Dimenzió #11

eLeVeN

(irodalom, gazdaság, számitástechnika, filozófia)

Legnépszerűbb számunk

[#24] Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -


Legnépszerűbb cikkünk

[#24] Szerelmes versek

                                 Almár Iván

                     TERMÉSZETVÉDELEM A NAPRENDSZERBEN?

    (In: Természet Világa, 128. évf., 4. sz., 1997. április, 165-167. o.)

                                                      "A Mars a marslakóké!"
                                                            (Carl Sagan)

   Nemrég  néhány publikációt kaptam egy tőlem szakmailag és földrajzilag is
igen   távol  eső  szerzőtől.  Alan  Marshall  az  új-zélandi  Institute  of
Development  Studies  munkatársa,  aki  a cikkek tanúsága szerint elsősorban
jövőkutatással  foglalkozik. Egyik tanulmánya felkeltette az érdeklődésemet,
ez  "Etika és a Földön kívüli környezet" címmel jelent meg 1993-ban. Tárgya,
vagyis   a   környezetvédelem  feladata  és  felelőssége  a  Naprendszerben,
gondolkodásra  és  vitára  késztető  probléma  a  harmadik évezred küszöbén.
Kétségkívül  érdemes  megismerkedni a gondoltaival és érveivel még akkor is,
ha egyes következtetései erősen vitathatók.


                              Etikai alapelvek

   Témáját   ő   maga   "környezeti   etikának"  nevezi  és  egy  döbbenetes
kijelentéssel  vezeti  be:  "A  civilizált  emberiség mintegy három évszázad
alatt  olyan  környezeti  katasztrófát okozott a Földön, amilyenre 65 millió
éve  nem  volt  példa;  vajon az eljövendő évszázadokban kiterjed-e pusztító
tevékenysége  a  bolygókra  is,  esetleg  kiirtva  az  ott létező életet?" A
környezetvédők   úgy   érzik,  hogy  komolyan  kell  foglalkozniuk  ezzel  a
kérdéssel,  mivel a Föld körüli térség benépesülését feltehetőleg már a jövő
évszázadban  követni  fogja  letelepülésünk  az  alkalmas égitesteken (Hold,
Mars,  kisbolygók)  és  az  ottani  erőforrások  szisztematikus  kiaknázása.
Marshall  egy másik tanulmányában gazdasági érvekkel vitatja ugyan egy ilyen
kozmikus   gyarmatosítási   folyamat   szükségességét   és  lehetőségét,  de
elfogadja,  hogy  a  helyzet megváltozhat, és ha a bolygókon jelentős profit
termelhető,  akkor  nyilván  megindul  az  űrhonfoglalás.  Aggodalmai  abból
származnak,  hogy  amennyiben  a Naprendszer feltárása és meghódítása etikai
elvek  és  környezetvédelmi  elkötelezettség  nélkül  megy  végbe,  akkor az
emberiség  olyan kozmikus környezeti katasztrófa felé tart, amely felülmúlja
a jelenlegit.

   Nézzük  meg,  milyen környezeti-etikai megfontolások alkalmazhatók erre a
Naprendszer-gyarmatosítási  folyamatra!  Közben  vegyük  figyelembe, hogy az
utóbbi  húsz évben az etika egyre tágabb értelmet nyert, érvényessége ma már
kiterjed  nemcsak  az emberi kapcsolatokra, hanem ezen túl a földi környezet
szinte  összes  élő  és  élettelen  alkotóelemére  is. E tendencia háromféle
vonatkozásban tárgyalható.

