Dimenzió #11

eLeVeN

(irodalom, gazdaság, számitástechnika, filozófia)

Legnépszerűbb számunk

[#24] Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -


Legnépszerűbb cikkünk

[#24] Szerelmes versek

                                Bohár András

                      "ELRÁGJÁK A GALAMBOK A NAPOT..."

              (Bakucz József és Kemenczky Judit költészetéről)

                         (In: Kortás 1997. 7. szám)

   A  véletlenek  és  szükségszerű  realitások  többféle  érintkezési pontot
kínálnak,  ha a két alkotó párhuzamos és egymást metsző szövegösszefüggéseit
figyeljük.  Bakucz  a  Nyugat "kosztolányis" örökségét, az Újhold körének, s
később  a  nyugati  literatura  haladó  modernizmusának törekvéseit formálta
saját  létkérdéseinek  tükrében  (Magyar Műhely, Arkánum). Kemenczky Judit a
hetvenes   évek   honi   és   külhoni   avantgárd  progressziójához  kötődve
(Fölöspéldány  Csoport,  Magyar  Műhely)  indította  útjára  azt  a többféle
forrásból  táplákozó  beállítódását, amely ma is jellemzi munkásságát. Jelen
tanulmány   keretében   azoknak   a   szövegösszefüggéseknek   a  folyamatos
jelenlétére szeretném felhívni a figyelmet, amelyeknek dinamikus átalakulása
magával hozta az egymásra felelő, egymást kiegészítő költői dialógust.

   Bakucz  a  hatvanas években - a párizsi Magyar Műhely alkotó közösségéhez
kapcsolódva  - már érzékeltetni tudta tulajdonképpeni költőiségét. Túllépett
a  szimbolikus-melankolikus  világértelmezés  literaturánkban  is  jelenlévő
tradícióján,   és  az  abszurd  létbevetettség  egzisztencia-dokumentumaként
jelentkezett az első két könyv (Napfogyatkozás. 1968. Párizs, Magyar Műhely,
Kövesedő  ég.  1973.  Párizs, Magyar Műhely). Annak a személyes és egyetemes
szorongásnak   adott   lüktető-lélekző   megjelenést,  amely  olyan  önmagán
túlmutató  univerzalitást reprezentált, ami összekötheti az individuálist és
egészt magába fogó jövőorientációt:

                      Számolni kezded a napot
                      az éjszakák felét már ismered
                      kilóg belőled itt meg ott
                      a kóc a drót a liszt pereg
                      s míg egyfelől a kompozíciót
                      ki honnan jön és hová megy
                      látod látod már mint a boldogok
                      a láthatatlan mérleget
                      s mint újszülött vakítja szemed
                      mert végetért a hűvös alagút
                      a fény hol csupa csont bőr alakok
                      hordják a Lényeget
                                        (Csupa csont bőr)

   A  történet  újramondása  maga a történet. A semmisség bemérése (Számolni
kezded  a napot) és a romlás profán jelenvalóságának egymásravetülése (kilóg
belőled itt meg ott / a kóc a drót a liszt pereg) egyneműsíti a kompozíciót,
a  biztos  pont  keresésének  kísértését, annak a bizonyos hűvös alagútnak a
végén  megjelenő  fényt (hol csupa csont bőr alakok / hordják a lényeget). S
ezt   a   tág   asszociációs   udvart   bevilágító   szövegeződést  egyaránt
értelmezhetjük   századunk  kataklizmáira  történő  költői  reflexiósorként,
miként  a  mindenkori  szellemi  kiszolgáltatottság  és  a  lényegi  valóság
keresésének  hiábavalósága  is  felsejlhet  előttünk.  Ebben  a kontextusban
azonban   nemcsak  az  érhető  tetten,  hogy  a  versírás,  mint  számvetés,
lényegkeresés  súlyos kétségekkel terhes, de a könyv rákövetkező ciklusainak
variációit  is értelmezhetjük ezek tükrében. "A semmi énekének", "emlékekkel
perzselt  filmszalagjának"  újrajátszásai,  átdolgozásai, eddíg kivehetetlen
részelemek  jelentőségére  hívják  föl figyelemünket. A "világidő" múlásától
(Órák)  a  géniuszok  modern  korban megtestesülő jelenlétéig (Freud, Eliot,
Braque)  ívelnek  a  távolódó és közeledő kompozíciók, hogy majdan a "Vissza
Európához" ciklusban ismét megszólalhasson a szonett szimbolikájához köthető
áttekintő panorámakép, immáron nem földközelből, hanem a felhők közül:

                   És most először látjuk az alattunk
                   zöld és arany kockákkal rajzolt táblát:
                   emberek élnek ott és áll a dámajáték;
                   hol rég hódított, szelidítve dobban
                   a néhány lábnyi föld alól ma is 
                   Róma szíve.
                                 Mögöttük lassan zárul
                   két méltóságos szárny, sápad az éjszaka:
                   ezer hurkot vető, fortyogó, zavaros
                   folyam.
                                 Sötétség, démon-körmeid
                   közül a sorsunk madara kiröppent.
                                      (Vissza Európához XIV.)

   A  tematizációs  és poétikai formatartalmakat újragondoló világértelmezés
tovább  tágul  a  Kövesedő  ég  1973-ban közzétett könyvében. Azonban míg az
előző  összegzés  az  európai  kultúra  szonett-szimbolikájába foglalta bele
sajátos  rekonstrukcióját,  addíg ez a munka már a kezdőpontok kijelölésével
is a távolodás félreérthetetlen gesztusát mutatja fel:

     készülődik az arcom  tenyeremben
     kavicsok erezetét
     forró kövek repedéseiben a szőrös
     tengeri élet
     csodáit tartom  őrzöm a riadozó halak hűs
     szíve dobbanását
     talpam érzi a hitetlenek hideglelős tapasztalatait a Föld forgását
     álmoban a tenger folyékony szerkezetét  híg évmillióknak
     sós-keserűségét  az egeknek
     epesárga bánatait
     madarak
     bukását
     bordáim közt tengerszem tisztaságát
     öblök lezárt békéjét
     őrzöm
     a lemondást
              (A színek halála III.)

   Érdemes  figyelnünk  arra,  hogy  a  "Színek  halála" ciklus négy szabad-
szövege  mind  a  négy  évszak válttozó körforgását, mind az egzisztenciális
reflexiók  és  létértelmezések  párhuzamos  változatait szemléletessé teszi.
Ezzel  mintegy beindítja azt dimenziósort (Orfeusz-sorozat, Halotti beszéd),
amely    egyértelműen    jelzi    a    distinkció    egyetemes    kulturális
visszaemlékezésekhez  kapcsolódó  lehetőségeit,  valamint  a  sajátos költöi
világformálás szövegi megtestesüléseit:

          egy este megrepednek a kirakatok
          és az egész természet természetesen a város utcáira ömlik

          kifeszített hang
          töri meg a tenger
          üvegtábláját

          születtem                    halnak
          madár                         madaraknak
                              én           éneknek
          hal                              születik
                                           (sketch)

   Már  ez  a  vers  is  érzékelteti,  hogy a ciklus elején megjelenő "Ikon"
poémája  egy  elképzelt  és egyre gyorsuló jövő leírhatóságát veszi célba (a
dal  törik  ezer  darabban  hull  a kőre / csillagok csörömpölve kacagnak) /
alkony  sekély vizében őrjöngve zongorázik / sápadt medúza / / óriás zsebóra
jár a levegőben / utcák zegzugából kihámozzák a sorsot / türelmetlen mozdony
ketyeg  a  folyosón  kint  /  készülj  az útra / / a szív folyton törik ezer
darbra  hullva").  S  mindez  két  irányban  is kiteljesedik.A mitikus egész
megkísértésének formájában, valamint a dinamikus jelenvaló lét pillanatainak
egymásravonatkoztatásában.

