Dimenzió #11

eLeVeN

(irodalom, gazdaság, számitástechnika, filozófia)

Legnépszerűbb számunk

[#24] Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -


Legnépszerűbb cikkünk

[#24] Szerelmes versek

                                 Göoz Lajos

                         A LOCH NESS - SZÖRNY NÉLKÜL

    (In: Természet Világa, 128. évf., 6. sz., 1997. június, 282-283. o.)

   A  Brit-szigeteket  zömében  az  ősi atlanti pajzs kicsiny maradványaihoz
tapadó  ókori  hegységromok,  valamint  az  ókori  üledékeken  kialakult kis
"alföldek"  és számos tó, tórendszer jellemzi. ÉNy-on a Hebridák és környéke
még   az   ősi  pajzs  legerősebben  letarolt,  kristályos  kőzetekből  álló
maradványa. A kaledóniai hegységromok a kaledóniai csapásnak megfelelően ÉK-
DNy-i,  párhuzamos gerincekből állnak, amelyeket puhább kőzetsávokon hasonló
irányú  völgyek  tagolnak.  ÉNY-on  az Észak-skótfelvidéket a Grampian-től a
Kaledóniai-árok választja el. A jégkorszakok idején fontos szerepet játszott
ez  a  terület,  hiszen  ez  volt az eljegesedésnek egyik központja, és mint
ismeretes,  a  Brit-szigeteket  az  utolsó  előtti  jeges  fázisban  csaknem
teljesen jég borította el. Csak Dél-Angliát nem fedte jég, viszont az utolsó
eljegesedésnél  Dél-Wales,  valamint  az Ir-szigetek déli része is jégmentes
volt  már.  A  legerősebb  "jégtermelő" központ mindenekelőtt a Skót-felföld
volt.

   A  jég  felszínformáló  munkája nyomán a szigetcsoport tavakban rendkívül
gazdag.  Ezek  egyike  a  Loch  Ness. (A loch skót szó, tavat jelent, a ness
angolul  földnyelv,  fok).  Legtöbb a hosszasan elnyúló, mély, völgyi tó, de
emellett  hegységeit  sok  kis  "tengerszem" élénkíti. A legnagyobb tavait a
szerkezeti  vonalak  mentén dolgozta ki a jég. Ilyen nagy szerkezeti vonal a
Kaledóniai-árok.   A   lemeztektonikai   elmélet   szellemében  ma  már  más
megvilágításba  kerül  a  terület  geológiai  megítélése,  hiszen arra lehet
bizonyítékot  találni,  hogy Észak-Amerika és Európa között szoros kapcsolat
volt.  Ennek  az  egyik  legszembeötlőbb földrajzi jellegzetessége a Skóciát
kettévágó  nagy  Glenn-vető, vagyis a Kaledóniai-árok, ami az északi-tengeri
Invernesstől indul ki és átlósan DNy-i irányban haladva érinti és alakította
ki  a  Loch  Ness medrét és a Loch Line-t is. A vető az atlanti-óceáni Mull-
szigetnél ér véget. Skócia északi része e vető mentén mintegy 100 kilométert
csúszott  el  a  szigetek  többi  részéhez  viszonyítva.  Ez  tehát az egyik
legjellegzetesebb  és  legfeltűnőbb  törésvonal.  Ehhez  hasonlót kerestek a
geológusok  később  Amerikában  is;  ott  a vető Új-Fundlandot szeli át, Új-
Skóciát választja el Új-Brunswicktól.

   A  Loch  Ness  az  egyik  legmélyebb  és  legnagyobb  víztömegű  tó egész
Britanniában.   Mintegy  39  km  hosszú,  az  átlagszélessége  1,45  km,  az
összterülete  56,6  kmý,  viszont  igen  jelentős a vízgyűjtő területe (1775
kmý).  A  legnagyobb  mélysége 229, 8 méter, de jelentős az átlagmélység is:
132  méter.  A  tó  a fent említetett törésvonal, illetve vető síkja mentén,
közvetlen a vető kialakulását követően alakult ki.