   A  liberális  (szabadelvű) gondolkodás érvényesülése elsősorban az egyéni
jogok  kiterjesztését  jelenti  korábban  figyelmen  kívül hagyott csoportok
tagjaira,  élő,  sőt  élettelen  környezetünkre. Az egyén a történelem során
csak  lassan, fokozatosan szerezte meg azokat az "emberi jogokat", amelyeket
ma  olyan  természetesnek tartunk. Napjainkra jutott el ez a folyamat odáig,
hogy  egyre  többet  beszélnek  az  állatok  (mint  egyedek!) jogairól - bár
természetesen  túlnyomórészt  a  fejlett központi idegrendszerrel rendelkező
állatokról  van  szó.  Vajon  megáll-e  ez  a  folyamat  az állatoknál, vagy
eljutunk  a növények, sőt a mikrobák és az élettelen anyag (például sziklák,
folyók) egyéni jogaiig? (1. ábra)

                ╔══════════════════════════════════════════╗
                ║ az élettelen anyag jogai                 ║
                ╟──────────────────────────────────────────╢
                ║ mikrobák jogai                           ║
                ╟──────────────────────────────────────────╢
                ║ növények jogai                           ║
                ╟──────────────────────────────────────────╢
                ║ állatok jogai               1970-        ║
                ╟──────────────────────────────────────────╢
                ║ etnikai kisebbségi jogok    1950-        ║
                ╟──────────────────────────────────────────╢
                ║ nők szavazati joga          1890-1920    ║
                ╟──────────────────────────────────────────╢
                ║ rabszolgaság eltörlése      1700-1800    ║
                ╟──────────────────────────────────────────╢
                ║ gyarmatok szabadsága        1700-1800    ║
                ╟──────────────────────────────────────────╢
                ║ felvilágosodás              1700-as évek ║
                ╟──────────────────────────────────────────╢
                ║ klasszikus demokrácia                    ║
                ╚══════════════════════════════════════════╝

            1. ábra. A szabadelvűség terjedésének egyes állomásai
                          (Nash és Marshall nyomán)

   A  másik  felfogás  azon ökológiai elvekből indul ki, amelyek szerint egy
ökológiai   rendszer   (ökoszisztéma)  komponensei  összefüggnek  egymással,
bármelyiknek az állapota befolyásolja a többiét (2. ábra). Az ökológia elvei
fajokkal,   közösségekkel,  ökoszisztémákkal,  végső  soron  a  bioszférával
foglalkoznak,  és  a közösségek fontosságát hangsúlyozzák, nem az egyénekét.
Minden  egyes  faj létezése egyformán fontos, nemcsak azért, mert részt vesz
az  ökológiai  rendszer  kialakításában,  hanem  mert  önmagában  is értéket
képvisel  (például  a  biodiverzitás jelentősége miatt). Ilyen értelemben az
egész élő és élettelen környezet változatlanul megőrzendő.

                           ╔═════════════════════╗
                           ║ élettelen természet ║
                           ╟─────────────────────╢
                           ║ ökoszisztéma        ║
                           ╟─────────────────────╢
                           ║ mikrobák            ║
                           ╟─────────────────────╢
                           ║ növények            ║
                           ╟─────────────────────╢
                           ║ állatok             ║
                           ╟─────────────────────╢
                           ║ ember               ║
                           ╚═════════════════════╝

                     2. ábra. Az ökoszisztéma felépülése

   Véleményem szerint: legyen bármilyen fontos ez az elv itt az élő fajokkal
zsúfolt,   dinamikusan  változó  Földön,  az  élettelen  égitestekre  aligha
érvényesíthető.  Az  ökológiai  elvek  tárgyát  képező  fajok a Földön kívül
valószínűleg sehol nem léteznek a Naprendszerben.

