Bohár András
"...A MASZK MÖGÖTT OTT AZ ÚJABB"
- Géczi János: Versek. Orpheusz Kiadó. 1996. Válogatta Tandori Dezső. -
(versek)
Géczi János életműsorozatának [1] harmadik darabjaként látott napvilágot
a VERSEK gyűjteménye, amely többféle módon kapcsolódik az ESSZÉK és
KÉPVERSEK könyveihez. Elsősorban a tematizációs horizont állandósága és a
megformáltság és nyelvi kivetülés köti egymáshoz a szövegeket s képi
világukat. Természetszerűleg, mint minden gyűjteménynek, előzményei is
voltak: a már megjelent verseskötetek. S ha az ember egy válogatást, kezébe
vesz, ráadásul amit egy másik poéta cselekményéhez köthető, akkor izgatja az
is, hogy vajon ő maga - mármint a recenzens, befogadó stb. - miképpen vitte
volna véghez ugyanezen aktust.
Figyeljünk elsőként az előzményekre, majd így a tanulságok birtokában már
többet mondhatunk a válogatás koncepciójáról.
Itt van mindjárt az első Vadnarancsok (Veszprém FMS 1982.)
"verseskötete", amelyre csak emlékezhetek 1983-ból (akkor kaptam kölcsön egy
időre). Az 1400 verssort tartalmazó plakát sorszámozott versei, képversei,
amelyet a szerző Hegyeshalmi László grafikussal közösen készített, egyfajta
túlfütött hangulatról, életérzésről adtak számot, ezek szöveges változatban
is megjelentek az Elemek első könyveként, s a 800. vers így "szólt":
Önkéntes Ég. Önkényes Föld.
Csatornák a plusz/mínusz mentén.
A megközelítés - érzéki megjelenítés és
érvelés - egyes szám első személy
!SZEMÉLY A MÉLYBEN!
S folytatódik a személyes azonosságkeresés a Léghajó és nehezéke
kötetében is, mivel az én csak mint a fosztóképzők hordaléka sodródik: "Mert
ha a szó szétfoszlott zászló / maguk a versek vesztőhelyek" és az egyértelmű
helyzetek negatív lenyomataként jelenhetnek csak meg a közösségi lét és
céltételezés emlékképei: "...És sem 48 sem Világos". Már ez a kis könyv is a
többfelől érkező világértelmezések dokumentumaként kívánt jelen lenni a
szótárcikk értelmező formalitásától (léghajó, nehezék) a pontos
valóságleírások és fikciók keverékén át (Leírás az önképzőkörről,
megjegyzésekkel) a sajátos logomandaláigt, konkrét képversig ívelnek a
műfaji határok.
A könyvben megjelenő mű-egész első variánsa után következett az Elemek
valóban kor-szerű összegzése. Nemcsak formátumával érzékeltette össze nem
téveszthetőségét a hasonló kísérletek között (Zalán Tibor: Opus N3: Koga
1984 Magvető Könyvkiadó 1984, Petőcz András: Önéletrajzi kísérletek Magvető
Könyvkiadó 1984.), de radikális eklekticizmusával is. Nem pusztán azt
említhetjük, hogy a tipográfiai törekvések és a könyv megjelenési formája
elütött az előzőektől, hanem a műfajok váltakozása és az asszociációk
lehetséges megsokszorozódása ma is azt mutatja, hogy ennek a munkának a
kitüntetett helye van a nyolcvanas évek avantgárd törekvései között. [2]
"És jól tudom a papírig elértem." - olvashatjuk az Elemek második
könyvének kezdősorát. S ez valóban igaz, mert a papírra vetülés többféle
fortélyát próbálja az elkövetkező időkben Géczi János makacs
következetességgel. A Gyónás könyvében az élettörténet mondás hagyományos
textusai (ki ez aki ott áll / s néha a versből kihajol / csöndet szív az
itatósba / és néha részegen meghajol) és a konkrét betűapplikációkból
kibontakozó megmutatások ("A titkos értelmű rózsa") azt a két pólust
jelenítik meg markáns formában, amely Géczi János későbbi könyveiben is
minduntalan felbukkan. A mindent rögzíteni akaró kényszer és a halott
metaforák helyébe álló képi-nyelvi szimbolikák, ebben a könyvben az
élettörténet rekonstrukciótól eloldó absztrakció gesztusaiként vannak jelen.
Az Elemek radikális eklekticizmusához tér "vissza" a Látkép a valóságról
gepárddal könyve. Azzal az eltéréssel, hogy a kötet 1400. kezdősora,
"visszaszámláló szonettje" a félúton eljut a 0. sorhoz, majd növekedésbe fog
és a végén az 1115. sornál félbeszakad a panoráma bemutatása, amit
felfoghatunk akképpen is, hogy annak a bizonyos szonettnek a lebontása, a
kulturális rekonstrukció megtörténhet, de az újraépítés már nem folytatható
végig, hisz "csonka marad" a második "szonett".
A concrete (Magyar Műhely, Párizs-Bécs-Budapest, 1991.) kötet a
műhelyesek 70-es 80-as évek vizuális hagyományaihoz kötődő munka. A
fénymásológép bemozdításai, a kollázsképek érzéki topográfia idézetei,
valamint a számítógépes konkrét költemények azt a vizuálisan is
megjeleníthető jelhalmaz értékelést teszik láthatóvá, amely a mozgóképek, s
a mi mozgásunk visszájához közelíthető meditációs igényeinket nyithatják
meg. [3]
A Magánkönyv jelen válogatásból kimaradt (38 fekete oszloptuja) ciklusa a
különböző személyiségek (Szabados György, Zsolnai László, Géczi János)
azonossági pontjait, alkotói beállítódásait illesztik egymás mellé. S ezek
az egymásrahangolódások az azonosság tematizációs problémáit is egyedi módon
emelik ki, mivel itt konkretizált formában láttatja Géczi, hogy melyek azok
a lehetséges impulzusok, amelyből startolnak gördülő szövegei (6.):
kifényesednek
a kések a halak a szemek
(EGYET JOBBRA EGYET BALRA)
mint az alfa
mondd melyik évszázad
táncrendjében élünk
Alapvető jellegzetessége Géczi írásmódjának, akárcsak Szabados
grafikáinak, hogy leheletfinom tollrajzai, a könnyű felületekre rótt figurák
és egymásba fonódásaik halálpontosan érzékeltetik azt a bizonyos végességet
és ennek reflexivitásaként megnyilvánuló tragikumot. Miként azt is, hogy
korszituációnkkal történő szembesülés, pontosabban ennek tudatosítása nem
lehet egyetlenegy tudományos diszcipilina előjoga, feladata, kötelezettsége.
