Fejezet: 22
Az islingtoni éjszaka édes volt és illatos.
Persze, nem voltak Fluoreszkáló Tűzsárkányok a sikátor környékén, de ha
valaki felkínálta volna, hogy lecsúszik a lejtőn egy pizzával,
egyáltalán nem is lett volna rá szükségük.
Mikor az extra ajókás amerikai csípősük közepén tartottak, akár azt is
követelhették volna, hogy a magnóba Dire Straits kerüljön, s ezzel
fokozhatták volna a hatást.
"Nem - szólt Frenchurch -, még ne."
Arthur berakta a Dire Straits-et. Frenchurch félig kitárta a felső
szinti ajtót, hogy még több éjszakai illatost eresszen be. Mindketten
ugyanazon a díványon ültek, igen közel a nyitott pezsgősüveghez.
"Nem - szólt Frenchurch -, addig ne, amíg ki nem találtad, mi is a baj
velem. Bár feltételezem - tette hozzá nagyon, nagyon, nagyon csendesen
-, hogy most is tapogatással kezdenéd."
Arthur erre ezt kérdezte: "Akkor hogy csináljam?"
"Folyamatosan elmélyülve - válaszolt Frenchurch - az alkalom
varázsában."
Arthur kezei lefelé indultak.
"Folyamatosan elmélyülve - folytatta Frenchurch - valami másban."
"ó, igen!"
Mark Knopflernek különleges képessége van vonyításokat előidézni és
szombat éjszakai angyal hangján énekelni, kifárasztani az embert, aki
egész hetét jó dolgokkal töltötte és felhívni a figyelmét egy kis
csapolt sörre, amely nem feltétlenül tartozik ide, mert a lemez még nem
ért ehhez a részhez, ám sok minden más is fog történni, mikorra igen,
sőt mivel a krónikus nem szándékozik ott ülni egy tack-listával és egy
stopperórával, ezért úgy tűnik, a legjobb, ha nem teszünk említést
erről, ameddig a dolgok folyama lassú.
"Most jön - szólt Arthur - a térded. Valami borzalmas, tragikusan rossz
a bal térdeddel."
"A bal térdemnek - mondta Frenchurch - semmi baja."
"Hát akkor?"
"Tudtad...?"
"Mit?"
"Ah, rendben, biztosan. Nem, csak folytasd!"
"Szóval valaminek a lábaddal kell lennie..."
A lány szendén mosolygott, vállait vonogatta semlegesen a párnához
dörgölőzve. Mivel vannak az univerzumnak is párnái, a Squorshellous
Bétán, pontosabban a matracok kettős mocsaras világában, amelyek
aktívan élvezik a hozzájuk dörgölőzést, különösen a semlegest, mert a
vállak eltérő ritmusban mozognak, és hiányuk katasztrofális. Akárcsak
az élet egyéb területein.
Arthur megemelte a lány bal lábát, és tüzetes vizsgálatnak vetette alá,
és ezzel egyben megnehezítette maga számára a tárgyilagos gondolkodást.
"El kell ismernem - mondta -, hogy fogalmam sincs, mit keresek."
"Megtudod, ha megtaláltad - szólt a lány -, komolyan. - Kicsit
megcsúszott a hangja. - Nem az az."
A rejtély erősödésével Arthur a padlóra helyezte a bal lábat, és
mozgásba lendült célba véve ekkor a jobb lábat. A lány mozgásba
lendült, átkarolta, megcsókolta Arthurt, mert a lemez ahhoz a részhez
ért, amit, ha ismerted volna a felvételt, tudtad volna:
elképzelhetetlenné teszi a nem megtételt.
Aztán odaadta a jobb lábát.
Arthur megütögette azt, ujjait végigfuttatta a bokán, a lábujjak alatt,
a rüsztje alatt, de semmit sem talált.
A lány szórakozva nézte, nevetett és a fejét rázta.
"Ne, ne hagyd abba! - kacagott -, de ez persze nem az."
Arthur abbahagyta, és rácsodálozott a lány bal lábára.
"Ne hagyd abba!"
Arthur a földre ejtette a jobb lábat, ujjait végigfuttatta a bokán, a
lábujjak alatt, a rüsztje alatt és ezt mondta: "úgy érted, tennem kéne
valamit a lábbal, amit tartok...?"
A lány ismét vállai hullámoztatásába kezdett, amivel aktív élvezetet
nyújthatott volna a Squornshellous Béta matracainak.
Arthur szemöldökráncolásba kezdett.
"Emelj fel!" - mondta csendben a lány.
Arthur leeresztette a jobb lábat, és felállt. A lány ugyanezt tette.
Arthur felkapta a lányt és ismét megcsókolta. Ez eltartott egy darabig,
aztán a lány megszólalt: "Most már letehetsz".
Arthur zavarában le is tette.
"Nos?"
A lány majdhogynem kihívóan nézett.
"Nos, mi a gond a lábaimmal?" - kérdezte.
Arthur nem értette. A földön ücsörgött, térdeit és kezeit leeresztette,
hogy megvizsgálja, mintha tudná, miről van szó. Ahogy közelebbről
szemügyre vette, valami különös sújtott belé. A fejét a földre
tapasztva bámult. Hosszú szünet következett. Felült.
"Igen, látom mi a baj a lábaiddal. Nem érnek a földhöz."
"Szóval, mi a véleményed...?"
Arthur felnézett gyorsan, és a sötétlően aggódó szemekre meredt. A lány
ajkába harapott és remegett.
"Mit...? - dadogott - Te...?" - kivette haját szemeiből, amelyek sötét,
rettegő könnyekkel teltek meg.
Arthur gyorsan felegyenesedett, átkarolta és megcsókolta.
"Talán megteheted, amit én" - szólalt meg, majd egyenesen kisétált a
felső szint kijáratán.
A lemez egy jó kis részhez ért.