Dimenzió #11

eLeVeN

(irodalom, gazdaság, számitástechnika, filozófia)

Legnépszerűbb számunk

[#24] Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -


Legnépszerűbb cikkünk

[#24] Szerelmes versek

                                Bohár András

                 "...HOVA TŰNTÉL MÉHZÜMMÖGÉSŰ GYERMEKKOR..."

                 - széljegyzetek Szilágy Domokos verseihez -

                       (In: Parnasszus, 1997. március)


   Különös  kettősséget tapasztalhatunk, ha Szilágy Domokos "gyermekverseit"
költészetének  teljes  horizontja  felől figyeljük. Tagadhatatlan, hogy az a
zeneiség,   ami   a   Pimpimpáré-verseket  jellemzi,  mindvégig  jelen  volt
munkáiban. Azonban a játékosságot, a felhőtlen gyermekkort idéző mondókákban
is  már  az  önmagára  ébredő  embergyerek  ritmizálja,  hozza  lüktetésbe a
világot:

                            Kávésfindzsa
                             játéklándzsa
                             az enyém, az enyém
                              senki se bántsa

   S ezt a beállítódást nyomon követhetjük az életmű nagyverseiben és kisebb
költeményeiben   egyaránt.  Láthatóvá,  mondhatóvá  kívánja  tenni  Szilágyi
Domokos  a  vers  által  építhető  világot.  A  visszaemlékezés  azonban  az
elmúlásra  figyelmeztető  hangokat  is  megszólaltatja,  s a verskompozíciók
gyermeki  idillt  megjelenítő  képei  telítődnek  egyfajta  a  korai  halál-
melankólia előérzetével:

          hova tüntél méh-zümmögésű gyermekkor
                  napfény
                  hullám-csobogás
                             mind megszöktetek
          lepkék akik illatos rést hasítottatok a sugaras levegőbe
                  a szem alig tudott utolérni benneteket
                                           (A halál árnyéka-Rekviem részlet)

   S  ebből  a  visszaemlékezésből  indul  az  az önmagát megjelenítő, saját
helyzetét,   életét   kijelölő  látomásos  versépítkezés,  amely  a  későbbi
negyversekre is oly jellemző. Hasonlókat fedezhetünk fel a Bartók Amerikában
nagyívű,  önmagát  mindíg  újramondó, újraértelmező poémájában is még tágabb
hagyományösszefüggések  keretében.  A  ritmus,  még  hasonlít  a gyermekkori
mondókák   ihletettségére,   de  a  moduláció  már  végérvényesen  mást  hoz
felszínre.  Mert  míg  a  gyermekmondókák  ismétlődő  sorai a játék önmagába
feledkező  örömét  sokszorozták  meg,  addíg  az itteni többszöröződés már a
negatív  prófécia  metaforikájában  ölt  testet,  s  így népesíti be az alig
lakható  világot (Hova vetemedtél / hova vetemedtél / szivárvány havasáról /
szivárvány  havasáról).  S  ezt  a tradikus balladai megszólaláshoz közelítő
hangütést  csak  fokozza  az  egyetlen  esély szüntelen keresése, a figyelem
ébrentartására  tett  folyamatos  kísérlet: természet, zene és ember erdendő
harmóniájának újraformálása.

                       Tűz-víz-föld-ég
                             Basa Pestát megölték
                       fű-füst-zöld-kék
                       tűz-víz-föld-ég
                             Basa Pestát megölték
                       tűz-víz-föld-ég
                       fű-füst-zöld-kék
                              hívó hűség -
                       a természet zenévé szerveződik
                              figyeljetek hangjaira
                                               (Bartók Amerikában - részlet)

   S   a   görögség  physis-képét  és  a  tragikus  létsorsot  egybekapcsoló
szemlélet,   amelyet  áthat  egyfajta  túlfokozott  érzékenység,  a  későbbi
könyvekben  is  jelentékeny  szerephez jut más és más hangsúlyeltolódások. A
természet  hangjaira,  a  természetes  hangok  utáni vágyakozásra hívják föl
figyelmünket   a   különböző   pólusok,   viszonyrendszerek   egyre  sorjázó
lüktetései.  Az  állandóságban  keresett  változékonyság egyszerre jelenti a
hagyomány   újrafelfedezését  és  újraértelmezését  (Garabonciás),  valamint
azoknak a kulturális metaforáknak az életrekeltését, amelyek visszadhatják a
szavak   fogalomon   túlnyúló   zeneiségét.   Szép   példája   ennek  a  Láz
enciklopédiája   könyv  címadó  versének  részlete,  a  Vivaldi  emlékezetét
életrehívó négy szonett:

                    Megjöttél, kicsike? De meg ám.
                    Könnyes mosollyal, cirógatással.
                    Lassan kékre sül az ég,
                    a föld meg csak barnul mint szokott.
                                               (tavasz -részlet)

   Különösen  érzékivé  teszi  a  verset  a  természetes  életmozzanatok,  a
szakrális pillanatok és a zenei párhuzamok egybekapcsolása (elbőgi magát egy
bárány,  egy  csecsemő;  fecskék szopránja; féllábas, kontrázó gólyák). S ez
méginkább kiteljesedik a nyár képeiben:

                              A sárga dombra
                              pufók csecsemővel
                              karján, kaptat
                              pufók madonna.

