Dimenzió #11

eLeVeN

(irodalom, gazdaság, számitástechnika, filozófia)

Legnépszerűbb számunk

[#24] Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -


Legnépszerűbb cikkünk

[#24] Szerelmes versek

                                                        Kurír, 1992. 08. 24.

                        Mégis, kinek az Ideája volt?

   Levelet kapott szerkesztőségünk, Korda István okleveles belsőépítész volt
a  faxon küldött írás feladója. A néhány sorban azt sérerelmezi, hogy lapunk
augusztus   19-i   számában   a   Zemplényi-ügy   kapcsán  "személyét  hamis
megvilágításban állítottuk be". Felhívtuk telefonon, és a beszélgetésből sok
mindenre fény derült. Korda úr olyan dolgokat mondott el, amelyek egyrészt a
már  így  is  kusza úszóágat érthetetlenebbé teszik a kívülállónak, másrészt
viszont   megismerhettünk  egy  olyan  embert,  aki  nem  a  múltját  akarja
megtagadni,  tiszta  dolgokra  vágyik,  és  eléggé értetlenül áll közéletünk
mostani dolgai előtt.

   - Miért tiltakozik, hogy a neve a lapunk hasábjára került, hiszen végtére
is ön volt a vállalat vezetője, sőt Zemplényit is ön vitte oda?

   - Ez  igaz,  valóban  az Idea igazgatója voltam, sőt nem is  rövid ideig;
nyolc-kilenc  éven  keresztül  vezettem a vállalatot, és ha visszalapoznak a
naptárban,  az  is  kiderül,  nem  ez az időszak volt a cég legsikertelenebb
időszaka.  Sőt!  Ezért  háborodtam  fel,  hogy engem is kapcsolatba hoztak a
Zemplényi-üggyel.    Ráadásul    hajánál    fogva    előrángatott,   demagóg
bizonyítékokkal  bélyegeztek  meg,  mondván KISZ-es ejtőernyős voltam és nem
szakember. Ezt határozottan visszautasítom.

   - Én nem ismerem önt, ezek szerint nem a KISZ-ből került az Ideához?

   - Soha  nem  tagadtam,  hogy az iflúsági szervezetnél is dolgoztam.  De a
dolog  másik  oldalát  senki  nem  nézte,  miszerint  okleveles belsőépítész
vagyok,  nyelveket  beszélek. Engem soha nem ideológiai alapon támadtak meg,
azt még elviseltem volna, hanem inkább így, ahogy most. Ha én hozzá nem értő
"ejtőernyős"  lettem  volna,  akkor  már  az én vezetésem alatt tönkremegy a
vállalat. De kérdem: tönkre tud-e tenni egy ember egyes-egyedül egy céget? A
helyettesei,  a  környezete,  a felettesei nélkül? Ha én annyira nem értek a
szakmámhoz,  akkor a távozásom után miért nem vált sikeressé a cég? Nem azon
múlik-e a siker, hogy milyen körülmények között, feltételrendszerben működik
a vállalat? A művészet egyébként sem nyereségorientált. Ezért is kellettek a
vállalkozások, például annak idején jónak tűnt az utazási iroda.

   - Amelynek élére Korda István vitte Zeniplényi Györgyöt.

   - Odavittem,   és   ezt  nem  is   szégyellem.  Barcelona  előtt   még  a
kormánypolitikusok sem gondoltak arra, hogy ez lesz a dolog vége. És én sem,
aki  barátjának hittem magam. Rövid időt dolgoztunk együtt, mintegy fél évet
de  számomra azt bizonyította, hogy tehetséges, jó érzekű üzletember. Lehet,
hogy  naiv ember vagyok, és nem láttam, nem éreztem a változást, de 1988-ban
azért még nem voltak olyan allűrjei, mint mostanában, sőt autója sem volt.

   - De  úgy  tudom,  a  nagyvonalúsága  már  abban  az   időben  is  párját
ritkította. A vállalat munkatársait is ingyen üdültette. Nem tűnt ez fel?

