Fejezet: 5
A Galaxis útikalauz stopposoknak igen hatásos. Valójában olyan
bámulatosan hatásos, hogy szigorú szabályosságai rosszindulatú
felhasználásának megelőzéseképp ismertetnie kellett a szerkesztő
testületet. Annak egyetlen tagja sem fogadhat el szolgáltatásokat,
engedményeket vagy megkülönböztetett bánásmódot, bárminemű visszaélést
szerkesztői hírességével, mígnem:
a) jóhiszemű fizetségüket nem fogadják el;
b) életük veszélyhelyzetbe kerül;
c) így akarják.
Mivel a harmadik pont egyben a szerkesztő kirúgásával járt együtt, Ford
az első kettőt részesítette előnyben.
Határozottan lépett ki az utcára.
A levegő fojtogató volt, és ő kedvelte a fojtogató városi levegőt, az
izgalmasan kellemetlen szagokat, a veszélyes zenét és a távolról
figyelmeztető rendőrségi szirénákat.
Cipelte táskáját könnyű, hullámzó mozgással, így könnyen
nekilendülhetett bárkinek, aki kérés nélkül akarta elvenni azt. Mindene
benne volt, ami pillanatnyilag nem jelentett sokat.
Egy limuzin gördült végig az utcán égő kukák közt szlalomozva, és
megijesztve egy öreg állatköteget, amelyet cserbenhagyott sikítozva,
aztán a négykerekű nekipattant egy ellenméreg bolt kirakatának - amitől
az vijjogva riasztásba kezdett -, aztán úgy tűnt, legurul egy kis
tészta-bár lépcsőin, ahol is sztárfotóra számít és megtelik.
Ford északnak tartott. Az űrállomás felé halad - gondolta, ám ezt tette
korábban is. Tudta, hogy azon a városrészen halad át, ahol az emberek
tervei hirtelen változnak.
"Akarja jól érezni magát?" - kérdezte egy hang egy ajtóból.
"Mióta csak az eszemet tudom - mondta Ford -, azt teszem. Kösz."
"Gazdag vagy?" - kérdezte egy másik.
Ettől jobb kedvre derült.
Megfordult és széttárta a karjait: "Hát úgy nézek én ki?" - kérdezte.
"Nem tudom - szólt a lány -, lehet, lehet, hogy nem. De még lehet.
Különös szolgáltatásaim vannak gazdagoknak..."
"ó, igen? - izgatódott fel Ford -, milyenek?"
"Elárulom nekik, hogy jó gazdagnak lenni."
Gépfegyverropogás hallatszott a fölöttük lévő ablakból, de csak a
bassz-gitárost lőtték le a harmadik hamis hang megzendítése után, és
Han Dold városában két penny-ért lehet másikat kapni.
Ford megtorpant és a sötét ajtónyíláshoz beszélt.
"Hogyhogy?" - kérdezte.
A lány nevetett, kicsit előrébb lépve a sötétből. Magas volt, olyasféle
visszafogott szerénységet mutatott, amellyel jól meg lehet téveszteni
valakit.
"Ez a szerencsém - kezdte. - Gazdaságpolitikai diplomám van, és ez igen
megnyerő lehet. Az embereknek ez imponál. Különösképp ebben a
városban."
"Goosnargh" - mondta erre Ford, ami egy különleges, beetlegusei szó
volt, amit arra használtak, hogy mondjanak valamit arra, amire nem
tudnak.
Leült egy lépcsőre, előkapott a táskájából egy üveg ó-Janx szeszt és
egy törülközőt. Kinyitotta az üveget, és megtörölte a tetejét a
törülközővel, amely a várt hatás ellenkezőjét eredményezte, mivel az ó-
Janx szesz azonnal elpusztított több millió baktériumot, amint
lassanként az összetett és sötét civilizáció rakodott rá türelmesen a
törülközője szagosabb részeire.
"Kérsz?" - kérdezte, miután húzott egyet az üvegből.
A lány megrázkódott, és átvette az üveget.
Aztán ült egy darabig békésen hallgatva a szemközti épület riasztójának
ordítását.
"Megesett, hogy sokkal tartoztam - mondta Ford -, így ha egyszer nem
lesz így, akkor esetleg találkozhatunk?"
"Persze, itt leszek - válaszolta a lány -, szóval mennyi az a sok?"
"Tizenöt évet kell törlesztenem."
"Miért?"
"Két szó miatt."
"Zarquon - szólt a lány. - Melyik vette el az idődet?"
