Alma nem terem a poéta fáján
Poéta ima (Charlotte Kneeshaw)
─────────
Verseny és vágta veszett világában
van-e hely a törékenyeknek?
Hódolatot kell nyújtsunk gyermek élvezeteknek
vagy kutatnunk más kincsre vágyva
akár a füstbe veszett holdfény-fodor
akár a napfény elől el nem rejtett
elsőként felcsillanó harmatcseppek?
Nagy nyomású korunkban
van-e értelme ritmusra lelni az ütemben
a szívekben, mik elhagynak az életutakon
Vagy álmodnunk kell még
kedvesb' helyekről, zöldebb hegyekről?
Szabad-e felismernünk
hogy majd' mindenben ott a szép?
Segítsd nekünk észrevennünk
egy robin-dal gazdagságát
és a kevésbé lírai alkatoknak
kik nem ismerik az igaz öröm forrását
- (Alasdair McWilliams)
Tükröm, tükröm
ragyogó gyöngyöm
csonka gyertya fénytől villogva
mutasd, mi a szívem vágya
és én
ültömben
sikítok majd
Egyetlen éjszaka (Victoria Stallknecht)
────────────────
Csendben fekszem, tűnődve
"Mi jöhet még?"
egy újabb férfi öltözik fel
elhagyja ágyamat
Csak ismétlem magamat
"Nem lesz semmi baj"
mikor kényelmesen fekszem
egy férfi kezeiben
Mindegyikük kimondott mindent
amit csak hallani kívántam
de hogy hinni kezdek nekik
attól félek a legjobban
Ez bánt hát: magány és űr
mit más nem lát
előre tekintek a holnapba
hátha egy különös lényt hoz
kitölteni végre űrömet
Elveszítem a férjem (Wendy Arthur)
───────────────────
Feketeség. Esett? Nem hiszem - a lány sem hiszi. A testem - az övé -
ugyanaz. Tudom, ami vele történik, velem nem. Én biztonságban vagyok. Sötét
és meleg van velem. ő hűvös. Még reszketni sem láttam - talán csak egyszer.
Vezetnénk? Igen, autónk éppen most döccent át egy kövön. Hideg kezek.
Villogó vörös fény a távolban - borús éjt részegít. Esik? Azt hiszem. ő
tudja már?
Ki volt vele; egyedül van - talán csak rajtam kívül. Vigyázok rá - ő olyan
hideg. Annyira... Hol vagyunk? Nem tudom, és úgy tűnik, ő sem. Elvesztünk
volna? ő már biztosan. Hogy viselte? Jól?
Férfi feketében. Egyedül volnék? Nem, ő is itt van. Nyugodt. Jól van? Igen,
jól viselte a dolgokat. Kötődünk? Nem, ő nem. Haldoklok. Túlélhetünk? Tudja
már? Szemeim - nem látok -, minden kanyar az övé. Esik? Nem tudom. Miért nem
válaszol? Nem csodás, ahogy mindent előre elrendezett... Túlélünk? Egyedül?
A férfi szemei. Szürkék, viharosak, csukottak. Túlélem? Nem számít, ő
halott.
Törött szívvel (Larissa O'Neill)
──────────────
Együtt sétáltunk, ő és én
szétválasztottak a múló napok
a jó sosem tartott soká
Nem a jövőé, a múlté párosunk
ígértük, hogy örökké tart
s a vég széttörte szívemet
együttlétünk idején
Én madár voltam, s te az egyetlen tollam
Ha hívni próbállak
"Nem vagyok itthon" - csak ezt hallom
pedig én úgy beszélnék veled
bízom, hogy találhatsz még értelmet
Amíg edzeni vagy
mindig a pálya szélén ülök
Nem tudom, ha még akarsz
elfogni tekinteted hiába készülök
Barátaim szerint még szeretsz
csak vak vagyok észrevenni
Sajnálom, hogy a menést választottad
de én nem unom a szerelmem mutogatni
Két ütő (Bill Bainbridge)
───────
Öröm - mosolyok
Szerelmes szívek
Összeállnak
Hogy újra kezdjenek
Csoda szavaknak
Arany gyűrűknek
ígéretet tettünk
Hogy tovább együtt öregszünk
Gonosz az élet
Oltalmatlan, kegyetlen
Sikítani szeretnél
Szívesen kilépnél
Emlékezz a szerelmünkre
A mélyen gyökerezőre
Ölelésre, csókra, az egyezségre
Miért hagytál el? (Melissa Manduzik)
─────────────────
Bárcsak itt lennél
most mellettem
Azt mondhatnám: minden rendben,
nem kell sírnod, kedvesem
És bár tudom, ez meg nem történhet
mégis te jársz fejemben
minden gondolat felett
ó, én úgy szerettelek
épp, mint most
De mit tegyek
és még inkább: Hogy?
Bár még fiatal voltam
ma is tudom fájdalmam
mit akkor éreztem
mikor elveszítésedre eszméltem
Nem lett volna szabad elhagynod
engem, a legjobb barátod
Én mindig szeretni foglak
véget nem érő szerelmemmel
Csendtől övezetten (Donna Deeth)
──────────────────
Rossz álomból ébredek, korán jön a reggel
átitatódott csapdámban az órák nem telnek
Levegő után nyúlva szaporán lihegek
víz tör át pórusaimon
Szívem kisíratlanul zakatol
meg sem hallanák sikolyaim
De mi hozta elő félelmeim
mi ríkatott napkelte előtt?
