Fejezet: 6
Innen négy mérföldnyi gyaloglásra volt a falu; egy mérfölddel a kanyar
után az a förtelmes Russell erőszakkal kitette a időjárás
viszontagságaiba.
A Saab egybeolvadt az éjszakával. Arthur nézte, amíg elhajtott, és
felismerte, hogy öt éve teljesen elvakultan élt: nem vette észre, hogy
túl nagy kalapot hordott.
Gyorsan megrázta a fejét abban reménykedve, hogy ezzel kilakoltatja
néhány ordítóan meredek gondolatát, mivel jó érzések akarták eltölteni
az egyébként teljesen megvadulnak hitt világmindenségről, de az ordító
ténynek köszönhetően - amennyiben létezett ilyen -, valahogy mégsem
jött össze, ezért ismét útra kelt, reménykedve egy jó kis gyaloglásban,
meg esetleges újabb, fájdalmasan jó buborékokban, amelyek
megnyugtathatják és józantalaníthatják.
10:30 volt, amikor megérkezett, és felfedezte a füstös és nyálkás
ablakot, a Ló és Lovász kocsmájának ablakát, amelyen éveken át egy
keresztüllőtt, régi Guinness óra lógott egy emu képével, amely egy fél
korsó ragacsost borított a torkábanagy-nagy élvezettel.
Ez volt a kocsma, amiből azon a végzetes délutánon lelépett, mialatt
előbb a házát, majd az egész Földet megsemmisítették, vagy akkor
legalábbis úgy tűnt. Nem, a fenébe is, meg kellett, hogy semmisüljön,
mert különben nem kellett volna nyolc rohadt évet máshol töltenie,
ahova ugyan hogyan juthatott volna el, ha azok a nagy, sárga, böhöm
Vogon hajók, amelyeket Russell megdöbbentő mód drog okozta
hallucinációnak minősített, és ezért azoknak meg kellett semmisülniük,
akkor most mi a fenén áll egyáltalán...? Befékezte gondolatait ezen a
ponton, mert semmivel sem jutott előbbre annál, amin már húszszor
túltette magát. Előlről kezdte. Ez volt a kocsma, amiből azon a
végzetes délutánon lelépett, mialatt valami történt, amiről majd később
kitalálja, hogy mi, és... Ennek még mindig nem volt semmi értelme.
Előlről kezdte. Ez volt a kocsma... A kocsmákban italt mértek, és ezzel
nem tudott betelni.
Rögtön jobban érezte magát, mert le tudta vonni zagyva gondolatainak
következményét, és elégedett lett a következménytől, még akkor is, ha
nem azt érte el vele, ami az eredeti cél lett volna, és belépett.
És megállt.
Egy alacsony, fekete-fehér szőrű terrier rohant át a színen, és amikor
észrevette Arthurt, rávicsorgott.
Arthur felismerte az állatot, mivel jól ismerte. Egy reklámszakmában
dolgozó barátjához tartozott, akit Semmit-Sem-Tud-Bozó-nak hívtak, mert
a haja meredeken felfelé nőtt fejéből - ezáltal az Egyesült Államok
elnökére emlékeztetett -, és a kutya is ismerte Arthurt, legalábbis
illett volna, hogy ezt tegye. Buta kutya volt, még a rendszámtáblákat
is mindig összekeverte, ezért sokan emeltek szót ellene mások nevében,
ugyanakkor fel kellett volna ismernie Arthurt ahelyett, hogy csak ott
ácsorogna támadásra készen, mintha gyenge emlékezete legijesztőbb
kísértete toppant volna be.
Valami miatt Arthur késztetést érzett arra, hogy ismét megnézze az
ablakot közelebbről, ám ez esetben nem az alkoholizáló emut, hanem a
saját testi épségét tartotta volna fontosabbnak.
Hirtelen ráeszmélt a helyzet ismerős mivoltára, és megadta a kutyának a
neki járó pontot.
Valahogy úgy festett, mint egy farmer, aki a madarakat akarja
elriasztani, és ennek nem volt különösebb oka, csak az, hogy jelenlegi
állapotában akart bejutni a kocsmába érdes ingerületét kommentálni, és
ami még rosszabb, mindez semmiféle hatással nem lesz az ott bent
tartózkodó, ismerős alakokra, akik morgolódva elhatárolódnak attól,
hogy kérdéseket tegyenek fel, amelyeket pillanatnyilag
megválaszolhatatlannak talált.