Jól példázza ezt Zsolnai László közgazdász könyveinek filozófiai-ökológiai
megalapozottságra épülő problémafelvetései, amelyek találkoznak azokkal a
poétikai szándékokkal, amelyet Géczi is magáénak vall (38.):
akkor kezdődött
a temető-történet
mikor csókát lőttem
s a templom tornyáról
angyal esett le
A Balaton, Tihany és mediterránum motívumait egybefogó Mágnesmezők
könyvéből csak azt utóbbit érzékeltető (selyemhernyó-sziget) került be a
válogatásba, ezzel is mintegy erősítve a 21 rovinj túlfűtött logikájának
meghatározó szerepét, de ennek lehetséges ellenpontjairól a későbbiek meg
szólok.
A Fonalvers, figurával radikális ekleticizmusa a szöveg közé
megszakításként beékelődő képi-grafikai világ figyelemfelhívásai a mindent
magába szívó és azt azonnal kilökő poétikai vállalkozás dokumentuma, Azonban
az egyes szekvenciák elválasztásaként is föl-fölbukkanó verbális és képi
attraktívumok, a szerzőtől és barátaitól, inkább egyfajta halmozó s
örömünnepen megmutatkozó, a költő szerkesztettség funkcionalitását sokszor
nélkülöző "vágatlan dokumentum-anyaghoz hasonlítható, s nem jellemző a Géczi
talán egyik fő jellegzetességeként számba vehető tudatos és szoros
komponáltságot. Ebben az esetben a Versek gyűjteménye, amely az 1-49-tartó
számozott verseket tartalmazza a képi-nyelviapplikációk nélkül sokkal inkább
textusorientálttá teszi a szöveget és az olvasat magára a műre irányulhat. A
"fonal" végül is a mediterránum pillanatrekonstrukciói felé vezették a
válogatót. A 21 Rovinj könyvegésze is "áldozatul esik", hiszen az Esszék
kötetbe került át Napló a 21 Rovinjhoz és a Prózák kötetébe a rovinj 21
novellarovinjai. S még egy összekötő kapcsolatot kiemelhetünk a Képversek
kötet kapcsán. Ez a Róma mediterránumának képi-nyelvi ábrázolására
koncentráló képvers ciklussor, s a Tiltott ábrázolások könyve 2.
naplóregénye, azt a kontextust érzékelteti, abba a környezetbe tanulhatunk
bele történetekről, dolgokról, jelenségekről elő relációkról olvasva,
amelyek elvezethetnek a 21 rovinj műfajt is megjelenítő poétikai fikciójáig.
S még mielőtt belefognánk a részletes elemzésbe, tekintsük át, hogy a
sorjázó verseskönyvekből mi szerepel a reprezentatív válogatásban. A Versek
gyűjteménye nem szerepeltet az első három könyvből semmilyen textust vagy
képet, ennek valószínűsíthető oka lehet, hogy azok a könyvek valóban
egészként jelentik poétikai értéküket a válogató számára is. A Concrete
kötetet ha a nyelviség át-tételes vizuális megjelenési módjaként fogjuk fel,
akkor az is elkülönül a textusok hordozta kivetülésektől.
De most már tényleg tegyük ki azt a bizonyos fenomenológiai zárójelet, s
figyeljünk a versek textusaira és környezetére, hogy majd ezt követően az
írás végén megnyissuk ugyanezt a zárójelet, átadva helyét ismét maguknak a
szövegeknek vagy újabb olvasatoknak.
(asszociációs horizontok)
Már az első zárójelezett vers címe is a test és forma-meghatározottság
szerves egybetartozását dokumentálja (a mellkasból a hosszú éles jelző). Ezt
felfoghatjuk a mindenkori részlegesség és töredékesség egyre erősödő
jelzéseként; hogy egy élettani-mentális hasonlattal éljünk, olyan ez az
egész folyamat, mint amikor az embernek korával s fizikai
teljesítőképességének csökkenésével (tüdőtérfogat változás, szívdobogás
stb.) együtt járnak a különböző zajok, de mégis egyre nagyobb intenzitással
lát neki feladatainak teljesítéséhez: szerencsés esetben a zajok, zörejek
mögül kihallható és megjelenik az eredeti mozdulat és kiérlelt mű. Erről a
rejtetten végighúzódó, de sokszor tematizációs motívumként is jelenlévő
beállítódásról a hó a mandulaágon (1987-1991) és a részkarc (1985-1990)
ciklusok értelmezésekor írok.
