Dimenzió #11

eLeVeN

(irodalom, gazdaság, számitástechnika, filozófia)

Legnépszerűbb számunk

[#24] Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -


Legnépszerűbb cikkünk

[#24] Szerelmes versek

                                Bohár András

                    AZ (ELMÚLÁS) KÉPI-NYELVI REKVIZÍTUMAI

               - fax kiállítás Kaposváron 1996 novemberében -


                             (célok, horizontok)

   Két   esztendővel   ezelőtt   került  megrendezésre  először  Kaposvárott
"Fénymásolás   és   népművészet"   címmel   az  a  fax  kiállítás,  amelynek
programjában   a   műfaj   demokratizmusának  komplex  művészeti  kérdéseire
kíséreltek   meg   választ  adni  a  résztvevők.  Az  hogy  mindezek  milyen
esztétikai,  művészetszociológiai  és  alkotástipológiai  problémákat hozták
mozgásba   az  egzisztenciálfilozófiai  szépség  és  igazság  egybelátásától
(Heidegger, 1950.) az alkotói-befogadói egybejátszások underground-avantgárd
magatartásformáján  át  az autonóm eszközhasználat dinamikájáig, azt már más
irásaimban rögzítettem. (Bohár 1994., 1995.)

   Jelen  írás  az előzőekhez kapcsolódva, azt kísérli meg bemutatni, milyen
képalkotási-világértelmezési  beállítódások jellemezték az elektronikus úton
továbított  lét-lenyomatokat.  S  itt  a  tárlat  ideájából és megvalósulási
módjából  adódóan  több  terrénumot  átfogó  zárójel kitétele is szükségessé
válik.

   Elsőként  a  klasszikus  mail-art jelenkori változatára történő utalássor
jelzései   kerülnek   "törlésjel"  alá.  Hisz  honi  művészeti-kommunikációs
formáinknak azon köztes jelenségeit reprezentálják a munkák, amelyek már túl
vannak  az  underground  második nyilvánosságának szimbolikus kísértésein, a
"másképp-tovább-nem-adható"   üzenetek   művészeti   formák   által   kódolt
közvetítésén,   s   magára   az  esztétikai  minőségekre  koncentrálnak.  Ez
jelentékeny    mozzanat,    mert    az   esztétikai   és   morális-politikai
értékpreferenciák  egybeolvadása  és  az  elkülönítésre  tett kísérletek nem
pusztán  a  befogadói  oldal  részéről voltak problematikusak, de az alkotói
beállítódásokatat is sokszor nem éppen kellő irányban befolyásolták.

   A  fax-poétika  interaktív  lehetőségei  is  értelmezést  és magyarázatot
igényelnek,  mivel  a lehetséges interaktivitás műfaji esélyei jelen esetben
az  idea-reflexió kölcsönhatásban érvényesülnek. Amely értelmezhető statikus
beállítódású  formaként  is,  de  ha  a  fax  képek  önmagukat  megsemmisítő
jellegzetességeire   gondolunk   (eltűnnek,  elhalványodnak,  intenzitásukat
vesztik),   akkor   egy   újfajta  esztétikai  narráció  körvonalazódása  is
megelőlegezhető.   Ez   kötődik   egyfelől   technikai  világunkba  ágyazott
jelenvalólétünk   megkerülhetetlenségéhez,   adottságához,   másrészt  annak
felismeréséhez,  hogy  az  időbeli  folyamatok  keretében  realizálódó  tér-
távolság    csőkkenések    nem    jelentik   végesséről,   elmúlásról   való
megfeledkezést.    Ez    kölönösen    igaz,    ha    a   műalkotás   eredeti
intencionáltságának  újbóli  birtokbavétele  a  cél. azaz véges emberlétünk,
elmúlásunk képi rekvizíutmainak színrevitele.

