Dimenzió #11

eLeVeN

(irodalom, gazdaság, számitástechnika, filozófia)

Legnépszerűbb számunk

[#24] Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -


Legnépszerűbb cikkünk

[#24] Szerelmes versek

                                                        Kurír, 1992. 12. 01.

                       A politikusok hallgatnak Z.-ről

                    Kárpáti Tamással beszélget Pogány Ira

   - Mikor döntött úgy, hogy megírja a Zemplényi-ügyet?

   - Nem  most.  A  Gesztus  dolga című fejezetből kiderül, hogy  Zemplényit
felületesen   ősidőktől  fogva  ismerem,  de  csak  1990-ben  kerültem  vele
közelebbi  kapcsolatba,  amikor  részt  vettem  egy,  az  Idea  Tours  által
szervezett  velencei  úton.  Pocsék  volt,  semmi  sem  a szervezők ígéretei
szerint  történt,  ezért hazatérve rögtön panaszt tettem Zemplényinél, ő meg
egy  riói  utat  ajánlott fel kárpótlásként. Őszintén irigylem azok erkölcsi
nagyságát,  akik képesek lettek volna erre nemet mondani. Én kapva kaptam az
alkalmon.  Zemplényi  fantasztikus szervezőnek bizonyult, káprázatos tíz nap
volt.

   - Háromszázezer forintért, amelyet maga helyett Zemplényi György fizetett
- vagy nem fizetett - be. Vagyis maga is egyike a kedvezményezettjeinek, így
jobban  meg  tudja  érteni  azokat,  akik szintén nem tudtak ellenállni a Z.
kínálta csábításnak.

   - Zemplényivel mindenképpen kvittek vagyunk, szerveztem a cégének  néhány
sajtótájékoztatót,  úgy  érzem,  kiegyenlítettem a számlát. De visszatérve a
könyv  ötletéhez:  akkor  pattant  ki,  amikor  a riói repülőtér parancsnoka
szalutált Zemplényinek, hat perc alatt jutottunk túl az útlevél-ellenőrzésen
és a vámon, majd kinyittatta nekünk a riói labdarúgó-szentélyt, a Maracanát.
Még  ott,  Rióban  megpróbáltam  rávenni,  hogy üljünk le beszélgetni, aztán
meglátjuk,  hosszú  cikk  vagy  rövid könyv lesz-e belőle. Nehezen adta be a
derekát.  Végül  mesélt  a gyerekkoráról, egyebekről. Akkor még úgy festett,
hogy  ebből  egy sikeres menedzser portréja lesz. Abban maradtunk, hogy majd
Pesten folytatjuk, ott meg abban, hogy majd Barcelona után.

   - Később   is   sikeres   menedzsernek   látta,  vagy  voltak  már  olyan
információi, amelyek ezt a képet átrajzolták?

   - Nem.  Egyfajta  jelzések  persze  eljutottak  hozzám,  nem  is  annyira
pletyka,  inkább  vállvonogatások,  szájbiggyesztések,  formájában. Csakhogy
ilyesmi  minden  magyar  menedzsert körülvesz. Azt hiszem, Zemplényi sikeres
volt,  jól  mentek  a  dolgai  egészen addig, amíg Széchy Tamással össze nem
került. Azután kezdett túlköltekezni.

   - Ha   tárgykeresősdit    játszanánk,   azt    mondanám,   hogy  "meleg".
Beszélgetésünkben  közeledünk  azokhoz,  akik  véleményem  szerint könyvének
főszereplői     -     miniszterekhez,    államtitkárokhoz,    magas    rangú
rendőrtisztviselőkhöz. De előbb, a fejezetek sorrendiségét megbontva, jöjjön
az  úszópápa.  Az  a  benyomásom,  hogy  ennél  a  pontnál  elhagyja magát a
dokumentarista  kötelező  tárgyilagossága.  Maga  ezt az embert nem szereti.
Idézem  a  "Széchy-keringő" című fejezetéből: "Elöljáróban el kell mondanom,
hogy  nem  szeretem  a  bálványokat.  Azt is le kell szögeznem, Széchy Tamás
eredményeinek - és nem a módszereinek - elismerésére kevés a jelző a pozitív
tartományban.  A  Mesterben  egyébként  nem  is bálványsága a bántó számomra
elsősorban,  hanem  az,  hogy nem mond igazat." Nos, az én olvasatomban maga
nem  csak hazugságában marasztalja el Széchyt - szexuális eltévelyedésekkel,
szadista   módszerkkel,   BM-es   kapcsolatainak   felhasználásával   anyagi
visszaélésekkel vádolja. Nem fél attól, hogy Széchy beperli?