   A  harmadik  felfogás a legkönnyebben elfogadható és valóban alkalmazható
más  égitestekre  is.  A  "megőrzési  etikának" nevezett elv vitathatatlanul
antropocentrikus:  a  környezet  egyes  komponensei  nem  rendelkeznek belső
értékkel  vagy  jogokkal, viszont természeti erőforrást képviselnek, amelyet
az  emberiség  hasznosít  vagy  a  jövőben hasznosítani kíván (3. ábra). Más
szóval  meg kell őriznünk a környezeti erőforrásokat ahhoz, hogy biztosítsuk
megszerzett  életszínvonalunkat  a  jövőben  is.  A  felfogás  alkalmazása a
világűrre ellentmond a Föld körüli térség és az égitestek korlátozás nélküli
kiaknázására  vonatkozó  elképzeléseknek.  A  Föld körüli térség szennyezése
használaton   kívüli   mesterséges   holdakkal   és  egyéb  törmelékkel  már
napjainkban  is  veszélyt  jelent, a térségnek mint erőforrásnak a megőrzése
fontos  probléma.  Idegen égitestek esetében az elv alkalmazása azt jelenti,
hogy  az égitesteket eredeti állapotukban kell alapos vizsgálatnak alávetni,
mielőtt  a  kiaknázás  szóba  kerülhet.  Mivel  az idegen égitestek esetében
kizárólag  meg  nem  újuló erőforrásokról szó, az óvatosság nagyon indokolt,
mivel gondolni kell a jövő generáció igényeire is.

                         ╔════════════════════════╗
                         ║ emberek                ║
                         ╟────────────────────────╢
                         ║ természeti erőforrások ║
                         ╟────────────────────────╢
                         ║ állatok                ║
                         ╟────────────────────────╢
                         ║ növények               ║
                         ╟────────────────────────╢
                         ║ mikrobák               ║
                         ╟────────────────────────╢
                         ║ élettelen természet    ║
                         ╚════════════════════════╝

               3. ábra. A "megőrzési etika" szerinti felosztás

   E  nagyon  racionális  és  ésszerű  elv tárgyalásánál Marshall felveti az
"Esztétikai  érvek"  jogosultságát  is.  Ha  a Hold vulkánjai vagy a bolygók
gyűrűi  egyszerűn  szépek  (bár ez a nagyon emberi kategória egzaktul aligha
definiálható),  akkor megőrzésük ebből a szempontból is kívánatos. De hogyan
lehet  eldönteni,  hogy  az  emberi beavatkozás hatására szebb vagy csúnyább
lett-e  a  holdbéli  táj? Armstrong lábnyoma a holdi regolitban az emberiség
számára  kétségkívül  szép emlék, szinte ereklye, ugyanakkor vitathatatlanul
"környezetszennyezés"  jellegű  beavatkozás  a  Hold  felszínén.  Ha  minden
tájnak,  még  a  legkisebb  részletnek  is  önálló,  az emberi szempontoktól
független   "belső   értéke"   van,   akkor  az  űrkutatás-űrhajózás  minden
cselekedete,  amely  nem távérzékelés jellegű, elítélendő és elvetendő. Ez a
szélsőséges   környezetvédő   következtetés   számunkra,  űrkutatók  számára
nyilvánvalóan elfogadhatatlan.


                           A Mars és az Antarktisz

   Vizsgáljuk   meg  a  kérdést  az  ebből  a  szempontból  legfontosabb  és
legproblematikusabb  égitest,  a  Mars  esetében!  Röviden  összefoglalva  a
lényeget,  a  Mars bizonyos értelemben saját bolygónk testvére, bár jelenleg
hideg,  száraz  és  halott  világnak  tűnik.  A helyszíni vizsgálatok (a két
leszálló  Viking  szonda  mérései  1976-ban  a  felszínen)  élet nyomait nem
találták,   noha  furcsa,  máig  sem  teljesen  értett  kémiai  folyamatokra
bukkantak.  Húsz  évvel  később,  1996  augusztusában  a  NASA  bejelentette
bizonyítékait  arra,  hogy  3,5  milliárd  évvel  ezelőtt  élhettek  biznyos
primitív  egysejtűek  a  Mars talajában. Ezt az állítást azóta több oldalról
vitatják.  Bizonyossággal  ma még csak annyi jelenthető ki, hogy egyrészt az
élet domináns jelenléte nem jellemző a vörös bolygóra, másrészt ősi primitív
életformák  jelenléte  nem  zárható  ki  jelenleg  sem a Mars felszínén, még
kevésbé a talaj mélyebb rétegeiben.

