Dr. Kéri Katalin:
(Neveléstörténeti Füzetek, OPKM, Budapest, 1993., 3-11. o.)
JUAN LUIS VIVES ÉLETE ÉS MŰVEI
Juan Luis Vives, spanyol származású humanista gondolkodó kissé
elfelejtett alakja a neveléstörténetnek. Ebben az évben, 1992-ben ünnepeljük
születésének 500. évfordulóját. Vives Amerika felfedezésének évében
született, és a pedagógiában, erkölcstanban "kolumbuszi" felfedezéseket
tett.
Magyarországon kevésbé ismert Vives alakja, a lexikonok, egyetemes
neveléstörténeti munkák keveset írnak róla, művei főként csak latinul
hozzáférhetőek, Péter János kézdivásárhelyi tanáron kívül csak kevesen
méltatták érdemeit hazánkban. Nyugat-Európában más a helyzet, Angliában,
Hollandiában, Németországban évszázadokon át sokat írtak róla és
életművéről, mindegyik ország kicsit "magáénak érzi" Vives személyiségét.
Nemkülönben Spanyolország, Vives szülőföldje. Jelen írásom anyaggyűjtése
során elsősorban a spanyol nyelvű lexikonokat és monográfiákat vizsgáltam, a
Madridi Autonóm Egyetem és az Alcalá de Henaresben található Egyetemi
Könyvtár gyűjteményeit. E művek, lévén, hogy madridi, barcelonai kiadású
cikkek és könyvek, gyakran túlzóan kiemelik Vives spanyol gyökereinek
fontosságát, emellett azonban új adalékokkal is szolgálhatnak hazai
neveléstörténetünknek egy reális Vives-kép kialakításához.
Vives életútja
Juan Luis Vives 1492. március 6-án született Valenciában, előkelő
családban, ám szülei szegények voltak. Apai ágon a Vives Vergel családból,
anyai ágon pedig a Jaim March de Gandia családból származott. [1] Szülőháza
Valenciában a Tenger és Béke utcák között volt, ma már nem áll. Vives
rokonai - mindkét ágon - megtért zsidók voltak, és a XVI. század elején
szinte teljesen kipusztították egész családját, édesanyját, aki 1508-ban
halt meg, 1529-ben kiásták sírjából, és csontjait megégették; édesapját
pedig 1526-ban küldte máglyára az inkvizíció ítélőszéke. A családot már
korábban megfosztották javaiktól, három leánytestvére borzalmas
szegénységben élt. [2] A családtagjaival történt tragédiák feltétlenül
magyarázzák Vives viselkedését, azt, hogy miért nem tért haza felnőttként
soha szülőföldjére.
Gyermek - és ifjúkorát Valenciában töltötte el, csak nagyon keveset
tudhatunk meg arról, hogy milyen körülmények között. [3] Édesapja Filopono
mester iskolájába iratta be a tehetséges kisgyermeket, azután pedig az
Estudi General-ba ment, mely 1500. januárjában nyitotta meg kapuit. Vives
itt különösen a latin nyelvben művelte magát, tanára Jeromos Amiguet volt,
emellett görögül tanult Bernardo de Navarrótól. Valenciai diákévei alatt
Vives nemcsak humán tudományokat, de jogot is hallgatott. [4]
1509-ben Vives Párizsba ment, és a Sorbonne-on folytatta tanulmányait. Az
ifjút a francia fővárosban is skolasztikus oktatási módszerek várták, melyek
ellen már hazájában is lázadozott. 3 évet töltött el Párizsban, ahol
elsősorban filozófiát hallgatott, különösen a spanyol nominalisták
érdekelték. Tanult még retorikát, jogot, természettudományokat, és Dullardus
vezetésével jártasságot szerzett az irodalomban. [5] E kedves tanárának
mondását örökítette meg Vives a latin nyelvvel kapcsolatosan: "Quanto eris
melior grammaticus, tanto peior dialecticus et theologus" [6], ám Vives
számára ez sohasem jelentett problémát, hiszen remekül tudott latinul, és
éppen ennek köszönhetően vált kora kiemelkedő tudósává.