   - Nézze,  én  Széchyvel most, szeptember 23-án, a Médiahajón  találkoztam
először.  Írom  is,  hogy  elbűvölő,  charme-os,  roppant intelligens embert
ismertem  meg benne. Én semmivel sem vádolom. A tanítványait, a környezetét,
egymásnak  homlokegyenest ellentmondó állításait idéztem. Most, a Médiahajón
azt  mesélte  a  tavalyi  mauritiusi edzőtáborról, hogy kopár, rémes helyen,
bogarakkal    teli   bungalókban   lakott   az   úszóválogatott.   Zemplényi
"jóvoltából."  Nem voltam lusta, kikerestem az MTI archívumából az egy évvel
ezelőtti   nyilatkozatát:  "...csodálatos  kis  sziget",  "Zemplényi  György
menedzserünk  saját  pénzén vitte eszményi környezetbe a csapatot. Nagyszerű
körülmények között edzhettünk...". Erre szokás azt mondani, hogy no comment.
Egyáltalán  nem  félek  attól, hogy beperel, sőt: inkább remélem, mert akkor
megszólalnának azok a tanúk, akik eddig nem akartak megszólalni.

   - Megszólal  a  könyvében   Zemplényi  jó  néhány   kedvezményezettje  és
károsultja.  Ez  utóbbiak  is,  kevés  kivétellel különös módon, szánalommal
vegyes  szeretettel  beszélnek  erről  az  emberről.  Nem szólal meg viszont
néhány politikus.

   - Pedig ők is szerették.

   - Megint  idézem a könyvéből: "Ha engem kérdeznek, ez az egész Zemplényi-
ügy  pitiáner tyúklopás, no persze csak ahhoz képest, amekkora botrány lesz,
ha  egyszer  hazahozzák, és elkezd beszélni... Nem hinném, hogy Zemplényinek
valaha is megadatik ez a lehetőség."

   - Nem  is  hiszem.  Volt időm alaposabban utánajárni a dolgoknak.  Nagyon
szerettem   volna   Boross   Péter   belügyminiszterrel   és  Morvay  István
belügyminisztériumi  államtitkárral is beszélgetni az ügyről, ők azonban nem
álltak  kötélnek. Ami Morvay urat illeti: bárkivel is beszéltem, mindenkinek
az  volt  az  első  kérdése, mikor megyek Morvayhoz, vagy jártam-e már nála.
Általános vélemény szerint Morvay úr az ügy kulcsfigurája. Ő az, aki ott ült
az utolsó előadáson a Béke Orfeumban, Zemplényi emlékezetes búcsúján. Nagyon
sokan  megerősítették,  hogy  sülve-főve  együtt  voltak,  Zemplényi  minden
problémájával  hozzá  szaladt. Azt is hallottam - de mivel ez csak hallomás,
ha  úgy  tetszik  pletyka,  a  könyvben  nem  is  írom le -, hogy ő vitte át
Zemplényi  táskáját  a  repülőtéri  vámon,  ezzel  megkímélve  Zemplényit az
esetleges kellemetlenségektől. Ezek után nekem furcsa volt, hogy Morvay úr -
telefonon  -  csak  ennyit  volt  hajlandó mondani: levonta a konzekvenciát.
Holott  ő  az,  akinek  legalább  arról lehetne véleménye, miként utazhatott
Zemplényi  Barcelonába, amikor más magyar állampolgárok ennyi feljelentéssel
a  "fülük  mögött"  rég előzetes letartóztatásban ülnek. Nem állítok semmit,
csak  feltételezem, hogy Morvay úrnak, Boross úrnak - aki telefonon sem volt
hajlandó  szóba  állni  velem, a titkárával üzente meg, hogy "a miniszter úr
nem tudja fölvállalni..." - bőségesen volna mondanivalója.