   A Mars ilyen szempontból talán leginkább az Antarktisz belső területeihez
hasonlítható,   ahol  csupán  mikrobák  tengetik  életüket,  magasabb  rendű
életformának   nyoma   sincs.  Ugyanakkor  éppen  az  Antarktisz  különleges
jogállású  szárazföld,  amelyre  vonatkozó  nemzetközi  jogi  szabályozás  a
világűrszerződések   mintájául  szolgált.  A  jogi  rendezés  az  Antarktisz
erőforrásainak  bizonyos  mértékű  kihasználását lehetővé teszi ugyan, de az
ottani  tevékenységben mind a mai napig a tudományos kutatás és a nemzetközi
együttműködés dominál. Elvileg felvethető, hogy az ottani emberi tevékenység
nem    veszélyezteti-e    a    különleges    antarktiszi    mikroflórát,   a
mikroorganizmusok   behurcolása   nem  vezet-e  később  az  ősi  antarktiszi
életformák kipusztulásához?

   Marshall   erre   hivatkozva   veti   fel   az  esetleges  marsbeli  élet
védettségének  problémáját.  Hiszen  nyilvánvaló, hogy egy ősi, de ma is élő
egysejtű  a  Marson összehasonlíthatatlanul értékesebb, mint egy egész faj a
Földön;  egy a földitől függetlenül kialakult marsi életforma felmérhetetlen
kincsesbánya  lenne  a  biológusoknak.  Mindent  el  kellene  követni  annak
érdekében,  hogy odaküldött kutatóeszközeink ne az időközben behurcolt földi
mikrobákat "fedezzék fel" a Marson. A COSPAR már 1959-ben megfogalmazott egy
idevágó  ajánlást, s ennek megfelelően sterilizálják ma is a Mars felszínére
küldött  űrszondákat. (Sajnos a költséges sterilizáció elmarad a Mars körüli
űrpályára állítandó űreszközöknél, pedig előbb-utóbb ezek is lefékeződnek és
becsapódnak  a  felszínre.  Mivel  nem  égnek  el a ritka légkörben, esetleg
becsapódás  után  fertőzést  okozhatnak.)  A szakértők azért ragaszkodnak az
előzetes  sterilizációhoz,  mert  nem  zárható ki, hogy egyes földi mikrobák
túlélhetik   a  több  hónapos  utazást  a  világűrben,  és  eljutva  a  Mars
felszínére,  ott  még szaporodni is kezdhetnek. Ezzel egyrészt megsemmisülne
annak a lehetősége, hogy eldönthessük, van-e egyáltalán a földitől független
élet az erre legalkalmasabbnak tűnő égitest, a Mars felszínén. Másrészt arra
is  gondolni  kell,  hogy  a földi mikrobák esetleg képesek a Mars "őslakos"
mikrobáinak elpusztítására - például úgy, hogy a környezet megváltozik és az
életterük  megszűnik. A behurcolt földi mikrobák aligha maradnának izoláltan
a   leszállóheéy  körzetében,  mert  porviharok  idején  a  szelek  szárnyán
eljuthatnának távoli vidékekre is.

   A következő évtizedben a tervek szerint kétévente párosával indulnak majd
kutatószondák  a  Mars felé. Leszálló egységeik, penetrároraik sterilizálása
megoldható,  bár kétségkívül fáradságos és költséges eljárás. De mi lesz, ha
ezt  követően emberek is utaznak majd a Marsra? Nem vitatható, hogy az ilyen
Mars-kutató   expedíciók  elkerülhetetlenül  élettel  szennyezik  az  idegen
égitestet,  másrészt  az  űrhajósok  esetleges fertőződése marsi mikrobákkal
beláthatatlan   következményekkel  járhat.  Ezért  többen  úgy  vélik,  hogy
mindaddig  nem  szabad  embernek utaznia a Marsra, amíg 100% biztonsággal ki
nem  jelenthető: nincs őshonos élet a Marson. Sajnos tudjuk azonban, hogy az
ilyen negatív állítások bizonyítása nagyon nehéz, szinte lehetetlen feladat.
Két  leszálló  egység  helyszíni  méréseinek  negatív  eredménye nyilván nem
elegendő  ...  talán  négy  mérés kell? ... vagy negyven? ... vagy négyszáz?
Könnyen belátható, hogy mindig marad néhány százaléknyi esély (remény) arra,
hogy  a  szondák  éppen  a  soron  következő  leszállóhelyen  fognak az élet
nyomaira  bukkanni,  vagyis  a  vizsgálatok  ily módon soha nem zárhatók le.
(Igen  hasonló  a  helyzet  a  SETI-kutatásokkal  is,  ezért  soha nem lehet
megfigyelésekkel  eljutni  addig a következtetésig, hogy rajtunk kívül nincs
sehol élet vagy civilizáció az univerzumban.)

