Dimenzió #12

Mozaikok a nevelés történetéből

(Neveléstörténet)

                          3. A KÖZÉPISKOLAI KÉPZÉS


   A  leányok  számára  létrehozott  középiskolák  fejlődése,  szerkezeti és
tartalmi átalakulása a dualizmus időszakának egyik jelentős oktatáspolitikai
eredménye   volt.   A   kutatások   ebben  a  tárgykörben  legalább  annyira
kiterjedtek,  mint a nők egyetemi képzésének alakulását illetően. [39] A két
képzési   forma  tulajdonképpen  szervesen  összefüggött,  az  1890-es  évek
közepétől  kezdve  főleg  együttesen  érdemes  értelmezni  és  kutatni  ezen
intézménytípusok  történetét.  A  korabeli  folyóiratokban,  napilapokban  a
középiskolákról általában kevesebb szó esett, ami nyilván azzal magyarázható
leginkább,  hogy  a  felső leányiskolák, majd a leánygimnáziumok hálózatának
fokozatos   kiépülése   lassú   folyamat   volt.   Nem   beszélhetünk  olyan
"szenzációról"  ezeknek  az  iskoláknak  a  kapcsán,  mint az egyetemi karok
megnyitásának esetében.

   Ha  a  leányközépiskolák  ügyét  vizsgáljuk, akkor néhány korabeli szerző
nevét  feltétlenül ki kell emelnünk. Az egyikük Veres Pálné Beniczky Hermin,
aki  1867-ben  összehívott  egy  értekezletet, ahol elhatározták az Országos
Nőképző  Egylet  felállítását,  mely  1  évvel  később  alakult  meg,  és 14
tanulóval  leányközépiskolát  is  nyitottak tagjai. [40] 1868-ban jelent meg
Veres  Pálné  később híressé vált, és sokat idézett könyve, a "Nézetek a női
ügy érdekében" című. Ebben kifejezte örömét az egyletek működése kapcsán, és
üdvözölte  az  oktatásügy  kormányszintű  felkarolását (1868: XXXVIII. tc.),
ugyanakkor  sajnálattal állapította meg, hogy a nőnevelés alig jelent többet
elemi oktatásnál.

        "Nőgyermekeink  szokásos  oktatása  a tudományok elemein túl nem
     terjeszkedik.  Leginkább  szorítkozik pedig külföldi nyelvek, zene,
     táncz  és  társadalmi  külső szabályok betanulására. S az oktatás a
     gyermekkorral   megszűnvén,   szabályszerűleg  megszűnt  a  tanulás
     további folytatása is." [41]

A   szerzőnő   megjegyezte,  hogy  az  ismeretszerzés  időt  igényel,  ezért
legkevesebb   18   éves  korukig  taníttatni  kell  a  lányokat,  mivel  nem
alacsonyabbrendűek a férfiaknál, csak nincs lehetőségük tanulni. [42]

   Az  1870-es  évektől  kezdve  Magyarországon  a  tanulni  vágyó leányok a
népoktatási    intézményekből    kikerülve   polgári   iskolákban,   felsőbb
leányiskolákban  és  tanítónőképzőben  illetve  ún.  leánynevelő  intézetben
tanulhattak  tovább.  Egy  1872-es  hirdetés  szövege  szerint például Váczy
Emilia  fővárosi nőnevelő intézetében a következő tantárgyakat sajátíthatták
el a leánykák:

        "vallástan   magyar,  német  és  francia  nyelv,  helyesírás  és
     fogalmazás  mindhárom  nyelven,  szépírás, fő- és tábláni számolás,
     földrajz,   általános   világtörténet,  természetrajz  és  népszerű
     természetisme.   Mindennemű  női  kézi  munkák,  fehérnemű  varrás,
     ruhakészítés. Rajzolás, zene és tánczban a szülék kívánatára adatik
     oktatás." [43]

