XV. TANÍTÓK FEGYELMI ÜGYEI ÉS JUTALMAZÁSUK
A Püspöki Levéltár iratanyaga alapján látható, hogy a vizsgált korszakban
mindössze nénány esetben kellett a tanító ellen fegyelmi ejárást indítani a
megyében. Az ilyen típusú eljárások személyi iratanyaga azonban - mindegyik
esetben - tetemes mennyiségű. A fegyelmi eljárások megindítása általában
amiatt történt, hogy egy-egy szülő (vagy szülők csoportja) valamilyen vélt
vagy valós sérelem alapján a tanítót az iskolaszéknek bejelentette. A
vizsgálati eljárások valamennyi esetben "végeláthatatlan", hetekig, sőt
hónapokig tartó pro és contra levelezéseket eredményeztek, általában az
egyházmegyei tanfelügyelőség volt a levelek címzettje, írói pedig: a tanító,
a lelkész, az iskolaszék illetve a szülő(k).
Verédy enciklopédiája szerint (1) 1886-ban a római és görög katolikus
valamint a görög nem egyesült hitfelekezetek tanítói ellen az alábbi módon
kellett fegyelmi eljárást lefolytatni (az 1863. nov. 29-i 71112. sz.
helytartótanácsi szabályrendelet alapján):
a) a helybeli lelkész (iskolaigazgató) köteles volt a vádakat a kerületi
esperesnek, mint kerületi tanfelügyelőnek jelenteni;
b) a kerületi esperes a járási szolgabírot (szabad királyi városban a városi
tanácsot) megkereste és vele egyetértésben a vizsgálat napját kitűzte és
a szükséges előintézkedéseket végrehajtotta.
c) az esperes és a szolgabíró együtt vezették le a vizsgálatot;
d) mindkét felet meg kellett hallgatni tanúkkal együtt;
e) a lezárt és hitelesített jegyzőkönyvet - vélemény kíséretében - az
egyházmegyei hivatal elé kellett fölterjeszteniük, amely javaslatával
együtt azt a kormányhoz küldte el;
f) a tanítót a kormány határozata előtt csak "erkölcsi és társadalmi
kényszerűség" hatására lehetett felfüggeszteni állásából;
g) ha a tanító vétsége miatt fenyítőtörvényszék elé került, az
iskolaigazgató az egyházmegyei hatóságnak, az pedig a kormánynak kellett,
hogy jelentést tegyen. (2)
Az 1876: XXVIII. tc. 7. paragrafusa sem érintette ezt a fajta eljárási
módot, hiszen csak az állami és községi tanítók fegyelmi ügyeit utalta a
közigazgatási bizottságok hatáskörébe, a katolikus iskolák tanerői továbbra
is az egyházi hatóságok alá tartoztak. Az eljárások - a szükséges eljárási
fokozatok megtartása miatt - sokszor túlságosan hosszú időt vettek igénybe,
emiatt például 1903-ban törvény született, amely alapján a tanítók ellen
indított fegyelmi eljárásokat 30 nap alatt be kellett fejezni, illetve ha ez
nem volt lehetséges, akkor a késleltető akadályokról jelentést kellett írni
a miniszternek. Az újság szerint így "... a fegyelmi ügyben felfüggesztett
tisztviselőnek a becsülete nem lesz annyira közszájon forgó pletyka tárgya,
másrészt meg tekintélyes összegek takaríthatóak meg..." (3)
Több eset sorolható a megye tanítóinak köréből, mely alapján fegyelmi
eljárást indítottak ellenük. Kevés volt azonban az olyan eset, ahol a
tanítót állásából is elmozdították. Erre volt példa az a dárdai eset,
amikoris Kovács Hermin tanító nő, aki 1 éves szabadsága után nem tért vissza
az állásába, hanem férjhez ment, fegyelmi eljárás eredményeként állását
örökre elveszítette. (4)
1910-ben egy hegyháti tanító a népszámlálással kapcsolatos
kötelezettségeire panaszkodott, melyre válaszként a Pécsi Közlöny
felvilágosította, hogy az 1910. VIII. tc. 3. paragrafusa értelmében ha
számlálóbiztossá a tanító kineveztetett, akkor (fegyelmi felelősség terhe
alatt) elvállalni és teljesíteni köteles megbízatását. (5)
E fenti két eset azonban csak ritkán előforduló egyedi példa volt a
tanítók fegyelmi ügyeire. Gyakoribb panasz volt a tanítók ellen, hogy
iszákos, vagy erkölcstelen életet él vagy hanyagolja a tanítói
kötelezettségeit illetve hogy feljebbvalójának (az iskolaszéknek) nem
engedelmeskedik valamiben.
