Kedves Olvasóink! Hát eljött újra a nagy nap. Újra itt vagyunk. Kicsit késtünk ugyan, "fogyva bár, de törve nem", újra itt vagyunk - és csak ez számít. Elöljáróban el kell mondanom, hogy mi történt velünk az utóbbi időben. Az IQDEPO csapat átalakult, a DöDöM TíM pedig megszűnt. A fejlemények azonban szerencsére nem végződtek katasztrofálisan számunkra és a DIMENZIÓ számára. Mondhatnánk úgy is, hogy egy új "dimenziót" nyitottunk meg. Az IQDEPOból eltanácsoltuk HEMÜt (Valkai József), és WONDERSt (Nagy Ders) passzivitás miatt (ez gyakran megesik a scene-csapatoknál). Persze mindkét munkatársunk továbbra is támogathat bennünket a terjesztéssel. Csapatunkba került WIKTOR (Ihárosi Wiktor / DöDöM TíM) és DaVe (Bíró Dávid / DöDöM TíM). Ők fogják továbbra is a kódunkat készíteni. Tehát a mostani teljes csapat tablóját az IQDEPO tabló menüpont alatt tekinthetik meg az érdeklődők. Remélhetőleg az újság olvasása közben zenét is hallanak most (s talán legközelebb is). A zenét Björn Lynne szerezte, kinek hazájában már több CD- je is megjelent. Róla is olvashatnak némi információt az érdeklődők (F1). Természetesen szívesen veszünk bárkitől zenét vagy animációt. Ha megnyeri tetszésünket, akkor a következő lapszámainkban már élvezhetik Önök is. Néhány olvasónk bizonyára meglepődik most, hogy a 11. szám a 12. szám után került kiadásra. Ennek egyszerű a magyarázata: Egy több mint 12 Mb-os anyagon dolgoztunk eddig, és annak a "lebutitott" változatát adtuk ki előbb. Azért abból lett a 12. szám, mert WIKTOR ötlete nyomán a 11-es számot eLeVeN-nek neveztük el. Mivel szerettük volna, ha az "eLeVeN" jelentéséhez hűen egy igazán eLeVeN szám látna napvilágot. Ezért azzal kicsit több munka volt. Végülis így most ezt a számot is sikerült kiadni. Az előzőekhez képest ez a kiadás kissé más, hiszen nem tematikus. A DIMENZIÓ#11-ben az eddig összejött kisebb terjedelmü anyagokat közöljük. Reméljük, azért e számunk is sok érdekességet tartalmaz, és igazán örömet tudunk vele szerezni Olvasóinknak. Nos, a bevezetés után lássuk, mit is kínálunk most. 1. témakörünk címe: VILÁGNÉZET. Ezt a témakört a hagyományos diskmag- mosóporos újságoknál általában "aktuális dühöngés" címszónál találhatják az érdeklődők. Az itt található írások, zömmel napjaink aktualitásából merítettek. Többek között Bencze János újságíró (Pécsi Extra) is rendelkezésünkre bocsátotta vezércikkeit, és mi éltünk a lehetőséggel, pár csemegét most itt is leközlünk. A témakört Carry galíciai leírásával zártuk, hogy a spanyol táj bemutatásával a "felajzott" idegek ismét lecsillapodjanak. 2. témakörünk címe: INNEN-ONNAN. Itt különböző érdekes írások közül mazsolázhatnak olvasóink. Írásokat olvashatnak a földtörténeti őskor leleteitől kezdve a klónozásig különféle témákról. Szó esik többek között boszorkányokról, csillagászatról, különös elméletekről, ufókról és még a súlytalanságról is. 3. témakörünk címe: LÓGOK A NETEN. Mivel napjaink technikai aktualitása a számítástechnika, és az ahhoz szorosan kötődő információs szupersztráda, ezért természetesen mi sem hagyhattuk a dolgot szó nélkül. Könnyen kitalálhatják, hogy ebben a témakörben az InterNETről lesz szó. Akik ismerik és használják, azok tudják mit jelent e szó, akik pedig nem ismerik, azoknak itt a remek alkalom, hogy kicsit közelebbről megismerjék, megszeressék vagy megutálják. Olvashatnak különböző véleményeket, ötleteket, félelmeket a "super highway"-ról. 4. témakörünk címe: VIDEOAJÁNLÓ. Amint a cím is jelzi, videofilmeket ajánlunk. 15 filmajánlót olvashatnak a science-fiction műfaj köréből. 