   A  Loch  Ness  kutatása  az  utóbbi évtizedben, pontosabban 1979-től igen
intenzíven   indult  meg  több  egyetem  bevonásával  és  együttműködésével.
Üledékvizsgálatok,   valamint   egyéb  paleoklimatikus  kutatás  indul  meg.
Kutatóállomás is létesült a tó mellett. Nemcsak angliai egyetemek érdekeltek
ebben,  hanem  más  európai,  sőt  amerikai  egyetem  is, valamint újabban a
Nyíregyházi  Tanárképző  Főiskola  Biológiai  Intézete  is  bekapcsolódik  a
munkába.  A  kutatás  elsősorban  az üledékek vizsgálatával, a szedimentáció
folyamataival,    ennek    különböző    sajátosságaival,    tulajdonságaival
összefüggésben  folyik,  aminek a fő célja a paleoklimatikus változások több
százezer   évre   visszamenő  lehetséges  rekonstrukciója.  Mint  ismeretes,
Magyarországon  készült  el  Pécsi  Márton  akadémikus irányításával földünk
északi féltekéjének első paleoklimatikus atlasza; ami az érdekelt tudományos
közvéleményben páratlan sikert aratott.

   A  tó  sajátossága,  hogy monogenetikusan alakult ki; ezenkívül a medence
morfometriája   rendkívül   sajátos,   az   üledékfelhalmozódás   "nyugodt",
zavartalan.  A  legutóbbi  időkben  felhalmozódott  mintegy  6  m vastagságú
szediment vizsgálata, ennek struktúrája és a különböző aspektusokból történő
elemzése  rendkívül  jó  és megbízható tudományos munkára alkalmas területet
jelent és objektív következtetésekre ad lehetőséget.

   Még  az  évszakok  is  jól elválaszthatók az üledékképződési folyamatban,
például  a  magas  kalciumtartalmú üledékek és a vas-oxidos üledékek a nyári
időszakra  jellemzőek.  A  biogenetikai  vizsgálatok  és  egyéb felhalmozódó
anyagok   rétegtani   elemzése,   különböző  variációja  a  környezetvédelmi
kutatások középpontjába helyezték a tóval kapcsolatos eredményeket.

   Mielőtt  a továbbiakban minderről szólnánk, nem hagyhatjuk említés nélkül
a  közvéleményt  izgató,  és  a tóval összefüggésben csak ezt az egyetlenegy
tényezőt ismerő nagyközönségi igényt és véleményt: vagyis a "szörnyről" kell
egynéhány szót ejteni.

   Kr.  u.  565 körül Szent Columba már látta - a leírások szerint - a Ness-
folyóban a szörnyet és nem a tóban. A következő megfigyelés és észlelés csak
jóval  később,  1900-ban történt, majd tulajdonképpen az intenzív kutatás, a
"szörnyvadászat" csak 1933-tól kezdődött. Ekkortájt jelent meg az "Inverness
Courier"  lapban a Különös látvány a Loch Ness-en címmel egy cikk. Fényképet
is közöltek, amelyen a vízből kiemelkedve három óriás púp látható. Ekkoriban
a  tó  vize  sekély  volt. Ez volt tehát az első fényképes leírás, amelyik a
"szörny"  kifejezést  használta,  s innen vették át a brit lapok és az egész
világsajtó  mint  óriási szenzációt. Ezt később a londoni Daily Mail fokozta
azzal,  hogy  expedíciót szervezett a "nagy vadász", Weatherall vezetésével,
aki  lábnyomokat  is  talált  - a vízilovakéhoz hasonlót. A szenzáció később
időnként  fokozódott,  1984-től azonban már nem szörnyként emlegették, hanem
"csak" tengeri fókánák nyilvánították.

   Mindezeki   ellenére   a  "Nessie"  bevonult  a  köztudatba  és  Tokiótól
Ausztrálián  át  a  világ minden részéből özönlöttek az emberek a tóhoz. Egy
repülőmérnök,  Tim  Dinsdale 1960-ban elment a Loch Nesshez, hogy tudományos
eszközökkel mindennek nyomába járjon. Víz alátti 16 milliméteres kamerájával
6  napon  keresztül  járta  a  tavat.  Ezt  a  kutatást  még  a BBC Panoráma
programjába  is  beiktatták.  Mindezek  ellenére  ez  a  vizsgálat  sem volt
meggyőző, hiánya ellenére azonban az érdeklődés nem csökkent.

