Ahogyan én levelezek
────────────────────
Ez most itt egy levél; nem tudom miről, és azt sem, hogy miért.
Vagy talán mégis. Két dolog biztosan motivál.
Az első, hogy olyannak írok, aki magára vette Bizánc jelét - úgy értem,
hajlamos és hajlandó hazánk szellemi kultúrájáért felvállalni annak
megszervezését. Magyarul csinálja, és egyszer csak lesz.
A második, hogy összegezzem a jelenlegi állapotot, amelyben leledzem, és
egyáltalán...
Van egy harmadik dolog is: miért ne?
Az ötlet adott volt. Sok munkám fekszik már a küldött anyagban. Kereshetnék
akár egy illetékest! Tudod, jó ideje szondázom már a híresebbeket. Végre meg
szeretném találni azt, aki megtalálja azt, amit. És te akár kapóra is
jöhetsz....
Amennyiben az lennék, aki te vagy, és egy napon ilyen szimpatikus hangvételű
levél kerülne az asztalomra, hát a lelkemet kitenném azért, hogy annak
érezhessem magam, aki abban a pillanatban leszek, amikor ezt joggal teszem.
Lássuk csak, hogy is van ez?
A tények:
1. kizárt dolog, hogy elsőként a te kezedbe jut a levelem.
2. ennél is kisebb a valószínűsége, hogy te valaha is olvasni fogod.
Konklúzió: ismét jó kis levelet írhattam magamnak.
Riportnak egyenlőre nem - így tévéképernyőre sem való - témaválasztásom. Az
önérzetedre apellálok.
Most amúgy úgyis benne vagyok a levelezésben. Vagy egy tucatot adtam fel
eddig, és nemigen akaródzott senkinek sem válaszolnia. Pontosabban senkinek.
Hát ne kezdjek aggódni? Ne akarjak ilyen helyzetben kiszámíthatatlan
tevékenységekbe kezdeni?
A művészet eszköztára megszámlálhatatlan. Egyszer még múzeumot nyitnak neki.
Küldök neked sok mindent, meg még egy pár dolgot. Ha nem érdekel, szorri. Ha
valami ötleteddel fenékbe rúgsz, úgy jó gyerek vagy. Későbbi
lekötelezettséget teszel megalapozottá.
Tulajdonképpen igen nyomós/nívós üggyel folyamodtam beléd. Láthatod,
kénytelennek találtattam magamat képtelennek találni latba hajítani a sutot
és a nyelvfacsaró stílusom. Remélem, miután megrökönyödtél, még
szórakoztatónak is tűnődhetek, mert amit küldök, azok irományok, és nem is
akármilyenek, hanem irományok.
Kérés
1.: Ha szakítasz nekem egy kicsit az időből, firtasd át a sokat (lehetőleg
lassan).
Ha már ilyen szuggesztív módon rábeszéltelek ennek a pár sornak, plusz a
néhány száz oldal elolvasásának véghezvitelére, joggal teszem fel a költői
kérdésem:
Ki is vagyok én? Minek ez a felhajtás? Mi ez az egész egyáltalán?
Szeretném, ha valaki végre felfigyelne ambíciódús mivoltomra, és amennyiben
némi fantáziát is látna munkámban, esetleg üzleti lehetőséget, hát az
igencsak jól jönne.
Tény: életkorom, akárcsak magasságom alig több, mint fele a tiednek.
Születésem időpontjának számjegyeit összeadva és összehasonlítva a te
eredményeddel, már nem biztos, hogy lemaradnék.
Igaz, akár én is sikeresnek mondhatnám magam, ám semmiképpen sem kellőképp
megelégedettnek.
Azért tegezlek, mert csak. A személyes fontosságod érzékeltetésének eszköze
ez.
Írni... nos, azt éppenséggel tudok. Tudniillik én írok is. Meg költök.
Szóval jó nekem.
Csomagom elsődleges küldetése (többel is rendelkezik): végre megfelelő
kezekbe kellene kerülnie. Jogos a "mindenki rendelkezik legalább kettővel"
válasz.
Hihetetlen, mégis kijelentem: egy művész nem órabérből, hanem tehetségéből
szeret megélni.