   Mivel  itt  nem  pusztán  arról  van  szó  , amit Virilio nagyon pontosan
érzékeltetett   "az  eltűnés  esztétikájának"  metaforikus  terminusával  és
elemzéseivel, hogy a valóság átváltozása a néző szeme előtt megy végbe, s új
dimenzió  lép színre, az erőteljes láttatás kerül centrális helyzetbe, ezzel
mintegy   kiszorítva  a  tapintás  és  anyaggal  való  érintkezés  mimetikus
jellegzetességeit  (Virilio  1992.).  Hanem  arról  is,  hogy  a tér, idő és
helyváltoztaás  dinamikája, mozgóképek segítségével közvetített változatai a
filmtől   a  videó.  komputer  és  internet  világáig  mára  már  behálózzák
mindennapjainkat, s így a reflexivitás kézzelfogható jelenlétének bemutatása
a  perdöntő.  S  méginkább ez a feladat, ha a művészeti projekt keretében, a
fax- gép hengeréről gördülnek le a papírlapok, érzékeltetve azt: mi is az az
ars poetica, és miképpen közvetíthető.


                          (onto-logikai variációk)

   Ha      a     fax-képek     jelentésudvarát     egybevetjük     századunk
egszisztenciálfilozófiai  és  kultúrkritikai  reflexióival,  akkor termékeny
összehasonlítás  lehetőségét  vetíthetjük  ki  mind a kultúra és civilizáció
egymásra  ráfelelő  összefüggéseinek  tekintetében  (Spengler 1994.), mind a
techné  és  a  technika  negatív  mítoszának  kontrasztját szem előtt tartva
(Heidegger 1962.)

   A  világváros  és  vidék  (Provinz)  ellentéte  ugyan  valóban meglévő és
befolyásoló  tényezője  régiónknak  (lásd  Bp. és a az ország többi részének
kapcsolatát),  azonban  éppen  a  technika által kínált lehetőségek lennének
hivatottak  csökkenteni  a  távolságot  Miként  az  organikus nép kulturális
metaforája  és a vele szemben megjelenő szervetlen tömeg, a hasznosságnak, a
pénz attraktívumának, uralmának korlátlan jelenléte a látszatdemokráciáktól,
a   technika   által   megerősített   művészet-  és  filozófia  haláláig,  a
vallástalanságig,  a  sport-  és  divatőrületig  egyaránt  azokat a kritikus
pontokat  mozgósítják,  amelyek jelentékeny szerepet játszanak létkérdéseink
és mindennapjaink logikájának felfedésekor.

   Ha  ebben  a  kontextusban  figyelünk az alkotásokra, s a fax-képek onto-
logikájának    elsődleges    jelentésárnyalataira   összpontosítunk,   akkor
szembetünő   az   a   provokatív,   önmagát  megjelenítő  szövegeződés,  ami
következőképpen  haangzik:"OLYAN ÉRZÉKENYEN REAGÁLOK ÖNMAGAMRA, MINT AHOGY A
FAX  REAGÁL  ERRE  AZ  ÉRZÉKENY  FELÜLETRE. (Tóth Gábor). Az egyszerű fekete
papírlapra  Ars  Poetica  címmel  felvitt  konkrét  fax-költemény a jelenség
lényegiségére  apellál.  Arra,  hogy  a  közvetítő eszköz saját természetére
szükséges  figyelnünk,  s  ez  magába  foglalhatja  minden  lényeges  kérdés
megfogalmazásának  lehetőségét, adott esetben az önkifejezés, önmegvalósítás
magától értetődő múlékonyságát, de-struktív lényegiségét. Az én-kép és élet-
kép  struktúrák közvetíthetősége (Káplán Géza, Budaházy Tibor) már a konkrét
jelentéstematázációk  körébe  utalja  az  ön-művészeti  kísérletet.  Ahogy a
kulturális  metaforák megidézései is azt célozzák meg, hogy milyen archaikus
térbeli  emlékképek  felidézése  nyújthat  élménytöbbletet (Bátai Sándor), s
mindez milyen személyes kötődések formaproblémáit hozhatja közelbe (Klencsár
Gábor,  Sándor  Edit,  Máté  Gyula). Mindezt árnyalják azok az emblematikus,
szimbolikus   utalások,  amelyek  nemcsak  az  egyén  és  kultúra  közvetlen
kölcsönhatását   fogalmazzák   újra,   de  az  időben  változó  lényegiségek
természetére  is  rákérdeznek,  mint  a  jelölő és jelzett kapcsolata (Urbán
Tibor) vagy az érosz lényegi azonossága és különbözősége (Bohár András).

   A  fax  önmagát  megmutató művészi instrumentuma így bepillantást enged a
létegymásrakövetkezések     természetébe,     s    különösképpen    mindezek
kultúrkritikai  aspektusaiba. Kérdésessé teszi ezáltal, ha csak pillanatokra
is,     a     technika     áll-ványszerűségének,    rajtunk    kívüliségének
szükségszerűségét. (Heidegger, 1962.).