   - Valóban  voltak  a  Costa  Braván  vállalati  dolgozók, de nemcsak  ők,
művészek és nevelőotthoni gyerekek is. Megnézhetik a könyveléseket, soha nem
a  válla1at  pénzéből fizette ezeket az utakat. Mi azt gondoltuk, tényleg jó
üzletember, és kigazdálkodja az egyéb vállalkozásaiból. Külföldről jött haza
gazdag  ember  hírében  állt,  bár  hangsúlyozom, akkoriban még testőrei sem
voltak.  Könnyen  lehet,  ha  annak  idején  az  Ideánál jelentkezik hasonló
igényekkel, feltűnik, hogy valami nincs rendben. De olyannyira lehengerlő és
magabiztos   volt,   hogy  mindenkit  meg  tudott  győzni  a  környezetében.
Mostanában  már egyre inkább elfoglalt menedzserként és elnökként még a régi
ismerőseivel  is  csak rövid, néhany perces beszélgetéseket váltott, mondván
annyira  elfoglalt.  De  nagyon sokan is bíztak benne, nálam politikailag és
gazdaságilag  fontosabb  emberek  is.  Az  az  én  pechem, hogy most szintén
futhatok  a  pénzem  után,  nincs  állásom,  és  az is gondot jelent, hogyan
fizetem  majd ki a villanyszámlát. Mégsem minősítem Zemplényit, megteszi ezt
majd  a bírósag, ha egyáltalán odakerül a dolog. Én öt fillért nem tettem el
magamnak soha, ezért nem is értettem, hogyan kerülök ebbe az egészbe. Voltam
fél  évet  Dél-Afrikában,  amikor  úgy éreztem, elüldöztek itthonról, de nem
tudtam  "megszökni", hazajöttem, mert magyarnak érzem magam. Mostanában meg,
különösen  az  önök újságcikke óta; egyre többször gondolok arra, hogy ebben
az  országban mindenkit el lehet taposni, mindenkit meg lehet bélyegezni, ha
valaha,  az  úgynevezett  régi  rendszerben  állami  beosztásban volt. Jó ez
nekünk?  Kell  ez  nekünk?  Miért  mond  le mindenki a szakemberekről? Ilyen
alapon  a  fél  országot  ki lehetne csinálni! Én azt hiszem, mostanában nem
erre van szükségünk, és ezért is jelentkeztem.
                                                        Katona Horváth János

                                     ***

   Az  interjú  szövegét - kérésének megfelelően - Korda Istvánnak telefonon
visszaolvastuk,  ám nem sokkal lapzártánk előtt az üggyel kapcsolatban újabb
részlet birtokába jutottunk:

   Informátoraink   szerint  nem  fedel  meg  a  valóságnak,  hogy  az  Idea
Iparművészeti  Vállalat  sikeres  lett  volna a Korda-korszakban, és hogy az
igazgatónak  semmi  köze  ne  lett  volna  a  csődhöz.  Korda  Istvánt  1989
novemberében  mozdították  el igazgatói állásából, s éppen azért, mert a cég
csődbe  jutott. Igaz, a vállalat csak 1990. március 31-ével szűnt meg, de az
ilyen  drasztikus  felszámolási  eljárás  hosszadalmas.  Az előző hónapok az
előkészületekkel  teltek,  így  azzal,  hogy  a  tulajdonosnál,  a Művészeti
Alapnál  egymást  követték  az állami szervek ellenőrzései, miközben az alap
megpróbálta  menteni  a  menthetőt. Az Iparművészeti Vállalat jogutód nélkül
szűnt  meg, tehát privatizálni sem lehetett. Az történt, hogy a tulajdonos a
birtokában  maradt  üzleteket,  üzemeket, egyéb tőkerészeket bevitte újonnan
alapított  kft.-kbe.  Úgy  hírlik,  hogy  a  cég  megszűnésekor  a többmilló
eladhatatlan  raktárkészlet  tetemes  részét a Korda által tervezett bútorok
tették  ki.  Értesüléseink szerint Korda egyszemélyi vezetőként nemigen tűrt
beleszólást  a  döntésekbe, így azokra a vezetőkre sem igen hallgatott, akik
figyelmeztetni  próbálták.  Végül  talán  (?) elfogadható egy sportszövetség
vagy  a  politikusok  mentegetőzése:  nem  tűnt  fel  nekik Zemplényi furcsa
viselkedése.  Na  de  annak  a  gazdasági szakembernek, aki közvetlen főnöke
volt?  Korda  "élete  egyik  nagy fogásának" nevezte egy igazgatósági ülésen
Zemplényi  "odacsábitását",  tőle  várta,  hogy  megmenti  a már akkor nehéz
helyzetben vergődö vállalatot.
                                                                       S. I.