Will Smithers például, a Semmit-Sem-Tud-Bozó és a Nem-Valami-Csodás-
Kutya tulajdonosa, annak az állatnak, amely annyira buta volt, hogy
kirúgták, mivel Will egy saját reklámjában képtelen volt megjegyezni,
hogy melyik eledelt is kell előnyben részesíteni dacának arra, hogy a
többit motorolajjal locsolták le.
Will bizonyosan itt lesz. Itt volt a kutyája, az autója is itt állt,
egy szürke 928-as Porsche, a hátsó szélvédőn egy felirattal: "A másik
autóm is egy Porsche". Az átkozottnak.
Kezdte felismerni, hogy éppen megtanult valamit, amit eddig nem tudott.
Will Smithers, mint a legtöbb túlfizetett, lelkiismeretlen tuskó, akit
Arthur a reklámszakmából ismert, lecserélte az autóját minden
augusztusban, ezzel elmondhatta az embereknek, hogy a könyvelője ezt
lehetővé teszi, bár az igazság az volt, hogy a könyvelő kézzel-lábbal
hadakozva próbálta megállítani a pazarlást, amelyből minden tartásdíj
fedezhető lett volna, meg ilyesmi - és ez az autó húzott el Arthur
mellett, amelynek rendszámtáblája ezéviségét hirdette.
Az esemény óta, ami miatt Arthurnak nyolc saját éve telt el, ami
szeptemberben történt, mindössze hat vagy hét hónap telhetett el itt.
Megmerevedett, és hagyta Semmit-Sem-Tud-Bozót fel-le ugrálni és felé
csaholni. Hirtelen belécsapott a felismerés, amit már nem kerülhetett
el tovább: most ő idegennek számít a saját világában. Meg lehetne ugyan
próbálni, ám senki sem lenne képes elhinni a történetet. Nem egyszerűen
tökéletes csapdának tűnt, de még nyíltan ellent is mondott az
érzékszervek által közvetített tényeknek.
Valóban ez volt a föld? Volt-e egy kis aprócska esélye annak, hogy
valami átkozottul nagy hibát követett el?
Az előtte álló kocsma elviselhetetlenül ismerős volt minden apró
részletében - minden kövecske, minden lemálló zománcdarab; és a belső
zajos melege, a letakart lámpák, az oda nem illő vas fénytartók, a
sörtartó állványok, amik lehetővé tették a belekönyöklést, a
kártyaasztalok mögött a dekoltázsos lányok, melleikre
mogyoróscsomagokat kapcsozva... Ez pont olyannak festett, az ő
világának.
Még az istenverte kutyát is ismerte.
"Héj, Semmit-Sem-Tud!"
Will Smithers hangja sürgetőnek hatott. Ha a földön állt volna, feltűnt
volna neki, hogy kezdődik a cirkusz. Az elrejtőzés csak halogatná a
pillanatot, és elkezdett nagyon-nagyon hűvös lenni.
Ezen tény, Will megkönnyítette a dolgot. Nem azért, mert Arthur annyira
utálta őt - Will vicces figura volt. Kimerítően vicces, mivel a
reklámok után mindig megkérdezte: mennyire volt vicces, és hogy kitől
kapta a dzsekijét.
Ezen gondolatokba merülve Arthur elrejtőzött.
"Héj, Semmit-Sem-Tud, mi van?"
Kinyílott az ajtó, és Will lépett be egy lobogó bőrdzsekit viselve,
amit az útkutató Laboratóriumban ajándékoztak neki, hogy jól fessen a
törésteszten. Semmit-Sem-Tud csahogott, és miután felhívta magára a
kívánt figyelmet, örömmel felejtette el Arthurt.
Will néhány barátjával volt, és a kutyával játszottak.
"Gyere! - kiáltották kórusban a kutyának. - Gyere, gyere, gyere!!!"
A kutya morgott, ugatott, felágaskodott, kilihegte kicsi szívét
extázisában. Nevettek rajta. Aztán bepattantak különféle autóikba, és
eltűntek az éjszakában.
Ez legalább megvilágítja a tényt - gondolta Arthur, hogy erre a
bolygóra emlékeztem.