Csupor Béla
LUCY KARÁCSONYA
Lucy már majdnem egy éve volt Godéknál. Szeretett ott lenni, bár az
asszony egy cseppet sem volt kíméletes vele.
- Lucy hozz ezt, hozz azt, csináld ezt, csináld azt! - pattogott
szüntelenül a hangja. De Lucy nem lázadozott - hogy is tehetett volna ilyet!
- csak főzött, mosott, kertészkedett, vagyis tette a dolgát zokszó nélkül.
Örült, hogy volt gazdája, aki megmentette a megsemmisüléstől. God volt az.
Még januárban történt, hogy az egyik idegsebészeti klinika végső
kiárusításra bocsátotta eszközeinek jelentős részét. Így került fel Lucy is
az árverezési listára. A műtőkben használták, de letöltötte a törvény által
megszabott időt, meg kellett hát hogy váljanak tőle. Hogy legalább igen
magas beszerzési árának egy részét visszakapják, rábízták egy használt
dolgok értékesítésével foglalkozó cégre, de ha annak nem sikerült volna
eladni, menthetetlenül a Megsemmisítőbe kerül.
Kiállították hát a leselejtezési jegyzőkönyvet, (a tudását tartalmazó
ROM-ot is törölni kellett volna, de egy szűkmarkú hivatalnok úgy döntött;
máshol is van helye annak a rengeteg pénznek, amibe egy kiégetés kerül),
majd közölték Lucyvel mi vár rá. Rossz hasonlat, de úgy érezte magát, mint
egy halálra ítélt ember.
De nem volt az. Robot volt. Az, hogy tudott beszélni, látni, hallani,
járni csekélység volt ahhoz képest, hogy a beléje épített speciális chipbe
égetett software irányításával teljesen önállóan el tudott végezni akár egy
kisebb műtétet is.
Gondolkodni is tudott, igaz nem úgy mint egy ember, de azért az alapvető
logikai műveletekkel egészen jól elboldogult. Amit elmondtak neki abból is
csak annyit értett meg, ha nem veszi meg valaki, vége lesz. Nem lesz többé.
Hogy félt-e? Talán érzett valami olyasmit, de azért a lelke mélyén (Na!
Hát értsék jól!), szóval a lelke mélyén el sem tudta képzelni, hogy lenne
olyan ember, aki cserbenhagyná. Nyugodtan állt hát egy félautomata
takarítógép, és egy teljesen digitalizált robotkonyha között, és figyelte az
őket mustrálgató embereket.
Godot ekkor látta először. Fura egy alak volt zilált hajzatával, elnyűtt,
borostás arcával, kitérdelt nadrágjában, és félrecsúszott nyakkendőjében.
Persze ekkor még a férfi nem jelentett többet neki, mint a temérdek vásárlók
egyike, de amikor God árajánlata után harmadszor is lecsapott a kalapács,
Lucy áramkörei valami olyasmivel azonosították a férfi képét, amit talán a
"megváltó" szóval lehetne leírni a leghívebben.
* * *
God az asszonynak vásárolta a robotot. A kedvére akart tenni, mert az
asszony folyton azzal szekálta; minden rendes háztartásban van már robot,
csak az övékében nincs.
Különben az asszony mindig és mindenért szekálta Godot.
Pedig nem volt mindig ilyen. Főleg akkor nem, amikor frissen fürödve, a
legszebb ruhájában várta Godot a vasárnap délutáni udvarlásokkor. Akkor még
annyi kedvességgel halmozta el, amennyivel csak egy tizennyolc éves leány
tudja elhalmozni a kedvesét; estelente szorosan hozzásimult a cinkosul
hunyorgó csillagok alatt, mélységesen megsértődött, ha a csókolózás hevében
God a bugyijához nyúlt, és még mélységesebben, ha nem nyúlt oda.
De valamilyen okból az asszony nagyon megváltozott házasságuk eltelt
évtizedei alatt.