Párizsból 1512-ben Flandriába ment, először Brugge-be, amely várost
második hazájának tekintette. Itt - és Flandriában általában - spanyol
tudott maradni, hiszen e terület számos honfitársának adott otthont, akik
közül a legtöbben kereskedelemmel foglalkoztak. Itt, Brugge-ben ismerte meg
Valladauráék családját, akik szintén valenciaiak voltak. Margarita nevű
kisleányuknak - aki 1504-ben született - Vives lett a nevelője, 1524-ben
pedig - Angliából hazatérve - a férfi feleségül vette egykori neveltjét.
1516-ban Vives Leuvenbe ment, ahol akkor 7000-8000 egyetemista élt és
tanult, akik Európa legkülönbözőbb részeiből érkeztek. Először Guillermo de
Croy nevelője volt itt Vives, az 1519-es év pedig már az egyetem katedráján
találta Vivest, aki ekkorra, alig 26 évesen, már ismert volt tudós körökben,
tanítói célzatú szónoklatai és egyéb írásai elismertté tették,
szókimondására és ékes latinságára még Erasmus és Morus is felfigyeltek.
Itt, Leuvenben ismerkedett meg Erasmusszal, akihez élete végéig szoros
barátság fűzte. Számos levél tanúskodik barátságukról, melynek alapja
hasonló gondolkodásmódjuk volt, a skolasztikus pedantériával szembeni
ellenállásuk, új módszerek keresése, a latin nyelv helyes használatáért való
harc kötötte össze őket. Erasmus stílusa ironikusabb, csipkelődőbb volt,
mint Vivesé, aki mindenkor megmaradt "mézszavú" tudósnak, mindig érveivel,
és sohasem gúnnyal harcolt.
1522-ben Vivest, akinek hírneve szülőhazájába is eljutott, az Alcalá de
Henaresben megüresedett egyetemi katedrára hívták latint oktatni. Nem
akárkinek a nyomdokaiba léphetett volna, Antonio de Nebrija helyét kellett
volna betöltenie, aki abban az évben halt meg. Vives azonban nem fogadta el
ezt az állást, 1523-ig Leuvenben maradt, ahol számos angol hallgatója és
barátja volt, mintegy példaként említhető mindez az angol-flandriai
kapcsolatok kiszélesedésére, mely a XVI. század elején következett be.
1523-ban Vives átköltözött Angliába, ahol az Oxfordi Corpus Christi
kollégium tanára lett, e városban avatták doktorrá. Itt családias légkör
fogadta, és a legmagasabb társadalmi körök támogatását élvezte. Találkozott
vele Morus, Collet, maga VIII. Henrik [7], és Wolsey kardinális, aki
elsősorban támogatta Vivest abban, hogy ezt az állást elnyerje. [8] Vives
latin irodalmat tanított, reggel 8-kor kezdődtek nyilvános előadásai a
kollégium nagytermében. A szerzők, akiket magyaráznia kellett: Cicero,
Salustius, Valerius, Quintilianus, Vergilius, Ovidius, Lucanus, Horatius,
Persius, Juvenalis, Terentius és Plautus; a diákok pedig, akiket latinra
okított: 12 és 19 év közti fiúk voltak. [9] A királyné, Aragóniai Katalin
titkára és irodalmi tanácsadója volt, és megbízták az uralkodópár
gyermekének, Tudor Máriának a nevelésével. Angliai tartózkodása alatt -
hiába írta sorra tudományos munkáit, hiába érintkezett a legelitebb
társadalmi körökkel - Vivest anyagi gondok gyötörték, lakása szűkös és
barátságtalan volt, magányosan élt és gyakran betegeskedett. Gyenge
egészségi állapota egész életében kísérte, az angliai ködös, nyirkos klíma
azonban különösen rosszul hatott szervezetére. Angliai tartózkodását tehát
nehezen viselte, mindezt csak tetézte az, hogy a királyi pár válása kapcsán
6 hétre bebörtönözték Londonban, mivel - sok más kortársához hasonlóan - nem
helyeselte a válást. Börtönéből szabadulva azonnal elhagyta Angliát, és
szeretett városába, Brugge-be tért vissza, ahol megnősült. Ezután tett még
néhány kisebb utazást Európában, az 1530-as évektől azonban egyre többet
betegeskedett. Nemcsak a köszvény gyötörte, de anyagi gondjai is
súlyosbodtak, mindennek ellenére rengeteget írt. 1540-ben Brédában érte utol
a halál.
