Dimenzió #11

eLeVeN

(irodalom, gazdaság, számitástechnika, filozófia)

                                                 Népszabadság, 1992. 08. 18.

                     Körözik a magyar úszók menedzserét

   A  BRFK  kérésére  már az Interpol is körözi Zemplényi Györgyöt, a magyar
úszóválogatott   menedzserét.   Zemplényi   ellen   legalább   másfél  tucat
feljelentést  kapott  a  gazdasági  rendőrség a neki kölcsön adott pénzükért
aggódó   bankoktól,   vállalkozóktól.  -  A  Budapesti  Rendőr-főkapitányság
illetékese  a  nagy  erőkkel folyó nyomozás érdekeire hivatkozva egyelőre se
megerősíteni,   se   megcáfolni  nem  kívánta,  hogy  világklasszis  úszóink
menedzsere  összesen több, mint félmilliárd forintot gyűjtött be. Hogy ebből
mennyit költött az olimpikon úszókra, nem tudni. Tény, hogy Zemplényi György
Barcelonából nem tért haza, és jelenleg nem tudja senki, hol tartózkodik.

                   Interpol-körözés az úszómenedzser ellen

        Nem csak ünneplők várták néhány napja a barcelonai aranygépet

   A  lavinát  a  Cooptourist feljelentése indította el. Mint azt Peer Tibor
alezredes,  a  BRFK  gazdaságvédelmi  osztályának vezetője a Népszabadságnak
elmondta,  az utazási iroda azért fordult a bűnügyi rendőrséghez, mert Szűcs
László, a cég egykori pénzügyi osztályvezetője negyvenmillió forint értékben
valutahitel-szerződést  kötött  Zemplényi  Györggyel,  az  Idea  Tours  Kft.
ügyvezető-igazgatójával.  A  szerződés értelmében a Cooptouristot tizennyolc
százalék  jutalék  illette volna meg az átadott valuta után. Szűcs Lászlónak
azonban,  a  feljelentés  szerint,  nem  volt  joga megkötni a szerződést; a
Cooptourist  illetékesei úgy tájékoztatták a rendőrséget - mondta Peer Tibor
-,  hogy  ők  nem  is tudtak Szűcs tranzakciójáról. Zemplényi ugyanakkor nem
könyvelte  el  bevételként  az  értesüléseink szerint felerészben dollárban,
felerészben  pesetában kifizetett hitelt, s egyelőre tisztázatlan, hogy mire
költötte.

   A   rendőrség   a  napokban  házkutatást  tartott  Zemplényi  otthonában,
lefoglaltak  több  nagy  értékű  holmit;  a  nyomozás  érdekeinek  védelmére
hivatkozva   a  BRFK-n  egyelőre  titokban  tartják,  hogy  miket.  Zárolták
ugyanakkor  Zemplényi  páncélszekrényét  az Idea Toursnál; mivel a kulcsokat
Zemplényi  magával vitte Barcelonába, az olimpiára, a rendőrség valószínűleg
napokon  belül  kasszafúró  módszerrel  lesz  kénytelen kinyitni a reményeik
szerint  tulajdonosa gazdasági tevékenységéről sok hasznos információt rejtő
trezort.

   A  rendőrség  az  aranygépnél  várta  Zemplényit,  ő azonban Barcelonából
eltűnt,  és  senki  nem  tudja,  jelenleg  hol  tartózkodik.  Peer alezredes
érdeklődésünkre  elmondta,  hogy  hétfőn  a  BRFK  kérte az Interpol Nemzeti
Irodáját a sportmenedzser nemzetközi körözésének elrendelésére.

   Időközben majd másfél tucat feljelentő kereste meg a BRFK gazdaságvédelmi
osztályát   -  úgy  tudni,  köztük  bankok  és  neves  vállalkozások  is  -,
valamennyien  Zemplényi károsultjainak vallják magukat. A rendőrség egyelőre
nem  kíván  nyilatkozni  arról,  pontosan  hány  vállalkozástól  és  mekkora
összegeket kért kölcsön a menedzser. Annyit mondanak csupán, hogy az okozott
kárt  tekintve  -  a nyomozás eddigi megállapítása szerint - a Zemplényi-ügy
több  száz  milliósra  dagadhat. A rendőrség újabb károsultak jelentkezésére
számít...

   A  BRFK  nyomozói  most  azt  vizsgálják,  milyen  futamidőkre  vette fel
Zemplényi  az egyes hiteleket, ezek közül melyek visszafizetésére van reális
esély,  illetve  hogy  a  különböző  helyekről összeszedett - feltételezések
szerint  többszáz  milliós végösszegű -, az Idea Toursnál a rendőrség eddigi
ismeretei  szerint  be  nem  könyvelt  "bevételből" mennyit költött a magyar
úszók luxusellátására, s mennyit saját céljaira.

   Zemplényi  üzleti előéletéről, külföldön eltöltött éveiről keveset tudni.
Különös: annak ellenére, hogy mindig készséges volt az újságírókhoz, fotózni
nem  hagyta  magát soha. A barcelonai játékokra készített Olimpiai Kalauzból
csupán az ő fényképe hiányzik.

   A  menedzser  két  éve,  a Újpest-Napoli labdarúgó BEK-mérkőzést követően
került  kapcsolatba  az  akkor  még  belügyi  egyesület úszószakosztályával;
ismereteink  szerint az ő utazási irodája bonyolította a Dózsa labdarúgóinak
nápolyi   útját.   Később  a  Budapesti  Rendészeti  SE  úszószakosztályának
menedzsere  lett, s a magyar olimpiai úszóválogatott pénzügyeinek első számú
intézője is.

   Amióta  ő a mecénása a világklasszis sportolóknak, legjobbjaink mindenütt
luxuskörülmények  között  tölthették napjaikat a versenyek előtt és után is.
Tavaly, az athéni EB-n "Széchy-team" feliratú különbuszt bérelt a csapatnak,
noha   a   rendezők   gondoskodtak   a   versenyzők   méltó  fogadtatásáról,
utaztatásáról  és  elszállásolásáról.  Barcelonában sem elégedett meg azzal,
hogy  az  úszók,  a  küldöttség többi tagjához hasonlóan az olimpiai faluban
lakjanak: ők ötcsillagos hotelben várhatták az aranyfutamokat.

   Az  olimpiáról  a  sikercsapatból  végül  csak Zemplényi, a minden luxust
biztosító  menedzser nem tért vissza. Nyitva maradt tehát a kérdés: a tiszta
győzelmeket vajon milyen pénzekből finanszírozták?
                                                           Fekete Gy. Attila
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.