Számos   forrás   mutatja,   hogy  még  századunk  első  felében  is  számos
leányközépiskola   kifejezetten   azt   a  célt  tűzte  ki  maga  elé,  hogy
felkészítsék  növendékeiket  a  "női  teendőkre". A budapesti Szent Angelina
intézetben - mely 1904-ben nyílott - például igyekeztek, hogy a tanítványok

        "szerény,    derék,    művelt    asszonyokká    és    szorgalmas
     gazdasszonyokká   váljanak;   hogy   életükben   megelégedettek  és
     szerencsések  lehessenek;  esetleg  hogy  tisztességesen meg tudják
     keresni kenyerüket." [44]

   A későbbi tankönyvjegyzékeket, miniszteri rendeleteket nézve jól látszik,
hogy  nem  csupán a tantervi struktúra, de a kötelező tankönyvek is eltérőek
voltak  az  azonos  szintű  fiú és leány középiskolákban. Ennél is súlyosabb
volt  viszont  az,  hogy  a  lányoknak  nem voltak törvény által biztosított
lehetőségeik  gimnáziumi  tanulmányok  folytatására,  noha  1868-ban  Eötvös
József és Molnár Aladár szerették volna, ha a Zirzen Janka-féle leányiskolát
gimnáziummá  nyilvánítják.  [45]  Egyes kivételek azonban mindig akadtak, és
ezt  éppen  a  korabeli sajtó híradásaival támaszthatjuk alá. 1877-ben pl. a
Vasárnapi  Újság  "kuriózumként"  említette  a  pozsonyi Révfy Örzsét, aki a
városi  gimnáziumba  járt. A cikkben mindennek a magyarázata is olvasható: a
lány  apja  dr.  Révfy  László, a királyi akadémia tagja volt, aki bizonyára
képes volt megteremteni gyermekének ezt a lehetőséget. [46]

   E  lap rendszeresen tudósított külföldi leányközépiskolákról, az amerikai
vagy  orosz, francia intézmények bemutatása gyakori volt az újság hasábjain.
E  beszámolókkal  a  lap  munkatársai kétségkívül bátor hangot ütöttek meg a
lányneveléssel  kapcsolatosan,  és hozzájárultak a "talaj előkészítéséhez" a
középiskolák  és  egyetemek  kapcsán.  1873  nyarán Szász Domokos azt írta a
Vassar  és  más  amerikai  College-ok bemutatásakor, hogy amiről Európa csak
vitatkozik, azt "odaát" már megvalósították.

        "A    legbámulatosabb   eredmények   igazolták   eljárásukat   s
     dönthetetlenül  megcáfolták  mindazon érveket, melyekkel nálunk még
     ma is sokan harczolnak a nők értelmi emanczipácziója ellen." [47]

A  cikk  tehát  egyértelműen hitet tett a nők tanulmányai mellett, és idézte
Hippeau  művét  is  [48],  melyben  a francia közoktatási miniszter küldötte
beszámolt   amerikai   tapasztalatairól.   Emellett   a   michigani  egyetem
rektorának,  és Stuart Millnek a gondolatai is megtalálhatóak Szász írásában
a nőnevelés hasznáról.

   Egy másik terjedelmes írás az orosz leányközépiskolákról szólt, melyekből
1870-ben  186  létezett, 23.400 növendékkel. [49] Más szerzők egyéb országok
példáját   is   említették,   sokan   saját  tapasztalataikat,  látogatásaik
élményanyagát  felhasználva írtak. Jól látszik, hogy az egykori középiskolai
igazgatók,  pedagógiai  gondolkodók  és  a  nőnevelés  céltudatos  apostolai
keresték  a  helyes  tartalmakat  és  módszereket, és próbálták - legalábbis
részben  vagy  alkalmanként  -  a  külföldi  példákat  adaptálni. A "Nemzeti
Nőnevelés"  című  lap  egyik  legfőbb sajtóorgánuma lett a leányközépiskolák
szervezőinek  és  tanárainak.  Többek között Péterfy Sándor írt sokat arról,
hogy  hogyan  lehetne  megoldani ezt a kérdést, és milyen új iskolatípusokra
volna  szükség.  Egy  cikkében  pl.  úgy vélte, hogy a felső népiskola (mely
gyakorlatilag  az  oktatási  rendszer  zsákutcája volt!) és a polgári iskola
folytatásaként  továbbképző tanfolyamokat kellene szervezni, ahol valamilyen
"kenyérkeresetre  is képesítő" ismereteket sajátíthatnának el a lányok. [50]
1883-tól  kezdve  a  lányok  tehettek  magántanulóként érettségi vizsgát, de
ezeket a vizsgákat a fiúkétól elkülönítve kellett tartani. [51]