                                    Ha...


   Elképzelhető,  hogy  majd  egyszer,  ha  lesz  rá  pénzem és lehetőségem,
kijelentem  valahol Spanyolországban, nem jövök haza egy darabig, egy kicsit
kipihenem  magam.  Nem  lehetek  azonban  annyira  fáradt  és kimerült, hogy
legalább  egy  embernek el ne mondanám, hova utazom (tovább). Legfeljebb, ha
el akarok tűnni.

   Vannak,  akik  úgy  vélik, az úszóválogatott menedzsere, Zemplényi György
pénzszerző  túrán  sütteti  a hasát; azaz azon dolgozik, hogy összegyűjtse a
pénzt, amivel hitelezőinek tartozik. Meglehet, de ezt talán közölnie kellene
velük.

   Mindazonáltal  Zemplényi  eltűnése  nem  csak az ő ügye. Nem érdemes abba
belemélyedni,  vajon üzletfelei mennyit tudtak az ő zavaros életéről pénz és
egyebek  dolgában;  nyilvánvaló, akadnak jó néhányan, akiknek nem az olimpia
idején, a sikerek csúcsán jutott eszükbe, milyen alak is ez a Zemplényi?

   Tényleg  milyen  is  lehet?  Nem ismerem, de vannak sejtéseim. Ez az első
ránézésre  jelentéktelen,  gátlásos,  furcsa  életvitelű  figura sokáig volt
jóságos  nagybácsi, mint kiderült, gazdag unokaöccsök pénzéből is. Nagyon el
tudom  képzelni,  semmi  más  nem  áll  a dolgok mögött, mint hogy fel akart
tűnni,  híres  akart  lenni.  Elgondolkodtató  persze, miért lehet egy ilyen
ember  mindenható  úr  egy  sportágban,  ahol  -  ha  pénzügyeibe nem is, de
magánéletének  érdekes  szféráiba  beleláttak...  Mindemellett úgy gondolom,
magánemberként  és  támogatottként  különböző  megfontolások létezhetnek. Ám
hivatalosan  valami  nem  stimmelt.  Miként  történhet például, hogy ilyen -
szinte  intézményesült,  nagy  hatalmú  -  menedzser  távozásáról nem tudunk
semmit?  Nem,  nem  az olimpia utániról beszélek, hanem a júliusiról, amikor
állítólag  megszűnt minden hivatalos kapcsolat az úszószövetség és Zemplényi
között.  Ez különben azért is furcsa, mert Budapestről úgy tűnt, teljes jogú
vezetőként és nem hajdani szponzorként volt jelen Barcelonában.

   Nagy kérdés, a hatóságokhoz vajon mikor érkezett a Zemplényit érintő első
feljelentés?  A történtekbő1 ugyanis az sejlik, hogy ezúttal iszonyú gyorsak
voltak a nyomozó hatóságok. Az olimpia idején intézkedtek, mint a sicc! Vagy
talán  már előtte megalapozódott a feltevés, hogy Zemplényi módfelett sáros?
Ezt  erősíti  a volt menedzser hirtelen támadt pihenési vágya. Olyan szegény
lenne,  hogy  nem  volt  módja  visszajönni  -  legalább az ő dicsőségére is
szolgáló  ünneplésre? Aligha. Nyilván tudta, hogy mi várja idehaza. A kérdés
egyelőre nyitott: ha már az olimpia előtt meglehetősen alapos gyanúval éltek
Zemplényivel szemben a hatóságok, miért hagyták, hogy Barcelonába utazzék?

                                                                      B. Gy.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2019
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva. | xhtml, css, 508
internetes partnerünk:
Netmester
netmester a holnaptervező