Fontos betétképsora a könyvnek a madárház (1985). Ahol a
fotódokumentációk nemcsak azt érzékelteti, hogy a képi és verbális
instrumentumok szervesen egymáshoz kötődnek, de funkcionálisan is
megszakíthatják a textusok áramló sorait, mozgásba hozva elmúló jelenlétek
és tradíciók emlékképeit, (az elszabadult karton) foszlányfeliratait:
a homokzengésű tengerparton
szárnyak csapódnak hollószárnyak
jeleket metsz mind az égre
felvázolódik a porcelánmázba
mártott mediterrán tájra
a régi költő sóvár messzesége
S a részlegesség attraktívumainak folyamatos feltárásai mozgásba hozzák
az ontológiai illetve egzisztenciális ihletettségű magánmitológiák
kritikáját is, amelyet a mágnesmezők (1988-1991) és a magánkönyv (1991-1992)
elemzései nyomán láthatunk. Az előképre itt is találunk példát - mint ahogy
a már jelzett Vadnarancsok (1982) és a Léghajó nehezékei könyvekben -, s ez
azt is jelzi, hogy a részlegesség megszüntetésére tett állandó kísérletezés
különféle formákban, de mindig jelen van szerzőnknél. A (kontinentális kedd)
355-361 sorra következőképpen szól a poétikai- objektiváció és
céltételezések mikéntjéről:
! gondold meg
mi lesz ha beköltözöl egy tárgyba
(előbb-utóbb ez lesz
így gyanítom)
? ki lesz a dolgok lázadása
amelyben magadra rálátsz
mint egy tervben
Az ontológiai és egzisztenciális verstematizációt a fák könyve
(1991-1992) és a fonalvers, figurával (1992-1993) ciklusok rekonstrukciói
kapcsán bontjuk ki, mintegy jelezve a lét teljességére törekvő reflexivitás
eredményeit, valamint annak a bomlási folyamatnak a mindig kitüremkedő
jellegzetességeit, amely a (tök ász megközelítése) is érzékeltet. A végtelen
és az évszakok váltakozásának kártya-piktogramjai valamint a megszokás és
kizökkenés szövegkonstrukcióinak fölbukkanásai mintegy előkészítik annak a
jövőben is létező azonosságigénynek a megmutatását (? de leszek aki vagyok /
és a fontos geoid másik), amelyet koncentráltan pontosít a lefelé mutató
fekete nyíl, s a hozzá kapcsolódó prófécia (a mindenség színén és fonákján a
dupla sors / az látszik). S végül az antropomorfizációt is magába fogó
fekete négyzetben közölt "beléndek-prófécia" zárja a reflexív
visszaemlékező-megidézés első hullámát:
majd
beléndek te álmos beléndek
téged emésztenek el titkon a kertek ölében
- így szól ki míg rádobozolódnak az érvek
a kertnélküli ének
abból aki nem személyes névmás
de bölcsőringású egy jelentés elhagyott szegén
és harsog
és gajdol a beléndek főterén
Mert a második hullám már a tényleges önreflexivitás és irónia tárházát
bontja ki (majd megszokod te is... / lehetsz ha más nem / forró transzparens
üzenete a megszállt hónapokban), hogy végül ismét nyitottá tegye az
egzisztencia bomlási folyamatát és költői lehetőségszféra sokféleségét:
? megnézted arcát egyszer is tombolón
mikor ha vállon megragad és mikor
a görcsbe két-három-öt kézfej
volt anapesztusig összekötve
? s tudod-e mi történik ott
hol üresen marad a papír
A kérdezés gesztusaival kezdődő versmondatok s az írásjelek elhagyása azt
is ismételten aláhúzza, hogy a végletes folyamatszerűség grammatikai formái
is mindig hangsúlyos szerepbe kerülnek Géczinél. Miként azt is mutatja a
(látkép a valóságról gepárddal) kompozíciója, hogy a valóságleírások csak
egyfajta nyitott viszonyrendszerbe ágyazva tölthetik be funkciójukat (a
gepárd aki néz a rácson át / látja bennem rácson túli önmagát / megszólít
mert úgy néz / akárha szólna / világít a ketrecben valamennyi foltja). Ezt a
tulajdonképpen fenomenológiai ihletettségű tudatállapotleírás azt a
mindenkori feszültséget is érzékelteti, amely történetek, a látás leírásai
és értelmezés pillanatonként változó mozzanatai között fel-felvillannak
(gepárdszavak gepárdszavak / bennetek a kihalt kontinens szunnyad / a tenni
és nem tenni kócsagjai / mint ólomüvegben a ropogós hajnalok / fehéren
kigyúlnak / és a szemhéj alatt fehér lángban áll / a ketrec és szemhatár)..
Ám a leírás vég-pontjaként itt is megjelenik annak a nyelvben és
történetiségben gyökeredző látásmódnak a programatikus modellje, ami másfelé
nyitja lehetőségszféráink továbbgondolását:
de azért mindenki megtanul
forradalmul és magyarul
Az hogy a könyv első ciklusának struktúrája ekképpen is olvasható, az azt
is jelezheti, hogy a 21 rovinj utolsó ciklusa, a mediterrán kapcsolódásokra
irányított olvasói figyelem, saját különös biológiai-történeti helyzetünket
is centrumba állíthatja.
(részleges-töredékes)
Már a hó a mandulaágon ciklus első darabjának címe is jelzi (igen) azt a
bizonytalansági kódot, amely hozzásegíthet a szövegek egzisztencia
meghatározotságainak kibontásához. Ez a bizonytalansági kód egyfelől
érzékelteti az önazonossági igény igenjének jelenlétét, másrészt a másik, a
nem mindenkori meglétének és a kettő egybeolvadásának megjeleníthetőségét. A
"hát megjöttél kedves" dialógusteremtő visszatérő motívuma, majd a
"szólítalak oly áttetsző vagy / én édes uram / és hála nehéz / fehéredik
hozzám arcomban az eldöntetlen / a mész" sorai nemcsak a mindenkori
viszonynak, a másikhoz való kapcsolódásnak a jellegzetességeit tárják fel,
de a meghatározhatatlanságot, valamint a személyes viszonyok
hiánytermészetét, transzcendens létezési módokra való orientáltságát is. És
ennek fényében az olyan sorok is más megvilágításba kerülhetnek, amelyek a
részlegesség-töredékesség kérdését, mindig az egó fókuszából szemlélik:
a maszk mögött ott az újabb
s mögötte a másik arc
ha érted jön az árulás
mássá válik az életed
zárkózás lesz és társulás
(érted jönnek a lépcsőházban)
Az én-keresés motívumaihoz szorosan kapcsolódik a másik megszólításának
esélye (a történet-éghajlat), ahol a történetmondás és hallgatás közössége
is megkérdőjeleződik (de az istenbe! ismét ülünk a történet / mellett és
kapkodjuk egymás lélegzetét / felcsap karmol a láng a nyurga igekötők /
összefossák a városragyogását), azonban jelezve a közvetlenség mindenkori
igényét történeti, szociális és egzisztenciális horizontokat megjelenítve,
mintegy előkészítve annak a bizonyos között-iségnek a megfogalmazását. "Az
ember találkozás. - írja Lévinas Bubert értelmező tanulmányában. Az, aki
távolságot teremt - és már a világ és a dolgok névtelen létezése, túlélve
azt, hogy felhasználjuk, ebben a távolságteremtésben nyer megerősítést.