   Még  az  1880-as  években  is  sokan  voltak  azonban,  akik ellenezték a
leánynevelés  kiterjesztését,  újabb és felsőbb szintű leánynevelő intézetek
megnyitását,  ám  a kor követelményei elől nem lehetett kitérni. Ennek egyik
jele  volt  például  az  a  rendelet,  amelyben  a  miniszter  1890-ben  női
kereskedelmi  tanfolyamok  felállításáról  rendelkezett. [52] Ezen tanfolyam
feladata   volt   a   nőknek   alsóbb  fokú  kereskedelmi  feladatokra  való
előkészítése. A tanulmányi idő 8 hónap volt (ezt később kibővítették), és az
alábbi  tárgyakat  tanulhatták  itt  a  4 polgárit vagy felsőbb leányiskolát
végzett,   18  évesnél  nem  idősebb  növendékek:  könyvvitel,  kereskedelmi
számtan, kereskedelmi- és váltóisme, irodai munkálatok és levelezés, áruisme
kereskedelmi  földrajzzal,  szépírás,  rendkívüli  tárgyként magyar és német
gyorsírás. [53]

   1891-ben   napirendre   került  a  felsőbb  leányiskolák  reformja.  Ezen
iskolatípus  mibenlétével  már az akkori kortársak közül is sokan nem voltak
tisztában.  Ezen  iskolatípus  ugyan nem tartozott a népoktatási intézmények
közé,  mégis  1868  óta  a  népiskolai tanfelügyelők felügyelték, akik közül
egyesek  azt  állították,  hogy  a  felső népiskola és a felsőbb leányiskola
között egyetlen különbség létezik: a két bé! [54] Az első - állami - felsőbb
leányiskola  1875-ben  nyílott  Budapesten,  amely  csak az elemi iskolákhoz
képest volt "felsőbb". [55] Ezen iskolatípus hivatalos célja az volt, hogy

        "benne   a   leányok   nemük   sajátosságainak  s  a  társadalmi
     viszonyoknak  megfelelő  olyan  általános műveltséget nyerhessenek,
     amely  egyrészt élethivatásukhoz szükséges, másrészt megfelel annak
     az  általános  műveltségnek,  melyet  a  férfiak  saját életcéljaik
     érdekéből a gimnáziumokban s a reáliskolákban nyerhetnek." [56]