Magamhoz szólok most, csak én hallom
pattogó gondolataim megrázóak, ijesztőek
Sok időbe telik, mire elfog a nyugalom
mert nincsenek köröttem emberek
Mikor beragyog a korai nap
zaklatott homályt mos el a fény
új napra ébredek ágyamból kikelvén
nem lát senki fejembe -
gondolataimnak úgysem hinne
De ha eljön az éjszaka
minden új erőre kap
Ne várj (Margaret Norman)
───────
Ne várj holnapig
hisz tudod, hol lakik
Jóbarátoddal fontos minden dal
ne akard, hogy ez véget érjen
Ne késlekedj a levéllel
ne távolodj a messzeséggel
Talán nem találod fontosnak
de nem jó, ha megkésel
Kerekedj fel, látogasd meg
nem szabad őt elveszítened
Ki tudja, mi meg nem eshet
talán nem éri meg az új évet
Életeink olyan esetlenek
nem tudni, melyek a jó ösvények
Minden nappal gazdagabbak leszünk
nekünk nem szabad veszítenünk
Ismerni akarom a beszélő partnerem
ismeretségek kell kitöltsék az életem
Oly sokszor várunk, hogy végül nem marad másunk
Ne várj, ne vacillálj!
Velem jönnek (Sandra L. Bolster)
────────────
Felmegyek a hegyre keltét látni
a ragyogó zöldben a napot csodálni
Lassan lépdelek, szívem szenved
apámnak és anyámnak viszek üdvözletet
Nincs viszont-mosoly, nincs szabad szín
nincsenek kedves pillanatok, mint valaha
Elhomálylik látásom forgó szemeimben
Várok, várom az ismert hangot
de amiket látok álló szomorúmban
azok gránit kövek apám, anyám, a múltam felett
- De csitt! -
Egy madárka dalol - talán anya édes hangja szól
és ott egy fa meghajol - csak nem apa válaszol?
ó, ők itt vannak, és mindig itt lesznek, most is
tárgyalóképesek
az ég kékjében, felhőkbe veszetten
nap mosolyokkal, ciró léghuzattal
és egy boldogságot visszhangzó csillaggal
- így - mindennap felkészülten kelek
mert sosem vagyok egyedül - ők mindig bennem jönnek
Háború (Lisa Albrecht)
──────
Repülők a magasban
A lány miattuk álmatlan
Pusztító bombahadak
Rázzák a négy falat
Halálos fájdalomsikolyok
A lány agyának feszülnek
íme: az apa halott
Az anya vakká lett
Nem kezdődik óra az iskolában
Az utcán senki sincs biztonságban
Szabadeső könnyek
Lassanként temetnek
Újabb bomba zuhan le
Éppen ugyanolyan távol
A kislány imát mormol
Mielőtt megérkezik végzete
Ő végzetért imádkozott
Mit a bomba el is hozott
Utolsó könnyel a békéhez szólt
De a béke nem válaszolt
Anyu (Bill Vair)
────
Anyák napi gondolatom
Kiütközik fiatalságomon
Évek, napok, órák
Szeretettel teltek
Bizonyává értek
Az igaz törődésnek
És bár hangzatra érzéketlennek tűnhet
Nekem
[ritkán látlak, sosem hívlak
nem írok - nem tudok]
De te még mindig törődsz velem!
És én is törődöm
Ha nem is mutatom
Nem felejtettem el
Számtalan gyermekként kapott ajándékom
És az örömet, mit te hoztál el
Ilyen vagyok
Anya, te ezt talán már tudod
Én érzelmet ki ritkán mutatok
Ám gyermekedként nagyon szeretlek
És gondoltam, jobb, ha tudod
Bátor kezdet (Vicky Honle)
────────────
Ijesztő lehetett
Hogy korábban nem ismertelek
Jó érzés töltött el
Együtt köszöntöttünk a többiekkel
És tudtuk, többé el nem válunk
Erőt adtál
Életakaratot
Lábrúgásod
Kéznyújtásod
Mosolyod
Elég lehetett
Hogy megadjam szükségleted
Első szavadtól első léptedig
Óvhálód voltam
Sírást tőled álmodtodban
Sohasem hallhattam
Felhők az égen
Napok szemeidben
Meleg a szívemben
Új kezdetet mutatnak nekem
Apró örömök (Juanita Burnett)
───────────
Nyugodt éjszaka
Csend eksztázisa
Szemeim csukódni vágynak
Hiszen megtehetik
Nem kell figyelnem, hogy bármit meghalljak
Nincs is mit hallani
Nagy - nagysokára
Végre feltűnt a szépség
A kis dolgok sajátja
Nem tudtam mennyire szeretem az apró örömöket
Miket egyetlen kedvesem mutat meg
───────────────── (Andrea Nadine)
Egykor te szóltál
s én mindent megpróbáltam elkövetni
megpróbáltalak kielégíteni
Te beszéltél, én hallgattalak
bármit, mit kívántál
megadtam, megtettem
Ennek mostantól vége
ha ma szóra nyílna szád
Én igyekszem serényen
kielégíteni magam
Az a kis hang a fejemben
az ösztönök, a mély érzelmek
a vágyak és szükségletek
is értésre kell találjanak
És ha ma figyelemmel magam iránt vagyok
annak oka, hogy magamért is tenni akarok
Én (Kristin C. Hilder)
──
Én édes vagyok, akár a szél
csinos, akár a szellő
kedves, akár az anyaföld
Van nekem egy barátságnyi életem
magányosságnyi barátseregem
ételem, hogy éhezzem
Akarok sötétet, hogy jól lássak
szeretetet, hogy gyűlöljek
bort, hogy kesereghessek
Kellesz te is nekem
hogy magányom élhessem
és kell a semmi
kitölteni az életem
Várakozón (Elizabeth Gwillian)
─────────
Állok, várok
Az éjjel közepén
Érkeztedre számítok
Fényem érted ragyog
Kellesz mellettem
Kell, hogy itt legyen
Ennyire egyedül
Meghalok legbelül
Kacajt hallok
Nem sajátomat
Maradok szobámban
őrzöm a falakat
Megcsillan valami
Amint belépsz
Eljött hát a nap
Véget ért a félsz
Néha, ha szivárvány lennék (James Drover)
──────────────────────────
Nem tudom, mit keresek
Ki vagy mi fog eljönni
Eltűnődtet igyekezetemen
Furcsa: túltörődtem
Ahogy csorgok nap nap után
Szívemnek keresve helyet
Tudom, valaki odakint lehet
