Fejezet: 17
Nyomorúság. Depresszió. Még több nyomor és még több depresszió. Tervre
volt szüksége, és megajándékozta magát egyel.
Meg fogja tudni, hol állt a barlangja?
Az idő előtti Földön ugyanis barlangban élt, nem valami szépben,
tulajdonképp egy egészen pocsékban, de... Nem volt de. Tökéletesen
pocsék barlang volt, és utálta is. De öt éven át használta otthonaként,
és az embernek szeretnie kell lakását. Arthur Dent pedig ember volt,
ezért Exeterbe ment, és vett egy számítógépet.
Persze, hogy ez kellett neki, egy számítógép.
úgy érezte, szüksége van néhány komoly elhatározásra, mielőtt fogja
magát, és csapkodni kezdi azt a valamit, amit az emberek valami hiba
folytán játékra használnak. Mi lett volna a komoly elhatározása?
Felkutatni a pontos helyét barlangjának az idő előtti Földön.
Tolmácsolta is szándékát az eladónak.
"Miért?" - kérdezte az.
Ez nehéz kérdés volt.
"Rendben, felejtse el - folytatta a boltos. - Hogyan?"
Aztán sóhajtott, és leejtette vállait.
"Van gyakorlata a számítástechnikában?"
Arthur azon tűnődött, hogy bármit is említ Eddie-nek az Aranyszív hajón
lévő fedélzeti számítógépekről, már végére is jutnának a
beszélgetésnek, vagy ha jobban belegondol - de úgy határozott, mégsem.
"Nem" - mondta.
"Jó kis délután" - mondta az eladó a boltban, persze magának.
Arthur persze vett egy Apple-t. Néhány nappal később igényelt valami
földrajzi szoftvert is, berajzolta a csillagok mozgását, durva kis
grafikonokat készített a csillagok állásáról, amit akkor láthatott,
amikor éjszaka kinézett a barlangjából, lázasan dolgozott hetekig,
mosolyogva vonta le a következtetést, amit szükségszerűen meg kellett,
hogy tegyen: az egész terv bolondság volt.
Nem értek semmit emlékezetének durva rajzai. Még csak azt sem tudta,
milyen régen volt - Ford Prefect durva számításai szerint néhány millió
éve -, és ő egyszerűen nem volt jó matekból.
Még mindig olyan eljáráson dolgozott, ami valamiféle eredményt
produkálhat. Elhatározta, hogy nem törődik az egész marhasággal, a
nehézkes megközelítéssel és a sok találgatással még abban az esetben is
szerencsésnek mondhatja majd magát, ha legalább a jó galaxist
megtalálja.
Ezt jó eredménynek hívná. Ki tudja?
Mikor sikerülne, a számtalan végzetesen rossz próbálkozás után végre
meglelhetné, bár ezt ő sem gondolta komolyan. Londonba ment, és
bekopogott a megfelelő ajtón.
"ó! Azt hittem, előbb felhív."
Arthur ásított csodálkozásában.
"Csak néhány percre jöhet be - mondta Fenchurch -, éppen távozni
készülök."