A felsőbb leányiskolák igazgatói közül néhányan 1891-ben memorandumot tettek
közzé  a  lapokban,  és  ezt  eljuttatták  a  képviselőkhöz is. Kérték annak
kimondását,  hogy  ez  az  iskolatípus  középiskola  [57],  és  javasolták a
tananyag  megreformálását.  A  "Nemzeti  Nőnevelés"  hasábjain  egész  évben
zajlott  az a vita, amely során sok szakember hozzászólt a kérdéshez. (Ekkor
egyébként  11  felsőbb  leányiskola  létezett  Magyarországon a 19 tanítónő-
képezde,  a  130 felső nép- és polgári iskola, a 16 bábaképző és más felsőbb
szakiskola  és  50  magán-  nevelőintézet  mellett.)  [58]  Az  "Élet"  című
folyóirat  hasábjain  is  visszatérő  téma  volt 1892-ben a leánygimnáziumok
ügye.  Rendszeresen  közöltek  beszámolókat  külföldi  intézményekről,  és a
lapszerkesztő  Vikár  Béla kezdeményezésére egy 9 osztályos leánygimnáziumot
akartak nyitni a fővárosban. Hónapokon át közölték a hozzászólásokat, melyek
közül  kiemelkedett  Hugonnai  Vilma  írása. Ő rendkívüli örömét fejezte ki,
amikor  úgy látta, hogy a leányok középiskolai képzése mennyire fejlődik, és
saját  küzdelmeit  felemlegetve  követelt  magas  szintű képzést és tanulási
lehetőséget  a lányok számára. 1892-ben úgy vélte, ha a lánygimnáziumok ügye
megoldódik, akkor már csak 8-9 év a lányok egyetemre kerülése, hiszen

        "az  egyetemek statútumai nem a nőt mint olyant zárják ki, hanem
     azt, aki rendes gimnáziumot nem végzett." [59]

Vikár Béla azt "üzente" a konzervatív gondolkodóknak, hogy

        "A  jövő a mienk, önöké a múlt és a jelen. (...) Most mi vagyunk
     a  gyöngék,  önök  az  erősek.  De azért nem félünk önöktől, és nem
     imponál nekünk az önök nagy száma és penészes bölcsessége." [60]

   Később,   mikor   a   leánygimnáziumok   ügye   megoldódni   látszott,  a
leányérettségi  ellen  tiltakozók  száma  méginkább  növekedett.  Sokan  úgy
gondolták,  a  nők  elveszik  a férfiak elől a kenyérkereseti lehetőséget az
értelmiségi  pályák  vonatkozásában.  Az  előbbi  szerző  pl.  1892-ben  így
foglalta   össze   az   MDE   budapesti  tanítónői  szakosztályában  tartott
előadásában a leánygimnázium eszméjét támadók érveit:

        "Torkuk    szakadtából   zengették   világgá   vészkiáltásaikat:
     veszélyben  a  haza  és  az  emberiség! A főzőkanál és a portörülő!
     A  tudományos   akadémia  és   az   egyetem!   A   házasság   és  a
     konyha!   Forradalom  készül.  A  hozományt  elnyeli  az  érettségi
     bizonyítvány!  Férfiak  vigyázzatok! Ma sem tudunk megélni, hát még
     majd ezután!" [61]

Ebből  a  rövid  forrásból  is  kiolvasható az, ami számos más cikk és könyv
soraival  alátámasztható még: a leánygimnáziumok ellenfeleinek érvkészlete a
hagyományos  értékek  megőrzéséből  indult  ki,  a  házias,  feleség és anya
szerepét   ellátó,  hazaszerető  és  dolgos  nőket  tartották  értékesnek  -
szembeállítva  őket  a  tanult  vagy  tanulni  vágyó  nőkkel.  Miként Maczki
felidézte előadásában e vélekedéseket:

        "Minek  a  leánynak  iskola, mondják még a mai nap is civisek és
     spitzbürgerek,   ha   valamely   ósdi   városban   polgári   iskola
     felállításáról  van  szó.  Régente sem volt, főzőkanál való a leány
     kezébe,   nem  könyv:  fizika  és  vegytan.  Tanulnak  a  kovasavas
     mészélegről, s nem tudják berántani az ételt." [62]

(A  nők  iskoláztatását  ellenzők  általában  meg sem próbálták a tudás és a
háziasság,  a  hagyományos  és az újabb értékek együttes szemléletét, csakis
külön  voltak  képesek  áttekinteni  a  női szerepköröket, egymást kizárónak
tartották   az  egyes  szerepeket,  holott  a  nők  valamennyi  feladatuknak
szerettek volna megfelelni. Nem egyiket a másik helyett választották.)