"Az első. Mikor megvolt, a másik csak úgy jött egy délután, ebéd után."
Egy nagy, elektromos dobkészlet ütődött az ablaknak fölöttük, és
darabokra dobta szét magát előttük.
Hamar elhalt a szemközti bolt riasztójának zaja, mivel a párbajozó
rendőrszirénák elnyomták. A vijjogás betöltötte a teret, mindössze
azért, mert biztosítani akarták a területet a levegőben érkező, a város
magas épületei között keringő helikoptereknek.
"Valójában - szólt Ford ordítva -, nem is egészen úgy volt! Rohadt
sokat írtam, csak kivágták."
Előkapta az útikalauz egy másolatát.
"Aztán megsemmisült a bolygó - ordította. - Megérte, mi? Bár még most
sem fizették ki."
"Ennek dolgozol?" - kiáltotta vissza a lány.
"Ja."
"Szerencséd."
"Látni akarja, amit írtam? - kiáltotta. - Mielőtt kitörlik, és az új
verzió kerül be, amit éjszaka adtam fel a hálózaton. Valakiknek
feltűnhetett, hogy megsemmisítették a bolygót, ahol huszonöt évet
blattoltam. Kihagyták az utolsó néhány revíziót, de többé nem
menekülhetnek a megjegyzésük elől.
"Kezd ellehetetlenülni a beszélgetés, nemde?"
"Mi?"
Ford bólintott, és fölfelé mutatott.
Egy helikopter érkezett föléjük, ami az emeleten tevékenykedő
együttesnek volt köszönhető. Füst tört fel az épületből. A hangmérnök
ujjain egyensúlyozva csüngött az ablakból, és a megzavarodott gitáros
égő hangszerével csapkodta. A helikopter mindkettejükre tüzet nyitott.
"Nem mehetnénk arrébb?"
Lejjebb sétáltak az utcán, távolodva a zajtól. Beleszaladtak egy utcai
színtársulatba, amely rövidke előadást tervezett a külváros
problémáiról, aztán feladták és elkotródtak egy étterembe, amit az
állatköteg is pártfogolt.
Egész idő alatt Ford az útikalauz illesztő egységét nyomkodta.
Betévedtek egy sikátorba. Ford rátelepedett egy kukára, míg az
információ özönleni nem kezdett az útikalauz kijelzőjén.
Fellapozta a cikkét.
"Föld: Jobbára ártalmatlan."
Szinte abban a pillanatban rendszerüzenetek lepték el a képernyőt.
"Már jön is" - örvendezett.
"Kérem türelmét - jelezte az üzenet. - A bejegyzés éppen felülíródik a
Szub-éta hálózatról. A bejövő információ felülbírálás alatt. A rendszer
tíz másodpercig szünetel."
A sikátor végében egy metálszürke limuzin gördült tovább.
"Figyelj - kezdte a lány -, ha kifizetnek, keress meg. Dolgozó ember
vagyok, és másoknak szükségük van rám. Mennem kell."
Elindult Ford félig-artikulált megjegyzései közt, és otthagyta
lesújtottan a szemetes tetején, készülve elektronikus életművének
megérkeztére.
Az utcán kicsit lenyugodtak a dolgok. A rendőrszázad a város egyéb
részeibe vonult, néhány túlélő tagja a rock-együttesnek a szóló karrier
alternatíváját fontolgatta, az utcai színjátszók előkerültek a tészta-
bárból egy állatköteggel egyetemben, meghagyva a bárban, hogy tudják,
tisztelettel kell azt kezelni, és kicsivel később egy metálszürke
limuzin parkolt le a járda mellett.
A lány odasietett.
Mögötte, a sikátor sötétjében zöld színhullámok futottak végig Ford
arcán, és szemei egyre távolabbra kerültek meglepettségében.
Ahol egy kitörölt, lezárt állományra számított, adatáradat érkezett -
szövegek, grafikonok, képek és arcok, mozgó képsorok az ausztrál
tengerparton szörfözőkről, joghurt fogyasztókról a görög szigeteken,
éttermekről, amelyek elkerülendők Los Angelesben, kerülendő
valutaárfolyamokról Isztambulban, kerülendő időjárásról Londonban,
térképek voltak mindenről. Oldalakon és oldalakon át. Minden ott volt,
amit csak megírt.
Egyre mélyülő értetlenséggel lapozott előre és hátra, meg-megállva a
változatos címek közt.
"Ötletek New Yorkba látogatóknak:
Szállj le bárhol, a Central Parkban, bárhol. Senkit sem fog érdekelni,
még csak fel sem fog tűnni nekik.
