Tévedés
───────
Csókolomp
Habcsók, négercsók, mézes puszi, tulajdonképpen valóban a
Lelkiismeretemre legyen mondva, leallokáltad gondolatim
Szamárfüles lett a lelkem, hajtás mentén begyűrődött
Jól be lettél bókolva, pénz állt a hámodhoz, majd átmeneti
Szünet következett - hívjuk egyszerűen ideiglenes megoldásnak
Megfizettem éretted azáltal, hogy egykévé csökkentem
Próbálkoztam: megkínáltalak hellyel, de neked nem volt
Szükséged kiterjedésre, én pedig megkívántalak hellyel-
Közzel, de aztán valahogy nem ízlettél az ízlésemnek
Te adtál értelmet, egy ötletet, és tartalmat az életemnek
Mégis így sem jó, úgy sem volt jó, s most sem az
Ettől ellentétben bízom benne, hogy a jelenlétemben nem mész majd közel egy
máshoz
Amikor én még nagy lány voltam
Emlékszel Stallone, amikor szilveszter volt?
A termeted ellenére éppen jól megnőttél
Édes kettesben a vizesnyolcasok közt
Olykor olyankor nem zavaró a potom életkor, és te
Nem pazaroltad a vaktöltényt, jó mély volt a baritonod
Be voltál szórva illattal, amely megcsapta orrom begyét
Be is tört
És akkor én - vagyis csakis én -, mert már nem emlékszem
Hogy így-e vagy úgy-e, de ebből egyből tudtam azt
Amit te csak kettőből
És akkor megkérdeztelek: Hol ennek a teteje?
És te megmondtad: Az alja fölött
Cók-móka
Kancsal, pipa számmal hüledezek hülyén
Talpamat a falnak támasztom
A mai napnak lőttek, ideje elhajolni
A bíbor-fehér, valamint a bomlott agyú költők
Nagyot nyugszanak most, a biliárd besorol
A nyújtózkodó sportok mögé
Merre van a játék autóm, Ata? - kérdezi éppen
Egy játékautomata, egy lány magától éltetődik
Ablakom előtt fogyókúrázik valaki, s emelgeti
Közben a lábait, kibontakozik most a
Zeneszeretetem, kezdetét veszi a szintetiz-ámor
A szülinapi torka
Földre szállt mennyből
A piszok is az élet része
Az aranytojást hozó tyúk
Nem mindenkinek terem
Forró gézt a kopasznak!
Akaratlanul szül a jövőkép
Könnyesővel hull el a gyász
És egy kis vér, de miért is ne?
Szentimentalizmus
Ahol kevés a hó, oda lehet exportálni
író vagyok, és ezt komolyan is veszem
És te éppen azért vagy fontos nekem
Mert eldöntöttem, hogy az leszel
Akkor is, ha törik, vagy ha leszakad a pofám
Váratlanul
Elkefélt élet, elcseférelt idő
Melyik itt az izomláz mérő?
Mielőtt tényleg elmegyek
Kapsz egy képet gyorsan
Ne csigázz már, biga
Különben itt állhatok hoppon
Badarság
Folyik a sok folyékony kultúrcsökevény
Csókolom s mindenkorra
Valaki nagyon néz, dögöljek meg
Ha ezt megúszom szex nélkül
Kerítek is egy küllemest a hasznosnak
Az önállósult test a saját feje után megy
Szuggerálj csak, neked úgysem sikerül
Helyezd a súlypontod, ahová csak akarod
Hasvesztés
Zuhan a holtszezon
Nem bírlak el, túrós pokróc
Öreg róka nem vén szatyor
Elsatnyásult esetleg
Pedig az én házam az én vázam
Megíródott bennem egy élet
Áldozatmentesen jön el a halál
Hisz nem lehet úgy megpihenni
Hogy az ember közben fáradt
EJM
Egy szemre is látsz, példát statuálsz
Rátapintottak a lépedre, pontban
24 óra 24 perckor, te lettél a jóságos
Nagyságos, két új nyelv nehezedett
A válladra
Ergo: lépj csak föl, mielőtt le
Rezonancia szekvencia
Megy a butulás, megelőz a minőség
Ez nagyon lehetetlen ugyan, mégis megesik néha
Leválok lassanként lelazult problémáimról
Attól könnyebb most minden, amit nem kell már cipelni
Az önmegtartóztatástól megérdemlek egy jelest
Alulvizsgázik éppen a vonzalmam
Fogyasztom rendesen a méltó kitüntetésem
Megjelenik éppen egy zsoltár-fullajtár
Mint új szülőknek, minden új most nekem is