   De   itt   lapozzunk   bele  Kemenczky  Judit  Sorsminta  (1982.  Magvető
Könyvkiadó,  Bp.)  kötetébe,  ahol  az előzőekhez hasonlatos létértelmezések
kerülnek   a  verssorozat  középpontjába.  A  visszaszámlálás  pillanataival
indítja  a  versfolyamot  a költőnő (9. NYITÓJÁTÉK vagy AZ ISTENEK ÉS KÖLTŐK
NÓ-ja:

                  Csodálva
                  nem szakítottam
                                         félbe játékukat
                  nem avattam be őket
                                         felismeréseimbe
                  Az aki én voltam
                  Elhagyott
                                         üres csónakként
                  sodródott
                  a torkolat felé
                                         ahol az események
                  komor láncszemei
                  finom ezüstté porlanak
                                         és visszatérnek
                  ősforrásukba
                  A nyílt tengerbe 
                                               (9. vers I. részlet)

   A  semmibe,  az  ősforáshoz,  a tengerhez érő kiüresedett-én metaforikája
(üres  csónakként)  pontosan  jelzi  azt  a  készültségi  állapotot, amely a
feltöltödés  és  kirepülés  elötti rezonancia lenyomata. Mert ezt követően a
különböző   időutazások   a   nomád   világ  sátortetőitől  párttitkárok  és
televiziótornyok,   Buddha   szobrok   útjelzői   által  vezetve  eljutatják
költőnőnket  visszatérő  óriáskerekéhez, sorsmintájához, s megpillanthatja a
feliratot: "nincs semmi ISTEN házán és az ÉG kapuján"

   S   hogy   mennyire   egymásra   következőek,   egymást   értelmezőek   a
visszaszámlálás  poémái, azt jól érzékleteti az Újjászületés (5. vers), ahol
a  mindennapiság  visszaemlékező víziója az éteri szakralitással kapcsolódik
egybe,  hogy  újabb idő -és történeti utazás válhasson valóra (4. vers Három
történet).  Azonban  a  A vátozások könyvét újraértelmező versfolyam nem azt
kívánja   érzékeltetni,  hogy  egyszer  és  mindenkorra  megtörténhet  jelen
világunkból  való  kilépésünk,  pusztán azt kívánja nyomatékosítani, hogy az
elmozdulás   rögzítése,  a  distancia  leírása  mindenkor  alapfeladat.  Nem
véletlen,  hogy így indul vers: "A villanymelegítőn hús sül / egy doboz sört
/  veszek ki a jégszekrényből / elhelyezkedem a kád fehér peremén", majd ezt
követően Hodegus Igazságra vezérlő kalauza, Pázmány Péter Szent Pálról írott
magyarázata  s  végül  a Változások könyvének harmadik szent jele vetül ki a
papírra  az  örök  egyesülés  és válás egybetartozását megjelenítve. S az is
érzéki  fenoménként  -  sokszor  vizuális költemények geometrikus kaligramma
formájában - kerül elénk, hogy a meditáció csak pillanatny intenzív állapot,
s hogy a jelenből startoló visszaszámlás bármikor megállítható, újrakezdhető
(0. vers):

                                          A völgyből
                     szagtalan könnyű
                     pára száll
                     Kalózhajót röpít a magasba
                     Személyzete nincs
                                          kötelet
                     Alkimisták rózsalánca
                     a kifeszített vásznakon
                     az ősök szellemarca
                     világít
                             Földi
                             természetük kettősségét
                             vonzalmaik hiábavalóságát
                             balsorsuk könnyeit
                     Elnyeli
                             visszaszívja
                     a lángoló fehér ég

   S a könyv lezárásaként értelmezhető Kereszt-tény levelek mintegy összegzi
azoknak  a  szellemi-poétikai  tartományoknak a jelentőségét (No, keresztény
misztika  -  Hildegard von Bingen, Jacob Böhme, Jin-Jang tanok, Fölöspéldány
Csoport  -  underground-avantgárd),  amelyek  az  elkövetkezőkben más és más
mértékben  meghatározóvá  váltak a költői világ kiépítésében, azonban mindíg
intenzív   viszonyban   álltak   a   keresztény   vallási-erkölcsi   kultúra
alapjellegzetességeivel.