Ugyanakkor az ember viszonyteremtés e más és távoli világgal." [4] Végül is
ennek a viszonynak, a közöttiségnek sokfelé mutató tematizáltságára
figyelmeztetnek az olyan sorok, mint a "nos a közöttből kihüppögg / a
fatermelő erdők félelmetes lénye" (hó a mandulaágon) vagy az olyan prófécia-
előérzetek mint azt az (a szemtanú) soraiból kiolvashatjuk:
lehet valami dolga a rendnek vagy éppen
mindez a rend dolga
kölcsönsorokban tollászkodik ceruzásodik
megrajzolja a szépség szívét (annyi
a szív hogy nehányat maga is elfecseghet
az egyik eltanulja az aviatikát
a másik tolulásos cserszömörcének készül
Ha arra figyelünk, hogy ezek a mindenkori személyes viszonyokhoz
kapcsolódó találkozások magukra a dolgokra is kiterjeszthetőek, miként azt
Buber perszonálfilozófiája is sugallja, akkor a japán metszet fikcióján
életre keltése s a tárgyakhoz kötődő reflexív és interaktív költői
textusszövedék a személyesség és töredékesség újabb értékmozzanataira hívja
föl figyelmünket. S ez nem más mint a mindenkori etikai mozzanat
hangsúlyossá tételének szükségessége, amely nemcsak a saját végesség
horizontjába illeszti a másikkal vagy a transzcendenssel való találkozás
szükségességét, de az elő és "holt" tárgyak fiktív dialógusainak
életrehívásával meg is formálja azokat.
A madárház fotódokumentációja vizuálisan is emlékeinkbe idézheti az
előzőekben érintett fikcionális játék mulandóságát, egy-szeri könnyűségét.
Hisz a képversekből hajtogatott madár-lények, vers-repülők, s
rácsodálkozásaik a falakon található vizuális költeményekre, azt a
játéklehetőséget is asszociációink tárgyává tehetik: hogy mi lenne ha a
versek gyűjteményének lapjai papírmadarakként, kéz-hajtásos repülőkként
száguldanának egy különleges poétikai performansz ünnepén.
S ezt a játékos, múlékonyságra figyelmeztető aktussort a részkarc ciklusa
is továbbértelmezi, mivel itt kiemelt helyzetbe kerülnek azok a metonimikus
megszólítási formák, amelyek konkrét nyelvi játék lehetőségeit tágíják
(szedermondat néz bokortáviratból, gyümölcsmeleg), s a természeti
szükségszerűséggel szembesített saját végességet megidéző vallomások
(rizlingdémon):
! csattognak a hátamon a mondatok
rizlingdémon ring a zafírnyi könnyben
a könnykopogásban bármit mondhatok
hallhatok vallhatok
halhatok és vallathatok
csattogjatok mondatok csattogjatok
Az egész ciklus romantikára és látomásos szürrealizmusra emlékeztető
gondolatfutamai (akárjáték, részkarc, versszag) azt is érzékeltetik, hogy a
Bakony és Balaton organikus metaforáinak életre keltése és az európai
modernizmus tradícióira való rájátszások mindenkor kiváló alakalommal
szolgálnak Géczi számára, hogy szembesítse saját művészet -és
világértelmezését a táj és kultúra diktálta kényszerek természetével. Így
nem véletlen, hogy ez az erős tájék-ozódási radikalaizmus nemcsak a pontos
poétikai és fikcionális odafordulásokat metszi ki, de a szándéktalan
részlegesség és töredékesség motívumait is felszínre hozza.
(a középpontban: mitológiák után)
Bár a mágnesmezők és a magánkönyv szövegei is megközelíthetőek lehetnének
az asszociációs lehetőségek egyre fokozódó kiteljesíthetőségi kísérletei
vagy a részleges egzisztencalitás motívumai felől, mégis sokkal jellemzőbb
nyitódási pontokat kínálhatunk, ha azt a kettős pozíciót jelezzük, amelyek a
"hosszú versek" és "versszilánkok" között húzódik. A világ tervszerű
megélésére tett kísérlet és a pillanatok változékonyságára való rámutatás, a
racionalitás és az érzelmi elemek egymásra vonatkoztatása adja a mű-egész
kimunkálhatóságához köthető megmutatkozás lényegét.
A mágnesmezők darabjai a lét jelentésperspektíváit hozzák látóterünkbe. A
nyelv ősi funkciói, a tanúsítás, a közlés és a tudtuladás egymást
kiegészítve, feltételezve tűnnek föl. A "befúródott repeszek", a
szemgolyóból kiálló szilánkok egy hajdani ősrobbanás képeit is idézhetik. De
mindezt olyan különös formában, archaikus és utópikus dimenziók
felelevenítésével, hogy nem tudhatjuk, az Isten előtti világ semmit magába
fogó idejében vagyunk-e, avagy már túl Isten létezésébe vetett hitünk
megtalálásának lehetőségén, a káosz utáni felismerhetetlenségben.
Ezt a feloldhatatlan és értelmezhetetlen paradoxitást azonban mégis
mondani, közölni kell: szavak alkotásával új tradíciók alkotásába kezdeni. A
nyelv kiüresedett jelentéstartományainak feltöltése, érzékivé tétele az
egyetlen poétikai esély, amely Géczi számára mindig újraértelmezendő
problémaként formálódik. A szavak egymásra vonatkoztatása, eddig nem
használt szóösszetételek kimunkálása az egyik út - postásgyorsak,
körtelevélpöttyös lúgkő és kékkő között -, hogy csak néhány példát említsek
az igen gazdag tárházból.