Túlélés: Keríts gyorsan munkát. A taxisofőr feladata, hogy mindenkit
oda szállítson, ahová menni akar, egy olyan nagy, sárga gépet kell
vezetni, amit taxinak hívnak. Ne aggódj, ha nem tudod, hogyan is
működik, és ha nem beszéled a nyelvet, ha nem értesz a földrajzhoz vagy
az alap fizikai törvényszerűségekhez, hagyd, hogy a nagy, zöld antenna
kiemelkedjen a fejedből. Hidd el, ez a legjobb módszer, hogy
észrevétlen maradhass!
Ha nagyon vad a külsőd, mutogasd magad az utcán pénz fejében.
A kétéltű életformák minden Kapálódzó, Kártékony, Émelygő rendszerben
különösen jónak találhatják majd a Keleti-folyót, amit a leggazdagabban
életadó táppal borítottként emlegetnek, gazdagabban, mint a legjobb és
legvirulensebb iszapot, amit valaha is előállítottak laboratóriumi
körülmények közt.
Érezd jól magad: Ez egy hosszú rész. Lehetetlen jobban élvezni egy
elektronikus szolgáltatást..."
Ford elfordította a kapcsolót, amit most egy "Futtatásra kész mód"
címkével láttak el az ódivatú "Hozzáféréskész" helyett, amelyet sokkal
ezelőtt egy megdöbbentő, kőkorszaki felirat díszített: "Off".
Ez volt a bolygó, aminek láthatta a megsemmisülését saját két szemével,
vagy méginkább megvakultan a pokoli levegő- és fényrobbanástól, saját
két lábával érezhette, amint a föld kezdett ránehezedni, akár egy
kalapács, bukdácsolva, ordítva, sárga böhöm Vogon hajók váltakozó
energiahullámai közé szorítva. Aztán, végül öt perccel a végrehajtás
után az utolsó lehetséges pillanat elteltével, émelyegve a
dematerializációtól, akárcsak Arthur Dentet, a fedélzetre nyalábolták.
Nem volt tévedés, nem is lehetett. A föld tökéletesen megsemmisült.
Tökéletesen, tökéletesen. Szétfoszlott az űrben. És most itt - újra
aktiválva az útikalauzt - állt minden lehetséges kellemes időtöltési
mód Bournemouth, Dorset, Anglia bármely részén, amire külön büszke
volt, mivel az volt az egyik legbarokkabb koholmány, ahol valaha is
járt. újra elolv asta, és a fejét rázta csodálkozásában. Hamarosan
ráeszmélt a probléma okára, ami miatt ez a nagyon vad dolog történt:
mert így akarta. Visszadobta az útikalauzt a táskába, és visszasietett
az utcára. Ismét északnak tartva elhaladt egy ajtó mellett, ahonnan egy
lágy hang szólt utána:
"Rendben, tényleg rendben, meg kell tanulnod jól érezni. Figyelj, az
egész gazdaság ezen alapszik..."
Ford vigyorgott, megfordult a következő épületnél, amely pillanatnyilag
lángokban állt, talált egy őrizetlenül hagyott rendőrségi helikoptert,
bemászott, bekötötte magát, összekulcsolta az ujjait, majd
szakszerűtlenül az égbe emelte a gépe t. Ijesztően ingadozott a város
magas tornyai közt, majd elhagyva azokat a fekete és vörös füstbe
emelkedett, ami a város fölött lebegett kitartóan.
Tíz perccel később a helikopter minden szirénáját működésbe hozva,
harsogva a véletlenszerű felhőkbe eresztett gépfegyversorozattól, Ford
Prefect lassan ereszkedve letette a gépet a Han Dold űrállomáson, ahol
úgy pihent meg, akár egy óriási, felriasztott szúnyog.
Mivel nem tette túlságosan tönkre, el tudta cserélni egy a következő,
bolygót elhagyó járatra szóló első osztályú jegyre, és elfoglalta az
egyik hatalmas, kényelmes, testhez idomuló széket.
Jónak ígérkezik - gondolta magában, amint a hajó csendben a sötét
világűrbe veszett, és a kiszolgálás beindult.
"Igen, kérek" - mondta mindenre a felszolgálónak, bármit kínáltak is
fel.
Kíváncsian felvillantotta mosolyát, akár egy mániákus elkötelezett,
amint újra végigfutotta az újraaktivált bejegyzést a Földről. Végre
lehetősége volt egy befejezetlen ügyletének lebonyolítására, és
borzasztóan elégedetté vált, mivel az élet egy komoly, elérendő céllal
látta el.