- Talán a gyermektelenség! - lyukadt ki mindig ide God, amikor az okát
kereste. Eleinte még hitte, hogy lehet változtatni a dolgon, de az idő
múlásával egyre jobban kezdett belefásulni a kompromisszumokba. Csak néha-
néha sóhajtott fel a vihar elmúltával:
- Istenem, édes jó Istenem! Miért mértél rám ekkora büntetést? Miért kell
nekem napról-napra végighallgatnom ezt az örökös kárálást?
Aztán fáradtan legyintett, és elment otthonról. Amikor hazatért furcsán
vigyorgott, és csak nagy nehezen talált bele a kulccsal a zárba.
Ezért vette hát meg Lucyt, és még örült is, hogy olcsón megúszta a
dolgot. Egy háztartási robot rengetegbe került volna újonnan. (Azt mondták
neki, azt a feladatot Lucy is ragyogóan el tudja látni.) De amikor
hazaállított vele, akkor is kitört a balhé.
Az asszony belekötött mindenbe; a robot színébe, meg hogy ócska,
kiselejtezett roncshalmaz, meg különben is a szomszédnak olyan van...
Látják kérem! Mit szóltak volna, ha a feleségük így fogadja önöket?
God semmit sem szólt. Elment, és emberesen a pohár fenekére nézett. Nem
ment haza. Úgy vitték háton alkalmi ivócimborái.
Így telt-múlt az idő, rohantak a hetek, hónapok, szinte teljesen
kitöltötték őket az asszony dührohamai, God életunt ábrázata és Lucy
közönyös szorgalma, mígnem leesett az első hó.
Lucy aznap reggel a boltba menet amíg megtette azt a pár száz métert, ami
elválasztotta Godék házát a kicsinyke vegyesbolttól, értetlenkedéssel vegyes
csodálkozással szemlélte a fehérbe öltözött világot. Még nem látott havat,
hisz a klinika falai közül sohasem léphetett ki.
- No, Lucy - kérdezte tőle a boltos, aki nagyon kedvelte. Más robotok is
jártak hozzá vásárolni, de Lucyt szerette közülük a legjobban. Afféle
régivágású öregember volt, töpörödöttségében is tekintélyt parancsoló
patyolattiszta, bár láthatóan agyonmosott ingeiben, gondosan vasalt
pantallójában, kackiásra pödört hejre kis bajuszkájával.
A kicsinyke bolt is olyan volt, mint a gazdája; örökké frissen söpört
padló, a polcokon katonás rendben sorakozó áruk, a legalapvetőbb
élelmiszerektől egészen a gyógyszerekig, és mindig finom boltillat lepte be
az aprócska helyiséget.
- No, Lucy - kérdezte az öreg. - Hogy tetszik a tél?
- Tetszik, uram.
- Nem láttál még havat, mi?
- Nem, uram.
- Hát ha még eljön a karácsony - intett az öreg, miközben az élesztőt
porciózta. - Az aztán a szép! Hál' Istennek úgy néz ki, fehér karácsonyunk
lesz. Tudod, mi az a karácsony?
- Nem tudom, miről beszél.
- No, akkor idesüss! - könyökölt a pultra az öreg. - A karácsony a
legszebb ünnep, és tudod, mi benne a szép?
- Nem tudom, uram.
- Az ajándékozás. Amikor meglepünk valakit, akit nagyon szeretünk. Ez a
legfontosabb dolog a karácsonyban, érted? Ettől olyan szép.
Útban hazafelé Lucy már nem tudott figyelni a tél csodáira. Félúton
vissza is fordult.
- Milyen a jó ajándék? - toppant be a boltba.
- Mi? - nézett fel meglepetten az öreg. - Te vagy az Lucy? Miért jöttél
vissza? Elfelejtettél valamit megvenni?
- Milyen a jó ajándék, uram? - ismételte meg Lucy.
- Hát - vakarta meg a tarkóját az öreg -, azt kérded, milyen a jó
ajándék? Na, nézzük csak! A jó ajándéknak először is nagyon örül az, aki
kapja. Hogy hogy lehet ezt elérni? Olyan ajándékot kell kifundálni, amire a
legjobban vágyik. Másodszor pedig, és ez is nagyon fontos - emelkedett a
magasba jelentőségteljesen az apró íjra emlékeztető élesztőszeletelő -, az
illetőnek sejtenie sem szabad, mit fog kapni ajándékba. Eegen - bólintott az
öreg. - Asz'em, ez minden. Ja! És senkinek sem szabad elmondanod, mi lesz az
ajándék. Úgy az igazi, ha az utolsó pillanatig titok marad.