Vives művei
Vives valamennyi művét latinul írta, korának Európájában könyvei,
értekezései nagy hatást gyakoroltak a művelt humanistákra, különösen
filozófiai, pedagógiai és nyelvtudományi írásai. Műveinek hatása későbbi
korokban is kimutatható (pl. Locke, Bacon, Comenius, Fenelon, Rousseau
életművében, és jelentős részük forrásként használható a korabeli Nyugat-
Európa különböző tájainak bemutatásához, az eltérő korosztályok életének
felidézéséhez (pl. latin nyelvkönyvének részletei). Magyarul csak kevés műve
jelent meg, első ízben 1779-ben a "Bölcsességhez vezető út" [10], 1935-ben
pedig Péter János már említett fordításai. Az 1934-ben megjelent Magyar
Pedagógiai Lexikon Vives enciklopédikus műveltségét emelte ki,
rendszeralkotó tehetségét, melynek alapjául Vives filozófiai, pszichológiai,
antropológiai tudása szolgált, és ezt egészítette ki empirikus, nemritkán
szociológiai igényességű vizsgálódása. [11]
Vives életműve azért lehetett előremutató, mert az ókori és középkori
szerzőktől azokat a pozitivumokat emelte ki, amelyek a keze alatt új
rendszerré formálódtak, és alapját képezhették így egy modern szemléletnek.
Kapcsolata különösen az ókori athéni iskolával volt jelentős, Arisztotelész
volt egyik legfőbb mestere. [12] Ugyanakkor "második Quintilianusnak"
tartották, és Seneca bölcseletét is ő emelte fel Európában a méltó helyre.
[13] Lange szerint Vives Pestalozzi megjelenéséig a "modern" pedagógiai
szellem vezéralakja volt. [14] Massebieau pedig így írt Vivesről és koráról:
"1539-ben Spanyolország volt Európa uralkodó nemzete, V.
Károllyal az élen, és Vives miatt, aki az irodalom köztársaságának
volt fejedelme." [15]
Először 1555-ben Baselban adták ki Vives összegyűjtött műveit, Ulrik
Coccius rendezte sajtó alá. Munkáinak legteljesebb gyűjteményét pedig
1782-90 között adták ki Valenciában, 8 kötetben (Mayans). [16] Műveinek
felsorolása és elemzése nem illeszthető e dolgozat keretei közé, csupán
pedagógiai témájú írásairól teszünk említést. Vivesnek mind a tanítás
módszereiről írt remekművei, mind korszerű nyelvkönyvei, mind pedig az
oktatatási-nevelési tartalmak taglalását tartalmazó könyvei figyelemre
méltóak ma is. Az alábbi főbb neveléstudományi munkák fűződnek Vives
nevéhez: Adversus pseudodialecticos (1520), De ratione studii puerilis
(1523), De disciplinis (1531), De ratione dicendi (1532), De consultatione
(1523) és De conscribendis epistolis (1536). Nyelvészeti munkái is ide
sorolhatóak, legalábbis kíváló latin nyelvkönyve, az 1538-ban megjelent
Exertatio linguae latinae, melyet Fülöp hercegnek, V. Károly fiának és
örökösének írt. Szintén mély pedagógiai tartalmakat hordoz az Institutione
de feminae christianae (1529) c. munkája, melyben nemcsak a házas és özvegy
nők életvezetésére vonatkozó szabályokat ad, de Vives ebben fejtette ki a
keresztény leány nevelésére nézve fontos módszereket és tartalmakat. A
műveltséget, a tanítás kiterjesztését Vives nagyon fontosnak tartotta,
nemkülönben a keresztény szellemiség ápolását, fejlesztését.
Vives talán egyik legkiemelkedőbb műve a De disciplinis (A tanulmányok
rendszeréről). Szerzője nagysága mutatkozik meg, ha a művet egészében
vizsgáljuk, hiszen egy komplex pedagógiai rendszer tárul így elénk. A nagy
humanista tudós felépítette a tantárgyak rendszerét, meghatározta a tananyag
szerkezetét, tartalmát és - többé-kevésbé - a tanítás módszereit.