   Fordítsuk  meg  a  helyzetet,  és  tegyük fel, hogy a leszálló szondákkal
sikerült  primitív,  de  kétségkívül  élő  organizmusokat  találni valahol a
Marson. Mi legyen ezután? Természetesen sterilizált robotokkal folytatható a
Mars  lakóinak  kutatása, szervezetük és működésük helyszíni tanulmányozása,
ami  tudományos  szempontból hallatlanul izgalmas feladat. De elmehet-e ezek
után  maga az ember a Marsra? A már említett lehetséges következmények miatt
aligha. Ez nem egyszerűen egészségügyi kérdés (a védekezés a már felfedezett
marsi  mikrobák  ellen esetleg technikailag megoldható), hanem inkább etikai
okok  miatt.  Legalábbis  jelenleg  az  ökológusok,  a  környezetvédők  és a
filozófusok  jó  része  egyértelműen  ellenzi a Mars-utazást. Megyőződésük -
etikai  alapon  -,  hogy  minden  marsi mikroba is "belső értéket" képvisel,
vagyis nem csupán tudományos szempontból fontos, hanem egyszerűen joga van a
háborítatlan életre.

   E  felfogás  értelmében  a  Mars  az élet felfedezése után "nemzeti park"
lenne,  ahová  legfeljebb  sterilizált  űrszondák  ereszkedhetnének le. Mint
látjuk,  bármi  legyen  is  az  élet utáni kutatás eredménye a Marson, ez az
etikai   elveken   alapuló   felfogás   tulajdonképpen   elveti  az  emberes
expedíciókat  a  Marsra,  nem  is  beszélve  annak  esetleges  nagy  léptékű
átalakításáról  emberi tartózkodásra alkalmas környezetté (terraforming). És
a többi égitest?

   Túl  a  tudományos  célú  űrkutatáson,  az emberiség feltehetően megkezdi
egyes égitestek tüzetes vizsgálatát földi hasznosítás, a nyersanyagkészletek
kiaknázása  és  az  ehhez szükséges tartós letelepülés érdekében. E célból a
Földhöz  viszonylag  közeli,  légkör  nélküli  és  gyenge gravitációs térrel
rendelkező kisebb égitestek vehetők mindenekelőtt számításba. A szakirodalom
szerint elsősorban a Hold, a Földet megközelítő kisbolygók (NEA - Near Earth
Asteroids)  és  a  Mars  két  kis  holdja  kínál kedvező lehetőséget. Ebbe a
kategóriába  a  belső  Naprendszer  égitestjei  közül  még  a  Merkúr bolygó
tartozna,  de  megközlítése  a Földről kiindulva energiaigényes és nehéz. Az
előbb   említett   égitestek   bányászata  és  az  ott  feltehetőleg  szinte
korlátlanul  rendelkezésre  álló  nyersanyag  kitermelése  azért  tekinthető
perspektivikusnak,  mert  a  gyenge  felszíni  gravitáció  miatt  a  szökési
sebességre  való  felgyorsítás  nem  nehéz  feladat (például elektromágneses
katapulttal  is  megoldható),  ezért  a  Föld  körüli  geostacionárius pálya
elérése ezen égitestekről kevesebb hajtóanyagot igényelne, mint földfelszíni
indítás   esetében.   Ez   a   lehetőség   természetesen  csak  akkor  válna
gyakorlatilag   is   fontossá,   ha   nagyszabású   építkezés   kezdődne   a
geostacionárius  (vagy  még  magasabb) pályákon. Ha ugyanis az építési anyag
szállítása  a  kitermeléssel  együtt  olcsóbb  a  Holdról  vagy  egy  Földet
megkerülő kisbolygóról, mint a Föld felszínéről, akkor feltehetőleg megindul
ezen  égitestek  évmilliók  óta  változatlan  felszínének  bányászata  - ami
kétségkívül annak mesterséges megzavarásával, esetleg tönkretételével járna.
(A  Mars  kis  holdjai,  a  Phobos  és  a  Deimos  szintén  mint potenciális
támaszpontok szerepelnek az űrhajózás bizonyos távlati terveiben, csak annyi
a  különbség,  hogy  a kitermelt anyag onnan nem a Föld, hanem a Mars körüli
pályára kerülne, hogy elősegítse a Mars "meghódítását".)