Már most bírja jelentős részemet
Arany-teli üstre vágyom
Álmokon túli gazdagságra
Csak tehetős szerelmeket lelek
Ha megtalállak... úgy tűnhet
Sok, utamat álló kincs -
Néhányhoz ragaszkodtam is
És bár értékük - persze - nincs
Megfizethetetlen áron kaptam őket
Zötykölődöm álom útjaimon
Szomorú szél csókol homlokon
S ha egyszer meglelem szivárványom
Tudom, te benne leszel
Hazafelé (Stella Marie Chorlewood)
────────
Hegy fölött
tenger mögött
csodás a föld
amely vár reám
Nincs halálfélelmem
vegzált vagyok csupán
Elhagyjuk a helyet, az életet
szebb napok ígérete éltet
Angyal-kalauz
nyújt felénk kezet
Utat mutat
az ígéret földjére vezet
Hegy fölött
tenger mögött
csodás föld
vár reám
A fa (Anita Kister)
────
Különféle óriások között
Elfojtva szomszédai nagyságától
Magányos fa nő
Ember ültette jó tett hitében
Természetet plántálva a vad városba
És most hullanak a levelek
Az útra, a szemétdombok közé
Az elhullajtott magvakra a szilárd talajon
Halál vár
Élet (Corina Seymour)
────
"Láttam életet" mellettem elröppenő sasként
"Láttam kacsát" halként úszott tova
"Láttam jóbarátokat" ácsorgón trécselni
És megpillantva egy hullócsillagot kívántam valamit
"Ott" egy mosoly jelenti a barátság kezdetét
És "ott" a fű zöld
Az ég "ott" szürke, büszkeség szülte
És ott egy nyúl szalad
"Mi történt" a tavak halaival
"És hová lett" a siető patak
"Mi történt" a fákkal, az állatokkal
És hová lett a gyerek, akit keresek
"Merre vannak" a kis, éjszaka szülte zöngék
"És hol vannak" a kis, zöld békák
"Hol leli meg" otthonát az egér
És a rengeteg állatkái
"Itt" a nap nem süt le ránk
"Itt" a csillagok nem villannak fel
"Itt" a sólyom csöndben lesi áldozatát
És mi ide vezettettünk
Szerelem sújtása (Chelsea McCromack)
────────────────
Szerettem, ahogy rám néztél
Ahogy érezni engedtél
Szerettem szoros ölelésed
Mi eloszlatott minden kétséget
Szerettem suttogásod
Édes szavaid sokaságát
Szerettem szemeid ragyogását
És mind a húsz aranygyűrűt
Szerettem, ahogy hozzám értél
Jó volt tudni, amit érzel
Csodálatos volt közelséged
Élvezhettem az olvasztó hőséget
Szerettem mozdulataid
Szerettem szavaid
Úgy szerettelek, mint egy álmot
De sajnos felébredtem
───────────────────────── (Heather Samson-Butz)
Felhők fordosodnak bennem
Eltűnődöm: hová tartok?
Még mindig történnek velem dolgok
Dolgok, miktől már mindig félni fogok
A bizalom, a szerelem, mikkel annyit törődtem
Visszacsenettek
Fel kell hát ébrednem itt, a szívemben
A mi szerelmünk lehetetlen
Külön utak nyílnak előttünk
Sosem találkozó ösvények
Ám ha mégis összeérnének
Drága, én ott várlak majd várva
Szívemben fenntartom neked a helyet
Mert én már mindig szeretlek
Hisz te vagy a jobbik énem
Szenvedély (Elinor C. Nerenberg)
──────────
Érintésed melege
szemeid égő tüze
lobogó vágy, bennünk lakó
ragyogó láng
szenvedélynek utat adó
te és én...
révben égtünk
Mi a fekete? (Lori Hoar)
────────────
Fekete az elveszettség érzete
a könnyek dala
a telefonbúgás
mi ráébreszt félelmedre
erős vihar az éjjel közepén
villám-dörej
amely kiváltja rémületed
koporsó vízió
halott testet tartó
kellemetlen sírás
ok az ijedelemre
haszontalan vesztőhely-jelző
csend, fülsüketítő
nem jelzett alkalom kimondani akaratom
vízpára mi bánattal telepszik arcodra
gondolat arról, hogy már
nem tudod keresztülvinni akaratod
Titkolt szerelem (Maria Guedes)
────────────────
Amint arcához tapad a szél
érzem, mosolya melegít
Bár a vihar lesújthat
én nem hallok vagy nem félek
Annyian képesek használni szavakat
ő megtervezi, megjelöli azokat
magánynak indult szívemben
ahol a féltékenység fojtogat
amint hallom hangodat
Kalandmentesen mélyülnek a gyökerek
nap mint nap, éj mint éj
Vágya kapcsán szívem határtalan' dobban
felrobbanófélben szenvedélye
Ha látom őt
hiányzik, akarom, fontos nekem
csak ez, mit tudok, mióta belé szerettem
Ébredés (Robert B. Derkson)
───────
Van egy hely benned
ahol az érzelmek létrejönnek
Van egy hely bennem
amit sokáig nem éreztem
Az mondják, van benned valami
ami erőd vagy gyengéd záloga
Én azt mondom, van bennem valami
ami képtelen rosszat tenni
Várj csak, talán érzem -
igen, most tisztán egészen
Lehull a rejtek leple
szűnőben félelmem
Hozzád ér tekintetem
emberi remekmű, amit látok
valahol mélyen
az elfeledett helyen
A magányos (Marovic Maja)
──────────
Valakit őrültnek hittek az emberek
csupán magánya lehetett otthona
tudni, érteni szerette volna
hogy életében az igaz szerelmet hol találja
Felmászott a legmagasabb csúcsra, a napot faggatta
de az nem segített, túlfoglalta halála
Éjjel, hodfénnyel a holdat nézte
de az tovább állt, válaszolni nem fűlt kedve
Furcsa, rémült lény volt
messze szaladt, embereket elfeledve
a napra várakozott
Évek múltak, újat nem hoztak
visszajött hát, hogy meglesse a hátramaradtakat
és amikor megértette, fájt neki
Egy kutya, egy ember, egy hal
egy fa, egy virág, a hely, melyet fű nem takar
egy nő, egy gyermek, a barátok
"Ott voltak mind, ők voltak azok!"