Rendszerében nemcsak korának, de mondhatni napjainknak, a XX. századnak főbb
műveltségi csomópontjai is benne vannak. Sokoldalú, tájékozott ember
nevelése volt Vives célja, akit nem csupán szellemi, de testi lénynek is
tartott, és ennek szellemében kívánta nevelni. A tananyag mellett Vives e
művében írt az iskolaépület helyes elhelyezéséről, a tanító személyiségének
fontosságáról. Ez utóbbival kapcsolatos vélekedései ma is megszívlelendőek,
például az, hogy nekik
"...nemcsak tudománnyal kell felszerelve lenniök, hanem a
tanítás módjában is legyenek jártasak és tehetségesek." [17]
A tanulókról írva Vives nagyon fontosnak érezte tehetségük, hajlamaik,
viselkedési motivációik megismerését. Képességeik szerint csoportokra
osztotta a gyerekeket, leírta a tehetség különböző rétegeit, és ezek alapján
differenciált nevelést ajánlott. Fontosabb módszertani ötletei, melyeket e
munkájának 3. könyvében fejtett ki:
(a) a tanítás legyen színes, érdekes, a gyermeki lélekhez közelálló.
(b) a gyermekek emlékezetére nagy figyelmet kell fordítani, ezért szükséges
a számos feladat, a gyakoroltatás, a párokban tanulás.
(c) rendszeresen írásos munkákat kell feladni a gyerekeknek (fordítások,
fogalmazások, mondások, szavak gyűjtése stb.).
Vives pedagógiai munkásságának egyik sarkkövét jelentik a nyelvtanításról
és nyelvekről írott értekezései, tankönyvei. A kisgyermekkor szerinte az
anyanyelv helyes elsajátításának ideje. A latin nyelv tanulásának
megkezdését 7 éves kortól képzelte el, és nélkülözhetetlennek tartotta e
nyelv elsajátítását. Ugyanakkor Vives - és ebben rejlik óriási érdeme -
szükségesnek vélte más nyelvek tanulását is, nem a latint tartotta az
európai érintkezés egyedül lehetséges nyelvének. Vives nemcsak abban hitt,
hogy az európai polgárok megérthetik valaha egymást, de arról is
ábrándozott, hogy a mohamedánok és keresztények viszálykodásainak is elejét
vehetné egy bármilyen közös nyelv, hiszen így megérthetnék és elfogadhatnák
egymás kultúráját és világszemléletét. Emiatt kiemelt jelentőséget
tulajdonított az arab nyelv tanulásának, hogy a mohamedánok térítése sikeres
legyen. A görög nyelv elsajátítását csak idősebb korban - és nem mindenki
számára - vélte szükségesnek, az emberi elme pallérozására. Vives
nyelvoktatási módszerei messze előremutatóak voltak, sokáig alig talált
követőkre Európában az az elgondolása, hogy elsősorban beszédcetrikusan, és
csak másodsorban a nyelvtani szabályokra ügyelve kell tanítani. "Dialógusok"
c. művéről Watson azt írta, hogy egyetlen latin nyelvkönyv sem létezett,
mely ezt a praktikus tankönyvet akár csak megközelítette volna, és amely
ekkora segítségére lett volna az iskolák tanárainak és diákjainak. [18] E
könyve különböző személyek párbeszédeire épül, életszerű, viselkedésmintákat
és erkölcsi értékeket közvetít, a párbeszédek szereplői a gyermekek
környezetéből kerülnek ki (tanító, szomszéd, testvérek, diáktársak stb.),
hétköznapi szituációkban mozognak. Vives összes könyve közül leginkább ez
forgatható hasznos forrásként a korabeli életmód (diákélet)
tanulmányozásakor.