   A  Vikár-féle  leánygimnázium kapcsán 1892-ben "A Hét" című lap hónapokon
át  közölte  azokat  a véleményeket, melyek az olvasóktól érkeztek, az újság
felhívására.  Ezeknek  a leveleknek az áttekintése egy fontos és kétségkívül
érdekes  forrásként szolgál kutatásaink során, hiszen segítségükkel lehetővé
válik  a  szélesebb  közvélemény  megismerése.  Számos  férfi és nő ragadott
tollat, hogy a lapban feltett kérdésekre válaszoljon:

       "1. Szükség van-e a leánygimnázium felállítására (miért)?
        2. Csak  műveltségbeli  képzést  nyújtson  vagy  mesterséget  is
     tanítsanak?
        3. Ha  a  különböző  életpályák  a nők számára is hozzáférhetővé
     válnának,  mi  történne  a  házasságkötésekkel?  Akadályozná-e vagy
     elősegítené  a  lányok  férjhezmenetelét  a  tanulás illetve az azt
     követő munkavállalás?" [63]

Alig  telt  el  egy  hét  a  felhívás  közzététele  után,  és az olvasók nem
késlekedtek  a  válaszadással,  a  szerkesztőség  nem  győzött válogatni. Az
olvasók  egyik  része - köztük zömmel nők szerepeltek - úgy vélte, nem volna
helyes,  ha  a  gimnáziumokban  lányok  is tanulnának, azzal pedig főleg nem
értettek  egyet,  hogy  egyetemre menjenek vagy tudományos karriert fussanak
be. Bizonyos II. Margit pl. azt írta, hogy

        "a    férfiak   nem   azért   házasodnak,   hogy   feleségük   a
     nyilvánosságban  szerepeljen, hanem hogy családjuk legyen; a nőknek
     a családban benn a helyök." [64]

Egy   "Alexandrine"  nevű  olvasó(nő)  úgy  vélte,  hogy  a  tanult  férfiak
tekintetében máris "tulproductio" van.

        "Minek  bennünket,  szegény  nőket  is  a szellemi prolatariátus
     kétségbeejtő ösvényébe erőszakosan belesodorni?"

-  kérdezte  a  levélíró, és azt javasolta, hogy inkább háztartási iskolákat
állítsanak  fel.  [65]  Az  "O.  L.  Sz." monogram mögé rejtőző levélíró úgy
vélte, a gimnázium csak a csúnya lányoknak való, hiszen

        "csinos   nő   mindig   egy  áldozatkész  férjjel  biztosíthatja
     legjobban jövőjét."

Mamsell  Nitouche  úgy  vélte, a leánygimnázium csak fokozná a nők hiúságát,
dr.  Biguioné  szerint  pedig  azért  nem  kellenek  ilyen iskolák, mert nem
szeretné,  ha  a  következő nemzedék lányai okosabbak lennének, mint ő. [66]
Jól  látható  ebből  a  néhány  felidézett ellenvéleményből is, hogy ezek az
érvek  nem voltak igazán mélyreszántóak, sokszor inkább a humor mint a bölcs
átgondolás  szülte  őket.  Ugyanakkor  az is látszik, hogy a nők hagyományos
értékelésére  épültek,  és a nők örökkön emlegetett tulajdonságait (szépség,
hiúság,  érzékenység  stb.) emelték ki. A téma felemlegetése a humorlapokból
sem  hiányzott.  A  Veréb  Jankó az 1892. év végén ezt a versikét közölte fő
oldalán:

                               Leánygimnázium
                               --------------

                       Valamennyi pesti hirlap
                       Verset, czikket, tárczát hoz:
                       Hogy a lány is érett legyen
                       Értsen a chemiához.