A leggyakoribb ok azonban, ami miatt több tanítót is "meghurcoltak", az
általuk alkalmazott fegyelmezési módszer (verés) volt. 1905-ben például
Márkovics Károly villányi lakos feljelentette Kis Vilmos villányi r. k.
osztálytanítót, mert szerinte a tanító az ő Verona nevű kislányát súlyos
testi fenyitésben részesítette. A tanító hosszas levélben fordult az
egyházmegyei tanhatósághoz, melyben tette okát magyarázni próbálta, és
eközben számos esettel mutatta be a fiatal gyermekek erkölcsi romlottságát,
a tanórai fegyelmezést, a szülők nemtörődömségét. (6)
A tanító nem tagadta le tettét, hiszen amint írta, ő maga küzd a hazugság
és tagadás ellen, mely bűnök tanitványai 90%-ának a lelkét terhelik. A
tanító arra, hogy miért tette ezt, így válaszolt: "Márkovics Károly Veronika
nevü leánya már a tanév eleje óta iskolatársaival állandóan czivakodik s
megférhetetlen természetéért már több ízben megintettem de ez mit sem
használt. Október hó 25-én olvasási óra alatt 3-szor felhívtam olvasni, de
egyszer sem tudta az olvasást folytatni. Ezért megpirongattam. Olvasás után
következett a beszédértelem gyakorlati óra, mely alatt a leány rendzavarását
folytatta ... azzal, hogy Bleier Erzsébet nevü, különben jó viseletü szegény
leányt ököllel halántékán megütötte, s mert ez más alkalommal is megtörtént,
és a szép szó nem használt, kénytelen voltam ... bottal megbüntetni.
Kijelentem azonban, hogy szoknyáját meg nem feszítettem és más helyre nem
ütöttem, mint arra a bizonyos ily esetben megengedett helyre." (7)
A tanító levelében felsorolt számos más esetet, melyekkel bizonyítani
szerette volna, hogy tanítványai rendetlen, rossz magaviseletű gyermekek.
Egyik leírása szerint fiúk egy csoportja letépte a kőkereszthez szögezett
pléhből készült Szűz Mária-képet, és azt a kerítéshez csapkodták, valamint a
Krisztus-képet egy hosszú póznával piszkálták.
Néhány "szégyentelen leánynövendék" az iskolapadra, a házfalakra és
kapukra "azokat a bizonyos mértani alakokat" rajzolták.
Egy iskolásokból álló "banda" feltörte és kirabolta a Szent-Antal
perselyt. A tanító elpanaszolta még, hogy a felsőbb osztályosok nem
köszönnek az alsóbb osztály tanítójának.
Az ifjúság erkölcsi romlottságát Kis Vilmos szintén leírta. A búcsú
előtti napon meghagyta például növendékeinek, hogy "a korcsmába muzsikához
járni" nem szabad. A leányok nem tartották be ezt a kérést, és a búcsú utáni
napon, a hitoktató jelenlétében így feleltek: "A szüleink küldtek oda."
A tanító idézte a villányi orvost, aki úgy vélte, hogy Villányban alig-
alig van 12-13 éves leány, ki szüzessége birtokában van.
Az elkeseredett tanférfiú végtelenségig sorolta a diákcsínyeket:
lökdösődést a vasárnapi miséken, a községben ültetett fácskák
megfarigcsálását, a csirkelopásokat. Minden bűn forrásának azt tartotta,
hogy a szülők gyermekeikkel mit sem törődnek, sőt egyenesen bíztatják őket a
"bűnök" elkövetésére.
