Dimenzió #11

eLeVeN

(irodalom, gazdaság, számitástechnika, filozófia)

Legnépszerűbb számunk

[#24] Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -


Legnépszerűbb cikkünk

[#24] Szerelmes versek

                                Bohár András

                                  MŰ-MAGOK

     - A 90-es évek művészete a Székesfehérvári Csók István Galériában.-

                           (In: Kritika, 1997/1.)


                             (mű-mag1, mű-mag2)

   Két  látszólag egymást kizáró fogalom kötőjellel történő egybekapcsolása,
talán  érzékeltetheti azt a paradoxitást, amelynek tanui lehetünk, ha korunk
műalkotásaira figyelünk.

   A   mű-mag1  alapjellegzetességeként  könyvelhetjük  el,  hogy  a  művek,
magatartások, művészeti beállítódások a technikai kor-szellem autenticitását
kísértik  meg.  Mindent,  ami  adott és lehetőséget kínál virtuális világunk
megjelenítésére   felhasználnak   az  alkotók  az  elektronikus  eszközöktől
(fénymásológép,   fax,  számítógép)  a  kommunikáció  esélyeit  újraggondoló
internet  praxisáig.  Számukra  a  technika  áll-ványzatszerűsége,  rajtunk-
kívülisége  mint  kultúrkritikai  axióma  (Heidegger)  nem  létezik, mivel a
médium  természetes  művészeti  közegét  és  közvetítési lehetőségét egyazon
kontextusban  gondolják  el  (ennek reperezentatív összefoglalásán vehettünk
részt  a  Műcsarnok  Pillangó-hatás  bemutatójának keretében - 1996. január-
február).

    A  hagymányos kéz-hezállóság keretében fogant művek, mű-mag2, amelyek az
ember  érzékiségének és fogalmiságának eredendő egységét, létbeágyazottságát
kívánják  érzékeltetni,  azzal érvelnek az előzőekkel szemben - most mindegy
hogy  ez  szándékolt vagy rejtett, teoretikus vagy gyakorlati síkon történik
-,   hogy  a  műviség,  csinálmányszerűség  szükségszerű  velejárója  korunk
művészetének,  s  ezt  csak  ki -vagy beteljesíti a technikai-instrumentális
művészet.  Egyre  távolabb  tolva  magától  a műalkotás eredeti világfeltáró
szándékát és a befogadás lehetséges esélyét.

   Azt  már csak hozzátehetjük mindehhez, a valóságos művészeti gyakorlatban
csak  kivételes  esetekben megjelenő határpontokat érzékeltető programokhoz,
hogy  se  az  első,  se  a  második  variáció nem tud mit kezdeni a művészet
funkcionális zavarával, helyét kereső, de nem találó professziójával. S ez a
probléma két jellegzetes nézőpontból is értelmezhető a Csók István Képtárban
megrendezett Művek és magatartás 1990-1996 tárlata kapcsán. Elsőként magukra
művekre  koncentrálva,  majd  a kontextualizációs lehetőségek meglétére vagy
hiányára  érdemes  figyelnünk.  Talán  ekkor  érzékelhetetni  tudjuk, hogy a
"művek és magatartás"-minták milyen ideákat hoztak mozgásba.


                     (a fenomenológiai zárójelen belűl)