                       Hozzászól most a "Jankó" is,
                       Halljátok meg, mit beszél:
                       A leánynál egy százezres
                       A legszebb »érett-levél«". [67]

   Sok  olvasói vélemény azonban a "másik oldal" felfogását tükrözte, vagyis
a  leánygimnázium  felállítása  mellett  foglalt  állást.  "Sz-né"  pl., aki
Trencsén-Tepliczből írt a lapnak, úgy vélte,

        "ha  ellene  szólnak is, mégis meglesz. Ha most nem, hát később.
     De  minek  is  belekapaszkodnunk  azon óriási kerék óriás küllőibe,
     melynek »fejlődés« a neve..." [68]

Wilhelm-Neust„dtl  Berta  és  C.  Berta  is úgy érveltek, hogy szükség van a
leánygimnáziumokra,  sőt  utóbbi  szerint a női orvosokra is, mert a "doktor
kisasszony  kevésbé lesz naív." "Alice" Zugligetről egyenesen azt írta, hogy
a   gimnázium  megnyitása  azért  szükséges,  hogy  Magyarország  a  nyugati
civilizált  országok  közé kerülhessen. [69] Az iskola mellett érvelők tehát
valamennyien   felismerték,   hogy   az  ország  haladásának,  a  társadalmi
fejlődésnek  a  nőnevelés  is  kulcsfontosságú  záloga,  és  hogy  a  lányok
oktatásának kiterjesztését nem lehet visszafordítani.

   Az  1896-os  év ugyan elhozta a sokak által régen áhított lehetőséget, és
ettől  az  évtől  kezdve  lányok  is tehettek nyilvános érettségi vizsgát, a
sajtóban azonban mindez nem vert nagy port. Ennek egyik oka volt, hogy rövid
idővel  korábban  az  egyetemi  kapuk  megnyitása  kapcsán már mindenki, aki
számított  és megszólalni akart, elmondta vagy megírta véleményét - pro vagy
contra.   Másrészt   pedig   1896-ban   olyan   folyamat   tetőződött  be  a
leányneveléssel   kapcsolatosan,   melynek   minden  mozzanatát  figyelemmel
kísérhette a magyar közvélemény évtizedek óta. 1896-ban a magyar közvélemény
általában  elfogadta  a  leánygimnáziumok  megnyitásával kapcsolatos felsőbb
szintű döntést.

   Pár év múlva, 1900-ban az "Új Idők" egyik számában közöltek egy fényképet
a  Zöldfa  utcai  leánygimnázium  8.  osztályos tanulóiról, és ez állt a kép
mellett:

        "Húzódott  eleinte a magyar társadalom attól a gondolattól, hogy
     magasabb  tudomány  is  való  a  lányoknak.  Az  akadémiai pályát a
     férfiak  privilégiumának  tartották  s  úgy vélték, hogy ne csak az
     eklézsiában,  hanem  a tudományban is hallgasson az asszony. Ma már
     ez  a  fölfogás a régi kalendáriumokba való. Az első leánygimnázium
     meglett, épp annyi jóakaratu érdeklődés, mint amennyi kétségbeesett
     élcelődés  fogadta.  A felsőbb leányok azonban keményen megállták a
     sarat,  mindjárt  az  első  évben szépen kimutatták, hogy bízhatunk
     ebben a merőn új intézményben." [70]

Ez  a  szöveg  is  azt  bizonyítja,  hogy  a  századfordulón  már  elültek a
leánygimnáziumokkal  szemben kelt viharok, ez az iskolatípus is betagolódott
a  magyar  oktatásügy  rendszerébe.  Az Országos Nőképző Egyesület budapesti
felsőbb  leányiskolájában tartották az első hazai leánygimnáziumi érettségit
Magyarországon,  1900  júniusában.  [71]  Jóllehet,  a  középiskolák közül a
leányok   jobban   preferálták  a  polgári  és  kereskedelmi  iskolákat,  az
érettségiző és egyetemre készülő nő alakja egyre megszokottabb figurává vált
a  századelő  magyar  társadalmában.  Az  egyetemen  való tanulás teljeskörű
lehetőségéért azonban tovább kellett folytatni a harcot.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.