Üres, lassú napokon szíve szeretettel telt meg
elvesztegetett éveit nem tudta nem kevesellni
Ordított, sírt, zokogott, mielőtt végleg elbukott
Elveszett gyerekkor (Laura Devine)
───────────────────
Ő egy lány 14-es korral
Az élete csupa bú, csupa baj
Gyermekként verték - bántják, mióta fiatal
Megélt sebei gyógyíthatatlanok
Apja élete egy pohárba merült bele
Anyja lett a kokain új hitvese
Nagyapjával él, ki sosincs otthon
Hálószobájában ríkatja magánya
Megbántva, megtépázva fekszik
Közömbössége nem vár segítségre
Sem barátok, sem srácok
Sem az elmúló napok
Nem növelhetik a közelgő halált
Belső sikolya nem talál földre
Amint pereg a múlt előtte
Tudván, minden emlék öröksége
Rossz bánásmód, félrevezetés
Kiégetté, kietlenné tették
Szeretet kéne - szükség lenne gyógyírre
A jövőbeli sebek ellen
Hadba szállhatna akár egyetlen ember
Édenkert, tiltott hang (Ryan Sales)
──────────────────────
Csupaszon állt, akár egy fekete angyal a pokolból
Vékony nedv vonta be arcát
Tekintete vággyal volt tele
Idő vagy a végzet segíti meglelni a helyet?
Korrupt szerelem, gonosz, gyűlölet szülte
Hévvel kutató, szenvedély vágyó
Valakinek javítja majd szíve állagát
És engedélyt ad a halál szabad keresésére
A halálherceg isten fénytelenségében
Végtelen türelemmel rátalált
Hű szolgájára, örök elnyomójára
Az édenkertre, a tiltott hangra
A lélek, minek tusája örök
Ó isten, segítsd őt poklába
Halk félelem (Ana Persic)
────────────
Remegve járom az éjszakát
csendes, nedves úton kelek át
Érzem
tapinthatóan
Félelem...
A hátam mögül
sikollyal tör fel
Fuss! Szaladj!
De a lábaim nem mozdulnak
Sötét, nedves utca, csendes
félelem...
Az ósdi lakhely (Margaret Assels)
───────────────
Beszédünk megérintő
Arcveszítés veszélyét nélkülöző
Csak megfelelő hely kell
Hogy elkezdjük egy öleléssel
Ereinkben csorgó szerelem
Vaskos gátak között lobog
Tudja tisztán
más nem lehet
míg meg nem érkezik
az édes, erős párja
És ha egyesülnek
Semmi sem lesz hatalmasabb
A menny szórja le majd csókjait
S a csókokból lágy eső érik
Könnyeink a mély fájdalomból emelkednek elő
Felszabadult élvezet kap bennük helyet
Új életre kapnak a halottnak hitt egyedek
Rejtélyes férfi (Leslie Ross Jusen)
───────────────
A rejtélyes férfi nem meztelen'
állván a kopár kietlenben
fázik, remeg a múlttól
mi idegösszeomlást szavatol
Táncolj velem, ismeretlen
egykeséged többet ne érezd
öleld magadhoz az életet
rúgd el a hideget
és énekelj lekeddel a süket semminek
───────────────────── (Sabrina)
Sem szemem, sem szívem nem találja
Akinek minden vágya
Hogy szeresse és szerethesse valaki
Jobban mint eddig - és szóval - nincs itt
Hiába hiányzik
A szeretet okán
Ölelne, csókolna
Hisz ezt akarja
Kell neki, hogy érintésem elfogadja
Űr uralkodik el
Könnyek törnek fel szeretet igényével
Bízni akarok valakiben, aki természetes
Aki szeretni - legalább, mint én - képes
Akivel beszélni tudok
És hagyja, hogy meghallgassam
Aki elég őrült engem utánozni
Aki bármikor képes kimondani
"Szeretlek"
Tükröződések (Nan Maxwell)
────────────
Testem megöregedett
Elteltek az évek
Be lettem zárva
Ahová nem akartam
Pont oda
Szobám száma
Ágyam névtáblája
Hosszú, magányos éjek tanúi
És a nappalok sem különböznek
Az élet kincseit
Felgyűjtöttem, félretettem
Ott vannak egy sarokban
Mélyen, egy fiókban
Egyre csak a napot várom
Mikor szabad-szülött lelkem
Végre kieresztem
Az én szerelmem sokkal szebb (Angelica Augustine)
────────────────────────────
Ha holdfényben sétálsz
Fent mosolygó csillagokkal
Megkérdezel, mennyire szeretlek
Én azt válaszolom majd neked:
Az én szerelmem sokkal szebb
Ha ebben a romantikus parkban
Gyönyörűn virágzó rózsapatakokban
Megkérdezel, mennyire szeretlek
Én azt válaszolom majd neked:
Az én szerelmem sokkal szebb
És ha tiszta gyémántra lelsz
Örök békétől ragyogóra
És utószorra is érdekel, mennyire szeretlek
Azt súgom majd neked:
Az én szerelmem sokkal szebb
Búg a homok (Eric MacRae)
───────────
Miután lebukik a nap
a ragyogás megmarad
A hold, a csillagok kristálylanak
de csak amíg velem vagy
Búg a homok, látni akar
a hullámfodor békével takar
Minden jó, minden szép számodra
érintésedtől bármi megtisztulna
Szél súgdal
neveket, szavakat, miket mások nem hallanak
Érted érzéseiket
de a mindenség érzete ijesztő lehet
Távoztodra eljön a béke vége
a víz habzik, a szél megerősödik
a hold rémülten menekül fedezékbe
és a félelem már csak múlt idő
A hely érzete (Jennifer Hall)
─────────────
Óceán nyalja talpamat
Közelebb húz, magához csalogat
Elfeledett dolgokat hoz el
Nem tudtam, hogy itt leszel
Szentély vagy számomra
Szabadság
Ó, sós óceán
Gyönyör istene
Nem mondta még senki
Mily csábosak vagytok?!