   Ha  valakinek  úgy  tűnik,  hogy  e  mondatokban  túlságosan  sok  még  a
feltételes  mód  és a "ha" kötőszó, vagyis az idegen égitestek bányászatának
etikai  (és  jogi  problémáival  foglalkozni  napjainkban nem érdemes, akkor
felhívom  a  figyelmét  arra  a  gyors kommercializálódási folyamatra, amely
jelenleg  a  Föld  körüli  térségben  végbemegy.  Egy-két évtizede alighanem
fantazmagória  lett  volna  arról  beszélni,  hogy egy Föld körüli 36.000 km
magasan húzódó pálya értéket képvisel. Napjainkban azonban a geostacionárius
pálya egy-egy szegmense esetleg dollármilliókért szerezhető meg! Néhány adat
kellőképpen   illusztrálja,   hogy  milyen  mértékű  a  Föld  körüli  térség
benépesedése:  1986  és 1996 között a pályára juttatott tömeg évi 19,3 t-ról
69,2  t-ra  nőtt,  és ez a jelentős mennyiség tíz éven belül - éves átlagban
100-110  hordozórakéta-indítással - el fogja érni a 150 t/év értéket. (Ez az
előrejelzés még nem is veszi figyelembe az olyan merész elképzeléseket, mint
például  a  Teledesic  cég terve, amely a közeljövőben 1000 mesterséges hold
segítségével  kívánja megvalósítani a közvetlen Internet-szolgáltatást helyi
számítógépekhez.)

   Úgy  vélem,  hogy  a  Föld  körüli  térség  benépesülése gyakorlati célú,
elsősorban  a  globális  távközlést szolgáló holdakkal elkerülhetetlen. Ez a
folyamat   egyrészt   felveti   a   térség  szennyeződésének,  telítődésének
úgyszintén  környezetvédelmi  jellegű  problémáját,  másrészt a már említett
módon  megindíthatja  a  távolabbi  térségek  és égitestek hasznosítását is.
Vegyük  figyelembe  azt a tényt, hogy a Hold és a kisbolygók felszíne minden
bizonnyal   évmilliók   óta   változatlan,  nincs  rajtuk  hidroszféra  vagy
atmoszféra,  alig  van  erózió,  nincs aktív vulkanizmus, legfeljebb egy-egy
eltévedt  meteor  becsapódása  rendezi  át  a  felszínt  egy viszonylag szűk
körzetben.    Ilyen    körülmények    között    természetesen   fokozott   a
természetátalakító   ember  felelőssége:  a  megbolygatott  környezetet  nem
alakítja  vissza  a  "természet", mint ahogy ez a Földön többnyire történik.
Minden változtatás végleges és visszafordíthatatlan.