A fentiekben említett témákon kívül Vives az alábbi pedagógiai
problémákkal foglalkozott még munkáiban: a nemi nevelés (szemérmes
megfogalmazásai ellenére Vives megpróbált válaszolni a serdülőket érdeklő
kérdésekre) [19]; a fegyelmezés (súlyosabb fegyelmi vétségeknél nem vetette
el a testi megintést); a testi nevelés (kisgyerekkortól rendszeres
sporttevékenységet ajánlott); a történelemtanítás (Vives nemcsak az ókori,
de a modern történelem tanítását is szorgalmazta, fontosnak vélte a kis
államok és városok történetének megismerését is. Igen nagyra értékelte
azokat a történetírókat, akik anyanyelvükön írtak.) [20]
* * *
Juan Luis Vives életműve igen jelentősnek mondható, még akkor is, ha már
életében "csak" Erasmus mögött emlegették, és akkor is, ha azóta sem igen
hivatkoznak rá, ha nagy pedagógiai gondolkodók elődeiről értekeznek. Vives
munkáit, pedagógiai rendszerét sokan kisajátították, lopva merítettek
gondolatai tengeréből, és igazi értékeit, valódi tehetségét úgy ismerhetjük
meg, ha - ahogyan ő maga tanácsolta - visszanyúlunk a forráshoz, ez esetben
saját műveihez.
A mélyen katolikus érzelmű nevelő, aki spanyol földről útra kelve
megismerte egész Európát, olyan iskolákat akart, melyek falai között
keresztény szellemiség lakozik. A nagy álma az volt, hogy a "tanulók úgy
menjenek be az iskolába, mint a templomba. Hogy a tanítók az egyetlen
Tanítómester, Krisztus szellemében tanítsanak, aki mindannyiunk
megelégedésére, és nem a saját dicsőségére tanított." [21]
Vives életével kíváló példát adott minden tanítónak a krisztusi modell
követésére, ő szelíden és csendben mindenkit boldogítani kívánt, gondolatai
máig itt élnek pedagógiai rendszerünkben.
JEGYZETEK
[1] In: Juan Luis Vives: Obras completas 1. (Lorenzo Riber előszavával, M.
Aguilar, Madrid, 1947.) V. o. (Továbbiakban: J. L. V.: O. C.)
[2] In: José Luis Abellán: História crítica del pensamiento espanol 2. La
edad de Oro (Espasa-Calpe S. A., Madrid, 1986.) 111. o.
[3] Erre az időszakra vonatkozó visszaemlékezései olvashatóak "A
keresztény nő nevelése" és a "Latin dialógusok" c. műveiben.
[4] In: Gonzalez Porto-Bompiani: Diccionario de Autores de todos los
tiempos y de todos los paises Tomo 3. ( Montaner y Simon S. A.,
Barcelona, 1973.) 936. o.
[5] In: Alain Guy: Historia de la filosofia espanola (Antrophos editorial
del hombre, Barcelona, 1985.) Tomo 3. 74-75. o.
[6] "Minél jobb nyelvtudóssá válsz, annál rosszabb dialektikus és hittudós
lész." (In: Péter János: Vives Lajos Válogatott neveléstudományi
művei, Kézdivásárhely, 1935.) VI. o.
[7] In: G. Porto-Bompiani i. m. 936. o.
[8] In: A. Guy i. m. 75.o.
[9] In: J. L. V.: O. C. I. 81. o.
[10] Böltsességhez vezető-út mellyet Deák nyelven ki-adott régenten
Valentziai Vives János Lajos Most pedig azzal Magyar nyelvben édes
Hazája nevendék Iffjainak kedveskedik Szlávy Pál. (Pesten, 1779.)
[11] In: Magyar Pedagógiai Lexikon II. rész (szerk.: Kemény Ferenc) (Révai
Irod. Intézet, Budapest, 1934.) 902. o.
[12] Mario Sancipriano: La pensée antrophologique de J. L. Vives:
L'entéléchie (In: J. L. Vives - Arbeitsgesprach, 1980.) 63. o.
[13] J. L. V.: O. C. 1. 189. o.
[14] A. Lange: Luis Vives (La Espana moderna, Madrid, 1894. ford.: Menendez
y Pelayo)
[15] Massebieau : Les Colloques scolaires au XVI-e siecle et leurs auteurs
(Paris, Bonhoure, 1878.)
[16] In: G. Porto-Bompiani i. m. 937. o.
[17] In: De disciplinis 2. könyv 1. fej. 40. o. (Péter J. ford.)
[18] J. L. V.: O. C. 1. 211. o.
[19] Ph. Aries: Gyermek, család, halál (Gondolat, Budapest, 1987.) 141. o.
[20] J. L. V.: O. C. 1. 200. o. és Fináczy Ernő: A reneszánsz nevelés
története (Könyvért, Budapest, 1985.) 158. o.
[21] J. L. V.: O. C. 1. 200. o.