Kurír, 1993. 02. 10.
A papír két oldala
Néma csönd a Zemplényi ügyben, ám fecseg a mély
Nem árt, ha valaki nem próbál meg egyszerre írni a papír mindkét
oldalára. Ebből az ügyefogyott manőverből semmi jó nem sülhet ki: legföljebb
utóbb, a balsiker okán felettébb kínos magyarázkodás. Mondom, a
magyarázkodás kínos, noha a Zemplényi úszómenedzser és kéjúr ügyét mostanság
mély csend lengi körül. A barcelonai olimpiát követően kámforrá változott
Gyuri néniről semmi hír. Hm, pedig mennyien tudtak sorsáról biztosat: miután
lapunk közölt elsőként részleteket Zemplényi piszkos trükkjeiről, megállás
nélkül csöngtek a telefonok, egymást követték a "jólértesültek" a
szerkesztőségben. Ötvenezer forintos honoráriumra taksálta fotóját egy
határozott hölgy, mert a képen, amelyet valamelyik barcelonai kavézóban
készített, Zemplényit vélte felismerni. Hogy elváltoztassa hangját,
citromdarabot dugott a nyelve alá az a férfi, aki egy mexikóvárosi klinikán
futott össze vele: Z. Gy.-t éppen akkor tolták be a műtőbe, hogy nővé
operálják. Később levelet hozott a posta: a borítékban az eltűnt férfiú
kézírásáról készült fénymásolat. "Lacikám, élek." Ezt az eredeti üzenetet
Zemplényi állítólag Izraelben vetette papírra, és Kiss Lászlónak, Egerszegi
Krisztina edzőjének címezte... Akadt, aki New Yorkban látta a Verazzano
Narrows Bridge magasságában az East River zavaros vizébe csobbanni az eltűnt
ember beton szarkofágját. És október elején a Nap TV-ben Bodrácska János,
székesfővárosunk főkapitánya elszólta magát: a sok száz milliós csalásért
körözött nagystílű szélhámos az Egyesült Állmokban a rendőrség látóterébe
került, kiadatását csak kérni kell. Nem kérték. Elöljárói át nem gondolt
kijelentése miatt felelőtlennek minősítették Bodrácskát, és az ügyet az ORFK
hatáskörébe utalták. Azóta az átható, kínos csend, ám "fecseg a mély".
Ha Zemplényit megfogják, biz' a nagy, nagyon nagy halak bukhatnak meg -
rebesgették. Oda a biztos közéleti pozíció, oda a megbecsülés, a
tisztesség...
Persze, New York-i tudósítónk nem volt rest, legutóbb a minap hívta fel a
keleti part összes állama és Kalifornia rendőrségét, sőt a központi
szövetségi nyomozóirodát is, ugyan mit tudnak Zemplényiről. Nos, nem
kételkedve abban, hogy a válaszadáskor kötelező titoktartás is motiválta az
amerikai kíbereket, a felelet mindannyiszor a "kiről beszél, uram?" kérdés
volt.
A jelek szerint a magyar rendőrség is tanácstalan. Vagy, ha úgy tetszik,
az évszázad legnagyobb honi sikkasztási históriájának nyomozati fejleményeit
titokként kezeli. Ami, ha a "rebesgetésnek" van némi alapja, nem is csoda.
Aggályunk mindenesetre megfogalmazódott, talán szerencse, hogy a nyomozás
ilyen lassú, mert meglehet, rossz irányba halad. Szántszándékkal, s hogy a
lassúság nem véletlen?
Hogy Barnáné Zemplényi Györgyike, a földkerekség 156 országában körözött
kókler édesanyja temetésén a rendőrség távollétével tüntetett, pedig. Hogy a
belügyér államtitkár minap elhangzott, és reggeli laptársunkban 60 ezer
példányban kinyomtatott szavai szerint Zemplényinek "voltak érdemei, ahogy
voltak működésének mellékzöngéi is"? Márpedig ahogy van szerencsénk ismerni,
miként vélekednek holmi zöngékről felelős urak, ilyetén "mellékeket" nem
illik felfújni. (Nem is teszik.)
Egyébként feltehetően a policájok is tudják, egyszerre írni a papír
mindkét oldalára, roppant meddő dolog. Olyan, mintha akarnának nyomozni, meg
nem is.
Diós Áron