Dimenzió #13

Achilles Dent - a gondolkodó ember

(irodalom)

                                 Fejezet: 6


   Innen  négy mérföldnyi gyaloglásra volt a falu; egy mérfölddel a kanyar
   után   az   a   förtelmes   Russell   erőszakkal   kitette  a  időjárás
   viszontagságaiba.
   A  Saab  egybeolvadt  az  éjszakával.  Arthur nézte, amíg elhajtott, és
   felismerte,  hogy öt éve teljesen elvakultan élt: nem vette észre, hogy
   túl nagy kalapot hordott.
   Gyorsan  megrázta  a  fejét  abban reménykedve, hogy ezzel kilakoltatja
   néhány  ordítóan meredek gondolatát, mivel jó érzések akarták eltölteni
   az  egyébként teljesen megvadulnak hitt világmindenségről, de az ordító
   ténynek  köszönhetően  -  amennyiben  létezett ilyen -, valahogy mégsem
   jött össze, ezért ismét útra kelt, reménykedve egy jó kis gyaloglásban,
   meg    esetleges    újabb,   fájdalmasan   jó   buborékokban,   amelyek
   megnyugtathatják és józantalaníthatják.
   10:30  volt,  amikor  megérkezett,  és  felfedezte  a füstös és nyálkás
   ablakot,  a  Ló  és  Lovász  kocsmájának ablakát, amelyen éveken át egy
   keresztüllőtt,  régi Guinness óra lógott egy emu képével, amely egy fél
   korsó ragacsost borított a torkábanagy-nagy élvezettel.
   Ez  volt  a  kocsma, amiből azon a végzetes délutánon lelépett, mialatt
   előbb  a  házát,  majd  az  egész  Földet  megsemmisítették, vagy akkor
   legalábbis  úgy  tűnt. Nem, a fenébe is, meg kellett, hogy semmisüljön,
   mert  különben  nem  kellett  volna  nyolc rohadt évet máshol töltenie,
   ahova  ugyan  hogyan  juthatott  volna el, ha azok a nagy, sárga, böhöm
   Vogon   hajók,   amelyeket   Russell   megdöbbentő   mód   drog  okozta
   hallucinációnak  minősített, és ezért azoknak meg kellett semmisülniük,
   akkor  most  mi a fenén áll egyáltalán...? Befékezte gondolatait ezen a
   ponton,  mert  semmivel  sem  jutott  előbbre  annál, amin már húszszor
   túltette  magát.  Előlről  kezdte.  Ez  volt  a  kocsma,  amiből azon a
   végzetes délutánon lelépett, mialatt valami történt, amiről majd később
   kitalálja,  hogy  mi,  és...  Ennek  még mindig nem volt semmi értelme.
   Előlről kezdte. Ez volt a kocsma... A kocsmákban italt mértek, és ezzel
   nem tudott betelni.
   Rögtön  jobban  érezte  magát, mert le tudta vonni zagyva gondolatainak
   következményét,  és  elégedett lett a következménytől, még akkor is, ha
   nem azt érte el vele, ami az eredeti cél lett volna, és belépett.
   És megállt.
   Egy  alacsony, fekete-fehér szőrű terrier rohant át a színen, és amikor
   észrevette Arthurt, rávicsorgott.
   Arthur  felismerte  az  állatot, mivel jól ismerte. Egy reklámszakmában
   dolgozó barátjához tartozott, akit Semmit-Sem-Tud-Bozó-nak hívtak, mert
   a  haja  meredeken  felfelé  nőtt fejéből - ezáltal az Egyesült Államok
   elnökére  emlékeztetett  -,  és  a kutya is ismerte Arthurt, legalábbis
   illett  volna,  hogy ezt tegye. Buta kutya volt, még a rendszámtáblákat
   is  mindig összekeverte, ezért sokan emeltek szót ellene mások nevében,
   ugyanakkor  fel  kellett volna ismernie Arthurt ahelyett, hogy csak ott
   ácsorogna  támadásra  készen,  mintha  gyenge  emlékezete  legijesztőbb
   kísértete toppant volna be.
   Valami  miatt  Arthur  késztetést  érzett  arra, hogy ismét megnézze az
   ablakot  közelebbről,  ám  ez esetben nem az alkoholizáló emut, hanem a
   saját testi épségét tartotta volna fontosabbnak.
   Hirtelen ráeszmélt a helyzet ismerős mivoltára, és megadta a kutyának a
   neki járó pontot.
   Valahogy   úgy  festett,  mint  egy  farmer,  aki  a  madarakat  akarja
   elriasztani,  és ennek nem volt különösebb oka, csak az, hogy jelenlegi
   állapotában  akart bejutni a kocsmába érdes ingerületét kommentálni, és
   ami  még  rosszabb,  mindez  semmiféle  hatással  nem  lesz az ott bent