Hirtelen Arthur Dentre gondolt emiatt, és arra, hogy hol is lehet?
Arthur Dent ezernégyszázharminhét fényévnyire ült egy Saab-ban, és
aggódott.
Mögötte, a hátsó ülésen egy lány tartózkodott, aki miatt beverte a
fejét beszállásakor. Nem tudta, hogy ez amiatt volt-e, hogy ő volt az
első nő, aki a fajtáját képviselte, akire évek óta először vethette
szemeit, vagy mi, de elámította a, a... De hát ez abszurdum - gondolta.
Nyugodj le - mondta magának. Nem vagy - folytatta a
legjelentőségteljesebb belső hangján -, nem illesz ide, és ez
ésszerűtlenség. Éppen csak átstoppoltál százezer fényévet a Galaxisban,
fáradt vagy, kissé zavarodott, és leírhatatlanul sebezhető. Pihenj, ne
ess pánikba, figyelj a mély légzésre.
Forgolódott székében.
"Tökéletesen biztos, hogy jól van?" - kérdezte újra.
Azon a tényen túl, hogy a lány - őneki - szívdöglesztően gyönyörűnek
hatott, eltöprengett egy kicsit annak magasságán, az életkorán és a
hajszínén. Egyiket sem kérdezhette meg közvetlenül a lánytól, mivel az
önkívületben volt.
"Csak egy kicsit belőtte magát" - válaszolta a fivére vállat vonva, le
sem véve szemeit az útról.
"És jól van ez így?" - kérdezte Arthur figyelmeztetőleg.
"Részemről" - passzolt.
"Ah - folyatta Arthur. - Ööö - tette hozzá egy pillanatnyi
elgondolkodás után.
A kommunikáció igen visszafogottan protezsált.
Az első gyors hellók után ő és Russell - a gyönyörű lány fivérét
Russellnek hívták, amitől is Arthur arra gondolt, hogy az ilyen
termetes, szőke bajszú, szárított hajú egyénekkel, akik a legcsekélyebb
provokáció hatására bársony szmokingot kapnak magukra fodros előkékkel,
majd visszautasítják a snooker játékok megmagyarázását - hamar rá
fognak jönni, hogy egyáltalán nem kedvelik egymást.
Russell termetes volt. Szőke bajusszal. A haja matt volt, és jól
beszárított. A tisztesség kedvéért - bár Arthur nem látta semmi
szükségét az utána következő teljesen mentális gyakorlatra - ő, Arthur,
önelégült képet vágott. Az ember nem utazhat százezer fényévet, főleg
mások csomagjával, anélkül, hogy az ember kicsit megkopna. Arthur pedig
nagyon megkopott.
"Nem narkós - mondta Russell hirtelen, mintha ráeszmélt volna, hogy van
még valaki a kocsiban. - Csak le van nyugtatva."
"Dehát ez rémes" - szólalt meg Arthur forgolódva, hogy ismét szemügyre
vehesse. A lány kicsit megmozdította arcizmát, aztán a feje a vállára
esett. Sötét haja az arcába hullott, maga mögé rejtve azt.
"Csak nem beteg?"
"Nem - szólt Russell -, csupán kutyául ugat."
"Micsoda?" - rémült meg Arthur.
Csudára kikattant, visszacitálom még egy körre a kórházba. Szabadon
eresztették arra az időre, amíg sündisznónak képzeli magát."
"Sündisznónak?"
Russell vadul dudálni kezdett, és befordította a kocsit egy kanyarba,
amitől az félig a saját sávjában maradva kifarolt. Dühében mindjárt
jobban érezte magát.
"Lehet, hogy nem is sündisznónak - tette hozzá, mielőtt ismét
elhallgatott. - Bár lehet, hogy egyszerűbben lenne kezelhető, ha így
lett volna. Ha valaki sündisznókat képzel, annak adhatunk egy tükröt és
fényképeket sündisznókról, majd megmondhatjuk nekik, hogy válogassák
szét magukat, és akkor jobban lesznek. Legalább az orvostudomány tudna
mit kezdeni vele. Bár ez valahogy nem áll fenn Fenny esetében."
"Fenny...?"
"Tudja, mit adtam neki karácsonyra?"
"Hát, nem."
"Black Orvosi szótár-át."
"Szép ajándék."
"Én így gondoltam. Betegségek ezrei ábécé sorrendben."