                              Keresztet vet
                              búzaföld,
                              orgonálnak
                              tengerek.
                                      (nyár -részlet)

   S  végül  az ősz mustot és csókot forraló beteljesülése után, mikorra már
minden  elkészül,  s  kicsit  minden  meg is hal, ismét visszatér a kezdőkép
tiszta, hideg muzsikája, immáron a tél köntösében:

                      Csontja ezüst jégből,
                      bőre tejút-hideg gyolcsból
                      (szagtalan-szigorú-szép liliom):

                      jön, jön a hópihe-szirmú
                      szememet lefogja.
                      Megjöttél, kicsike: De meg ám.
                                            (tél - részlet)

   S   érdemes   azt   is  megjegyeznünk,  hogy  az  EMELETEK  avagy  A  LÁZ
ENCIKLOPÉDIÁJA   címmel   közzétett   "kötetvers"   rétegei   a  természetes
élethelyzetekre  épülő,  századunkra  olyannyira  jellemző  történéseket  is
megjeleníti.  A költő önmagát megsemmisítő szent örületétől a don quijotei -
egy-ügyüségeken    át    a    szótárlogikájú    világ   beskatulyázottságáig
szembesülhetünk saját történeteinkkel is. Hogy végül a Nevenincs, a "jó öreg
Akárki"  végső  kudarcának,  utópiájának  utolsó foszlánya is semmivé váljon
vagy majdnem azzá:

          Nevenics azt hiszi, pipaccsal legyőzheti a páncélkocsit.
          S igaza van, mert a pipacs piros.

   S  ez  a  saját  sorsot  is  irónikusan  ábrázoló,  az abszurd felé hajló
groteszk képekkel telített valóságértelmezés további motívumokkal gazdagodik
a Kényszerleszállás kötetében:

       Nem lettem angyalka; ördögöcske inkább: vigyori szélhámos,
          szemtelen, kiszámíthatatlan, kaján, konok, utálatos, békéte-
          len, békélhetetlen, B12-lhetetlen,

       figyeljetek, kislányok, kisfiúk, mielőtt elaludnátok, elárulom
          nektek, hogy az a Sárkány nem is olyan tőkkelütött s azt se
          higgyétek, hogy Meseország valami különös világ, minden-
          napi dolgok történnek ott is,
                                           (Kényszerleszállás)

   Azonban  ez  beállítódás  nem jelenti azt, hogy az a bizonyos felelősség,
erkölcsi  kötelezettségvállalás  elillant  volna. Azt is mondhatjuk, hogy az
előzőekben jelzett attitüd viszonyítási pont:

             Ki ásta föl a játszóteret?
             Ki ültette be aknákkal, ki kerítette el
             szögesdróttal?
             Tudom, persze, tudom, ki. Ott voltunk mindannyian.

             Persze, egyszerű, mint az egyszeregy. Minél több
             embert terhel közös bűn, annál kevesebb
             felelősség esik egyre-egyre. Ezzel
             ámítjuk magunkat, sikeresen. Kuss, lelkiismeret,
             kuss, költő. Egyetlen dolog,
             ami telik a szavakból: hogy
             följelented az emberiséget. De kinek?
                                               (A játszótér)

   A   gyermek   világának   megsértése   és  az  erendő  erósz  utáni  vágy
betelesületlenségének  egybekapcsolása  (Itt  hágy  s vissza se tér gyönyörű
korom)  kitüntetett  helyzetbe  hozza  a  "Játszani  tilos,  emberek!" tiltó
parancsát.  Mert  csak  ennek a negatív maximának a megfordítása vezethet az
emberi teljesség kimunkálásához.

   S  ha  azzal  indítottuk  útjára  az írást, hogy alapvető különbözöséget,
távolodó-egybetartozást  tételeztünk  a  gyermekmondókák  önmagát  felmutató
világa és az önmagát szétbontó nagyívű verskompozíciók között, akkor ezt még
tovább  gondolhatjuk,  ha a keletkező-elmúlás végpontjáról visszapillantunk.
Az  Öregek könyve így indul "Mi örömöt tartogat még az élet? / 2 (Tartogat-e
valamit egyáltalán?) / 3 Mások örömét, / 4 örömeinkből fakadottak örömeit. /
5  (az  öröm  megmaradásának  elve,  / 6 ha mi már meg nem maradhatunk). / 7
Örömeinkből  fakadott örömök / 8 visszaszállnak fejünkre, / 9 mint az áldás,
/ mint az átok

   Ez   a  vég-pontról  történő  visszapillantás,  amely  a  vers  végén  is
megjelenik,  s  immáron  távol  van  élettől, bűntől, örömtől, a föld alatti
súlytalanság  szabadságát  élvezi,  mintegy  közrefogja  azt  a  történetet,
jövőkívánságot,   amely   ismét  visszakapcsolhatja  a  holtakat  az  eltünt
gyermekkor "méhzümmögésű" világába:

   449 Már kinéztem magamnak / 450 egy lepörzsölt helyet / 451 odakünn / 452
-  pár  év  múlva / 453 dús selymű sarj hajt ki ott / 454 jó trágya leszek /
455  és  a sarjú hálás, / 456 a sarjú nem feledékeny / 457 mint az emberek;/
458  aztán  egy  vackort  is szeretnék / 459 magam fölé / 460 s a vackorfára
mászni  sok-sok  /  461  gyermeket, / 462 sok-sok gyermek taposson / 463 ama
halmon  /  464  (bár  buta felnőttek azt mondják, / 465 nem illik), / 466 és
elcsapja hasát a vackorral, / 467 és hogy akkor mit fogok érezni, nem tudom,
/  468 de most örvendek, / 469 hogy lesz egy halom / 470 rajta selyem sarjú,
/ 471 fejemtől vackorfa,...
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2019
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva. | xhtml, css, 508
internetes partnerünk:
Netmester
netmester a holnaptervező