Sós zafír, kék és gyémántos hullámfodrok
hitemmel játszotok
Már nem tudom, mi az enyém
Roppantó szorítástok
Leláncol könnyedén
Nem engedtek
Mellettetek hajnallok
Magányom nem lévő
Amíg csak elfeledett ő
Kínkörben (D. Beland)
─────────
Itt vagyok egy gyűrű csapdájában
Nem tudom, mitől támadt sírni vágyam
Emlékszem, milyen volt régen
Hová lett a régi énem?
Segítség kell, visszaút a boldogságba
De mi is a boldogság
Oly soká nem tűnt fel nekem hiánya
Most kell
Látnom, éreznem
Értenem, azzá lennem
A gyűrűn kívül kell kerülnöm
El kell hagynom kínköröm
Benne lenni rosszabb, mint megélni
Segíts, sírok
De ki hall, kinek számítok
Valakinek el kell mondanom
Valaki el kell múlassa bánatom
Könnyítést igénylő világom
Ideje ráeszmélni
Csak én segíthetek magamon
Eve (Rigueta Nogueiras)
───
Ragyogj rám, játssz velem, törj meg
Kérte a lelked értelme - én
Adj nekem, oszd meg velem, táplálj
Cserébe a kapott kedvességért
Táncolj velem, szeresd a testem
A mennyország reményében
Ne sírj miattam, csak az örökkévaló miatt
Amit párosunk összege ad
Ám hazudni, mérgezni ne merj
Puritán harmóniánknak hódolj
Ha árnyékok sötétítenék örömünk
Fel kellene bontanom kettősünk
Egy jóbarát (Angela Labonte)
───────────
Egy jóbarát belülről lát
Ha a külsődet szemléli is
Egy jóbarát mindent megbocsát
Nem mutat tükröt bűnöknek
Egy jóbarát felsegít
Minduntalan lelkesít
Egy jóbarát sírni kölcsönzi vállát
Elhúzni nem tudja
Egy jóbarát céljaid elérésében segít
Gátolni nem tudna
Egy jóbarát a legmélyebb éned után kutat
Nem felejti egyetlen elhangzott szavadat
Egy jóbarát segítő kezet ad
Téged támogat, nem másokat
Őrült kis világunkban
Ugye milyen jó, ha egy barát velünk van?
A vándorló (Lunda Duri)
──────────
Hajnali homályban
A kikötőhöz ért a nap
Eltűrtem drapériáim
Néztem, ahogy kezdődik a nap
Ott állt a móló fokán
Szél fújta át hosszú, fekete haját
Fiatal vándorló - oly idegen a mától
Hajnali homályban
Mikor a nap lesütött a kikötőre
A vándorló eltűnt hirtelen
Mintha csak álom lett volna
A homályos hajnal egy játéka
Az utolsó (David A. K. Brace)
─────────
Mindössze 2-3 éve
tekintettem először a dolog mélyére
a tényre, mi az embereket könnyel tölti el
engem pedig főként meleggel
Kebel-mély depressziós gondolatim
néha nem magam hívom -
olykor maguktól uralják önuralmam
és eltűnődöm
Lehet, hogy én leszek az utolsó?
Magamba nézek - éppen sokadszor
"Hosszú tartózkodás a földön" - érkezik válaszul
szívembe lesve megfojt a düh
Mondhatnád: öngyilkos az állapotom
és mialatt önuralmam elveszítéséig gondolkozom
remélem, nem én leszek az utolsó
Még ha elő is emlékezem a néha jó pillanatokat
képtelen vagyok letudni embertelen bűntetteim
akiket megöltem, amiket mondtam
amiket birtokoltam, amiket eldugtam
Gondolkodtam, gondolkodtam
s lassanként elhagyott az önuralmam
De legalább nem én lettem az utolsó
Játék vég (Dhruva Chak)
─────────
Hajó ütközetben; gonosz jégben
Kockalapként változó arcok
Érdemes ekkora árat fizetni?
Az érzelemdarabok vázakövei
A virág levelei tényleg komikusak?
Fényhangok és sok sötét mozdulat
Sosem túl hangosak
A temetők tán túl betegen suttognak
A testeknek, mik a fejfák közt fekszenek
Le a harccal; szabadba a gonosszal
Főzzünk kannibált étek gyanánt
Míg az úrnő teszteli férjét
Ritka keleti mérgekkel
Tapsviharral jelezd élvezeted
Míg kockamód bejön végzeted
És csontvázad szekrényedben
Összeteszi bordáit
És neked kiáltja: "Sakktársam!"