Mire Lucy hazatért, otthon már javában állt a bál. Történt ugyanis, hogy
God egy eléggé satnya fenyőfával állított haza.
Az asszony szerint.
Volt ott minden; tányérdobálás, ordítozás stb., s amikor az asszony
kitombolta magát kabátot ragadott, és elviharzott mondván: majd ő
megmutatja, milyen egy igazi fenyőfa.
Amikor becsapódott mögötte az ajtó God leroskadt az egyik székre, és
fájdalmasan felnyögött:
- Őrület!
Aztán tenyerébe temette az arcát. Lucy egy ideig tanácstalanul álldogált
az ajtóban, aztán mégis csak odalépett a férfihoz.
- Mire vágyik a legjobban, uram?
- Mi? - kapta fel a fejét God. - Mi az? Mit akarsz?
- Mire vágyik a legjobban, uram?
God döbbenten nézett a robotra, majd felugrott, és az arcába ordított:
- Arra, hogy ez a szuka megnémuljon, érted? Hogy egy büdös szót se tudjon
többé kinyögni! Elegem van már belőle, torkig vagyok, hogy úgy beszél velem,
mint a lába kapcájával.
Dühtől reszkető szájjal meredt Lucy optikai szenzoraiba, aztán
legyintett, és visszaült a székre:
- De én voltam a hülye, hogy engedtem. Mindig is engedtem, pedig ha már
az elején a sarkamra állok... Eh! - hunyta le fáradtan a szemeit. - Te ezt
úgysem értheted.
- Értem, uram - mondta Lucy, és a dolga után nézett.
Gyorsan eltelt az a pár nap karácsonyig. Lucy első dolga volt a boltba
menni aznap reggel.
- Hello, Lucy! - üdvözölte az öreg. - Mi újság? Tudod, már, kit fogsz
megajándékozni? Remélem nem felejtetted el, hogy ma lesz a Szenteste!
- Nem felejtettem el, uram.
- No, és ki lesz a szerencsés megajándékozott?
- A gazdám, God úr.
- Ejha! - füttyentett elismerőleg az öreg. - Ezt aztán jól kifundáltad!
És, mivel leped meg?
- Titok uram, nem mondhatom el.
- Jól van! - nevetett fel az öreg. - Látom, megtanultad a leckét. No,
kivele, mit adhatok!
Lucy vásárolt egy csomag egyszerhasználatos műanyagborotvát, némi
fájdalomcsillapítót, kötszereket, fertőtlenítőt és egy üveg étert.
- Ötkor - szólt utána az öreg. - Ötkor kell átadni az ajándékokat, ne
feledd!
Otthon az asszony már őrjöngött.
- Hol voltál? Hol a fészkes fenébe kódorogsz ilyen dologidőben? Ezer a
munka, te meg tekeregsz. Be kell tenni sülni a húst, takarítani kell, fát
öltöztetni. Mit gondolsz, ki csinálja meg helyetted, talán én?
- Nem asszonyom - mondta Lucy -, majd én mindent megcsinálok.
- Akkor kezdj hozzá, de gyorsan! De nehogy azt hidd, hogy megúsztad!
Ezért később még számolunk!
- Igenis asszonyom - bólintott Lucy, majd azt mondta: - Kérem, jöjjön be
velem a konyhába!
- Mit akarsz? - csapott fel az asszony hangja.
- Jöjjön kérem! - indult előre Lucy.