Sőt, azóta is veszem a méregdrága angol könyveket, napi 18 órát fordítok,
12-őt írok, drágul a whisky is, dioptriáim száma nő (egyszer talán még
szemüveget is kell majd hordanom), és nem tudom kiadni őket. Mi lesz, ha
minden magyar ember kultúra nélkül marad!
Bocs a hosszú levélért. Nem vidám, nem szép, nem hasznos, de lehet építő.
Akkor hát semmi névre szólót nem küldtem neked? De igen, jó érzéseket,
melyek abban a pillanatban érnek majd, mikor elolvastad levelem, és az a
küldeményekkel egyetemben a szemetesben landolt. Ennél még jobb érzelmeket
válthatna ki belőled, amennyiben tényleg segítenél. Jók a kapcsolataid,
meggyőző a neved, s most, hogy hiúságod mibenlétét ennyire felértékeltem,
elismerem, hogy te... De ezt most hagyjuk. A kézhez kapott leveleid 68,7%-a
ezzel a kérdéssel foglalkozik.
Namármost. Ennyi erővel már a példaképem is lehetnél. Mivel abból élsz, hogy
eladod magad. És itt most nem elsősorban a prostitúcióra gondolok. De
speciel nem órabérben hámozod a villanykörtéket. Ezt hívhatjuk művészi
intuíciónak. Mármint az önértékesítés szükségességének felismerését.
Erre a mondatra nem várok semmiféle választ, mert nem tettem fel benne
kérdést. Megkérnélek viszont, hogy olvass. Meg tőlem is.
Kicsit még a költészetről... Eredetileg nem azért készültek a versek, hogy
kiadjam őket. Most persze már tudom, hogy ki fogom. Mások noszogatására
teszem majd őket könyvvé.
És az egyébről: tény, hogy amit ha már egyszer leforgattam, akkor már miért
is ne, szóval nem ártana kiadni. No, nem olyan haszonlesipuskás alapon, de
azt hiszem, nem csak a magam kedvéért volt az egész.
Ha van benned jó érzés a tenni kívánó emberek ösztökélése iránt, s ha van
valami ötleted, ami kapóra jönne, vagy ha egyszerűen megfogalmazódik benned
valamiféle segítőkészség, igazán nyugodtan pihenhetsz majd meg.
Nem mondom, hogy segíts, de ilyen jó kis érdektelen témáról ritkán kap az
ember levelet.
Őszintén szólva egy kezdőrúgás jól jönne. Te lehetnél például az első, aki
válaszol.
Mert így már nem sokáig biztosított az alkotókedv. Alkotni persze továbbra
is fogok. Ameddig még futja miből. Ám a hagyományos munka művészet számára
maga a halál.
Nekem sem lenne rossz, ha továbbra is a magam kis életét élhetném, és magam
rendezhetném el a napszakokat. El kéne csak adni azt a néhány kis vackot,
amit csinálok.
Valahogy, valakinek ezt most nem kéne hagynia...
Mit mondjak, rövid is ez a levél, meg hosszú is. Remélem a küldött anyag
tetszeni fog, és akkor akár segíthetnél is kivakarni a koszból.
Namost ezt csak úgy írtam. Nem kellett volna elolvasni. Ha hátulról kezdted
levelem, jól jártál. Ahhoz valószínűleg közelebb esik ez a sor.
Ismétlés: Segítséged! Hozz már, legyél szíveskedjél valami kiadót a képbe,
ha van merszed. Elkéne ugyanis egy jobb kéz, mert én sosem vagyok itt, és
főleg akkor pont nem. Az el/kiadandó könyvek a könyv utolsó hátulja előtt
tátonganak, az a napirend. Talán majd még kapsz valamit, amit te. Csak idő
kérdése minden.
Címem meg minden ott rejtezik a könyv hátulról első, betűkkel beszórt
oldalán. Bővített információkért fordulj északnyugatnak. Köfa.
Ui.: Talán ez a legfontosabb gondolatom: amit írtam, nem mesterkélt. Ez a
stílusom, ilyen vagyok. Mondhatni tökéletesen természetes.