   Most  takarjuk  le  egy  mozdulattal  a tárlat címét, helyét és idejét, s
Husserl  intenciói  nyomán  magára  a  dologra,  megjelenési  módjára  és  a
tudatunkban rögzült képekre koncentráljunk. A belépőt egy két-háromszáz kiló
között   "mozgó"   kitömött   sertés   fogadja,   amint   megtekinti   saját
"megöletésének"  történetét  videón.  Minden  szakszerűen  történik - vágás,
perzselés,  feldolgozás  ...  -,  s  az  arcok  is a hétköznapi-falusi világ
megszokott  szereplői;  majd  szemben  vörösben  és  kékben játszó sarlót és
kalapácsot  maga  előtt  tartó  férfi  képe,  tőle balra két régi tejeskanna
ezüssttel  lefújva  és  beágyazva a képkeretbe. A mindennapi élet relikviái,
mellett   megjelenik   az   angyali-építészeti   séma   (Angelus),   mintegy
ellenpontozva  az  előző  tárgyiasságok  érzeteinket  mozgósító  élményét. A
lépcsőn  főlfelé menet leheletfinom vonalrajzok - mondjuk egy "megbolondult"
számítógép  kódrendszerére  utalva vagy a lélek rejtelmeit kivetítve -, majd
egy mángorlótekercs a két végén jelképes emberalkkal. De az időutazás ismert
reneszánsz-barokk-manierista  mesterek művét is elénk varázsolja, igaz kissé
"fotópontokkal" és műanyagborítással korunkhoz igazítva.

   Fehér   téglaépítmény,   fehér  kéménnyel:  bármit  jelenthet.  Századunk
színekkel és képpekkel le nem írható borzalmait, s helyi tragédiánkat is. Az
elmúlt  korok  művészetének  emlékújraidézései is megjelennek Zurbaran diára
vetített  csendéletképének  és  az  elé  rakott,  fehérre  festett valóságos
csendélet  egymásra  hatásának  közvetítésével.. Majd mélybarna-bordó tónusú
fotók,  amerikai szállodák szobabelsőiről: az egyetlen változó és figyelemre
méltó  pont  a  képeken  feltűnő  lámpák  fénye.  S  a  kényelem kifeszített
karosszéke  is  falra kerül, ezt követően kigyókarikák emberfej végződéssel,
pászkasorozat  visszájára  fordított,  üveglapra  rótt latinbetüs üzenettel,
arctalan  emberek,  felismerhetetlen  utcákon.  Majd újra inetnzív jelképek:
perspektivikus   téglalapok   kivetülései,   egy   archaizáló  vadászjelenet
állatlenyomatai élőkkel és halottakkal.

   A  mindennapok  megkísértései  videon  ritustánccal,  tehénnel,  lánnyal;
emberkollekció   ruhakolekciónak   álcázva;   ajtókeret   kilinccsel,  rajta
keresztben lópokróc a feszületre való egyértelmű utalással. Pos(z)t(a)modern
alluziók:  Malevicstől  az  Európai  Iskoláig,  Erdély  Miklósig a budapesti
háztetők    stukkósturájáig,    posztimpresszionista    tavaszidézésig,   SI
konceptualizmusig. Továblépve szürke gyerekrajz-stilizációt idéző szobabelső
-  kiskorúaknek  nem éppen való "keresztbarkácsolással"- ; fekete téglalapok
fotótorzításokkal,  besülésekkel;  óraintegráció  és  kabátgomb ekvivalencia
relációja  videón; falilámpák képe és csomagolt csomagok; doboz-memorandumok
még   a   Guttenber-galaxis   korából;   érzéki   ecsetvonások  a  festészet
tradicionális anyagiságát megjelenítve: formák tartalmak nélkül.

   A  rövid listát ezzel lezártnak tekintjük. Az utalás szándékát kísérletük
meg  látótérbe  hozni  képi  intenciók  és  a  textuális megjeleníthetőségek
kapcsolatára figyelve.


                (az a bizonyos kontextus avagy annak hiánya)

   Szándékosan  nem  kötöttem  a  metaforikus  jelzéseket, képi tartalmakhoz
kapcsolódó   leírásokat   a   szerzőiséghez,   mert   pusztán  azt  kívántam
érzékeltetni,  hogy  milyen temtizáció köré csoportosíthatók jelen válogatás
munkái.  S  ez  azt  a  meglátást is valószínűsítheti, hogy hasonló leírások
születhettek  volna  mondjuk  egy  évtizeddel  ezelőtt  is, ha megrendezésre
került volna akkor egy hasonló témakört befogó válogatás. Ám ugyanennek vagy
ehhez  hasonló  kollekciónak  a  kontextualizációja merőben más mint mondjuk
lehetett  volna  a nyolcvanas évek derekán. Kezdve attól, hogy az ideológia-
politikai háttérkésztetések alkotói-befogadói jelenléte merőben más, egészen
odáig,    hogy    a    "globális    ökológiai-kulturális    identitáskeresés
határpontajainak   kritikussága"   ma  már  az  intellektuális  közbeszédben
mindennapos fordulat.