   Ennek  tükrében  azt  is  megfogalmazhatjuk,  hogy  a  táguló,  ám  mégis
visszafordíthatatlan  egyedi  megsemmisülés  költészete (Bakucz), valamint a
lét  -és időhierarchiák közötti átjárhatóság és a mindíg azonos viszonyítási
pont  (Kemenczky)  feszültségzónái egymáshoz kötődhetnek. Jól érzékeltetik a
két   költő  virtuális-tematizációs  közeledéseit  Bakucz  hetvenes  években
közzétett  versei  a  "Mindennel rokon" sioux indiánok megidézésétől (Magyar
Műhely 1976. 49. szám) a "Vénusz születésének" afrikai mitikus orientációján
át  (Magyar  Mühely  1977.  51.  szám)  egészen  már a Kövesedő ég könyvében
megjelenő   Manhattan   ciklus   óta  folyamatosan  épülő  "amerikai-magyar"
szabadversekig (Útilapu opusz, Kanada, Százhuszonnyolcadik mantra).

   S  ha  jeleztük  az  azonos  tematizációs  pontokat  Bakucz  és Kemenczky
szövegeire  figyelve, akkor arra is szükséges összpontosítanunk, hogy milyen
eredendő költői prezentációs különbségek mutathatók ki. Az 1978-ban Marlyban
megrendezett  Magyar  Műhely találkozón hangzott el Bakucz József Játékkocka
avagy   a   játék   kockázata   címmel   megtartott   előadása,  amelyben  a
következőképpen  fogalmazott:  "A  szavakat  tehát úgy kell használnom, hogy
elevenek  maradjanak  -  vagyis, az általuk hordozott közlés elevenen hasson
arra, akivel közölni óhajtok valamit. Ennek egyik módja a játék a szavakkal;
vagyis,  az  a  belátás,  hogy  az  elevenség  komolyabb követelmény ebben a
dologban,  mint  a  komolyság  -  amely  utóbbinál  nincs unalmasabb dolog a
világon  -  s  ha  valami  unalmas,  akkor életét veszíti, a felvevő állomás
számára  nem jelez és nem jelent semmit." (Magyar Műhely 1978. 56-57. szám).
Természetszerűleg   ez   valóban   csak   egyik   eredője  Bakucz  költészti
beállítódásának,  de  azt  mindenképp  aláhúzza, hogy esetében létfontosságú
volt  a  mindíg  megújuló  mozgó perspetívaképzés, a meglévők újraformálása,
újraértelmezése.  Mindez párosult azzal a költői világszemlélettel, amely az
önmagát  megsemmisítő azonosságtudattal jellemzhető. S ha ehhez viszonyítjuk
Kemenczky  Judit  ars  poetica-ként  is  értelmezhető vallomását, amit a Nó-
drámák szellemisége kapcsán fejtett ki, akkor ennek a tevékeny jelenlétnek a
visszáját pillanthajuk meg: "A nó-drámák egy olyan világban játszódnak, ahol
a  dolgok  mélyén  a  mindenséggel  való azonosság és egység elve működik; a
világ    csak    látszólag    dirib-darabokból   álló,   felfoghatatlan   és
összefüggéstelen események és jelenségek kusza hálózata. Valójában szakrális
egység:  irgalom  és  szeretet  járja  és  hatja  át  a szenvedélyek, bűnök,
hatalom,  bosszú  és  őrület  világát... Itt nincs, nem lehet jelentősége az
általunk  értéknek  tartott  konvenciórendszernek.  Itt  nem  lehet hazudni,
csalni,  tévedni.  Minden  önmaga  átszellemítő  lényegével azonos, és ennek
következményei  kikerülhetetlenek."  (In:  Nó-drámák  181. o. 1994. Orpheusz
Kiadó  Bp.)  Mert  míg Bakucz a mindent megismerni akaró, örökkön tétek után
kutató játék-költészete a mindenkor egymáshoz viszonyító értelmzéseket hozta
mozgásba  (s  ez jól megfigyelhető vizuális költeményeinek vagy a szótörések
kapcsán  kialakított  jelenésszóródásai  kapcsán  is  - erről Nagy Pál, Papp
Tibor és Vitéz György tanulmányai szólnak), addíg Kemenczky a bepillantás és
követés  próbatételeire  irányította  figyelmét.  Utóbbi számára nem az volt
kérdéses,   hogy   milyen   filozófiai,   mitikus-metafizikai  összefüggések
konstituálják  a  tényeket,  a  dolgok  leírásának  lehetőségét.  pusztán  a
folyamat emotív, majd én- és világazonnáságot kiteljesítő jellegzetességeire
koncentrált.