                        (nyelvi-poétikai lelemények)

   Ha  a  klasszikus mai art koncepciója felől közelítünk, akkor is érezhető
az  aktivitás  kétféle  irányultsága.  Elsőként említhetjük az eszköz, jelen
esetben a fax, zárójelbe tételét vagy egyszerűen magától értetődő jellegének
megmutatkozását.  Egészen  attól, hogy a mail art ebben a közegbe is él, s a
"művész,  mint  szorgos  méhecske"  köröket  ír  le  segítségével, eljutatva
nullpontjait  és  "H"  jeleit  (Perneczky  Géza) egészen addíg a természetes
gesztusig,  hogy  a  "művészet  jelenségei"  követhetőek ennek a médiumnak a
segítségével  is, de éppen felcserélhetőek is a követési módok a hagyományos
formákkal,  éppen  csak ötlet és idő kérdése az egész (fenyvesi Tóth Árpád).
Ez  megjelenik  a  kor  adottságaira  figyelő konkrét rámutatások keretében,
"akár  tegnap,  akár  ma"  (Ézsiás  István),  valamint önreflexív vallomások
továbbításakor  - "Nem kérek kínai pamlagot! stb. - (Nyakas Tünde). De olyan
figyelemfelhívó/elterelő  képi-nyelvi képződmények is fax-hengerre kerültek,
amelyek    a   Gutenberg   galaxis   lineáris   rendjének   dekonstrukcióját
szorgalmazzák  (Nagy Pál), a szintetikus betű-jel gondolkodás megjelenítését
kísértik  meg  (Jean Ette Poets) vagy az ember centrum szerepének, önismétlő
azonosságának   formaproblémáit   poentírozzák   (Vass   Tibor).   Miként  a
tradicionális képi és nyelvi örökségek egymásra vetülései is formát öltöttek
Róma  emlékkivágataiban (Géczi János) és a popkultúra naív, ám egyre mélyülő
értelmezési horizontjának kivetítésekor (Sós Evelin).

   Azonban  olyan  jellegzetességeket  is  felmutattak  az alkotók, amellyel
ráirányíthatták    a    figyelmet    a   kommunikációs   formáink   eredendő
sérülékenységére,  torzulásaira.  A  fax  hengerbe  helyezett papír mozgását
akadályozva a jelentés mozgását és a megértési feltételek kikutathatóságának
problematikáját   is   érzékeltették   a  vizuális  művészet  reprezentánsai
különböző   lettrista,   konkretista   és   gesztusköltészeti  összefüggések
tekintetében (ifj. Tsúszó Sándor, Szombathy Bálint, Csernik Attila).

   S  míg az onto-logikai variációk kapcsán a létreflexiók és kultúrkritikai
kivetülések   egymásrafeleléseit   emeltük   ki,   addíg  a  nyelvi-poétikai
ihletettségű  fax-képek  érzékeltetik korunk technikai médiumaira olyannyira
jellemző  differencialitást  és  konvergenciát  (Gottfrioed  Boehm 1993.). A
differencia   révén   -   olvashatjuk   szerzőnk   képhermeneutikáról  szóló
tanulmányában  -  a  kép  elhárítja  a nyelv uralmát, amely kudarcot vallott
azzal  kísérletével,  hogy  a  képiséget, mint önmaga elidegenített formáját
magához   visszavonja.  Ez  a  tagadás  nemcsak  a  médiumok  között  teremt
szakadékot,   hanem   annyiban   fordulatot  is  jelent,  amennyiben  a  kép
kifejezőerejének  teret biztosít. S mindehhez még azt is hozzátehetjük, hogy
a   képi  kifejezőerőnek  fax  által  közvetített  verbális  nyelvi-poétikai
jelentéstelítettségei,  illetve  azok dekonstrukciói ismételten ráirányítják
figyelmünket  a  mindenkor  megújuló  művészi  nyelv  korunkban  is érvényes
minőségeire.