Ennek hozadéka lehet az aforisztikus hitvallás kinyilatkoztatása:
"adassék egy verstelen túlvilág". Lehet ez a mondat kulcs is a "bosszú-
vers"-ek műfaji megjelölésének megoldásához. A kilátástalanság, a lehetetlen
mindinkább elhatalmasodó érzése, az apokaliptikus-melankolikus hangütés
azonban nem a beletörődés sorstalanságát jelzi Géczinél. Sokkal inkább annak
a szisztematikus léttematizációnak a megélését kényszeríti ki, ahol ugyan
"ez a föveny is csal / csupán saját létében változatlan... "de "nyitja magát
és bezárja a viaszrózsa / tempó és hullám zöldül a vas / közétek lép holmi
összefüggés / árválkodik kicsit majd megnöveszt" (a jázminillatdoboz)
S végül mindez játékká válik, felszabadult boldog érzéssé. "megnevezhető-
e vagy feledhető az utazás / az égtájak peremvidékein / szappanillatú hibás
vagy hibátlan / a kérdés lelke tudtán kívül / szét- és visszatrancsírozható
cselekmény vagy nem tud több lenni a kivilágított vannál"
(selyemhernyósziget)
Az ezt követő magánkönyv az öntematizáció lehetőségeit bontja ki. Itt is,
akár a Mágnesmezők könyvciklusában, az állandóan ismétlődő dinamikus
reflexiók adják az összetartó erőt a szisztematikus létérzékelés
tragikumától a játékos feloldás derűjéig. De míg a mágnesmezők szövegei az
egyetemes léttörténeti horizont összefüggésrendszerébe ágyazódnak, ennek
függvényében értelmezik a az emberi kiszolgáltatottságot, a lehetséges
boldogság forrásvidékét, addig a magánkönyv, mintegy fordított pozícióból: a
személyes rezdülések rögzítéséből bontja ki a továbbértelmezést.
(Az encián előszobája) ciklus a poézisben megfogalmazható töredékességet
vonja ismét fókuszába. Csak ebben az esetben nem az élettörténetekhez kötődő
narrativitás pillanatai kerülnek előtérbe, mint a hó a mandulaágon és a
részkarc textusaiban, sokkal inkább a nagy mitológiák utáni (ideológiai,
társadalmi-politikai, transzcendens), kicsit a romatika felhangjait idéző
rész-legességben megsejthető egészre függesztett létérzékelés válik
hangsúlyossá:
törik a járdát
nagy lapokra
mint a síküveget
egymásra fekszenek a léptek
ki sétál helyben járva
jut mégis feljebb
aszfaltcafatokat
aszfaltcafatokat
távcső nélkül látok
a púdres égig
(ezt most beírom
a bitumen könyvébe)
Azzal, hogy a mindennapi jelenséget vízióvá növeszti nemcsak a rész-egész
mindenkori megidézhetőségét veszi célba, de a zárójeles kitekintéssel
(bitumen könyv) az alkotás folyamatára és a távolságtartás mitológia-utáni
magától értetődőségére is fel hívja a figyelmet. Amely ugyan közelít egy
kicsit a magánmitológiák magánszótárait előtérbe helyező késő-modern
perspektívához, azonban itt inkább műfaji-poétikai megjelöléssel van
dolgunk, mint a világtematizáció egyedi érzékelésének manifesztumáról. Ezzel
a problémával majd a fonalvers, figurával szövegei nyomán még lesz alkalmunk
szembesülni.
S hogy mennyire nyitott és dinamikus az a perspektíva, amit megrajzol
Géczi azt jól példázza a ciklus utolsó 63. darabja:
újra kell kezdeni
ezt a trópustalanított egészet
mintha nem történt volna semmi
mintha minden megtörtént volna
elegáncs
és képtelen trappolnak a bakkancsos igék
kis kék hátizsák mindegyiken
(téglával tele)
trappolnak libasorban a papír karsztján
A (szabad kis zsandárversek) az előző identitáskeresés és nyelvi-poétikai
hitvalláshoz kötődően vetnek számot a reflexivitás szükségességével: "a
legrosszabb versekben találom újabban / azt amit a vers lényegének mondanak
/ a vadállati üvöltést / az ablakokra nyíló ablakokat / a mindenféle
magánszentháromságokat". S ehhez kötődik az a szüntelen ám sohasem
beteljesíthető törekvés:
átolvasom az éntelenített könyvet
a lapjai között homoki ágaslilomok
mindig szerettem a ritka élőlényeket
a kertem tele is ágaslilomokkal
július közepén holdtöltekor
ennyire egyszerű minden
áttetsző vízjelek mögé nyúlok
minden lapozáskor
Az is a lehetséges olvasatok köz tartozhat, hogy az a bizonyos vízjel
megpillantása, amelyre az "éntelenített könyv" sorai íródtak felidézi
magánbeszédeink útvesztőit, s az "ösvények" megtalálásának reményét, annak a
bizonyos ideális kommunikációs közösségnek a megalkotási igényét. Ezt
példázza metonímiává stilizálva a 95. vers is: "gézirat". Ezzel nemcsak azt
a versalkotási, poétikai szándékát deklarálja Géczi, amely a gyűjteményben
egyre erősebben érvényt szerez magának, hogy a metaforikus szerkezeteknek a
hiányát láthatóan demonstrálni szükséges "halott metaforák" elfelejtésével
vagy új dinamikus jeltéstelítettség felszínre hozásával (Ricoeur) [5]
Szembetűnő példája a Ricoeur által "ontológiai vehemenciának" aposztrofált
kifejezésmódnak a "gézirat szókapcsolata. Mivel itt is a szemantikai szándék
eloldja az eredeti ontológiai jelentéstartalmat a géz és az irat eredeti
kontextusától. EZ az eloldás rendkívül tág aszociációs bázist mozgósíthat a
tragikus létszemlélet pidesztálra emelésétől a betegség melankolikus
világértelemezés rejtő fenoménjéig. (Hogy mennyire telitalálat a gézirat
szókapcsolata azt érzékelteti az a rokon poétikai forma is, amely Slavko
Matkovics szerb költő valósított meg egy 1991-es performansz produkciójában.