   A  következőkben  Bakucz  utolsó  könyvének (Megalit 1994. Magyar Műhely-
Orpheusz)   és   Kemenczky   Judit  párhuzamos  kötetének  (Amerikai  versek
1985-1991.   1992.   Széphalom   Könyvműhely   Bp.)   egymásmellett   haladó
jellegzetességeit vesszük sorra.

Bakucz  a hét kötetet magába fogó Megalit Illuminációk könyvében (1985.) így
jelzi a metafizikai kapcsoládás jellegzetességét:

   Milyen messzire látok hirtelen!
   Milyen  ijesztő  ez  a  megnövekedett,  hirtelen megnyúlt sugarú látás! A
Változó  vagyok  az  Állandóban - ezt most azonnali módon, minden spekuláció
nélkül tudom..
   És  azt  is:  Te  vagy  a  Világegyetemben az egyetlen lény aki itt nekem
rendeltett  -  és  hogy  nincs  ezidőszerint egy másik Te - és egy másik én.
Teljesen  és  tökéletesen,  csakis  az  egymás-é  vagyunk. És ez evidens is:
hiszen  nincs  is  olyan  még  egy,  mint  Te  és  én.  E percben legalábbis
nincsen...
                         (Mount Mansfield tetején, farkasálarcban - részlet)
                               
   S  ez  a  pillanatnyi  erotikus  önazonosságot  kozmikus  egészbe helyező
gondolatiság  méginább  zenévé.  énekké szerveződik az Acid Rock rákövetkező
darabjaiban, ahol mind a tipográfiai kiemelések (Rock ballada), mind a jelen
habzsoló  fogyasztásainak  gyorslenyomatai  (Embólia Háromfelvonásban, Edgar
Allan  Polaroid)  együttesen  jelzik  azt  az  örömöt, amely az élet rejtett
erőforrásának megtalálása jelentett Bakucz számára.

   S  a  válasz  intenzívitása  is mély rétegeket bont fel: "a beszélt nyelv
mely  fölsebzi  a  szádat".  Kemenczky  Amerikai  versei  az  "ÉNEKLŐ  EMBER
szögletes  k ö n n y e i t" itatja le, s érzékelteti annak a "konkrét élesen
megvilágított   térnek"   a   matematikai-geometriai   szerkezeten  túlnyúló
valóságát.  Ami  már túllép a Bakucznál mindíg tetten érhető tulajdonképpeni
költőiség  önalakító  azonosságán  és  a  másikért  való  létezés  terhes és
örömteli   perceit   építi.   Fontos  ezt  jeleznünk,  mert  nemcsak  akként
olvashatjuk  a  párhuzamosan  futó  Bakucz  és Kemenczky verseket, hogy azok
milyen  tematikai,  világértelmezési  összefüggések igézetében vonzzák avagy
taszítják   egymást,   de  a  kommentárokra  jellemző  követés  megfigyelési
szempontjait is rekonstruálhatjuk.

   Az 1987-es keltezésű Judit könyvében ezt olvashatjuk Bakucz tollából:

               Bedobom a tűzbe amit eddig írtam és végiginézem
               amíg elég és majd utána kimegyek a mélyvízre
               ahol az indigó kezdődik ahol a kontinens
               függőlegesen zuhan a többezer méteres fenékig
               ahol minden mozog ahol vulkántűz ég a víz alatt
               ahol elképesztő hegylánc vonul a Fokföldtől
               Izlandig ahol vajúdik és mangánt fortyogó
               rezet szül álmában a Planéta
                                          (Az idő halál 4. részlet)

   S  ezt  természetes  sodródással  követi  a  gondolkodás elfelelejtésének
óhaja,  az életutak metszéspontjainak értelmezése, a mindennapi gasztronómia
gyönyöreinek  pontos rögzítése (egy báránycomb elékészítésének leírása) vagy
a  Bostontól délre fekvő "heliotikus múlt" megidézése. Ezzel mintegy kihúzva
a  versszalag  végtelenbe  érő fonalrendszerét, hogy utat találjon a "másik"
is: a nemcsak-képzeletebeli labirintusban.

