Dimenzió #11

eLeVeN

(irodalom, gazdaság, számitástechnika, filozófia)

                                                       Reform, 1992. 09. 17.

                   Pornóképeket rejtett a Zemplényi-páncél

     Kihallgatták a menedzser spanyolországi nyaralásából hazatért egyik
      jobbkezét * Bálnávadászatra invitálták meg válogatott úszóinkat?

   Bizalmas,  ugyanakkor  szavahihető forrásokból újabb friss információkhoz
jutottunk  Mr.  Z.,  alias  Zemplényi  György  Idea  Tours  Kft.-  igazgató,
úszómenedzser  és  elnök  (mindezek  elé  persze  egy  "ex" értendő) ügyével
kapcsolatban...

   Tudomásunk  szerint  a  gáláns  szélhámos  az  olimpia  előtt nagyszabású
búcsúpartit   rendezett   a  Béke  Szállóban,  ahol  egyébként  rendszeresen
foglaltatott  szobát  úszó-  és  civil  barátai  számára,  s ahol otthonosan
mozgott, már csak azért is, mert ő menedzselte a Béke Orfeum revüjét. Ezen a
fogadáson    számos    nagykutya   is   jelen   volt,   tessenek   nyugodtan
miniszterhelyettesben,  államtitkárban gondolkozni, s ezen a fogadáson jelen
volt  a hírek szerint Morvay lstván, a belügy politikai államtitkára, egyben
a Budapesti Rendészeti SE elnöke, s ily módon Zemplényi egyesületi kollégája
is,  akiről  közismert volt, hogy Mr. Z. barátja (magunk is láttuk a tavaszi
Idea Tours úszóviadalon szorosan Mr. Z. mellett ülni!).

   Nos,  ez  a barátság nyilván egyre kínosabb a BM-vezérnek. Ennél már csak
az  a  bosszantóbb  -  és  ez Mai Nap-os információ -, hogy egy másik Morvai
lstvánnak  (igaz  i-vel)  eladott Mr. Z. egy 318-as injektoros BMW-t, noha a
2,64 milliós vételárnak csak a tíz százalékát fizette ki, s noha szerződésbe
foglalták, hogy a teljes kifizetés (augusztus 10.) előtt nem adható tovább a
gépkocsi. Ennek ellenére a BMW egy bizonyos Morvai István nevére került (aki
íratott már át kocsit a közlekedésrendészeten, tudja, hogy ehhez két tanúval
aláíratott  szabályos  adásvételi kell, ráadásul először is Zemplényi nevére
kellett  volna  íródnia  a  kocsinak, ami nem történt meg, bár az is okirat-
hamisítás lett volna... vagy arra kell gondolnunk, hogy itt extra ügyintézés
folyt,  továbbá  a  kocsi  a  XIV.  kerületi  Torontál  u.  26.  előtt:  más
sajtóorgánumok  korábban s más ügyből kifolyólag azt derítették ki, hogy BM-
ház...

   Saját  nyomozásunk során megtudtuk, hogy hazatért Spanyolországból Mr. Z.
egyik  jobbkeze, akinek az volt a dolga, hogy kicsit nyaraljon, családostul,
továbbá,  hogy  elvonatozzon Costa Braváról Barcelonába, a Főnökhöz. Nyilván
nem teázni ment.

   Hazatérve  a  rendőrség  kihallgatta az illetőt, továbbá kérte, hogy adja
elő  a páncéldoboz kulcsát. Ezek után közösen felnyitották a kazettát, amely
a hírek szerint teli volt vacak pornóképekkel. Okos és szűkszavú válaszaiért
még dícséretet is kapott a koma!

   Még egy adalék Mr. Z. nagyvonalú allűrjeihez, állítólag az úszóválogatott
néhány  tagját  bálnavadászatra  vitte a menedzser, nyilván nem fillérekért.
Ezt az információt azonban egyelőre nem erősítette meg senki.

   Mr.   Z.   keresése   tovább   folyik.  Dél-Afrika,  vagy  a  valószínűbb
tartózkodási  hely,  Brazília azonban nem kötelezhető a kiadatásra. És akkor
még  nem  beszéltünk  arról,  hogy  előbb  meg  is  kellene  találni  a több
százmillió forintot "elvarázsoló" menedzsert.
                                                                       M. K.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.