Gézzel bekötözött csuklóján csak egy kék sáv húzodott, majd a lassan egy
másik helyen átvérzett a kötés: így jelezve az akkori Jugoszlávia tragikumát
egy önmagát megmutató akció formájában )
Géczi ezzel a két ciklussal végérvényesen elkötelezte magát, a már
jelzett mitológia-utániság perspektivikus igényének. Ennek tovább ontológiai
hozadékait a fák könyve és a fonalvers, figurával szövegei kapcsán elemzzük,
mintegy tovább ledítve rekonstrukciónkat, azt a kérdést megfogalmazva, hogy
mi és miként festi át azt a bizonyos gézt, azaz a létet magát, s hogyan
mutatkozik meg az irat, azaz jelenik meg az egyes létezőt repreznátló,
különös létmódban közvetítő poéma.
(ontológiai kivetülés: a visszairányok esélyei)
A fák könyve a történeti és természeti ontologikum leágazásait fogja át:
"ezt a fát meg kell írnom - dadogta / hogy nem érjük át hárman a törzsét / a
hajdani apátság kertjében...". A jelenlét pragmatikus-tipográfiai kiemelései
(akkor, éppen, mintha) előhívják az egyidejűség fenomenológikumának elő-
képeit, s azt a személyes életvilág centrumába építve hozzák mozgásba:
fölrobban egy gyöngytyúk szétesik a lóca
a horizont vonata lazúros csíkká szublimál
mondom úgy élek ezzel a tölggyel
hogy egyidőben látom a rügybontást a
levélhullással kóbor farontó pillangókat a
svájci sipkás makkok kopogásával (amikor
kihull a kupacsból a termés megfigyelted-e fasz-szagát)
szóval négy évszak torlódott egybe (duplikát)
De csak az egyik jellegzetesség az előbb jelzett történeti-természeti és
egzisztenciális mozzanatok egybejátszása, mivel a fák könyve tovább építi a
mágnesmezőkben már megkezdett műfajtipológiát. A bosszú-verseket most az
organikus természetjellegzetsségeket körbejáró poéma-tipusok (kocsányos
tölgyvers; vadkörtevers, tölgyben; romkertvers; szomorú selyemfenyővers;
fosszíliavers; mimózavers) és a személyes hagulati beállítódás érzékiesítő
szövegek követik (költővers, vesztesvers, aritmiavers, rimonnal, töredék,
ányosvers;). Azt is mondhatnánk, hogy a két tulajdonképpeni beállítódás-
forma csak a nézőpontok lehetséges és jellegzetes természetére utal. Mert
láthatunk a természetes-természeti attitűdből át-tünő érzékiesítésere is
példát (a kert / a kert hagyott el lassúan engem / növényként szökött át a
domb másik oldalára / a kannás asszony után / nincs tavasz hogy virágba ne
boruljon - (sóvár)); mint ahogy azt is általunk is megfigyelhetővé teszi
Géczi, hogy a növényi lét fikció-perspektívája miként vonatkoztatható
sajátmagunkra (évente arasszal / éppen egy arasszal jutok közelebb / itt a
napzúgban / az esőcsatorna és a fal résében / a törnycsúcs gömbjéig / és a
leveleim áttelelnek - (trombitafolyondár)).
S a fonalvers, figurával ismét kitapinthatóvá, feltéreképezhetővé teszi
az ellenpontot. Ebben a 45. szövegegységre tagolt poémában is találkozhatunk
verstipológiai beszúrásokkal (vesztesvers, dologvers), ám itt mégsem annak a
pontos és asszocioatív fenomenológiai-ontológiai látásmódnak a
jellegzetességével szembesülhetünk. A redukció itt ismételten az
egzisztenciális és poétikai mozzanatok elő-térbe helyezését szorgalmazza.
teljes súlyával
a vers peremére állt
mintha valakit elveszített volna
ki az aki fél
s ki akit féltenek
S hogy mennyire az egésztenciális végesség kikérdezése jelenti az
alaphangsúlyt ebben a ciklusba, azt az 5. szöveg is kiválóan érzékeltet.
kiszakad
szürkületkor
akár a páva
nem marad
több belőle
belül üres
négy betűnél
Ez a belül üres négy betű lehet a vége szójel is. S hogy ez a talány még
további értelmezési esélyeket is kínál, azt olyan enigmatikus meghatározások
is érzékeltetik, mint "az ajtó megnyílik / bár a kilincshez senki nem ér"
(10.) vagy az olyan gramatikai lelemények mint a következő (34):
benéz a lézerzöld fénybe
ami a fenyőfák résén átzuhog
kettéhasítja a szurdokot
- vár harmincnyolc éve
így lát harmincnyolc éve
így emeli ki belőle
így helyezi vissza bele
tárgyat a gyermek
ha eljátszott vele
így így
S ez azt az értelmezést is megengedi, amelyet Barthes fogalmazott Jacques
Lacan nyomán, hogy a "létmód összeomlásáról" kell beszélnünk, ami a beszéd
alanyát és valóságvonatkozását érinti a szöveg szimbolikus rendjébe való
beilleszkedésének pillanatában. [6] Mert a fonalvers, figurával egymáshoz
kapcsolódó szövegeiben az újabb és újabb egymásra következő "én-fonal"
meghatározások nemcsak a vég-pont felőli tájékozódásunkat érintik, hanem az
előzőekben jelzett szimbolikus rendhez való viszonyunkat is. És ha ebben az
összefüggsében figyelünk a létmód összeomlására, akkor két perspektivikus
igénnyel is szükséges szembesülnünk. Az első történeti-egzisztencialitásunk
felől értelmezhető (36.):
a megváltás sikerült
az üdvtörténet nem
Ez nemcsak azt a sokak által jelzett történetfilozófiai meglátást emeli
ki, hogy a tapasztalati tények és az eszkatológiai elváráshorizont
láthatólag nem esnek egybe, de ha a szövegösszefüggés egészébe nézzük a
kimetszett meghatározást, akkor a töredékesség és folyamatszerűség másfelé
is irányíthatja figyelmünket. Egyrészt az az elsődleges evidenciaként is
felfogható megállapítás juthat eszünkbe, hogy ez pusztán az "én-fonal" egy
pontja. Másrészt a 45. vers-szöveg után következő kézzel elhúzott fénymásolt
vers, ami a 49., azt is megerősítheti, hogy az értelmezés végtelen folyamata
hozzákapcsolódik az értelemkeresés és értelemadás gesztusának, amelynek
horizontja csak érzékeltethető, fogalmi megragadása nem lehetséges.