   - "... gálánsabbnál   gálánsabb   ajándékokat   adott   selyemfiúknak  és
politikusoknak"  -  ezt  maga írja. "őszintén szólva, én jobban hibáztatom a
körülötte  élősködő  potentátokat,  akik  hathatós  segítséget  nyújtottak a
Zemplényi-image  kialakításához, s akik persze most megtagadják, miközben jó
néhány  embernek  nemcsak  a pénze, az egzisztenciája is odalett." Ez Polgár
László  véleménye.  "Tegyük  fel  -  a  jelek  is  pontosan erre vallanak -,
Zemplényi  nemzetközi  szélhámos.  Engem  mégis a tünetcsoport érdekel. Hogy
létezik  az,  hogy  egyetlenegy  ember  felelős  azért,  ami történt ebben a
sportágban  (az  úszásban)?  Hogy  létezik  az, hogy egyszeriben nincs másik
ember,  aki  vállalja?  Nincs  ember, aki azt mondja...: hibáztam. Sőt! Pont
ellenkezőleg.  Egyszer  csak kiderül, hogy itt mindenki áldozatul esett. Nem
volt egyetlen kedvezményezett sem. Hát ha nem, akkor minek tűrték meg ezt az
embert,  akiből  semmi  hasznuk  nem  volt"  - mondja Vitray Tamás. Maga egy
társadalmi-gazdasági-politikai  botránykönyvet  írt  Zemplényi  György,  egy
ellentmondásos, sokszínű, nagyon bonyolult figura ürügyén.

   - Egyáltalán  nem  ez  volt a szándékom.  Így alakult, mondhatnám, a téma
írta  magát,  akárcsak a Polgárékról szóló könyvem esetében, amikor végül is
kénytelen voltam eljutni Kádár Jánosig. Az is botránykönyvvé sikeredett, egy
csomó  sajtóperrel,  amelyeket sorra megnyertem. Talán azért is vagyok olyan
nyugodt most, ami a várható pereket illeti.

   - Horváth Balázs szóba állt magával, válaszolt a kérdéseire.

   - Sajátságos válaszokat adott. Ő azt mondja, hogy Zemplényi csak egy piti
bűnöző.   No   most:  két  eset  van.  Vagy  Horváth  Balázs  enyhén  szólva
alulinformált,  vagy  Zemplényi  valóban egy piti bűnöző azokhoz az ügyekhez
képest,  amelyekről  Horváth Balázsnak tudomása van, de ezekről nem óhajtott
velem  társalogni.  Említette  ugyanis,  hogy  van  hasonló nagyságrendű ügy
például  a  művészvilágban,  de  senkit  sem  akart megnevezni. Mindenesetre
kíváncsi  lennék  hasonlóra,  amelyben  a  legenyhébb  becslések  szerint is
legalább félmilliárddal sáros valaki.

   - Térjünk vissza Boross úrhoz. Egy egészen másik történettel, nevezetesen
az  október  23-i  eseményekkel  kapcsolatban  maga  hivatkozik  egy szemész
barátjára,  aki  Boross-féle specifikus csőlátásról beszél. Kiterjeszthető-e
ez a diagnózis a Zemplényi-ügyben tanúsított magatartására is?

   - Legalábbis  bizonyos  értékzavarról  lehet szó,  amelynek következménye
Zemplényi  tündöklése  is,  meg  a  tulajdonképpeni  meg  nem  bukása.  Mert
Zemplényi  nem  úgy  bukik  meg, ahogy a bűnözők meg szoktak, ő egy ilyenkor
szokásos,  elvárható rendőrségi eljárás meg nem történte után köddé foszlik.
Azért   gondolja  el:  Barcelona  után  a  repülőtéren  Zemplényit  várja  a
rendőrség,  várják,  talán egy kicsit lelkesebben a hitelezői, és ugyanakkor
várja  őt  egy  meghívó  a parlamentbe. Aláírói: Göncz Árpád, Antall József,
Szabad György.

   - Akik nyilván teljesen tudatlanok az egész ügyet illetően.

   - De  akik  felterjesztették  Zemplényit,  nem azok.  Boross úr ugyan azt
üzente  nekem,  hogy  "nem  tudja  felvállalni" - ma sem tudom mit, engem, a
beszélgetést,  Zemplényit?  -,  de  tavaly januárban Ezüstkorona kitüntetést
adott  Zemplényi  Györgynek.  Nem  tudom,  hogyan nézhet ki ez a kitüntetés,
lelki szemeim előtt egy valódi ezüstkorona jelenik meg, amely nagyon jópofán
festene  Zemplényin.  (Bár  az  aranyat  jobban szerette.) De a legfontosabb
kérdés:  hogyan  juthatott  ki Z. az országból, ki emelte fel azt a bizonyos
telefont?