   Éppen  ezért  az  ilyen halott égitestek átalakítása (például bányászata)
előzetes  vizsgálatot  igényel. Egyetérthetünk Marshall álláspontjával, hogy
az  élettelen  táj  is  értéket  képvisel,  de  az  is kétségtelen, hogy nem
mindenütt  egyforma  értéket.  Például  tucatjával említhetők olyan ritka és
különleges   alakzatok  a  Naprendszerben,  amelyek  geológiai-planetológiai
szempontból  annyira  érdekesek,  hogy  a  védettségük  szükségszerű.  Ilyen
például  a Phobos hold árokrendszere, vagy a Valles Marineris a Marson, vagy
az  Uránusz  egyik  holdjának,  a  Mirandának  a  felszíne. Védettséget kell
élveznie  minden  olyan helynek is, amely fosszíliák formájában őrizheti egy
egykori  lokális  élet nyomait (a Marson), vagy egykori dinamikai folyamatok
megmaradt  tanúja  egy  ma  már  halálba  dermedt  égitesten.  Mindezeket az
alakzatokat,    helyeket    lehetőleg    változatlan    formában   megőrizni
kötelességünk.   Vagyis   szükség   van   rezervátumok,   védett   területek
kijelölésére  minden olyan égitesten, ahol megkezdődik a felszín bolygatása,
ásványi  kincsek  kutatása. Persze ezzel kapcsolatban nem tagadható Marshall
szkeptikus  megjegyzésének  igazsága,  hogy a kiválasztott, védett területek
megőrzése  a Földön is nagyon nehéz feladat, különösen, ha konfliktus alakul
ki  a  gazdasági  érdekekkel.  (A  téma  ezen  részével egy 1989-ben tartott
előadásban  foglalkoztunk,  amelyre  hivatkozás  történt  a Természet Világa
1990. évi 5. számában.)

   Marshall  cikkének  sok  megállapításával  egyet lehet érteni, de a végső
következtetését   nem   tudom   elfogadni.  Etikai  alapon  ugyanis  erre  a
következtetésre  jut:  "Bátran ki kell jelentenünk és be kell ismernünk, nem
szabad,  hogy  rá  legyünk  kényszerülve  a  világűrben  létező  erőforrások
kihasználására,  és  fel  kell  ismernünk,  hogy  az  űrhajózás-űrkutatás  a
végtelen   erőforrások   hasznosítása  érdekében  -  arrogáns  és  etikailag
tarthatatlan  politika."  Úgy vélem, ez a következtetés szélsőséges és naiv.
Egyetlen   ellenpéldát  említenék:  ha  az  energiaprobláma  az  emberiséget
rákényszeríti   a   Nap   kifogyhatatlan   energiájának  összegyűjtésére  és
hasznosítására  a világűrben működő naperőművekkel, akkor hasznosítjuk ugyan
a  "világűrben  létező  végtelen  erőforrásokat",  de ez etikailag semmiféle
problémát   nem  vet  fel.  Napjainkban  éppen  a  földi  környezet  védelme
támaszkodik  erőteljesen  arra az információra, amit az űrkutatás eszközei -
távvezérlésű  mesterséges  holdak  -  nap  mint nap szolgáltatnak. Elismerve
Marshall aggodalmainak jogosságát a Naprendszer kissé elhamarkodottan tervbe
vett  "meghódításával"  kapcsolatban, végső soron nem tagadható, hogy minden
ellenérv  ellenére erre vezet a kiút Földünk globális problémáinak megoldása
felé.  Ezen  az  úton  kell  - megfelelő óvatossággal - tovább haladni a 21.
században.


                                  Irodalom

A. Marshall:          Ethics  and  the Extraterrestrial Environment (Journal
                      of Applied Phylosophy, 10, No. 2, 1993)

A. Marshall:          Development  and  Imperialism  in Space (Space Policy,
                      Vol. 11, No. 1, 1995) - Beyond Spaceship Earth, ed: E.
                      Hargrove (Sierra Club Books, San Francisco, 1986)

I. Almár, A. Horváth: Do  we  need "Environmental Protection"  in  the Solar
                      System?  (Publ.  of  the  American  Astronautical Soc.
                      Science and Technology, Vol. 77, Univelt, 1990)
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2019
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva. | xhtml, css, 508
internetes partnerünk:
Netmester
netmester a holnaptervező