   Kemenczky  Judit  Amerikai  verseinek  első öt darabja kíséri a valóságos
labirintus  útjait  járó  költőt.  A  különböző hangulati ihletettségeket és
létállapotbeli   változásokat   érzékletesen   jelzik   a   címkiemlések:  a
kísérteties  mézeshetek,  most  megigérem  nem  sírok sorkezdései együttesen
indítják  útjára  azokat  a hangolódási hullámzásokat, amelyek kísérik avagy
zárójelbe  teszik  a  görög  egyház, a modern hittudomány, a komputerbank és
Buddha  acélkék  hasítottbőr  melkasának  nevében  kimonóba  öltöztett  férj
önazonosságát.

   A   "MEDITÁLÓ   ISTEN  IGENT  MOND"  (Kemenczky)  a  mindent  egybelátni,
együttérezni  akaró életdialógusra. S ennek szép könyve az 1988-as Párbeszéd
(Bakucz).  A buberi perszonálfilozófiai problémája kerül előtérbe itt, amely
a  tradíciók újraértelemzését hívja segítségül, hogy ismét Én és Te viszonya
uralkodjék  dialógusainkban, hogy egyáltalán legyenek párbeszédeink, ne csak
Én  és  Ő,  Én  és  Az  lecsupaszított instrumentális viszonyai uralkodjanak
felettünk és helyettünk. Azonban Bakucz tudatos és önreflexív versépítkezése
mintegy  kiszélesíti  a  lehetséges  dialógusok határait. Mert nem pusztán a
másikkal  és  mindenkivel  létrehozandó  kapcsolatok  lehetőségi feltételeit
veszi  számba, hanem ehhez mindíg hozzágondolja saját létállapotváltozásának
múltbéli és jelenből jövőbe satrtoló dimenzióit. A baloldalon megjelenő itt-
lét prezentációk, kép és érzéstöredékek látomásos foszlányai (textuálisan és
vizuálisan  egyaránt)  bemozdítják a jobboldalon megjelenő narratív szövegek
jelentésességeit.   Hogy   majd   ezt   követően  a  Fantom  Pacific  Végtag
1987-1988-as  munka kultúr -és egzisztenciálkritikai fogantású végletesen és
drasztikusan  oddobott  kollázsai lezárjanak egy alkotói periódust (Kol Láz,
Satrafa  avagy  Spontán Gyulladás) Ez a poémasor azt az improvizatív és free
dzseszre  olyannyira  jellemző  szabadságot is megmutatja (erről Deák László
belérző  írása szól), amely már elszakad a meditációs gesztusok törvényeitől
és  nem  apellál  a  megértésbeli kódok jelenlétére avagy hiányára: egyszeri
módon  és  egyszerűen  csak  mondja,  fújja,  énekli:  "Hát így szerelmem az
általános  globális  topi  /  kellős közepében vagyunk/ de a leki a szellemi
lerobbanás  a / legrosszabb ebben... kihullik a hajunk és / nem lesz / többé
/ civilizáció / Kereszténység / kreténség / hónapokig ég majd budapest Páris
/ Moszkva Wasinghton / satöbbi" (Globális Topi)

   S   minderre   az  önfeledt,  ám  mégis  halálosan  pontos  apokaliptikus
viziósorra  ráfelelnek  Kemenczky Judit Bakucz Józsefnek (1929-1990) és Muso
Soseki  japán költőnek (1275-1351) írott 11+0 versei. Ebben a folyamatsorban
is,  akárcsak  a  Sosrsminta  kötet  "visszaszámlálás" verseiben, a 0 pontra
érkezik  el  szerzőnőnk.  Csak  ebben  az  esetben  egy  növekvő  számsorhoz
kapcsolódik  a  pozitív és negatív számokat elkülönítő nulla szimbolikája. A
növekedés   periódusa   után   lezáruló   folyamat   tisztaságát,   a   maga
paradoxitásában  jelenlévő  neutrális  telítettséget  érzékeltetik a versek.
Azzal,  hogy  az  ajánlásban  megjeleníti,  hogy kiknek szólnak a versek, az
olvasót  is  mintegy  arra készteti alkotónk, hogy az örök emlékezés áramába
kapcsolódjon  bele,  s minden sort, betű- és gondolattörést egy szükségszerű
és  valóságon  túli  valóság  fényében  értelmezzen.  Egy fizikai rekvizítum
jelképpé  növelése  (ja!  most  bekapcsolom  a powert), a személyes jelenlét
előérzetszerű  képe  (gyötör  a  kettétört ecset / amivel a kettétört képet)
vagy  a  mindennapi  valóságra  emlékeztető  emlék  (HAGYD  A  KERTI LÁMPÁT)
egyaránt  előlegezik  az  "ÜRES ÉS TISZTA VILÁG EGÉSZEN" tíz világtájban sem
megeleveníthető  vízióját. Ezt követően már minden a maga természetességével
történik, s a papírlapra kerülnek végérvényesen Kemenczky Judit "ön-gyógyító
talizmánjai".