                   (folyamatorientáltság, ön-megjelenítés)

   Érdemes megfontolás tárgyává tennünk azt a figyelemre méltó gondolatsort,
amit  Armin  Wildermuth  tett  közzé  az  esztétikáról,  mint a filozófia és
művészeti  gyakorlat  közöttiség  megtestesítőjéről. Mert így egyrészt saját
értelmezésünk  logikájára  is  egy  új  aspektusból  tekinthetünk,  másrészt
rákérdezhetünk   az  esztétikum  primer  formájának  megjelenési  módjára  a
folyamatorientáltság  és  ön-megjelenítés  tematizáltságával összefüggésben.
Hiba  volna  -  olvashatjuk  Wildermuth  tanulmányában  -  az esetlegest, az
élményszerűt,  a  pillanatnyit és váratlant az esztétikum primer formájaként
feltüntetni.  Mindez  sokkal inkább maga az állandó, amelyet mint közvetlent
kell   feltárnunk.   A   pillantnyi  csupán  egy  különös  előtérbe  lépése,
dramatizálása  annak  a konstans-eredetinek, amelyben létezünk és amelyben a
világfonalat fonjuk. S ez azzal a belátással jár Baumgartenhez és Leibnizhez
kötődve,  hogy  az  ember  világvonatkozása  lényegében érzéki megismerés és
folytonos   világalkotás.   (Wildermuth   1995.).  Így  azt  is  mondhatjuk,
kapcsolódva  az  előző  gondolatmenthez,  hogy a fax-képek folyamatorientált
produktumait    a    megjelenést   kísérő   magyarázatmintákkal   ütköztetve
értelmezzük, s így tekintünk arra a "valami-mint-valami-van" komplexumára, a
jel-utalás  végtelen  fluxusára, arra a megjelenőre, amely létezik, ám mégis
láthatatlan marad.

   A  folyamatok  szimbolikus  megszakíthatóságának felmutatása (Tooth Gábor
Andor),  alak  és  táj  egymásbaolvadása,  a létformák egymást kioltó játéka
(Tari   István,   Steinhübel   Zoltán,   Pál  Csaba),  születés  és  elmúlás
kezdőpontjainak   jövőbe   mutató   formasorozatai   (Mocsári   Mária),   az
alakformálások  politikai protest-jei (Szlaukó László) együttesen jelezték a
láthatatlanban,  a  folyamatban  jelentkező  lényegiség  állandó  és változó
értékeit.  Mindezt  mintegy  komplementer  egységként követték az ős-káoszra
utaló  jelképiség  motívumai  (Kádár Katalin), az archaikus-mitikus világkép
újraidézései  (Bodrossy  Márk)  és  az ön- és világmegjelenítés individuális
irányait  reprezentáló alak- és világformálás kollázsképei (K. Kabai Lóránt,
Csatlós Eszter).

   S ha azzal indítottuk az írás gondolatmenetét, hogy a tematikai reflexiók
eltérő   jellegzetességeit   kívánjuk   regisztrálni   az   onto-logikai  és
kultúrkritikai  jellegzeteségeket,  a  nyelvi-poétikai  és folyamatorientált
megjelenési  módokat  számba  véve,  akkor  mindezek  egybevetéseként  azzal
zárhatjuk   fax-sorainkat,   hogy   az  (elmúlás)  képi-nyelvi  rekvizítumai
egyenlőre  érkeznek,  élnek,  lélekzenek,  azaz  fakulnak fax-papírjaink, de
legalább utalnak arra, hogy valami létezőt, egészet kellene reprezentálniuk.


                                  Irodalom

Boehm, Gottfried:  A kép hermeneutikájához. In: Atheneum 1993. 4. füzet
Bohár András:      Antropológiai és etika vázlatok. 1993. Keraban Kiadó Bp.
                   A fénymásolás művészetéről. 1994.Árgus 4. sz.
                   A művészet mint kommunikációs forma. 1995. Somogy 2. sz.
Heidegger, Martin: Holzwege. 1950. Die Technik und die Kehre. 1962.
Spengler, Oswald:  A nyugat alkonya. 1994. Európa Könyvkiadó, Bp.
Virilio, Paul:     Az eltünés esztétikája. 1992. Balassi Kiadó-BAE
                                                           Tartóshullám, Bp.
Wildermuth, Armin: Esztétika - a filozófia és a művészeti gyakorlat között.
                                                     1995. Atheneum 1. füzet
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2019
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva. | xhtml, css, 508
internetes partnerünk:
Netmester
netmester a holnaptervező