Áhítat (Julie Chin)
──────
Felkapja őt ragyogó szemekkel
Elektromos áram módjára mozdul
Szív-, lélekkiöntve
Egy kozmikus örvénybe'
Énekelni kezd a lány
A fiú meginog
Szereti a karcsú testet
Óvatosan törődik minden vonallal
A lány sem késik reakcióival
Csak szerelme hallja
Amint véget ér a muzsika
A fiú kimerülten kérne még
Nyomást gyakorolna kedvesen
Míg ujjai vérrel átitatottak
Egyenes áhítatától
Szép fajta (Jeni Lind)
──────────
Mindaz, mi koponyámban versenyez
minden alkalom, mi vakságom tanúja
minden idő, amelyben sikerrel jártam
és amikor csak rád találtam
túltelítette őrült filozófiám:
túl fogom élni életem
Büszkeségem letépve
önálló gondolataim felbontják fejemet
mégis felülkerekedek
és ez egyfajta szép
A halott lélek fejfája (Robert W. G. Bell)
──────────────────────
Ma itt, holnap nem vagyok
Távolodó múlt, mit lezárok
Az ideiglenes lélek-földmarok
Más valóságért hagyja el a helyet
Örök útvesztővé lesznek a csillagok
A végtelenben végre megpihenhet
Holnap kagylóm a földre hull
Megbánva az időben elkövetett tetteit
Én formáltam, és mindörökre én maradok
Kinek családja tiszteli, nagyra becsüli testét
Szerelem (Crystal Gibbs)
────────
A szerelem szőlőként függ tőkéjén
néha fanyar és gyakran isteni
Amikor szeretsz és én nem szeretek viszont
ajkaid remegni kezdenek
szíved hangosan recseg
Néha gyakran eltűnődöm
mit is kéne tennem
hogy valaki belém szeressen
bárcsak tudnám
Emberek állítják
szeretet mindenki iránt ébred
De én mindig is tudtam:
nem tartozom közétek
Örökké távol (Monica F. Brown)
────────────
Nem értem, mitől érzek irántad
Ha veled vagyok, testemben boldogság árad
Ha nem, szomorún egyre csak rád gondolok
Mikor rólad beszélnek nekem
Büszke vagyok, majd megtört
Bízom benned, és féltem magam
Tudom, nem rám számítottál
Bár az lehetnék, amire vágysz
Ezért megértem, megértelek
Fogd az ő kezét
Engedd el az enyém
Hagyd üresen
Mert nekem így van ez jól:
örökké távol
Ifjúság és öregedés (Jack A. Bradbury)
───────────────────
Gyermekként az élet
Szabad és vad
Sok a barát
És minden végetérhetetlen
Nevetünk, mosolygunk
Egész idő alatt
Tudásunk vajmi kevés
Pedig egykor öreggé leszünk
Gyűlölni fogunk -
Ez a korral jár
A bennünk elhalt gyermek
Ifjúságot oktat
Az élet szépségéről árad
Arról, hogy a bizalom, a szeretet
Mindegyikünkben él
A gyermek csak ül a csontos térdeken
És én hunyorító szemekben
Leplezem gyűlöletem
A sír mellett (D. S. Neita-Chen)
─────────────
A sír mellett álltam
néztem az ereszkedő koporsót
pislogva meredtem a köröttem lévő
üres arc-sokaságra
A kis, fehér doboz élettelen testet tartott
hogy lehetett benne ő?
Hogy lehetett annyi élettel, annyi szeretettel
megférni abban a kis lyukban?
Hitetlenné váltam
Nem volt más, csak egy emlék
sokak számára gyorsan hervadó
de nem nekem
Ahogyan elfordultam, elsétáltam
megborzongtam belül
a szomorú mélyre ült szívembe
mikor ráeszméltem: ezután csakis nélküle
Ez volt az utolsó érintés
amint a fehér rózsa óvatosat zuhant
ő és a sekély sírhant
igazán sosem ismerheti meg
az eltemettetettet
A fénykép (Glen G. Sharp)
─────────
Széthulló napok továbbálltak
Arra gondolt, hogy nem beszélt
Azok jelenlétében sem, akiket ismert
Sétált.
A kék ég kitartóan lebegett a vasárnapi alvajáró felett
A kávéházban szétestek a szavak, áthágták egymást
Lélekjelenlét-, érzelem mentesen
Homály szállta meg a szobát
Egy fényképszerű, teljesre tárt, krémsárga rózsa
és Chancer két sora
A rózsa zamatának édessége hatolt arca legmélyére
Oly közel, a hullám a gömbből emelkedett ki
lélegzet visszafogva a gondolat nyugalma
A krétakörön túl (Mike Spatt)
────────────────
Fehér krétakörbe nézek
Látom, mi nem vagyok
Sem király, sem kapitány
Sem az örökkön megnevettető joker
Mert én mindig kint maradok
Nevetni sosem fogok
Kívül tartózkodom, behatolni nem merek
A hideg, egyszerű, érzéketlen fehér elválaszt
Kár mindkét oldalért
Sosem ízleltem lágy, meleg cseresznyebort
Kezeim közé nem került angyal
És talán soha nem is fog
Ha véletlen kellemmel találnál átkelni kerteden
Hívd be azt, ki túl büszke kérni
Mintha koldus volna egy csatornában
Áruld el: félelme az otthona a fehér krétakörön túl
minek neve nagy egyszerűséggel: a világ
Remény út (Christine Roberts)
─────────
Mosolygó, éneklő táncos, gyönyörű világ -
Ó úr, ha látnád arcomat
Bánat, düh, őrlő fájdalom
Leszek még vidám valaha?