(az új művészetfogalom felé)
Közvetett úton annak a kérdésfeltevésnek a körüljárásához is
hozzásegíthet Géczi János gyűjteményes verseskötete, amelynek értékelése már
a romantika óta napirenden van mind az esztétikai művészetfilozófiai
reflexiók, mind a művészetpszichológiai megközelítések kapcsán. Hogy
mennyire adekvát és lehetőségekkel telített a két megközelítésmód egymásra
vonatkoztatása, azt jól példázza Odo Marguard történeti és szisztematikus
elemzése. [7] Ahol a hegeli filozófia, illetve a romantika
művészetfilozófiájának és a freudi tudattalan elméletének összekapcsolására
tett kísérletében kibontja azokat az értelmezési lehetőségeket, amelyek
adaptációival rámutathatunk az egzisztenciális mozzanatok művésszeti
szublimációjára, valamint tudatosíthatjuk a "többé-nem-szép-művészet"
mindennapi funkcionalitását egy ön-beteljesítő terápikus művészetfogalom
vonatkozásában.
Idézzük fel Marquard alaptézisét. A kiindulópont a hegeli esztétika
jóslata, hogy a legmagasabb értelemben vett művészet immáron a múltté, s az
egészséges világnak a művészetre éppenhogy nincs szüksége, ellenben ha
beteg, akkor gyógyítása a művészet segítségével hiábavaló fáradozás. Ez a
pradox megfogalmazás kétségkívül magában hordja a modern kor alaptendenciáit
érintő igazságot, azonban a gyakorlat, a művészeti kísérletek egyre
gyarapodó és torlódó halmaza mégis másféle értelmezést is megenged. Annyi
bizonyos, hogy az ideológiai értelemben vett művészetfogalom vallások,
politkai dogmák által megtámogatott lehetőségei majdhogynem kimerülni
látszanak. Azonban, ha ennek a folyamatnak visszáját teintjük, akkor
jelentőségteljes mozzanatokat fedezhetünk fel az egyéni szabadság különböző
változatainak megfogalmazása és a művészeti teljesítmények között. Az első
ilyen szabadságmotívum: a megélt élmények rögzítéséhez, az esendőség írásban
testet öltött kinyilvánításához kötődik. A történeteket csak úgy teheti
Géczi belsővé, ha szisztematikusan rögzíti azokat. Huszonegy nap önmagát író
narrációját követhetjük nyomon, s belépünk abba világba, ahol "bekapcsolod a
magnetofont / hallgatni kezded az összjózsefattilát", utazhatunk "584 km
(mínusz tizenkettő)"-t és megérkezhetünk.
A romantikusokra olyannyira jellemző melankolikus világértelmezés, a
világtól való eltávolodás örökös kényszere és a belső emlékezés mindenkori
szükségessége azt a kettősséget nyitja ki, amelynek keretében az egyéni
perspektíva fókuszális világ- és művészetértelmezése, valamint a folyamatos
emlékidézés különössége szembesül egymással. Ez a szembesítési folyamat
azonban egyfajta bomlási folyamtot is reprezentál, aminek egyik szimbolikus
aktusaként is felfogható a mindenkori utazás: a cél elérésének pillanatok
alatt szertefoszló semmiségével és a visszaút célt megsemmisítő negatív
valóságával. S hogy Géczi mennyire felerősíti ezt a bomlási folyamatot, azt
érzékletesen mutatja a ciklus két egymásnak fordított, kinyitott zárójele:
)(. Ezt értelmezhetjük akképpen, hogy a tiszta tudati tartalmak
fenomenológiai zárójelei, s az a tiszta tudomány, technika és modernitás
eszményei, amivel egykoron még (futurizmus, konstruktivizmus, op art stb.) a
művészet is kokettált, végképp a múltté. De azt is reprezentálhatják a
zárójelek, amelyek inkább nyitójelekként funkcionálnak, hogy minden
lehetséges külső és belső formatartalmat szükséges újragondolnunk, s csak
magára erre a különleges aktusra érdemes koncentrálnunk. Már semmi nincs,
amit érdemes lenne zárójelezni, megóvni, rögzíteni, mert ennek lehetősége
megszűnt, senkinek nem áll hatalmában ez, mert minden lényegiséget, titkot
és felfedettséget éppen a két egymással majdnem érintkező zárójel között
találunk. S ezt köthetjük a romantika által megfogalmazott "tudattalan
elméletéhez", ami azt a kérdésfeltevést hozza mozgásba, hogy miképpen képes
a természet jelen lenni, ha a történelmi ember egyszer már azt maga mögött
tudja? Jellegzetes az a motívumtöredék, ami a természet és ember jelenlétét
egybekapcsolja Géczinél:
júliusi holdtöltekor igazgyöngy
a horizont fölött is kétujjnyi gyöngyház
együtt ragyognak ahogy visszafogad
megnyílik s csukódik neked a kapu
tudják jöttödet
A természeti különössel szembehelyezkedő egyén titkos megszólíttatottsága
a természet tudattalan jelenlétét bontja ki, azaz azt foglalja szövegbe
Géczi, amely már nem adatott. A természeti, természetes létezés már eredet
formájában nem létezik, csakis tudattalanul a beleérzés jelenvalóságában
ölthet testet. Ám a schellingi művészetfilozófiai tézisek és a zsenielmélet
összekapcsolódása a jelen textusszövedékben már másképp ölt alakot. Mivel a
műalkotás megjelenítése nem pusztán a meglévő visszaadásához kötődik, hanem
az organikus formák életre hívásában, a dolgok belsejében, alakjában működő
forma felszínre hozásában realizálódik, így kapcsolódási pontokat kínál a
természeti valóságot megjelenítő én külső és belső világa, valamint a másik
titokvilága között. A saját önreflexió első negatív pontja a mindennapokat