   - Van-e  a  tarsolyában  olyan fontos, ellenőrzött információ, amely  nem
került be a könyvbe?

   - Most  azt  kellene  mondanom,  hogy  van,  mert így izgalmasabb színben
tűnnék  fel.  Tehát: vannak félinformációim, amelyeknek idő hiánya miatt nem
tudtam  kellőképpen  utánajárni,  ezért  nem szerepelnek a könyben. Másrészt
vannak  olyan, alaposan ellenőrzött információim a könyv egyes szereplőiről,
amelyeket  azért  nem  közlök, mert nem akarom túllépni a jó izlés határait,
annyira  a  magánélet  szférájába  tartoznak.  Az  pedig  már a könyv elején
kiderül, nincs tudomásom arról, hol lehet ma Zemplényi.

   - Mégis mit gondol, hogyan, hová tűnt el, mi lehet vele?

   - Nem  került  a könyvbe az az érdekes felvetés, amelyet  Széchy Tamástól
hallottam.  Eszerint  Zemplényinek  Barcelonából  nem  kellett volna annyira
sürgősen  eltűnnie,  hogy  még  az  imádott  édesanyját  se  tudja  felhívni
telefonon.  Széchy  úgy  tudja, hogy eltűnése előtt Zemplényi pénzért ment a
bankba.  Ő  többször is tanúja volt Zemplényi pénzfelvételeinek: Z. mindenki
szeme láttára zsebébe, táskába gyömöszölte a bankókat. Minthogy Barcelonában
nemcsak  a  világ  legjobb  sportolói,  hanem  a bűnözők krémje is ott volt,
elképzelhető,  hogy Zemplényi egy közönséges bűncselekmény áldozatává esett,
amely  teljesen  független ettől a történettől. Én ezt a változatot teljesen
hihetőnek  tartom,  akárcsak  azt  is, hogy Zemplényit valamelyik hazai vagy
külföldi hitelezője érte utol. Z. ugyan szívesen hangoztatta, hogy adóst nem
tesznek el láb alól, de mi van akkor, ha egyik-másik ügyfele nem ismerte ezt
a  mondást?  Azt  semmiképpen  sem tudom elképzelni, hogy mondjuk a bolíviai
hegyen  rejtőzködik ma is, kecskepásztornak álcázva. A kecskéket ugyanis nem
szerette.  A  csendes  öngyilkosságot  is  kizártnak  tartom, nem az a fajta
ember,  aki  látványos  abgang  nélkül  távozik.  Ha bizonyos érdekeket és a
valószínűségszámítást veszem figyelembe, több az esélye annak, hogy nem él.

   - Mondja, maga nem fél? Magára ki vigyáz?

   - Azt  szoktam mondani, hogy kíváncsiságom legyőzi a félelmet. Mondhatnám
azt  is, hogy ugyan kitől félnék, ami nem hangzana túl meggyőzően most, hogy
a minap rálőttek egy kollégámra. Erről jut eszembe, a mi lépcsőházunkban sem
ég  a  villany.  Talán  így  előnyösebb,  nehezebb  egy  embert  a  sötétben
eltalálni.

   - Tegyük fel, Z. mégis bujkál valahol, értesül a könyvéről, elolvassa, és
kapcsolatba lép magával. Mihez kezd?

   - Megírom  a  második kötetet. De viccen kívül: kérdezték már, miért  nem
keresem  meg?  Isten őrizz, mert ha megtalálom, hatan csöngetnek rám töltött
pisztollyal,  vigyem  őket  hozzá.  Itt  nem  akármilyen  pénzekről  és  nem
akármilyen  szereplőkről van szó. Az indítékaimhoz visszatérve: zavart, hogy
amióta  ez  az  ügy  kipattant,  mennyire  egysíkúan kezeli mindenki, mintha
egyedül Zemplényi György volna a hunyó. Ezért is, ha könyvem műfaját kellene
meghatároznom,  azt  mondanám:  vád-  és  védőbeszéd  -  Zemplényi  ellen és
Zemplényi mellett.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2019
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva. | xhtml, css, 508
internetes partnerünk:
Netmester
netmester a holnaptervező