Küzdelemben harcra buzdított lényem
A legjobbam kellett az életnek adjam
Hirtelenséggel veszik el bája
Ó úr, ha látnád az arcom
Fáradt vagyok, gyenge, enni is képtelen
Nagynehezen próbálok lábra állni
Tudom, képes lehetek repülni
Gyengéd angyalok közt az éjszakába veszni
Földi időm lejárt, megbékéltem
Növekvő fájdalmam lassanként megszűntet
Mosolygó, táncos, énekes menny, gyönyör tája
Ó úr, köszönöm, hogy hívő arcodat láttatja
Könnyeim útjain (Lillian R. Moir)
───────────────
Éjjel, szokásos naplemente-sétámon
a színtelen, vaskos szürkében
szomorúság felhői lelkendeznek
sok irányba indulnak könnyeim
Nemes borát szabadon adta
önzetlen szerelmében mindenét
Egyetlen cél áldozataként
Szenvedőn, büszkén, magasan
És így, kedves szív, ma éjjel
ahogy ő meghajol imám hallgatni
halkan kérem fülében
közvetítse szeretetem, külön törődésem
Vigasztald őt, húzd közel kezét
Védelmezd őt, hisz oly kedves
Szerelmeddel meghajol
szívedet érinteni, könnyeid szárítani
Válasz érkezett, oly tiszta fájdalom
a jók példaként követik életét
örökkön, végtelenül
A préri-vonat (Jack Coughlin)
─────────────
Tavasszal ültetni fogunk
Egészséges mező reményében
Hol zöldek nőnek elő
Az anyaföldekből
Vonat sípszavak szántják a síkot
Értékes étkek begyűjtőhelyét
Egyik mérföld a másikhoz ér
Két hosszú acélrúdként
Magnövekmények minden városnak
A legközelebbinek és a távoliaknak
A vasparipa szívósságával hordja el
Buzgó aratás eredményét
Lethbridge, Weyburn és Thunder Bay
Quebec-ig Soo'Ste-től
A szállítmány hajói céljai
Más nemzetek kikötői
Holnap ismét szántunk, vetünk
Kis magvakat dugványozunk
Új aranykalászokért
A prérivonatoknak rakományért
Enyém (Jason Ferrell)
─────
Benned vagyok
Én tömítem el minden pórusod
A szag orrlyukaidban én vagyok
Én vagyok a só, az izzasztó
Nyelved végén az íz
A levegő, mit tüdőd lélegez
Én csengek füleidben hangok helyett
Megfeszülő izmaidban - ki más
Ugyanaz, ki csontjaidban
És véred vastartalma sem más
Te nem létezel nélkülem
Mert én érted vagyok
Fájdalmatlanul (Dave J. Loeffen)
──────────────
Súlytalan folyva a térképen
Mint a madár, szabad lehetsz
Magasabbra, tudom, sikerülhet
Lebegj sok inccsel a puha fű felett
Nézz át az egyirányú tükrön
Látni fogod őket
Nézd szeretteidet
Nem, ők most nem látnak
Gondolnak felőled?
Beszélgetnek
Lehet, hogy rólad?
Lehet, igen.
Lépj feléjük
Nem, ők most nem látnak
Már tudod, miről beszélnek
Tudom, hogy tudod
Igen, ez az utolsó alkalom
Bárki megláthat
Nem fog fájni
Neked sikerült megmutatni!
Gondolkozz! (MSG)
───────────
Öngyilkosjelölt
Fájdalmad, elől - amit érzel
Nem menekülhetsz el
Nem figyel senki
Nem törődnek veled
Fegyver a kezedben - hiszen
Ez az utolsó nap
Választva a véget
Örök fájdalmadnak vethetsz véget
Húzd meg a ravaszt
Loccsantsd ki az agyat
Mi tapétaként tapad fejed hátsó felének
Már késő nem kívánni a halált
Az élet időjárás
Szép pillanatok, sza..s napok
Senki ege a napos kék
Sikoly a tengerből (Robin Garber)
──────────────────
amint fekszem a víz mellett
hallom a partot csapkodó hullámokat
sirályok sikoltoznak örök álmom fölött
csendes szél fújja élettelen hajam
egyszerű parton homokkal telt arcom fedetlen
mély álmomban távolról hallom hangod
nyitni próbálom szemeim haszontalan'
érzem a puha hullámokat karomon folyni
a szél szaggat gyengéden, forrón
a vízfodrok teljesen beborítanak
minden újabb rohammal hallom
a tenger sikolyát, távoli lépteket
szenvedést a meg nem bocsátott bűnöktől
erősek a rohamok, szépek, gyorsak
teljesen körülölelnek
elmozdítva az élettelen testet
a tenger bele felé
Az ő élete (Marla Corleton)
──────────
Sokakkal él
Mégis egyedül
Ugyanazon világban
De csakis sajátjában
A jelenben
De főleg régebben
Sok az emlékeznivalója
De emlék nem marad utána
Halálszakadék (Melissa Page)
─────────────
(A kényszertápláltság valósága)
Egy marás
csak ennyi kell
hogy a végtelen álom szakadékához érj
a nap valóságán túlra
agyad a halálos kikötőben...
szabadságod, szabad akaratod elhagyott
identitásod elfogyott
életálmaid, vágyvezérleted
megcsapolja egy kés, megvérezteti lelked
Az éjféli kiáltás (Jeff A. Lowndes)
─────────────────
Bolond voltam
Hogy a holdat magaménak tartottam
Jártam végtelen utam
Azt híve: lebegek
Vállam mögött, mint golyó ütötte lyuk: az űr
Akár csodálatosnak is bélyegezhetném
Felismerve egyszerűségem
Adósa lettem a holdnak
Szipogtam fejfényem mögül
Engedélyezve autómnak, hogy ellepje a sötét
Szemeim újra fókuszáltak, koncentráltak
Az izzásban a föld pislogni látszott
Cédrusok hajoltak meg a homályos menny alatt
A füvek belerezdültek a fa legmélyebb leheleteibe
Elsimítva a felszínt
A legcsodálatosabb keretet hozva el
Egy éjféli bagoly húzta, lökte útját
A hamu színű levegőben
Belémplántálta a természet elsöprő uralmát
Felizzott, megtisztult glóriámmal haza indultam
A szerelem furcsa jelei (Christine McGowan)
───────────────────────
Hangod hangja állagomat mindig felvirágozta
Nevettünk, vicceltünk, és nem volt sok mondanivaló
Elváltoztak az érzelmek, másokká lettek
Idegenek igyekeztek betenni kettősünknek
Londonba hívtál találkozni
Gyorsaságod nem tudtam követni
Miért aggódnánk mások miatt
Nincs negatív egy egyszerű vacsorában
Azt hittem álmodok, mikor hivattál a különös éjszakán
Öleltél, csókoltál, ki belőlem jó érzéseket váltottál
Gyengéd érintésed szenvedélyem ébresztette fel
Annyira akartalak, még ha nem is volt helyes
Mikor másodszor hívtál, mit mondhattam volna?