átfutó végességgel való szembesülés:
kétségtelen környezetem
megkíván néhanap kis szívvariációt
szikla adriakék sótégely bicikli
keskeny hasáb toronyból
Annak a modulációnak lehetünk tanui, ami egyaránt feltételezi az ember
pusztulását, s a vele szembehelyezkedő félig-meddig játékos iróniát. Ennek
továbbnyúló értelmezését adhatja a másik végességével való számvetés és a
káosz szembesítése saját véges logikánkkal:
nézd mellőlem bárki kihull
mozaikját vissza nem rakhatjuk többé
ne félj nehezebb nem lesz
csak több a gyertyaláng s a szárazvillám
tudjuk. feleslegesen
Így a freudi értelemben elgondolt elfojtás asszociációs jellegzetességei
is megidéződhetnek, ahol az elfojtás rendszerint valamilyen pótképződményt
teremt, s az elfojtott visszatérésének lehetünk tanui. Csak miként azt
Marquard is érzékeltette nagyon plasztikus fogalommeghatározásával: ez az
elfojtott lehet jó és rossz is, s mindezek mellett lehetőséget kínál, hogy
elviseljük az elviselhetetlent. [8]
Azt is megfogalmazhatjuk, hogy a 21 rovinj formát keresett és talált,
arra a törrténés folyamra, amely az utzás valóságos és szimbolikus aktusa
kínált. A napokhoz kapcsolódó pontos dokumentáció (megtett kilóméter,
helyszínek, a leírt sorok száma), azt teszi érzékelhetővé és az első
pillanatra még feltétel nélkül hihetővé. Rögzíthetővé tehető, és
formalizáltan tematizálhatóak élményeink. A 2. nap tengerig futó teraszát
megidéző vers a nap pontos kelésének tudásáról tudósít, ám mindez
fokozatosan át-értékelődik, belovad abba a másik idődimenzőba. Amlyre talán
nem is elsődlegesen a mediterránum forró, átfűtött érzékiessége a jellemző,
hanem az önreflexivitás megkerülhetetlensége, és ismételt formába öntése
nem nézek bele
többé a messzeségebe
az afféle rossz álommunka
emlékeztető eltolás
Pedig a reflexiók, a folyamatos rögzítéskényszer mindinkább azt az érzést
erősítheti az olvasóban, hogy az a félelem, az elmúlás elfojtás napról-napra
hatalmába keríti a szerzőt. A technikai rögzítéskényszer kapcsán vonható
párhuzam jelen esetben arra utalhatna, hogy a poézis megmutathatóság, s nem
pedig az élmények át-élése az elsődleges szándék, azaz a műalkotás mindenek
felett. De ha jobban belássuk magunkat a szövegek belső tagoltságába, akkor
mindennek a viszája is kitűnhet. Mégpedig a megidézhetőség és az
összehasonlítás mindenkori esélyének hangsúlyozásával:
megadja a hangot az időszámításhoz
egy kabóca
- szabó lőrinc mediterrán tücske -
majd beleolvad
a spanyolgitár a harangzúgásba
Géczi "alkalmazott költészetének" olyan sorai is felbukkannak a kényszer-
kísérletek naponta sorjázó dokumentumai közül, amelyek méltán jelezhetik a
múlékonyság legyőzésére tett poétikai erőfeszítéseit:
delfinuszony hasítja fel a horizontot
nem látom
delfin az vagy üres forma
vagy egyik sem
és akkor mik ezek
a keményszilánkos fényrétegek
az élő és élettelen dolgok
áttetsző bőre alatt
S hogy mennyire át-érzi Géczi a poétikai ismétlés lehetőségeit, azt jól
érzékeltetik az olyan dramaturgiai jelentőségei megnyilatkozásai mint a "nem
nézek bele / többé a messzeségbe az rossz álommunka / emlékeztető eltolás /
minden másképpen is van / mindez másképp is mondható" (16. nap). Mivel itt
már nem azok a az átfogó poétikai koncepciók kimunkálása a cél mint az előző
könyvekben, pusztána a használhatóság megmutatása (egy madár magánragyogása,
gondolatok munkapadja).
A sorok között megbúvó önirónikus megnyilatkozási mód sem hiányozik,
amely mind az előzőekben jelzett művészeti-tematizicációs horizontokat, mind
a poéta ön- és természetvizsgálódási vizsgálódási mániáját kiteszi az
újraolvasások mindenkori átértékelésének (21. nap):
az ember néha rászorul
új bőrt vegyen vagy újszerűt
olcsón gyorsan s lehetőleg kíméletesen
S végül a két egymással érintkező zárójel nyitódása érzékelteti azt az
egyszrre vizuális és verbális gesztust, amelynek érzékelése után ismét
belefoghatunk az olvasásba, szemlélődő meditációba.
Jegyzetek
[1] Esszék 1995. Képversek 1996. Ezekről lásd jelen sorok szerzőjének át-
tekintéseit. A színéről a visszájára 1996. Forrás 7. szám, valamint A
mű-egész alakváltozásai In. Képversek 1996. 21-23. o.
[2] Erről a problémáról, valamint a külhoni összehasonlítás lehetőségeiről
részletesen szóltam Az avantgárd költészet lehetőségei az elmúlt két
évtizedben címmű dolgozatomban Életünk 1993. 6. szám
[3] Bohár András: Cocrete-Konkrét. Életünk 1993. 8. szám
[4] Emmanuel Lévinas: Nyelv és közelség. Tanulmány, Jelenkor Kiadó, Pécs
1997. 101. o.
[5] Paul Ricoeur: Metafora és filozófiai diskurzus In: Szöveg és
interpretáció Cserépfalvi Kiadó é. n. 81. o.
[6] Rolland Barthes: Introduction á l analyse structurale des récits. 1966.
Paris lásd még Manfred Frank értelmezését Mit jelent "egy szöveget
megérteni"? In: Az esztétika vége? 1995. Bp. Ikon Kiadó 65-67. o.
[7] Odo Marquard: A tudattalan elmélete és a többé nem szép művészet. In:
Az esztétika vége. Ikon Kiadó 1995. Bp., 88-114. o.
[8] Marquard i. m. 111-112. o.