Fejezet: 13
Azon az estén otthon körbetáncolta a házat, mintha kukoricamezőkön
vágtatna lassan, folyamatos, felrobbanó vihogások között, és arra
gondolt, hogy akár meg is hallgathatná a dudazenét, amit megnyert.
Nyolc óra volt, és elhatározta, rákényszerítette magát, hogy
végighallgassa a lemezt, mielőtt felhívja a lányt. Talán másnapra kéne
halasztania. Az jobb lenne. Vagy még inkább a jövő héten valamikor.
Nem. Nem játszik. Akarta a lányt, és nem érdekelte, ki tudott róla.
Teljesen, egészében akarta, rajongott érte, vágyott utána, és sokkal
több mindent tervezett be kettejükkel, mint amire egyáltalán szó
létezett.
Éppen azon kapta magát, hogy "juhhé" -t kiált nevetséges táncában. A
szemei, a hangja, a mindene...
Megállt.
Fel fogja rakni a lemezt. Aztán felhívja.
Nem kéne mégis előbb hívnia?
Nem. Ezt kell tennie. Feltenni a dudazenét. Meghallgatja, minden egyes
jajgatásával. Aztán telefonál. Ez a helyes sorrend. Ezt kell tennie.
Tartott tőle, hogy amihez hozzáér, az felrobban.
Felvette a lemezt. Nem robbant. Kicsúsztatta tartójából. Kinyitotta a
lemezjátszóját, bekapcsolta az erősítőt. Mindkettő túlélte. Bolondosan
vigyorgott, ahogy a lemez stílusára kezdett lejteni.
Leült és meghallgatta ünnepélyesen a "Skót katoná" -t.
Aztán a "Csodálatos báj" -t.
Aztán valamit egy völgyféléről.
A csodálatos vacsoraidejére gondolt.
Éppen távozni akartak, amikor egy csúnya "jahhúú" vonta magára a
figyelmüket. A megdöbbentően prűd nő hullámzott feléjük a termen át
valami hülye, törött szárnyú madarat imitálva. Mindenki feléjük fordult
a kocsmában részvétükben.
Semmit sem hallgattak el abból, hogy mennyire elégedettek, hogy Anjie
mindenki 4 font 30 penny-jétől meggyógyul, mivel pont ennyi hiányzott a
veseátültetéséhez, és bizonytalanul tartózkodtak, amikor elhangzott,
hogy valaki megnyerte a meggylikőröket, és eltartott pár percig, mire
megkérdezte a jahhúúzó nő, hogy van-e valakinél harminchetes?
Arthur talált magánál egyet. Dühösen nézett az órájára.
Frenchurch meglökte.
"Gyerünk - mondta -, vegye el! Ne legyen rosszkedvű. Mondjon egy szép
kis beszédet arról, hogy mennyire örül, hogy él, aztán mesélje el,
milyen volt! Hallani akarom a lemezt. Gyerünk."
Legyintett kezével és elment.
A törzsvendégek kicsit ömlengőnek találták beszédét. Mindez pedig egy
skót dudadzenének volt köszönhető.
Arthur gondolkozott, meghallgatta a zenét, és további nevetőgörcsök
rázták.