Dimenzió #11

eLeVeN

(irodalom, gazdaság, számitástechnika, filozófia)

                               NEM HAMIS ARANY

  Ismeretlen   Arany   János-verset   talált   dr.   Kovács   József  László
irodalomtörténész a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárában.

  Az  eredeti kéziratot egy marosvásárhelyi építész ajánlotta fel megvételre
a  századelőn  az  Akadémiának,  de kosarat kapott. Valószínűleg azért, mert
sehogy  sem illett a "szent költő" imázsához ez a vaskos férfihumort árasztó
alkalmi  költemény.  Trócsányi  Zoltán  azonban  lemásolta  a verset, s ez a
másolat hevert mostanáig a levéltárban.

  Pedig  a  nagy  magyar  klasszikus, a jóságos, bölcs és szent életű költő,
akinek  állócsillaga soha nem fakuló fénnyel ragyog a magyar költészet egén,
aligha  állt  folyton  szoborszerű  pózban,  hogy mindig komoly tekintetét a
magasztos   művészetre   függessze.  Nagyon  is  tréfás  kedvű,  a  játékot,
mulatságot  szerető  tanár lehetett Nagykőrösön, aki minden csínyre kapható.
Tanártársaival  gyakran  múlatta  együtt  az időt kártyával, itallal, olykor
pajzán alkalmi versekkel is fűszerezett összejöveteleiken.

  Ezek  emlékét  idézi  a megtalált vers, amelyet kedves egykori tanártársa,
Mentovich  Ferenc  ezüstlakodalmára  írt  a  mi Arany Jánosunk. Ezt a verset
azonban  - hiába került elő - ezután sem fogják beválogatni a lánygimnáziumi
tankönyvekbe. Miért? Hát ezért:

                Múzsám, ha valaha magad összeszedted:
                Megkövetlek szépen, most ugyan csak megtedd!
                Mert bár nem oly hősről és vitézről zöngök
                Ki hajdan Homérba lelkesedést öntött
                De azért Achilltól nem áll hősünk messzebb,
                Mint állok Homértól én, ki írom eztet.

                Harczkeverés helyett hősünk kártyát kever,
                Harczi szekér helyett lágy díványon hever,
                Erős dárdanyéllel, keménnyel, vasassal
                Nem terít le senkit se'háttal, se'hassal.

                Ilyen a mi hősünk! láthatod hát múzsám:
                Nem vad zabon tartalak, hanem tiszta búzán.
                Bár szekere rúdja nem fölfelé áll már
                S életének útja lejtőjére szállván
                Ilyen hőstetteket nem látunk már tőle:
                De azért nyergéből nem száll végképp ő le.

                Íme, most is mindig csupa tűz, csupa láng
                S bár nem szorongatja többé már meg a lányt,
                De a "vörös király" most is kedvenc blattja
                És az asszonyokra sok pénzét fölrakja.

                S bár tüze nem ég már: de űzi a füstjét
                S lakodalmát üli, még pedig ezüstjét!!

          (Forrás: Új Vasárnapi Dunántúli Napló, 1997 December 28)
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.