az Arthur tarsolyában lévő egyéb
trükkökre, ám találkozni akart velük, és expressz vonatján közeledett.
Nem tudta felfogni a súlyát, mert nem volt segítségére ebben semmi. Az
egyetlen dolog, amire ebben a pillanatban gondolni tudott, az volt,
hogy nyilvánvalóan ki fognak purcanni, és amennyiben a nyilvánvalóság
ellen akart volna tenni, nyilvánvalóan valami nem nyilvánvaló eszközhöz
kellett volna folyamodnia. Érezte a teória idegen mivoltát.
Elengedte a lányt, arrébb lökte, s amikor ő az ő halálra rémült arcát
Arthur felé fordította, elkapta a kisujját a saját kisujjával és
fellendítette őt, majd ügyetlenül maga is utánabukfencezett.
"A francba" - szólt a lány, amint a lélegzetelállító semmi tetejére
csüccsent, és mikor összeszedte magát, tovább röppentek az éjszakában.
A felhők szintje alatt megálltak és megvizsgálták a helyet, ahonnan
valami lehetetlen módon visszakerültek. A földet nem lehetett jól
kivenni, de annyi bizonyos volt: távolodott.
Frenchurch észrevette, hogy ha a szélnek csapja magát, káprázatos
pirulettek bemutatására válik képessé, bemutatásuk után pedig mindig
kis visszaesés következett, amitől a ruhája hullámzott körötte, és ez
az a pont, ahol a Marvinra és Ford Prefectre kiéhezett olvasóknak azt
javaslom, hogy lapozzanak pár fejezetet, mivel Arthur már nagyon
türelmetlenné vált, és hozzásegítette a lány ruhadarabjait a
lejövetelhez.
A szél továbbsodorta azokat, mígnem akár porszem, szétfoszlottak, és
különféle bonyolult okokból forradalmasították a hunslowi családi
életet, mikor egy reggelen egy szárítókötélen landoltak.
Csendben ölelkezve sodródtak tovább, mígnem nedves ködbe kerültek,
olyanba, amilyen a repülőgépek szárnyai körül szokott keletkezni, ám
érezni sosem lehet, mert az ember az áporodott, meleg levegőben ücsörög
ilyenkor és a kis, kör alakú karcos plexilemezen át bámul ki, miközben
valaki más kisfia türelmesen forró tejjel locsolja le a ruháját.
Arthur és Frenchurch ezzel szemben érezhette a leheletfinom vékonyságú,
hideg koszorút testeik körül, nagyon hűvösen, nagyon vékonyan. Érezték
- még Frenchurch is, aki most már csak néhány Marks and Spencer
ruhadarab védett a természeti hatásoktól -, hogy ha nem zavartatják
magukat a gravitációs erőtől, akkor az enyhén hideg levegő továbbáll
fütyörészve.
A Marks and Spencer ruhadarabokat, amelyeket most Frenchurch
elmozdított misztikusabb testrészeiről, Arthur segítette leemelni
nagyon, nagyon lassan, ami az egyetlen lehetséges módja a levételnek
repülés közben, jelentős mértékben megkárosítva ezáltal erkölcsileg az
alattuk elhaladó Isleworth-öt és Richmond-ot.
Hosszú ideje tartózkodtak egy felhő belsejében, mert az egy méretesebb
darab volt, aztán végül fölé emelkedtek, Fenchurch lassan pörgött,
mintha egy csillaghal emelkedett volna ki egy megáradt folyóból, és
mindketten felismerték, hogy a felhők fölötti éj komoly megvilágítással
rendelkezik a hold fényének köszönhetően.
Az éjszaka sötéten csillogott. Különféle hegyek voltak arrafelé a maguk
sajátságos, fehér, sarkvidéki havában.
Egy magasan megrakott gomolyag fölé emelkedtek, majd lassanként, lustán
körbesodródták kontúrjait, amint Frenchurch kiforgatta Arthurt
ruhadarabjaiból, egyesével útjukra engedte azokat, hagyta beleveszni a
borítékfehér semmibe.
A lány megcsókolta Athurt, megcsókolta a nyakát, a mellkasát, és
sodródtak tovább, lassan forogtak valamiféle ki nem ejtett T betűt írva
az égbe, amely akár a Fluoreszkáló Tűzsárkányok röppályáját is
formázhatta volna, amikor is pizzától eltelve csapkodnak szárnyaikkal,
és köhögnek.
Ugyanakkor nem voltak ott sem Fluoreszkáló Tűzsárkányok, sem egyéb
dinoszauruszfajták, sem dodók, sem a Mutáns D dúr Hosszabbik Elcsépelt
Téliálma a Fraz Csillagkép alatt, és a Boeing 747-esek is kezdtek
szomorú módon kiveszni, az univerzum pedig sosem fogja megtudni,
milyenek is voltak ők valójában.
Az ok, amiért a Boeing 747-es váratlanul felkerült a felsorolás
listájára, az, hogy egy perccel később valami nagyon hasonló dolog
lépett be Arthur és Frenchurch magánéletébe.
Ezek a valamik igencsak termetesek. Ha találkozol eggyel a levegőben,
megfigyelheted. Mennydörgésszerű robajjal tűnik fel, sivító
légáramlatokat kelt, félrelök, ha hasonlóan eszement tevékenységet
folytatsz, mint Arthur és Frenchurch folytatott a közelben, akárcsak a
pillangók a Blitz-ben.
Ekkor, bár szívfájdítóan idegesítő volt a találkozó, egy pillanattal
később egy csodálatosan új gondolatot ébresztett a robaj kellős
közepén.
E. Kapelsen, a bostoni hölgy, aki valójában az idősebb fajtához
tartozott, hirtelen úgy érezte: élete a végéhez érkezett. Sok mindent
látott már, sokminden megtréfálta, de egy kicsit nehezen viselte az
utolsó felvonást annak unalmassága miatt. A látvány kellemes volt
ugyan, ami a tevékenység jellegéből adódott, ám egy kicsit túl
rutinszerűen lett végrehajtva.
Sóhajtva feljebb húzta a kis plexi ablakocska takaróját, és a szárnyra
meredt.
Először arra gondolt, hogy hívja az utaskísérőt, aztán arra gondolt,
hogy a francba is, mégsem, persze, hogy nem, ez nem az ő dolga.
Ekkor a két alak elhagyta a szárnyat és elbukfencezett egy
légörvénnyel, ami miatt piszok sokat bosszankodott.
Roppant mértékben csillapodott dühe, mikor ráébredt, hogy bármi, amit
valaha is állítottak neki, valójában hazugság volt.
A következő reggelen Arthur és Frenchurch sokáig aludtak a sikátorban
dacára a folyamatos bútorrestauráció keltette jajgatásnak.
A következő éjszakán megismételték az egészet, csak akkor már Sony
Walkman-ekkel.