1996
────
Aktualizált merénylet
Muszáj, hogy uszuljon néha az uszály ebben a zümmögős nemzedékben.
Aznap valahogy megint mély értelmű napom volt. Ha a totemoszlop árnyékából
keltem volna ki, méltán hihettem volna magamat aztéknak. Alátámasztott ebben
egy kis zimankó, aztán letöltöttem egy kevés folyadékot az Internetről.
Bosszúból, szimpatizánsként levetetten a hajam is. Helyrebillent az összkép.
Gondoltam, legjobb volt, hogy ismét körbehordoztam magam, mielőtt végleg
elfelejtettek volna. Örömmel vettem tudomásul, hogy majdnem meg akartak
ölni. Elsősorban nem mindenkinek, másodsorban csak nekem, és senki másnak
nem tett ez jót. Elhatároztam, hogy nem megyek el a randevúmra, ahol én
lennék az egyetlen résztvevő. Beismerem, kellett egy pár jogerős plasztikai
műtét. Végre létre jöhetett a véglet, mit magával hozott a végzet. Onnantól
rám csak a veszejtés vár, a felevés.
Nagyutazó
Berakodáskor megszólalt a személyzet legkisebb részvevője: a busz már
mindjárt elindult. Kérjük, miután bekonfigurálták a koffereiket, mindenki
írja rá mindenki csomagjára a nevét. Ha egyszer levesszük őket, kitesszük
magunkat is a megpróbáltatásoknak, de ez így van az éppen oké. Most látom
csak, valaki eltátotta a száját. úgy érzi, magának bedőlt a dereka, meg a
palánkon áthajigált ürülékhez hasongatja éppen termetét? Mondanom sem kell,
ez a kis bevezető belém hatolt. Mikor tovább zakatoltam, az ujjaim nem
tudtak ellenállni a sercegésnek, és megpendült közöttük a toll hegye.
Levél haza: Drágaságom! Sokba kerülsz nekem. Csak már kikerekednék innen a
négy kerék körül, való bizonyossággal nekem is rögtön jobbra forogna a föld
nevű glóbusz. Tessék, még mindig nem tudok elvonatkoztatni a busztól.
Majd olvastam saját apropómból. Szerencsémre nekem nem kellett vízum, mert
én nem vagyok betolakodó. Közben folyamatosan horpadoztak alattam a
gyúlékony tömítések. Persze a nem vártnál semmi sem alakult rosszabbul,
deficites lett a gyomrom, és persze nem izéltem ki senkivel, csak magammal,
de azzal aztán jól. Megálljt teremtett néhány egyre kisebb szünet. Mikor
megtorpantunk, folyton beindult a fantáziám. Pauzában letüdőztem egy szelet
csokoládét, aztán felkészültem lelkiekben egy kis szexuális élményre, de az
persze elmaradt. A vetítőkocka valami ritka savanyú limonádétól ázott.
Zuhogó hóban szaporítottuk a késést. Az éjszaka amúgy is hosszú volt, s én
igyekeztem nem nyújtani. Aztán felébredve álmából ismét komoly havat termelt
be az időjárás. Végre véget ért a vakáció.
Duzzogó
Nemsokára gőzerővel felpörög a mai nap. Nyilván csak annyira lehet hideg,
amennyire ez az adott hónapban lehetséges, s ne feledjük: ez a lehetőségek
hónapja. Ha nem is reménytelenül értem meg, de legalábbis fölöslegesen.
Egyre más irányba tendál a tevékenységi köröm. Orvosságot keresek, amely
megszépítheti halálom. Van egy kis jól van. Színezik a koccanásom helyét,
helyszínelnek. Meggyőződésem, hogy be fog párásodni a kutya, ha jön is még
rá huzat, az nem szárítja fel a harmatot. Egyszerre járt le a szabadságom és
a munkaidőm. És hogy mit akarok most ezzel az egésszel mondani?
Tulajdonképpen semmit.
Egyszemélyes lelki terror
Máról tegnapra virradóra a félvezető művezető jogosítványmentesen le lett
faxolva, ki is újult tőle a szakálla. A bokorban, a fűből, a nyulak fülei
mögül villogott rá a rendőrök protézise. ők éppen ketten voltak egyedül.
Huhogtak a préposztjukon, kagylózták be a halózásra való zsebmanipulációkat.
Volt náluk minden, ami jót tett a harácsolásnak. Sudár lövedékek sültek be
az oldalukon a nap-kvarcnak köszönhetően. Az ultraibolya-villogójukat a
tarisznyájukban hordták viseltesre, a hamuba sült jógik között. Némelyikük
túlcsorduló idomai fölötte álltak az egyenformis befogadó tűrésfokának.
Jótékozlási mániában szenvedélyeskedtek egytől egyig. Egyik-másikuk kiadta
magából a napi betevő elfogató körözését. Legtöbbjük mára már azt is
elfeledte, hogy honnan kaparintotta össze az érettségi-füzetét. Be kell
vallanunk, nekik nincsen önvéleményük, csak köz. Hogy ki szimpatizál velük,
azt előbb-utóbb az ízlése kiválogatja.
Függő ágazat
Ebben a palotában én vagyok az úr - na, ne húzd már a hájam... Én vagyok az
urna, és elég bennem a lerakódott sok-sok hamu, mert talajnak éppen eléggé
ingoványos a függőágyam. Tény, hogy egykoron még olyan pici voltam, hogy
attól fogva semmire sem emlékszem, mert még nem alakult ki a memóriám.
Valószínűleg azzal kezdődtek a bajok, hogy féltettem a rúzsom, tartottam
attól, hogy megkottyan. Pillanattól fogva vezetésre álltam. Az egyetlen
profi amatőrként őrködtem saját sírom felett, mert így volt. A
megereszkedésem váratott egymásra, hálás puszimat küldöm neki most is. Jut
eszembe, téged mikor tehetlek próbára?