   Az hogy mennyire reflexív-követő költői párbeszéd részesei lehetünk, ha a
Megalit és Az amerikai versek szerkezetére figyelünk, arra az is bizonyságul
szolgál,   hogy   Kemenczky   Judit  a  ön-magát  "gyógyító  talizmánjainak"
odahagyása  után már egy újfajta mitológikus univerzum felrajzolását kísérti
meg.    Ahol   szerepel   Bakucz   József   poétikai-potréja,   kollázs   és
asszociációtáredékeinek  lenyomata,  de  Avillai Szent Teréz és Szent László
éppúgy      felsorakozik      a      kubista      portréként      jellemzett
szövegegymásratolódásokban,   mintahogy   Krisztus   urunk  szenvedéseit  is
átjárják  a  "naív  rajzkép" illusztrációk. S az is beszédes, hogy az utolsó
ciklus   "Kadmiumsötét  brilliánsvörös  életvonala",  mintegy  értelmezi  és
előrevetíti - Szabados Györgynek ajánlva - a legutóbbi Napfutók könyv (1996.
Íves  Könyvek  10.) párhuzamos poétikai meditációit Bakaucz József költöről,
Rektenwald  Zsóka festőnőről és Szabados György zenészről. Ezt megidézve jól
jellemezhetjük  Kemenczky  Judit  közvetítésével annak költői univerzumnak a
határpontjait,  amelyet Bakucz József márcsak mint "napfutó" késért meg újra
és újra: "A napfutó futása, természetéből következően, díjazhatatlan. Ő maga
a  nap.  A  spirituális  világossággal folytat extatikus, szerelmi viszonyt,
mely   viszony   azonban   nincs   ellentétben  a  vallásos  ihletettséggel.
Szenvedélyes  hit  nélkül  a  futó  zártkörű sportesemény arénájában találja
magát, villanykörték műfényében, a meszelt rajtvonal előtt térdrebukva, majd
egy   dörrenéssel   hallójárataiban   igyekezve-futva  megindul  a  sóderrel
felhintett,   műgyeppel  burkolt,  masszívan  egyenletes  terepen:  lihegve,
zihálva a kifeszített célszalag neonrózsaszín-neurózis masnijáig... kezeivel
lelkesen  integet  a  lelkesen  ünneplő,  integető nézőközönségnek, végül az
ünnep  záróakkordjaként:  bankszámlájára  a  komputer  rágépeli  a  sikernek
megfelelő siker-honoráriumot."

   Hogy  díjazhatatlan, díjazásra nem szoruló az igazi költészet, azt Bakucz
József  versei,  életműve  példásan igazolja, mert az igazi napfutót a Napot
félti, azért énekel, nem másért:

                   Elrágják a galambok a Napot
                   és a vörösbegyben vörösbegy lesz a mag
                   ami tele van Nappal
                                              a világegyetem
                   egyetlen napján itt vagyok
                                              nem vagyok itt
                   és a Nap szól bennem
                                              a mag
                                              ami a vörösbegy
                                 
                        (69 lap gépírópapír - kiadatlan versek 1989. részlet
                         In: Arkánum 12. szám)
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2019
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva. | xhtml, css, 508
internetes partnerünk:
Netmester
netmester a holnaptervező