Előszó
Valahol messze, a Galaxis nyugati kinövéses tekervényének egy sehol nem
jegyzett holtágán egy figyelemre méltatlan sárga nap található.
Ezen nap körül kering durván kilencvenkét millió mérföldre egy
tökéletesen jelentéktelen kékes-zöld bolygó, amelynek majomtól eredő
életformája oly döbbenetesen primitív, hogy a kvarc-órát még mindig
pompás dolognak tartja.
Ezen bolygó egy problémával küzd - jobban mondva csak küzdött -, ami
abból fakadt, hogy a legtöbb ember boldogtalanul élte élete nagyrészét.
Sokféle megoldási javaslattal álltak elő, ám ezek legtöbbje kis, zöld
papírszeletkék mozgatásához kapcsolódott, ami meglepő, hiszen végtére
is nem a kis, zöld papírszeletkék voltak boldogtalanok.
így a probléma megmaradt; ez sokakat megviselt, sokakat tett
szerencsétlenné, még azokat is, akik rendelkeztek kvarc-órával.
Sokak erősödő véleménye szerint mindnyájuk nagy hibája az volt, hogy
lemerészkedtek a fákról. Néhányan még a fákat is rossz lépésnek
értékelték: szerintük az óceánban kellett volna maradni.
Aztán egy csütörtökön, közel kétezer évvel azután, hogy valakit
felszögeztek egy fára, amiért azt találta mondani, hogy milyen jó is
lenne, ha az emberek a változatosság kedvéért szeretnék egymást, egy
lány egy kis kávéházban ülve Rickmansworth-ben rájött az okra, amiért
minden rosszul ment, és a módra, ahogyan a világot egy jó kis hellyé
lehetne tenni. Ez alkalommal tényleg a megoldás született meg, ami
tényleg működött volna, és senkit sem kellett volna felszögelni miatta.
Bár sajnálatos módon mielőtt ezt telefonon tudathatta volna valakivel,
a Föld váratlanul megsemmisült egy új hipertéri bekötőút miatt, és a
megoldás elveszett, láthatólag örökre.
Ez a történet a lány története.