Dimenzió #11

eLeVeN

(irodalom, gazdaság, számitástechnika, filozófia)

                                                     Népszava, 1996. 07. 19.

                      Zemplényi-ügy: még tart a homály

   Tegnapelőtt  este  a  TV1  híradója exkluzív interjút sugárzott Zemplényi
Györggyel. A jelenleg szabadlábon lévő Zemplényi ragaszkodott ahhoz, hogy az
interjút   vágás   nélkül,   eredeti  formájában  közöljék.  Az  alábbiakban
szöveghűen  közreadjuk az interjút, amely számos további kétséget ébreszthet
a Zemplényi-üggyel kapcsolatban.

   "Saját  nevemen, saját költségemen, repülőgépen érkeztem haza. Az általam
értesített hatóságok a repülőtéren már vártak engem. Közöttünk, a hatóságok,
a  Nemzetbiztonsági  Hivatal és közöttem semmiféle vádalku nem jött létre és
nem  is jöhetett létre. Hiszen az általam elkövetett cselekményeket egymagam
követtem  el,  sem  korábbi, sem jelenlegi vezető személyiségekről semmiféle
adatok  birtokában nem vagyok, ami alapját képezheti ilyen vádalkunak. Evvel
együtt  nem  is  tudok  arról,  hogy  ilyen  ebben  az  országban létezik. A
továbbiakban   egyértelműen   rendelkezésére  állok  a  nyomozóhatóságoknak,
valamennyi kérdésükre válaszolok.

   Ami  az  egészségi  állapotomat  illeti,  szeretném  kihangsúlyozni, hogy
valóban  beteg vagyok, nem is kicsit, de azt is hangsúlyozom, hogy semmiféle
fertőző  betegségben  nem  szenvedek. A későbbi orvosi vizsgálatok el fogják
dönteni   ezeknek   a   betegségeknek   a   mikéntjét.   A  hazatérésem  oka
pillanatnyilag  az, hogy egész egyszerűen honvágyam volt, magyar vagyok, nem
tudom  elképzelni  az  életemet  máshol,  csak  itt,  ebben az országban, és
bármibe  kerüljön  is ez nekem, ha egyáltalán még az életem sokáig tart, azt
szeretném  itt  letölteni.  Az  általam  elkövetett valamennyi cselekményért
vállalom   a   felelősséget.   Szeretném   kihangsúlyozni,  hogy  valamennyi
cselekményt  kizárólag  a  magyar  úszósport érdekében követtem el. És nem a
saját, egyéni érdekeimre használtam fel ezeket az összegeket. Ennek ellenére
mindazon  cselekményeket,  amelyeket  törvénybe  ütköző módon követtem el, a
rendőrségi vizsgálat folyamán feltárom, és arról el fogok számolni, vállalom
az  ezzel  járó  büntetést.  Befejezésül  tisztelettel  kérem  a sajtó jeles
képviselőit,   hogy   az   elkövetkezendő   napokban   koncentrálják  minden
energiájukat  a  magyar sportolók atlantai részvételére, annak tudósítására.
És   megígérem,  hogy  a  vizsgálat  befejezése  után,  illetve  az  olimpia
befejezése után minden kérdésükre kimerítő választ fogok adni."

   Eddig  az  interjú, amely után változatlanul tisztázatlan, hogy Zemplényi
milyen körülmények között került haza. A belügyminiszter szerint nem a saját
nevén  hagyta el Dániát, hanem Berkovits György névre kiállított útlevéllel.
A  miniszter  ennek  kapcsán  vizsgálatot  rendelt  el.  (A Dániából szerdán
érkezett   Malévgép  utaslistáján  Zemplényi  név  nem,  de  Berkovits  neve
szerepel.)  Ugyanakkor  a  belügyi  tájékoztatás  szerint  Zemplényi pénz és
iratok   nélkül  jelent  meg  hazánk  koppenhágai  nagykövetségén.  Kérdéses
ugyanakkor,  hogyan  érti  Zemplényi  azt,  az  eltűnt összeget az úszósport
javára   fordította.   A   rendőrség   pedig   egyelőre  még  arról  sem  ad
tájékoztatást,  a vizsgálat jelenlegi adatai szerint hány száz millió forint
sorsáról nem tudni.

   Rejtélyes  végül  az  is,  miként lehetséges, hogy egy évekig az Interpol
által  körözött  egyén miként kaphat exkluzív műsoridőt a televízióban, ahol
kérésének   megfelelően   vágatlanul   kerül   adásba  mondandója,  amelyben
természetesen tagadja bármiféle alku meglétét.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.