Dimenzió #13

Achilles Dent - a gondolkodó ember

(irodalom)

                              Csöppség, csemete

                         Igen, beszélgetek magammal.
  Már a gyerek is látta, hogy milyen jó érzéssel öl el, ha nem ismerik fel.


Fölpiszkáltan

Bagoly  mondja verébnek, hogy nagyeszű, de a fehér a természetben nem fordul
elő.  Teszek  valamit  a  hasadba,  álmodj  át pár órát, még nem indult el a
verseny,  így  én  sem  rajta.  Bundásítja  tenyerem  a  széllel  bél.  Csak
vonszolás, mit magamra erőltetek. Ezt a telet még átviselem valahogy, persze
a bajokból egyre csak több lesz.



Feldobni a kefét?

Kata-prizma, a kifehérítő állapotod ne tedd túlzásba!
Irigyelem  az  öregeket, lehet is küldeni nekem a zabhegyezőt, még akkor is,
ha  nem  tettem  át  a  székhelyem Kukutyimba, csak mindjárt a Szomszédjába,
Chesterfield-be.



Se jobbra, sem kevesebben

A  tolmács fordítva beszélt. Nem tudtam, mekkora a hatalmam, mert nem tettem
próbára,   de  egyet  már  most  kijelenthetek:  csak  létező  dolgokra  nem
alapítható  vallás. Na, ez innentől csata, vívódom. Összecsap az erős akarat
és a nulla jövőkép.



Lelki doktor

Tüdő Gyula, az alábecsült ellenfél szeretné a szorosabb kapcsolatot.
Hogy ne maradj le, veled is úgy teszek, mint a barátaimmal, ám nem tudom, ha
érdemelsz  kibúvót.  Tudod mit? Távolodj egyszerre a múlttól és a jövőtől, s
ezzel  együtt  te  is  lehetsz nélkülözött, aki beférkőzött az életszínvonal
alá.



Világtábor

Kell  kis  marónátron,  hogy  megoldódjanak  a  dolgok.  Na  igen, az már ki
kellett,  hogy  derüljön rólam, hogy nem vagyok túlcsorduló érzelemhívő. Itt
van  ez  a  totál kezdetleges állapot. A több ok már-már indíték. Csukd be a
szemed,  és  higgy!  Ettől neked nem lesz jobb, de legalább tudsz majd vakon
bízni.   Napról   napra   nagyobb  lesz  a  hatalom.  Szigorú  törekvésed  a
felismerésre  megcsappan.  Társulj  kicsit  a képzetemhez. Mégpediglen annak
önnön hiányát előre is bepótolom.
Vannak,  akik  azt is tudják, hogy hogyan lettek azzá, amivé, mert tudatosan
tették. A hülyítés ilyenből nem pozitív.



Roncsológép

Igaz  ugyan,  hogy  állítólag létezem, de ez csak egy elmélet. Megvan minden
rossz  tulajdonságom,  mégsem  vagyok  negatív  tényező.  Mi  az?  Nyiladozó
agybogár.



Tömkeleg

Nyáron állandó reggel van. Hagyományőrzés-e a ragaszkodás? 
Lappangás van, leülepedett mindenki, adsz egy kicsit a kevésből?
Ha meghaltam, küldetek neked egy dísztáviratot, hogy legyen minek örülnöd.



Váltófázis

Az  tenné a jobbat, ha kizárnálak, mint egy lehetőséget, de ha nem tippelsz,
nekem  sem  könnyű.  Előbb  talán  tanulj  meg  káromkodni,  hiszen errefelé
sértődékeny  a  rendszerintegritás. És igen, nem kéne játszani az idegeimen,
mert egyik sem TU-154-es!



Alapozó memória gyűjtőszellemeknek

Valami az agyban. Nem tégla, nem is gát, blokk. Kis szellemi örökség a "mert
mért  ne"  hajnalán. Bosszantó, de amit csak csinálok, az jó. Ezt nevezem! -
ha nevén nem is.
Megaludtam,  tejjel  a számban (persze ez nem igaz, mert nem iszom tejet, de
nem hazudtam, mert nem így kell érteni).
Most  fogat  mosok  és  fogatot,  hisz  többek  között  többek  között  kell
megosztanom magam, ráadásból egyenes arányban.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.