"Azt mondja, Fenny a neve?"
"Ja. Nézz bele, mondtam. Mindegyikükre van gyógymód. Feliratható a
megfelelő orvosság. De nem, neki valami más van. Nehogy túl egyszerű
legyen az élet. Tudja, ilyen volt iskoláskorában is."
"Igen?"
"Na ja. Összeesett jéghoki közben, és eltörte valami olyan csontját,
amiről még senki sem hallott."
"El tudom képzelni, milyen aggasztó lehet" - mondta Arthur
együttérzően. Csalódottan fedezte fel, hogy Fennynek hívták a lányt.
Elég bolond, lelketlen név volt ez, akár egy érintetlen, szűz
öreglányé, aki elhatározta, hogy nem Fenellának hívatja magát.
"Nem azért, mert én nem voltam valami együttérző - folytatta Russell -,
de kezdett az egész bosszantani. Hónapokig sántikált."
Lelassított.
"Ez a kanyar az?"
"ó, nem - mondta Arthur -, még öt mérföld. Amennyiben megfelel."
"Rendben van" - mondta Russell egy igen rövidke pihenő után, hogy
tudassa: nincs, és gyorsítani kezdett."
Valójában ott kellett volna kiszállnia, de nem tudott kiszállni, amíg
valami egyéb információt be nem gyűjt a lányról, akit mintha vidám
gondolatok jártak volna át, anélkül, hogy felébresztették volna. A
következő két kanyar is megfelelt volna.
Azok a falujához vezettek vissza, ahol az otthona állt, bár jobb volt
nem belegondolni, mit is talál majd ott. Ismerős jelzéseket kísértettek
a sötétben, tovább növelve a borzongást, amit csak nagyon ismerős
tárgyak válthatnak ki, amikor a lehető legváratlanabbul érik az embert,
valami ismeretlen megvilágításban.
Saját időérzéke szerint, ameddig csak meg tudta becsülni, távoli napok
idegen forgásában élt, nyolc év telhetett el távozása óta, de hogy
mikor került vissza, arról fogalma sem volt. Valójában azon események
következtében, amelyek a bolygó eltisztításához kapcsolódtak, nem
szabadott volna ott lennie az otthonának.
Nyolc évvel azelőtt, éppen ebédidőben a bolygót teljesen elpusztította,
egy nagy, sárga böhöm Vogon hajócsoport, amelyek ellepték a déli
égboltot, megszegve a gravitáció törvényét, és egyéb parkolási
szabályzatokat.
"Tévedés" - szólt Russell.
"Mi?" - kapta fel a fejét Arthur, kiesve gondolatmenetéből.
"Fenny azt mondta, jól viseli azt az érzéki csalódást, hogy a valódi
világban él. Nem jött volna jól, ha megtudja, hogy tényleg ott él, mert
azt válaszolta volna: éppen ezért furcsák a tévhitek. Nem is ismerem
magát, de ez a beszélgetés nagyon kimerít. A válaszom: adj neki
tablettákat, és szerezz magadnak sört. úgy értem, bemocskolhatja magát,
nemde?"
Arthur nem először vont vállat.
"Nos..."
"És ez az egész rémálom. És az orvosok furcsa ugrálása az ő
agyhullámaira."
"Ugrálás?"
"Ez" - mondta Fenny.
Arthur körbepördült a széken, és hátrameredt a lány felnyíló, üres
szemeibe. Bármit is nézhetett, az nem volt az autóban. Szemei remegtek,
a feje lebillent egyszerre, és ő ismét békés álomba merült.
"Mit kérdezett?" - kérdezte aggodalmasan.
"Azt mondta: 'Ez.'"
"Ez mi?"
"Ez mi? Honnan a fenéből tudnám? Ez a sündisznó, amely magában
füstölög, a párja Don Alfonzó csipeszeinek. Kutyamód ugat. Azt hiszem,
ezt már említettem."
"Nem nagyon törődik vele" - próbálta olyan flegmán odavetni Arthur,
mennyire csak tudta, de nem jött össze a dolog.
"Figyeljen ide, maga idióta..."
"Rendben, bocs. Nem tartozik rám. Nem úgy akartam érteni - mondta
Arthur. - Tudom, hogy sokat törődik vele, bizonyára - hazudta hozzá. -
De valahogy el kell viselnie. Elnézését kérem. Épp most jövök a Lófej
köd túloldaláról."
Dühösen bámult ki az ablakon.