Levele végén kétségbeesetten és kiábrándultan írt a Veronához hasonló
korú leányokról, akiket "néha nem árt verni", hiszen így talán megmenthetőek
a zülléstől. Mint írta: "Az ilyen korabeli leányok muzsika alkalmával a
hasonló korban levő legénykék nyakába borulnak, csokolodznak és félrehuzódva
az erény sikamlós útjáról lebuknak és állatokká átvedlenek. Talán Azt
méltóztatik gondolni, hogy ezen leányok idővel javulnak? A házasulandók
nagyobb része utálatos bünük takarására hordja az őket már meg nem illető
menyasszonyi koszorút, és rá négy-5 hónapra itt a tiltott bűn jele a magzat.
Szent Istenem! Ilyeneket neveljünk bot nélkül?" (8)
Az egyházmegyei tanfelügyelőség nyilván jól megfontolta a tanító szavait,
az ügynek ugyanis nem lettek messzemenő következményei.
Hasonló okból emelt vádat Gőbel Jenő magyarhertelendi kántortanító ellen
az ottani iskolaszék egyik tagja Igaz Béla főtanfelügyelőnél, 1916-ban
ugyanis említett tanító Witzl Teréz iskolakötelest megverte, ezenkívül a
panaszos fiát is kukoricán térdepeltette, stb. (9)
A tanító több levélben is elismerte a két vádpontot, a többi vádat
azonban koholmánynak minősítette. Durva módszerei miatt lefolytatták ellene
a fegyelmi eljárást, de állásából nem mozdították el. "A tanítói pálya igen
rögös!" - írta Gőbel Jenő.
"Elég csak annyi, hogy osztatlan falusi iskola tanitója vagyok. Itt meg
egyenesen a szülők kivánsága volt a botbüntetés. (...) Ha bünös vagyok,
megadással várom a fegyelmi tanács ítéletét." (10)
Szintén lefolytatták a fegyelmi eljárást Resser Lajosné, 30 éves siklósi
tanítónő ellen, aki önkényesen vett ki több ízben szabadságot, és a tanítás
színvonala az általa vezetett osztályban nem volt kieelégítő. Az
iskolaigazgató elmondta, hogy a"tanitónő órái alatt a terem ablakain
kihajolva az utcára beszélgetett illetve ...cifrán káromkodott." (11) A
tanítőnőt végül a fegyelmi bizottság dorgálásban részesítette, és a
perköltségek (kb. 56 K) megtérítésére kötelezte.
Furcsa véget ért az 1915-ben, Kornfeld János nagyhajmási kántortanító
ellen indított eljárás Mindszenti Vilmos, vicarius levelet írt az
esperesnek, melyben több pontban összefoglalta Kornfeld vétkeit. (12)
Az első pont szerint a tanító soha nem jelentette be, ha nem tartott
iskolát. A hatodikosok osztályvizsgáján 4-ből 3 tanuló elbukott. A
nagyhajmásiak szerint a tanító "régi szeretője csak úgy graszál házában - a
nép botrányára -, mint fiatal korában, törvényes felesége pedig mellette
dezolált állapotban van. Mivel már 35 éve van Nagyhajmáson s mivel egészsége
alig fog helyreállni, hogy a következő tanévet kibírná: ámbár ő maga még egy
évig akar maradni, legjobb lenne, ha nyugalomba menne." (13)
A vizsgálatot nevezett tanító ellen megkezdték, Kornfeld azonban "a
legnagyobb fokú feketesárgaságban" szenvedő, halálos ágyán fekvő beteg volt
már ekkor, nyugdíjazásába örömmel beleegyezett, mást - a fenti vádpontokat -
siralmas állapotára való tekintettel a kiszállt vizsgálóbizottság nem közölt
vele, mert, amint az esperes a tanfelügyelőnek írta, indokoltnak találták az
ellene emelt vádat elhallgatni, és "azok felemlítésével lelkét meg nem
keseríteni hátralevő rövid napjaira." (14)
Mint ebből az esetből is látszik - de számos példát hozhatnék még rá - a
tanító mindig a figyelem középpontjában állt, erkölcsre, vallásos életre
csak akkor nevelhetett, ha ő maga példamutató életet élt. Okkal - esetenként
ok nélkül - a "falu szája" gyakran kikezdte a tanítót, gyakran hozták őt
"hírbe", és ezekben az esetekben - függetlenül attól, hogy vélt vagy valós
oka volt a vádaknak - a tanító csak hosszas vizsgálatok után tudta önmagát
tisztázni, de a "bélyeg" gyakran rajta maradt, jóllehet gyakran teljesen
ártatlan volt, és a vádpontok csak egy-egy szülő bosszúállásának termékei
voltak.