A körülmények miatt nem lehettem hosszabb
Karolva csókoltál, akárcsak korábban
"Légy óvatos!" - gondoltam, de belül többre vágytam
Az utolsó versszak bizonyosan más lesz
Kevesek vagyunk a konkrét cél eléréséhez
De pillanatnyilag nem színlelek
Szeretlek, szeretlek, ne érj véget!
Én (Kimberley Marcellus)
──
Ordító állagomban
Jelen életem múlatom
Élek a holnapomban - a múlt véget ért
Napkeltétől napnyugtáig, pirkadattól hajnalig
A tegnap énje a ma tegnapja
Életárnyék, röpke fajta
Hová jutottam, mit láttam
Milyen angyal tekintett át rajtam
Hova lettél, mikor beengedtelek
Végleg megbíztam benned, nyerni engedtelek
A tegnapi énem zokogott bennem
De a mai én ott ácsorgott mellettem
Hát ez vagyok, és itt van az is, aki leszek
Tegnap, ma, holnap, én
Élni élek, megpróbálni félek
Hogy mindennap önmagam legyek
Érzelem (Jaimie McMullen)
───────
Egyszer elveszett érzelem
Ébred újra a nőben
Visszatér
Az ún. szerelem
Mélyen szívemben
Érzem
Ezinnen
Nem leszek meztelen
Minden nap köszönetet mondok
Istennek azért, akit imádok
Eme asszonynál
Nem szerethetnék jobban
Az érzelmek, miket birtoklok
Erősek, igazak
Mint soha korábban
Tényleg, most mi van?
A mennyek felé nézek
Válaszra szomjazva
És isten azt mondja:
Pofa be, csókolj!
Belüll (Joanne M-L. Lemoine)
──────
A világtól elválasztott voltam
Négy erős kőfal védelmezett
A valóságtól és annak fájdalmától
Fénytől és reménytől
Senki sem léphetett be
Egyedül kívántam maradni
Nem kívántam érzelmeket kifejezni
Amíg elő nem kerültél
Akkor aztán gyengéden elemelted tégláim
És én jól megijedtem
Minden új
Mert ez a valóság
A korábbi eseményeket fájdalom nélkül átvészeltem
Hála falaimnak
Senki sem tudta, mi van belül
Egy virág áltt ott tétlenül
Fiatalon, elgyengülten haldokolt
Szereteted, reményed segíthet
Azzá lennem, amivé kell
Felvértezhet erővel, szépséggel
Mert együtt törődünk és szeretünk
Ne döntsd le túl gyorsan a köveket:
Ezzel újabb falak épülnek
Összebonyolultan (Charlotte Lundberg)
────────────────
Nincs válasz a kérdéseimre
Nincs kérdés a válaszomra
Csak azt tudom, hogy nem tudom
Semmit sem tudok, amit
Ma volt tegnap és holnap
Vagy holnap volt tegnap és ma?
A végtelenségig pont mehetne így
És még mindig kérdeznék
És még mindig válaszokat akarnék
Nem feledem amire jobb, ha emlékszem
Nem marad bennem, amit el kell felednem
Nem fájok
Nincs szomorúm
Akkor jól vagyok
Csak nem élvezem!?!
Atombomba, VH3 (Kurt Kerekes)
──────────────
Átalakítom környezetetek
A fák porrá lesznek
Oxigén és egy szép, napos nap - le velük!
Magam módján cselekszem
Nem lehettek ugyanolyanok
De én vért veszek szemeitekből
Ne csatakiáltsatok
Én vagyok a Föld Istene
Aki halált varázsol
Ne sóhajtsatok
Bárhol utca (Tina Harms)
───────────
A Bárhol utca erejének és szigorának közepén
két fiatal bolyong, két fiatal találkozik;
és az idő jele fénylik szemeiken
Olyan fény, amit még a bölcs sem ért
Az utca élete érdekében körülöttük minden halott
Ahogyan rohannak a néha felé, mit utol nem érhetnek
És nem magyarázat az ismeret, a kor
Ami köztük van: néha szívfájás, néha hideg
Így átutazzák az alkalmakat, amikor a valaha eltűnt
És megtanulják, hogy a siker kudarc és halál gyermeke
És ami elkövetkezhet, az el is fog
Akkor lassan az utca élni kezd!
De a fiatalok szemeinek fénye addigra megfakul
A fiatalok kockázatvállalása a múlté
Az előjövő veszedelmek nem érnek véget
A Bárhol utcában
Színek (Pauline O'Connor)
──────
Emberfajok érzik jól magukat partikon
Ezek a partik elkezdődtek az első történelmi napon
Engem sosem hívnak a fekete-fehér rendezvényekre
Tudod, az anyám néger, az apám fehér
A sárgák, vörösek, szürkék nem kellenek az ilyen helyekre
De mi nem ellenségeskedünk, csak imádkozunk a távolban
Hogy egy napon a rendezvényekre a szivárvány meghívatik
Akkor a világ minden színe egyesül
De addig én csak szürke leszek, selejt darab
Előítélet elítéltje
Esernyő ember (Daniel Vincent)
─────────────
kulcsold karjaid fejed fölé
nyalogasd nyelveddel agyad alapját
kapargasd csip-csup gondolataid
fogaidról, mígnem
dobogó-topogó ötleteid átfröcsögnek
ablakomon elmosva át nem tetsző
emlékképedet
így téve engem esernyő-emberré
és vélelmeidet esőmmé