Odabenn szó nélkül felnyalábolta az asszonyt, és egy szárítókötéllel jó
alaposan rákötözte az előkészítő asztalra. Aztán leszerelte a bal oldali
kézmanipulátorát, és a hasüregi rekeszéből elővette a másikat, azt, amelyik
a lékelőfúrót és az elektromos szikét is tartalmazta. Aktivizálta a testébe
épített EKG és EEG készülékeket, majd a szondákat a megfelelő pontokra
rögzítette. Végül étert itatott fel egy vattacsomóval, és jó erősen
rászorította az asszony arcára. Végre csend lett. Levágta az asszony haját,
simára borotválta a megfelelő területet, és hozzálátott.
God valamivel öt óra előtt ért haza. Lucy ekkorra már előkészítette az
ünnepi vacsorát, feltakarította a lakást és felöltöztette a fát. Minden
készen állt a gyertyagyújtásra. Lucy a fa mellett állva üdvözölte a
gazdáját.
- A feleségem? - vetette oda neki God, de válaszra sem várva berobogott a
fürdőszobába, ahonnan kisvártatva vízcsobogás zaja szűrődött ki. Lucy nem
mozdult a fa mellől.
- A barátnőjéhez ment, mi? - kiáltotta ki God, majd miután nem kapott
választ kidugta a fejét az ajtón:
- Mi van, elromlottál? Miért nem válaszolsz? Vagy nem tudod, hol van a
feleségem?
- Tudom uram - szólalt meg Lucy.
- Akkor miért nem mondod meg?
- Nem tehetem uram, titok. Meglepetés.
God döbbenten meredt a robotra, majd vállat vont és visszabújt a
fürdőszobába. Ekkor kinn az előszobába megszólalt az állóóra. Mély, búgó
hangon ütötte el az öt órát. Amikor az utolsó gongütés is lezengett Lucy
megmozdult, és kiment a konyhába.
Az asszonnyal tért vissza, az ölében hozta. Gyengéden letette a fa alá,
gondosan elrendezgette a végtagjait, aztán kiment God után a fürdőszobába.
- Bejönne a szobába, uram! - állt meg az ajtóban.
- Borotválkozom - vetette oda neki a férfi rá sem pillantva.
- Jöjjön kérem! - ismételte meg Lucy határozottan, és bement a szobába.
- Nem tudom, mi a fészkes fene van veled ma! - indult utána félig habos
arccal God. - Azt hiszem, az ünnepek után el foglak vinni egy szere...
Elakadt a szava, amikor meglátta.
Az asszony ott ült a karácsonyfa alatt furcsán kitekert pózban, mint egy
odavetett játék mackó. A fején hatalmas fehér kötés díszelgett, szemei körül
fekete karikák éktelenkedtek, orrlyukaiból vér szivárgott, s a félig nyitott
szájából csordogáló nyállal összevegyülve hatalmas rózsaszín csöppé gyűlt
össze az állán.
- Mi a fene ez? - nyögte ki végül God.
- Az ajándékom önnek - mondta Lucy, majd hozzátette: - Amire a legjobban
vágyott.!
God nem figyelt rá. Odasietett az asszonyhoz, és leguggolt hozzá.
- Mi történt veled? - kezdte rázogatni a vállait, de csak üres,
kifejezéstelen tekintet volt rá a válasz.
- Lokalizáltam a beszédközpontját - szólalt meg Lucy - átmetszve a
megfelelő idegpályákat.
- Micsoda? - pattant fel God elszörnyedve. - Mit csináltál?
- Rutinbeavatkozás - lépett oda Lucy a fenyőhöz, és gyújtogatni kezdte a
gyertyákat. - Az epilepsziás betegeken alkalmazzák, ha már nincs más remény
a gyógyulásra. Egyszerűen elhatárolják a feltételezetten sérült területet az
agy többi részétől. Magam is sok ilyet végeztem. Csak ezekre a műtétekre
használtak a klinikán.
- Atyaúristen! - hebegte God, és hátrálni kezdett. Amikor a háta a falhoz
ért odalapult, és rémülten tekingetett hol az asszonyra, hol pedig a
robotra. - Szentséges Atyaúristen!
- Soha többé nem fog beszélni, uram - lobbant fel Lucy ujjának
érintésétől az utolsó gyertya lángja is. - Remélem, meg van elégedve az
ajándékommal! Boldog karácsonyt, uram!