Rácsodálkozott az érzésekre, amelyek helyüket akarták kivívni a fejében
azon az éjszakán, amikor hazaérkezett, és amire gondolt, az örök
feledésbe merült, arra késztetve őt ezáltal, hogy érdekfeszítőnek
találja a lányt, akiről semmit sem tudott, aki azt mondta neki: "ez",
és akinek nem kívánta, hogy felbosszantson egy Vogont.
"Szóval, ööö, voltak ugrások, ezeket említette?" - amennyire csak
tudott, hadart.
"Nézze, ez a húgom, és nem tudom, minek beszélek róla magával." "ó,
bocs. Talán jobb lenne, ha kitenne. Ez..."
Amikor kimondta, az ötlet lehetetlenné vált, mivel a vihar ismét
feltámadt. Villámok fonták körbe az eget, valaki pedig valami olyasmit
öntött rájuk, ami leginkább az Atlanti-óceánhoz hasonlított, amit
gondosan átrostáltak.
Russell káromkodott, és kerülgette az ég csapásait. Dühét azzal vezette
le, hogy legyorsult egy teherautót, amely a "McKenna - szállítás minden
időben" feliratot viselte. A feszültség emelkedett, a vihar alább
hagyott.
"Az egész azzal a CIA-ügynökkel kezdődött, akit abban a tartályban
találtak, amikor mindenki hallucinált, meg minden, emlékszik?"
Arthur eltűnődött egy pillanatig, hogy megemlítse-e ismét, hogy a Lófej
köd másik oldaláról stoppolta magát ide, és emiatt az apróság miatt
elveszítette egy kicsit az itteni események fonalát, de úgy határozott,
mindezt későbbre tartogatja.
"Nem" - mondta.
"Ekkor lett ilyen. Egy kávéházban ült valahol. Rickmansworthben. Nem
tudom, mit keresett ott, de azóta ilyen. Tudvalevőleg felállt, csendben
kihirdette, hogy valami különös jelenésen ment keresztül, megingott
összezavarodott, és összeesett tojásos szendvicsért kiáltva."
Arthur megborzongott. "Sajnálom, hogy ezt kell hallanom" - mondta
csendben.
Russell morgolódott röviden.
"És aztán - mondta Arthur, összerakva az eseményeket -, mi lett a CIA-
ügynökkel a tartályban?"
"Föl és le lebegett, természetesen. Meghalt."
"De mi..."
"Gyerünk, emlékeznie kell. A hallucinációkra. Mindenki azt állította,
hogy ez a CIA kísérlete volt a drog elleni hadviselésében. Néhány
elmélet szerint az ország védelmezésénél sokkalta olcsóbb, ha
mindenkivel elhitetik, hogy védettek.
"Pontosan milyen hallucinációk voltak ezek?" - kérdezte Arthur
meglehetősen halkan.
"Milyen hallucinációkra gondol? Csak a nagy, sárga böhömökről tudok,
arról, hogy mindenki megőrült, és éppen haldoklunk, aztán hopp,
viseljük a következményeket. A CIA letagadta, tehát igaz volt."
Arthur feje lengeni kezdett. A keze inkább valami állandó dologba
kapaszkodott, és szorosan markolt. A szája kis, nyitó és csukó
mozdulatokat imitált, mintha valamit mondani akarna, ám mégsem tette.
"Egyébként - folytatta Russell -, bármilyen drog is volt, Fenny még nem
heverte ki. Be akartam perelni a CIA-t, de egy bíró barátom felnyitotta
a szemem. Azt mondta, annyi értelme volna, mint egy holdat megtámadni
egy banánnal, így..." - sóhajtott.
"A Vogon... - recsegett Arthur -, a sárga böhömök... szétfoszlottak?"
"Még szép, csak hallucinációk voltak - mondta Russell, és furcsán
méregette utasát. - Azt akarja bemesélni, hogy nem emlékszik rá? Hol a
csudában volt, az ég szerelmére?"
Ez Arthurnak egy igen meglepően jó kérdés volt, és örömében félig-
kinyúlt a széken.
"Jézus!!! - ordította Russell, küszködve az autó irányításával, amely
éppen csúszásba kezdett. Egy előző teherautó elől lehúzódott a fűre.
Amint megálltak, a lány Russell székének csapódott és esetlenül
összecsuklott. Arthur ijedten fordult hátra.
"Jól van?" - fecsegte.
Russell a jól beszárított haját hátrasimította kezeivel. Megcibálta
szőke bajszát. Arthurhoz fordult. "Megtenné - kezdte -, hogy kiengedi a
kéziféket?"