5. témakörünk címe: GONDOLATOK A VIRTUÁLIS KÖNYVTÁRBAN. Az Internet után itt a következő szupertechnika, a virtuális könyvtár. Az ily módon elérhető könyvek szövege digitalizált, azaz valamely számítógépes platformon olvasható, és mivel virtuális a könyvtár, ezért különböző helyeken tárolják a file-okat, amelyekhez keresőkatalógusok tartoznak, melyekkel csak egy "klikkelés", és máris olvashatjuk, vagy letölthetjük a szövegeket. Mivel mi egy magyar scenecsapat vagyunk, ezért természetesen egy nagyszerű magyar kísérletet, a Magyar Elektronikus Könyvtárat (MEK) vettük bonckés alá. A világon nagyon sok virtuális könyvtár létezik már, azonban csak elenyésző hányaduk jutott el olyan szintre, hogy a katalóguson kívül, teljes szövegű szolgáltatást nyújtson. A MEK ezen kevésszámúak egyike. Azért ajánljuk mindenkinek a figyelmébe, mert ez a virtuális könyvtár díjmentesen használható, és teljesen önkéntes alapon, közadakozásból "építkezik". Akik esetleg Internet-eléréssel is rendelkeznek, azoknak feltétlenül javasoljuk, hogy keressék fel a NETen (http://www.mek.iif.hu). 6. témakörünk címe: KÖNYVESPOLC I. Természetesen az előző témánkhoz aligha kapcsolódhatna jobban valami, mint egy kis virtuális novella- gyűjtemény. Főleg a sci-fi kedvelőinek ajánljuk. 7. témakörünk címe: KÖNYVESPOLC II. A novellák után jöhetnek a virtuális- versek is. Az előző témakörhöz hasonlóan itt is amatőrök próbálkozásait olvashatják. 8. témakörünk címe: LELKEM SZIRMAI. Ez a fejezet szorosan kapcsolódhatna az előző témakörhöz, azonban itt egyetlen szerző (Kéri János), 1995-ben magánkiadásban megjelentetett kötetének második kibővített virtuális kiadását olvashatják. 9. témakörünk címe: KÖNYVESPOLC III. Utolsó könyvespolcunk csak versfordításokat tartalmaz. Feltételezzük, hogy sok versszerető ember van olvasóink között, ezért itt a lehetőség, hogy a választott versek eredetijét a könyvtárakban megkeressék, összehasonlítsák az itt közölt fordításokkal. Aki kedvet érez hozzá, önmaga is próbálkozhat fordítással. Mi nyitottak vagyunk. Ha beküldik fordításaikat, akkor a legjobbakat egy későbbi számunkban szívesen közreadjuk. 10. témakörünk címe: UTÁNAM A VÍZÖZÖN! Utolsó fejezetünkben évtizedünk (évszázadunk?) egyik legnagyobb sikkasztási-csalási esetéről olvashatnak (Zemplényi Györgyről, a magyar úszók menedzseréről) egy cikkgyűjteményt. A cikkeket Achilles Dent válogatta, a scannelést és tördelést pedig Alex végezte. A nevezetes ügy még a mai napig sem zárult le, pedig már lassan 7 éve tart. 11. témakörünk címe: GONDOLKODÓ. Bohár András filozófus rendelkezésünkre bocsátotta néhány írását. Ez a fejezet főleg azoknak lesz érdekes, akik szeretik a filozófikus irodalmat, szeretnek a felszín alá látni. Bohár írásai nem könnyen "emészthetőek", azonban sorait olvasva - melyekben a tartalom "fraktálisan" szétágazva terül el az egymásba ágyazott dimenziókban - garantáltan gondolkodóba eshetünk. * * * Reméljük, e számunk válogatásai is megnyerik tetszésüket! Természetesen, ha bármilyen visszajelzést kapunk olvasóinktól, annak örülünk. Szeretnénk, ha minél többen billentyűzetet ragadnának, hiszen a szerkesztő annak örül a legjobban, ha megismeri az olvasók véleményét. Ez nagyban segíti munkáját, hogy legközelebb még jobb, még színvonalasabb kiadványt tudjon az érdeklődőknek átnyújtani. Továbbra is várjuk leveleiket, e-mail-jeiket! Várjuk az ötleteket, várjuk a cikkeket, írásokat, képeket. Szeretnénk a jövőben megjelentetni az Önök által beküldött önálló szerkesztéseket is. Jó szórakozást kíván számunkhoz: ALEX
Dimenziók
- #1 - Itt és most (Értekezés a térről és időről)
- #2 - Világ(egyetem)
- #10 - Álmodozók - Irodalmi antológia
- #11 - eLeVeN
- #12 - Mozaikok a nevelés történetéből
- #13 - Achilles Dent - a gondolkodó ember
- #14 - Y-akták - Tele Fiction Magazin
- #15 - Kábulatban
- #16 - Gyer(MEK)kor (Magyar Elektronikus Könyvtár)
- #17 - Antigravitációban
- #18 - Nem iskolás fokon...
- #19 - Gyermekszemlélet
- #20 - Csillagnézők
- #21 - Magyar nők a dualizmus korában
- #22 - MeGiNT eLeVeN
- #23 - Valahol kinn az űrben...
- #24 - Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -
- #25 - Az örökkévalóság pillanatai
- #26 - Gitta írásai - Kaderják Gitta
- #27 - Hó hull sóhajomra (Don-kanyar - Elveszve a végtelenben)
- #28 - Túl a horizonton - Egyedül vagyunk?
stag weekends in Budapest