   tartózkodó,  ismerős  alakokra,  akik  morgolódva elhatárolódnak attól,
   hogy     kérdéseket     tegyenek    fel,    amelyeket    pillanatnyilag
   megválaszolhatatlannak talált.
   Will  Smithers  például,  a Semmit-Sem-Tud-Bozó és a Nem-Valami-Csodás-
   Kutya  tulajdonosa,  annak  az  állatnak, amely annyira buta volt, hogy
   kirúgták,  mivel  Will egy saját reklámjában képtelen volt megjegyezni,
   hogy  melyik  eledelt is kell előnyben részesíteni dacának arra, hogy a
   többit motorolajjal locsolták le.
   Will  bizonyosan  itt  lesz. Itt volt a kutyája, az autója is itt állt,
   egy  szürke  928-as Porsche, a hátsó szélvédőn egy felirattal: "A másik
   autóm is egy Porsche". Az átkozottnak.
   Kezdte felismerni, hogy éppen megtanult valamit, amit eddig nem tudott.
   Will  Smithers, mint a legtöbb túlfizetett, lelkiismeretlen tuskó, akit
   Arthur   a   reklámszakmából   ismert,  lecserélte  az  autóját  minden
   augusztusban,  ezzel  elmondhatta  az embereknek, hogy a könyvelője ezt
   lehetővé  teszi,  bár az igazság az volt, hogy a könyvelő kézzel-lábbal
   hadakozva  próbálta  megállítani a pazarlást, amelyből minden tartásdíj
   fedezhető  lett  volna,  meg  ilyesmi  - és ez az autó húzott el Arthur
   mellett, amelynek rendszámtáblája ezéviségét hirdette.
   Az  esemény  óta,  ami  miatt  Arthurnak  nyolc  saját éve telt el, ami
   szeptemberben történt, mindössze hat vagy hét hónap telhetett el itt.
   Megmerevedett,  és  hagyta  Semmit-Sem-Tud-Bozót fel-le ugrálni és felé
   csaholni.  Hirtelen  belécsapott a felismerés, amit már nem kerülhetett
   el tovább: most ő idegennek számít a saját világában. Meg lehetne ugyan
   próbálni, ám senki sem lenne képes elhinni a történetet. Nem egyszerűen
   tökéletes   csapdának  tűnt,  de  még  nyíltan  ellent  is  mondott  az
   érzékszervek által közvetített tényeknek.
   Valóban  ez  volt  a  föld?  Volt-e egy kis aprócska esélye annak, hogy
   valami átkozottul nagy hibát követett el?
   Az  előtte  álló  kocsma  elviselhetetlenül  ismerős  volt  minden apró
   részletében  -  minden kövecske, minden lemálló zománcdarab; és a belső
   zajos  melege,  a  letakart  lámpák,  az oda nem illő vas fénytartók, a
   sörtartó   állványok,   amik   lehetővé   tették  a  belekönyöklést,  a
   kártyaasztalok     mögött     a     dekoltázsos    lányok,    melleikre
   mogyoróscsomagokat   kapcsozva...   Ez  pont  olyannak  festett,  az  ő
   világának.
   Még az istenverte kutyát is ismerte.
   "Héj, Semmit-Sem-Tud!"
   Will Smithers hangja sürgetőnek hatott. Ha a földön állt volna, feltűnt
   volna  neki,  hogy  kezdődik  a cirkusz. Az elrejtőzés csak halogatná a
   pillanatot, és elkezdett nagyon-nagyon hűvös lenni.
   Ezen tény, Will megkönnyítette a dolgot. Nem azért, mert Arthur annyira
   utálta  őt  -  Will  vicces  figura  volt.  Kimerítően  vicces, mivel a
   reklámok  után  mindig megkérdezte: mennyire volt vicces, és hogy kitől
   kapta a dzsekijét.
   Ezen gondolatokba merülve Arthur elrejtőzött.
   "Héj, Semmit-Sem-Tud, mi van?"
   Kinyílott  az  ajtó,  és  Will lépett be egy lobogó bőrdzsekit viselve,
   amit  az  útkutató Laboratóriumban ajándékoztak neki, hogy jól fessen a
   törésteszten.  Semmit-Sem-Tud  csahogott,  és  miután felhívta magára a
   kívánt figyelmet, örömmel felejtette el Arthurt.
   Will néhány barátjával volt, és a kutyával játszottak.
   "Gyere! - kiáltották kórusban a kutyának. - Gyere, gyere, gyere!!!"
   A   kutya  morgott,  ugatott,  felágaskodott,  kilihegte  kicsi  szívét
   extázisában.  Nevettek  rajta. Aztán bepattantak különféle autóikba, és
   eltűntek az éjszakában.
   Ez  legalább  megvilágítja  a  tényt  -  gondolta  Arthur,  hogy erre a
   bolygóra emlékeztem.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.