   Ám néhány kérdéses pont mindezek ellenére meggondolásra érdemes. Elsőként
a  megváltozott művészetfunkciók problémáján meditálhatnánk. Ha elillan(t) a
komplex etikai-esztétikai művészetfogalom jelentésessége, akkor mi marad, mi
maradhat  helyette  az  elitművészetben?  Az  önmagában  érvényes  forma,  a
kiporciózott   manír-koncentrátum,   az  önismétlő  attraktívum,  ötletbörze
pszeudo-avantgárd mintára (mindegyikre láthattunk példát).

   Másodjára  azonban  mindenképp  fontos,  hogy  a  folyamat bemutatását és
fontosságát  szükséges  kiemeljük.  Hisz  a Huszadik század magyar művészete
sorozatban  ez  már  a  15.  tárlat,  ahol a Nyolcak és aktisták köre éppúgy
helyet  kapott  mint  az  Európai  Iskola  vagy  a  hatvans és hetvenes évek
avantgárdja, illetve a nyolcvanas évek fejleményei (Mi "Kelet- franciák"). S
ezt  a  három  évtizedes  munkát  (Kovalovszky  Márta, Kovács Péter) valóban
mindíg  élénk  érdeklődés  kísérte,  ezzel  egyszerre  jelezve  a kulturális
egyközpontúság  (Bp.)  felszámolásának  igényét  és  lehetőségét, valamint a
mindenkori aktualitás jelentőségének kiemelését.

   Azonban  míg az előző évizedekben másféle jelentőséggel is rendelkezett a
művészet,  mint pusztán esztétikai jelentéstartalom, addíg jelenünk többfelé
nyitódó  kulturájában  és  társadalmában  a  művek  már  szükségszerűen  nem
ágyazódhatnak  régi  kontextusukba  (egzisztenciális érték -és mintaadás), s
még nem taláták meg az új "polgári-bildung" környékén betöltendő szerepüket,
hogy a technokrata-design értékinnovációiról ne is beszéljünk, amely esetleg
túlmutathatna a multimédia egyre növekvő kép-ződményein.

   Igy a kilencvenes évtized első felének egyfajta képi metszete (mű-mag2) a
látványos  felszabadulás  gesztusát ugyan nem tükrözte, azonban tudósított a
fejlemények  egyik  változatának  kisugárzásáról.  S  végül  a  viszonyítási
pontokat létrehozó művészek névsorát is érdemes végigfutnunk, hogy máskor és
máshol  esetleg  mi  is egybevethessük a magunk listájával: Bak Imre, Beöthy
Balázs,  Böröcz  András, Chilf Mária, Csutak Magdolna, El-Hassan Róza, Fehér
László,   Forgács  Péter,  Gerber  Pál,  Hegedüs  2  László,  Herskó  Judit,
Jovánovics  György,  Júlus  Gyula, Károlyi Zsigmond, Kelemen Károly, Kicsiny
Balázs,  Konkoly Gyula, Kozári Hilda, Kónig Frigyes, Köves Éva, Lovas Ilona,
Mulasics  László,  Nemes  Csaba-Veress  Zsolt,  Nádler  István,  Ősz  Gábor,
Pinczehelyi  István,  Szikora Tamás, Szűcs Attila, Türk Péter, Ujgázi Péter,
Várnai Gyula, Veszely Bea.

      (1996.október 26-december 31. Székesfehérvár, Csók István Képtár)
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2019
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva. | xhtml, css, 508
internetes partnerünk:
Netmester
netmester a holnaptervező