Fejezet: 10
"A harmadik sípszó egy... harmickettő... és tíz másodpercet jelez."
"Bííp... bííp... bííp."
Ford Prefect visszafojtotta ördögi kielégülésének kuncogását, aztán
felismerte ennek fölöslegességét, és boszorkányos nevetésben tört ki.
Végigkapcsolta a bejövő jeleket a hajó hi-fijén, amelyeket befogott a
Szub-Éta Hálózatról, és az igen nyúlós, dal-énekes hang betöltötte a
kabint.
"A harmadik sípszó egy... harmickettő... és húsz másodpercet jelez."
"Bííp... bííp... bííp."
Kicsit felhangosította, miközben óvatosan szemlélte az alakok
változását a számítógép kijelzőjén. Amióta csak az eszét tudta,
egyetlen kérdés foglalkoztatta az energiafelhasználásról. Nem akarta a
lelkiismerete halálát.
"A harmadik sípszó egy... harmickettő... és harminc másodpercet jelez."
"Bííp... bííp... bííp."
Körbenézett a kis hajón. Valami folyosófélén ment le.
"A harmadik sípszó..."
Bedugta fejét egy kis, funkcionálisan csillogó, fém fürdőszobába.
"...egy..."
Tökéletesen hallotta.
Benézett a kis, alvó negyedekbe.
"...harminckettő..."
Kicsit torzított. Egy törülköző árnyékolta le az egyik hangszórót.
"...és negyven másodpercet jelez."
Rendben.
Benézett a csomagtérbe, és a hangzást nem találta kielégítőnek. Túl sok
csomag szemét volt berakodva. Visszalépett, és megvárta az ajtó
becsukódását. Feltörte az irányító panel ajtaját, és megnyomta a kioldó
gombot. Egy zuppanó morajlás halt el gyorsan a nagy csendben. Kis
pihenő után rövid pisszegés hallatszott.
Aztán az is elhalt.
Ford várt a zöld fény felgyulladására, majd ismételten kinyitotta az
immáron üres csomagteret.
"...egy... harminchárom... és ötven másodpercet jelez."
Klassz.
Aztán fogta magát, és utolsónak megvizsgálta a mentőkabint, ahol pont
olyan volt a hangzás, amilyet akart.
"A harmadik sípszó egy... harmic... négy... lesz... pontosan."
Beleborzongott, ahogy átlátott a bent élő életforma erősen fagyott
borításán. Egy napon - ki tudja, mikor - felébred, és ha megtette,
tudni fogja, mikor volt. Nem pontosan helyi időben, de hát akkor mi
van?
Kétszeresen ellenőrizte a számítógép kijelzőjét a hibernáló ágyak
felett, lejjebb vette a fényerőt, és ismét ellenőrizte.
"A harmadik sípszó..."
Kitipegett, és visszament az irányító-fülkébe.
"...egy... harmincégy... és húsz másodpercet jelez."
A hang olyan tisztán szólt, mintha egy londoni telefonból jött volna,
amit Ford persze régóta nem hallott.
A tintás égboltot bámulta. Egy csillagméretű brilliáns kenyérmorzsát
láthatott a Zondostina távolságára, vagy ahogy azt egy más világban
hívták, ahonnan a dalénekes hang is áradt: Pleiades Zeta.
A csillogó narancsgyűrű mögött, amely kitöltötte az óriás gázbolygó
Sesefras Magna látható felének több, mint felét, ahol a Xaxisia
hadihajói állomásoztak, éppen a horizont fölé emelkedett egy szép kis
hold, az Epun.
"A harmadik sípszó..."
Húsz perce bámulta a csökkenő hézagot a hajó és az Epun között, és a
hajó számítógépe számokat dobott ki, amikkel a hold körüli pályára
lehet állni, és amikkel el lehet hagyni a pályát.
"Egy... ötvenkilenc..."
Az eredeti terv szerint a hajó külső jeleit lezárta volna, hogy addig
tartsa láthatatlanságát, amíg csak valaki észre nem veszi, de aztán
jobb ötlete támadt. Állandó, toll-vékonyságú, adásszerű jeleket kezdett
kibocsátani, a bejövő időjelzéseket, amik ugyan nem tarthatnak ki a
repülés mind a négyszáz fénysebességgel megtett évében, de utólag
kellően nagy kavarodást okoznak majd.
"Bííp... bííp... bííp."
Vihogott.
Nem szeretett úgy gondolni magára, mint egy vihogó, nevetgélő alakra,
de el kellett ismernie, hogy az elmúlt fél órát vihogással és
nevetgéléssel töltötte.
"A harmadik sípszó..."
A hajó majdnem tökéletesen pályára állt a sosem látogatott hold körül.
Majdnem tökéletesen.
Egyetlen dolog maradt hátra. Ismét lefuttatta a számítógép
szimulációját a Menekül-O-Bogarantyú leszállásáról, egyensúlyozásáról,
matematikai pontosságú mozgásáról, és látta, hogy ez jó.
Mielőtt elment, leoltotta a villanyt.
Amint az ő ici-pici mentőkabinja levált a maga kis háromnapos
keringését megkezdeni a Sesefron kikötő körül, néhány másodpercig toll-
vékonyságú jeleket bocsátott ki, amelyek nálánál sokkalta nagyobb távot
fognak majd befutni.
"A harmadik sípszó két... tizenhárom... ötven másodpercet jelez."
Vihogott és nevetett. Nagyot kacagott volna, de a hely nagysága nem
tette ezt lehetővé.
"Bííp... bííp... bííp."