Tanítók jutalmazása
A tanítók jutalmazásáról sokkal kevesebb iratanyag tanúskodik, mint
büntetésükről. A szóbeli dicséret, munkájuk elismerése két forrásból
rekonstruálható: egyrészt a kerületi tanfelügyelők - esperesek -
jelentéseiből, amelyek minden esetben, évente valamennyi tanítóról
tartalmaztak pár szavas feljegyzést, kiemelve a jó munkát végző tanítókat.
(Különösen megszaporodott az elismerések száma az 1880-as és 1890-es
években, amikoris a nyelvi magyarosításban elért eredménye alapján ítélték
meg azt Baranyában, hogy valaki jó vagy nem jó tanító.) Másrészt írásos
feljegyzések - jelentések és néha nyugták - maradtak fenn a pénzjutalmakról.
A kiírt pályázatok díjazásán kívül évente nyert el több baranyai tanító is
mumkájával kisebb-nagyobb pénzösszegeket, 1901-ben például a püspök több
tanítót - köztük Helényi Júlia, mágocsi tanítónőt - 50 korona jutalomban
részesítette a magyarosításban elért eredményeik miatt. (15)
Több tanító kapott dicséretet vagy jutalmat a selyemtenyésztésben elért
eredményes munkájáért, 1904-ben például Paulis Lajos bezedeki, Ikotity Béla
hercegszőlősi, Milla Antal bodolyai, Hartvek János kisbudméri, Horváth
Kamill (kátolyi?) stb. tanítóknak. (16)
A katolikus szellemű nevelés illetve ennek felügyelete kapcsán több
baranyai tanító és tanfelügyelő részesült pápai jutalomban és áldásban.
1906-ban például a pápa Rozsics Sándornak megküldte sajátkezüleg aláírt
arcképét, (17) de ugyaneb ben a kitüntetésben és pápai áldásban részesült
munkája elismeréseként Wajdits Gyula, egyházmegyei tanfelügyelő 1912-ben.
(18)
Schneider István pedig, aki mind az egyleti mozgalomban, mind a
pedagógiai sajtó munkájában tevékeny részt vállalt, 1906-ban elnyerte a
Ferenc József-rend lovagkeresztjét, elsőként a magyar tanítók közül. (19)
JEGYZETEK
(1) Verédy Károly: Paedagogiai Encycl... i. m. "Fegyelmi eljárás"
(2) Uott.
(3) "A tanítókkal szemben meggyorsított fegyelmi eljárás" (In = PK 1903.
jan. 23. XI/18.) 5. o.
(4) "Ahol nincs elég tanító" (In = PK 1910. nov. 20. XVIII/267.) 3. o.
(5) Viszhang "Egy hegyháti tanító" panaszára (In & PK 1910. dec. 2.
XVIII/277.)
(6) Kis Vilmos villányi tanító fegyelmi ügye 3505/1905. nov. 29. PLT, TFI
(7) Uott.
(8) Uott
(9) Gőbel Jenő magyarhertelendi tanító fegyelmi ügye 347/1915. febr. 17.
PLT, TFI
(10) 785/1915. PLT, TFI
(11) 1994/1916. PLT, TFI
(12) 1207/1915. PLT, TFI
(13) Uott
(14) Uott
(15) Jutalom a magyar nyelv tanításában elért eredményért a tanítóknak (In
= Püspöki Körlevelek 213/1901.) 21-22. o.
(16) Selyemtenyésztésben részt vett tanítók (In = Jelentés Nagyméltóságú
Tallián Béla... i. m.) 12. o.
(17) Klingenberg Jakab: A pécsi Tanítóegyletek... i. m. 17. o.
(18) "Tanitógyűlés" (In = PK 1912. jún. 16. XX/91.) 6. o.
(19) Klingenberg Jakab: A pécsi Tanítóegylet... i. m. 17. o.