Dimenzió #13

Achilles Dent - a gondolkodó ember

(irodalom)

                             Kikeresztelkedetten


Jézus Mánia

Szétterült a furulyaszó, mégsem az volt a "nagy" Alföld
Bégettek egyre a tehenek - görcsbe rándult egy méhlepény
Ellenkező irányban szakadt el a szűzhártya, s hogy a dolog
Hatásosabb legyen: az is lehet, hogy éppen esett az eső
Komolyabbnak ígérkezett a messiás a vártnál
Az újszülött első dolga volt, hogy megkavarta az évszámokat
Megbolondított egy rakás embert, mert mottója ez volt:
Boldogok a lelki szegények
Aztán egyszer nem figyelt oda, és fennakadt egy facölöpön
Fene nagy legenda lett belőle, meg egy kizsákmányoló egyház
Lefestették ruhában, meg anélkül is, aztán már csak azzal
Mielőtt másképp, de ez a dolog szempontjából mondhatni:
Lényegtelen



Ennek nincsen semmi értelme

Feltűnően sokat költesz, kotlasz, mi van a 
Közelmúlt millióival, elmúltak talán?
Házkutatás volt: ki is forgatták szavaid és beleid
Előreléphetnéked adódott a mikulás-farmon 
Ott, ahol elszívtad a levegőt, és ahol 
A sznobok dupla karácsonyfát vettek
A bejáratott lejárathoz enyhén közel
Egymás tövén-hátán a sok spontán "néha" bunkó
Általában gyakran elvetéltek, miközben olyan bosszút 
Álltak, amilyenért lehetetlen jótállni
Megjegyzem: ha totál normálatlannak tartod őket
Az egy dolog, ha meg nem, az meg egy másik   
De! Miért káromkodnak ma a kutyák?
Előny-e az, ha nincsenek hátrányok?
Te miben vagy gazdag, idézőjelben?



Keseregsz

Jött az égből a dézsaszerű áldomás, lehetett mire új 
Úszómedencéket alapítani, s én válaszképp lementem
Az újságoshoz, majd vettem egy kevés itatós papírt
Velem jött az ábrándom, mikor felszólítottam őt:
Induljunk el visszafelé, s te közben szépen leszállsz rólam
Rád férne egy nagykabát, de ne sírj, ha nem jön az 
Esti maci - hadakoztam önmagammal
Azután ha jól emlékszem, még két hétig tartózkodtam
Magyarországtól



Integrált deriváns szoptatás

Hajdanában mostanában deficites dolog a lelkiismeret
Felhívásom: ugyan már, ne legyél te másodosztályú
Félkegyelmű, ha az első három hónap jó is volt
Attól szeretheted még most is az anyatejet



Szép

Ez itt az én játékmedvém, ha felültetem, mindig sír
Megjött neki az erőteljes üzleti érzéke, utánvéttel
Olyan bogár szeme volt, szinte nekiment a falnak
Attól, hogy klassz kis pihe volt, éppenséggel nem 
Ártott meg neki egy szabadnap
Lehet, hogy nem ugyanaz volt nekünk, ami egymásnak
Ő mégis mindent vissza tudott adni nekem, ami elveszett
Az én fogadott keresztapám

Akárhogy, de az is lehet, hogy éppenséggel bárhogy
Szóval tiszta dilis, folytán az ideje, mégis segíteni próbált
És ez klassz, de szándéka meghatározhatatlanságban
Maradt, lehet, hogy nekem is föl kellett volna telefonálnom
Mivel ő sosem cselekedett önzetlenül, de ha valamit 
Ingyen kapott, azt igyekezett meghálálni, s ha más nem
Legalább ez váljon a becsülete egészségére



Utolsó reggeli

Az élet nyomasztásos: van, akit nyugdíjaznak
És van, akit jogdíjaznak, kelletlen az eleség
Mondj már három olyan szót, ami jobban állna rám
Mint: laza, természetes, tolakodó
És nekem már az sem számít, ha éppenséggel 
Jól alakulnak a kiszámíthatatlan dolgok
Persze, tudom, neked kétannyi az eszed, mint a merszed
Mégis arra kérlek, végy példát az olcsóbb fajtájúból 
Amely másra gyakorolta a kártékony megtorlását
Igen, róla, aki megoldotta az életét egy kis hígítóval



Víziló vízió

Lefektetem a tendenciát:
Rád vall, hogy előítélettel vádolod magad
S ez már öreg baj
A labda forgandó - én megtanultam
Hetet-havat, s mi jó falat
Nincs igazi kilátás belátható időn belül
Hiszen egy tőről fakadtam ki
Bocsásd meg ezt nekem, bocsáss be engem
Ha már úgy kirugdostál a hámból
Ha már egyszer - haveri alapon - véletlenül nem 
Vettél észre; vedd már észre, én
Vissza akarlak kapni téged, mert nem örökbe
Hanem kölcsön, bérbe adtalak csak oda másnak



Interferencia a távkapcsolásban

Te csak nyugalom le, sosem lehet rosszabb a helyzet
Mint két héttel korábban, mióta roham léptékű minden 
Fejlődés, pánikhelyzetre utal ésszerű cselekvésed
Csak addig megalázó, amit teszel, míg fel nem 
Emeled az orrcimpádat és a szemöldökvonalad
Nincs kizárva, hogy semmit sem tudok jól, de te
El tudnád képzelni az életed remete-kontroll nélkül?
Hidd el, számukkal sosem szabad megelégedned
Különben fejedbe száll a krampusz, esetleg jól
Megdöfköd egy muskétás muskátli
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.