VI. HAZATÉRÉS ÉS GYERMEKJÁTÉKOK (Reditus domum et lusos pueriles)
TULIOLUS, CORNELIOLA, SCÍPIO, LENTULIUS, anya, tanító,
cselédlány és cseléd
CORNELIOLA. Jókor megjöttél, Tuliolus. Nincs kedved kicsit játszani?
TULIOLUS. Még nincs, majd később játszunk.
CORNELIOLA: Mi van a kezedben?
TULIOLUS. Ismételni való, amit a tanár adott, hogy tanuljam meg kívülről.
CORNELIOLA. És mi ez?
TULIOLUS. Nézd!
CORNELIOLA. Milyen jelek ezek? Azt hittem, festett hangyák! Anyám! mennyi
festett hangyát és szúnyogot hoz Tuliolus az ábécéskönyvében!
TULIOLUS. Hallgass, bolond, ezek betűk.
CORNELIOLA. Hogy hívják ezt az elsőt?
TULIOLUS. A.
CORNELIOLA. Miért az a az első, és nem ez a másik?
ANYA. És miért vagy Te Corneliola és nem Tuliolus?
CORNELIOLA. Mert így hívnak.
ANYA. Ezekkel a betűkkel ez épp így van. De menj már játszani, fiam.
TULIOLUS. Itt van az ábécéskönyvem és a palavesszőm; ha valaki hozzányúl, az
anyukám megveri. Nem így van-e, anyám?
ANYA. Igen, kisfiam.
TULIOLUS. Scípio, Lentulius, gyertek játszani!
SCÍPIO. Mit játszunk?
TULIOLUS. Gurigassunk diót.
LENTULIUS. Van nálam pár szem, és ezek a töröttek meg romlottak.
SCÍPIO. Fogadjunk dióhéjba!
TULIOLUS. Mi hasznom lenne belőle? Jóllehet, huszat is nyernék, nem lenne
belül semmi, amit megehetnék.
SCÍPIO. Én, ha játszom, nem eszek. Ha enni akarok valamit, hazamegyek
anyámhoz. Ezek a dióhéjak arra jók, hogy házikókat építsünk a hangyáknak.
LENTULIUS. Játsszunk páros-páratlant gombostűkkel.
TULIOLUS. Jobb lenne, ha csontokat hoznál.
SCÍPIO. Hozzál, Lentulius!
LENTULIUS. Ott vannak.
TULIOLUS. Milyen porosak és olyan piszkosak, és nincsenek eléggé letisztítva
a hústól. Nem is simák. Dobd el!
SCÍPIO. Ki a kezdő?
LENTULIUS. Én vagyok. Mibe fogadunk?
SCÍPIO. A szíjakba.
LENTULIUS. Nem akarom elveszíteni őket, mert otthon a dajka megver.
TULIOLUS. Mi legyen a tét, ha legyőzlek?
LENTULIUS. Fricskák.
TANÍTÓ. Mi ez itt a földre dobva? Széttépitek a ruhátokat és a zoknitokat,
és ráadásul ilyen piszkos helyen. Miért nem sepritek fel előbb a földet,
és úgy ültök le. Hozz egy seprűt!
TULIOLUS. Szóval, mibe fogadunk?
SCÍPIO. Egy gombostű minden pontért.
TULIOLUS. Kettő jobb volna.
LENTULIUS. De nekem nincs tűm, a tű helyett tegyünk inkább
cseresznyeszárakat.
TULIOLUS. Hagyd ott! Játsszunk úgy, hogy én, te és Scípio.
SCÍPIO. Én a gombostűimmel akarok játszani.
TULIOLUS. Adj először csontot, majd nyersz a fogadáson.
SCÍPIO. Nem biztos, mert te csalsz a játékban.
TULIOLUS. Ki csal, mikor azt mondod a fehérre, hogy fekete?
SCÍPIO. Csúfolj, amennyit csak akarsz, de most nem te fogod elvinni a tűket.
TULIOLUS. Jól van, megbocsátok, de játsszuk már az elsőt, és jó szerencsét
adjon nekem az Isten.
SCÍPIO. Vesztes vagy.
TULIOLUS. Gyerünk, a téteket.
LENTULIUS. A csontokat, kérlek!
TULIOLUS. Gyerünk a maradékkal!
LENTULIUS. Gyerünk!
CSELÉDLÁNY. Vacsorázni, gyerekek! Sose hagyjátok abba a játékot?
CORNELIOLA. Ez a játék unalmas, játsszunk festett kavicsokkal!
TULIOLUS. Fessünk köröket erre a kőre szénnel és mésszel.
SCÍPIO. Én jobban szeretem a vacsorát, mint a játékot, visszaveszem a
gombostűimet, mivel a csalásaitok miatt vesztettem el.
TULIOLUS. Emlékezz csak vissza, tegnap te raboltad ki Cetegót. Senki nem tud
mindig szerencsés kézzel játszani.
CORNELIOLA. Hozd a kártyát, kérlek, a kredencen van, balra.
SCÍPIO. Jobb lenne inkább máskor; most nincs időm, mert már túl sokat
időztem, félek, hogy a dajkám puszta haragból vacsora nélkül zavar ágyba.
Te, Corneliola, hozd el holnap délután ezeket a kártyákat!
CORNELIOLA. Ha megengedi anyánk; jobb volna most játszani, mikor megengedte.
SCÍPIO. Többet ér most vacsorázni, mivel hívnak.
CSELÉDLÁNY. Sose hagyjátok nekem, hogy nézzem, ahogy játszotok?
CORNELIOLA. Hagynánk mi szívesen, ha te meg hagynád hogy játsszunk; de mivel
téged szórakoztat, ha nézed a játékunkat, neked meg hagynod kell, hogy
játsszunk.
CSELÉD. Szevasztok gyerekek; Mikor jöttök? A vacsora már félig kész van,
csak kevés hiányzik, ki kell venni a húst, és tálaljuk a sajtot és
almákat.