Űrpestis
----------------------------------------------------------------------------
Harry Harrisonnak jelen pillanatban két könyvét fordítom - és hála istennek,
egyelőre úgy tűnik - egyedül. Ha elkészülnek, nem bánnám, ha lenne, aki a
kiadásukban segíteni tudna.
----------------------------------------------------------------------------
Egy részlet a könyvből
Dr. Sam Bertolli előregörnyedt a sakktábla fölött; olyan szigorral
húzogatta vaskos, fekete szemöldökeit, hogy azok találkoztukban egyetlen
sávvá olvadtak, majd kinyújtott keze egyet lökött egy parasztján. Csak akkor
ernyedt el, amikor a kép zöldre váltott - jelezve a lépés helyességét, és
azt, hogy Fischer is ugyanezt tette 1973-ban, Berlinben. Aztán a tábla rövid
hang kíséretében az ellenfél futóját helyezte arrébb átlósan, majd
elhallgatott. A számítógép Fischer ellenfelét játszotta ebben a történelmi
játékban, Botvinniket, és a lépése váratlanul okos volt. Sam ismét
összeráncolta homlokát és újfent ráhajolt a táblára.
A rozsdamentes acélból készült tábla túloldalán Killer lapozott egyet
újságján, hangosan susogva a baleseti osztály mély csendjében. A kórházon
kívül, a város hümmögve mozgott, tartotta távolát - mindig készen a
betörésre. Tizenkét millióan laktak a Nagyobb New Yorkban, és bármikor
kinyílhatott volna az ajtó egy vagy több rém-sápadtat vagy elkékült
cianózisost engedve be ezáltal. Az asztalán - amely fölé igen
rendszertelenül görnyedt - gyakran vér-áztatta ruhadarabok hevertek, míg a
most éppen csendes szobát az élet sikolyainak visszhangajai, a haldoklás
hörgései töltötték be.
Sam elmozdítota a lovat, hogy feltartóztassa a készülő támadást. A
képernyő vörösen villogott - Fischer tehát nem azt lépte - és pillanatokon
belül megszólalt egy gong a falon.
Killer gyorsabban pattant fel és lépett ki az ajtón, mint ahogyan a
leejtett újságja földet ért. Sam megragadta az alkalmat, hogy becsúsztassa a
sakkot egy fiókba, hogy nehogy rátaposson; tapasztalatból tudta, hogy egy
vagy két másodperce van, mielőtt az utasítás kiíródik. Most is így történt;
pont, amint odanyúlt a hívóhoz, akkor íródott ki az utolsó sor egy kártyára,
amelyet kiemelt a nyílásból, rácsapott az "átvettem"-re a bal hüvelykjével,
majd kiviharzott. A mentő fülke-ajtaja nyitva állt, és Killer már mozgásban
tartotta a motort. Sam bepattant és megragadta a biztonsági kart, hogy
bebiztosítsa magát az induláshoz: Killer szerette a nehéz gépezetet nyúl
fürgeséggel lőni ki.
A mentő beleremegett a turbina fordulatszámába, aminek csak a
leszabályozás szabott korlátot. Ugyanilyen gyorsan dobta ki Killer a fékeket
- a mentő megugrott és a hirtelen gyorsulás becsapta a tolóajtót.
Megindultak a felvezetőn a városkapu felé.
"Hol a cél, Doki?"
Sam rábandzsított a kódolt üzenetre. "A tizenötödik utca és a hetedik út
sarkán. Egy 7-11-es, mindössze egy sérülttel. Gondolod, hogy képes vagy
tartani a tekegolyó iramot még vagy száz lábon át egyenesen, amíg előkaparom
a műtős készletet?"
"Még három blokkot hajtunk, mielőtt el kell kanyarodnom - mondta Killer
nyugodan. - úgy vélem, ez hét teljes másodpercet ad neked, mielőtt meg kell
kapaszkodnod valamiben."
"Kösz" - szólt Sam elimbolyogva a szűk mozgástéren át a kocsi hátsó
felébe, ahol is lecsatolta a szürke acéldobozt a falról. Ismételten leült és
kitámasztotta magát a lábaival figyelve, ahogy az épületek és a mozdulatlan
autók arrébb sodródnak.
A bolygó, ahonnan nincs visszatérés
A három férfi tetőtől talpig feketében, nehéz csizmákban, vastag
szkafanderben volt. Jellemvonásaikat sisakok rejtették tükröző plexikkel.
Mindegyiküknél volt valami fém doboz féle, és fegyvertelennek látszottak.
Egyformán meglepődhettek, amikor megpillantották a kézben a fenyegető kést.
Brion lassan kiegyenesedett, visszacsúsztatta kését a tokba, majd lépett
egyet a legközelebbi férfi felé. Éles puffanás hallatszott - éppoly hirtelen
halt el, ahogyan érkezett.