   A  Dinsdale-csoport  hozzájárult  egy hivatali bizottság születéséhez is,
ami  a  Loch  Ness-i  jelenséget  kívánta  tisztázni  és  kutatóállomást  is
alapítottak.   Később  még  a  NASA-t  is  bekapcsolták  a  kutatásba,  nagy
teljesítményű  kamerákkal  készítettek  felvételeket.  A  NASA ugyanakkor az
eddig  elkészült  dokumentumokat  is  ellenőrizte  és  ezeket  -  például az
elkészített  16  milliméteres filmet is - digitális feldolgozással elemezte.
Kimutatták,   hogy   az   1960-as  Dinsdale-film  által  bemutatott  második
"őslénypúp"  három  méterrel  mögötte  volt  az elsőnek és nem azonos síkban
helyezkedett  el.  A Royal Air Force értékelése szerint alig hihető, hogy ez
ugyanazon  élőlény  lenne.  Egy  másik  "bizonyíték"  -  Dick  Raynoré - egy
felszínen  mozgó tömeget bemutató film volt, amiről a vizsgálat kiderítette,
hogy áthaladó teherhajótól, illetve uszályrakománytól származik.

   1976 és 1978 között kiépítették a még ma is látható úszó platformot, amít
kábelekkel kötöttek a parthoz, azon szonár-érzékelőket helyeztek el, amelyek
60  méteres körzetben felderítettek bármilyen kicsiny tárgyat. 1972-ben több
intézmény,  közöttük  egy amerikai, bostoni akadémiai intézet szintén hozott
érzékelőket   és   víz   alatti  kamerákat  a  kutatáshoz.  Ezek  már  olyan
pontossággal  dolgoztak, hogy bármilyen mozgó tárgyat, élőlényt, ami elhalad
a  közelében,  a  pozícióját  meghatározva  is  követni tudta volna, de ez a
kutatás   is   eredménytelen   volt.   A   következő  lépés  egy  különleges
tengeralattjáró  vízre  bocsátása  volt,  amely olyan mintavevő szigonyokkal
volt  felszerelve,  melyeknek  segítségével  biológiai mintát lehetett volna
venni bármilyen élőlénytől.

   Vita  folyt  a  kutatók között a feltételezett "szörny" jellegéről is. Az
eddig nem igazolt képek alapján testi felépítése azt tételezte fel, hogy még
a  földtörténeti  középkorban,  a  jurában  és a krétában élő megnyúlt nyakú
plesiosaurusról  lehet  szó.  Ezek  a fókákhoz hasonlóan a szárazföldön és a
vízben  egyaránt  tudtak  mozogni.  Az  ősi csoportoknál a koponya a 3 méter
hosszúságot  is  elérte, az egész test tömege az aránytalanul hosszú nyakhoz
viszonyítva viszonylag nem volt olyan jelentős.

   Hogy   ez   a   kutatás   nem   volt  teljesen  alaptalan  (a  tudományos
szenzációhajhászást    és    turistalátványosságot,   üzleti   érdekeltséget
leszámítva),  azt  a 60 millió évvel ezelőtt teljes mértékben kihaltnak hitt
bojtosúszós   halakhoz   tartozó  latiméria  igazolta;  egy  példányát  1938
karácsonyán  az Indiai-óceánból fogták ki. Ezek után valóságos hajtóvadászat
indult újabb példány kézrekerítésére, amit siker is koronázott.

   A   Loch  Ness-i  kutatás  tehát  nem  is  volt  annyira  ostobaság,  nem
minősíthető  kizárólag  szenzációhajhászásnak.  Ezeket  a  vizsgálatokat  el
kellett  végezni, hogy véglegesen tisztázzák a kérdést. Ezt az is indokolta,
hogy  bizonyos  felvételeken  a  plesiosaurushoz,  az  állatcsoport  fej- és
nyaktartásához  hasonló jelenségek tűntek ki, amit aztán később számítógépes
felbontással  is  elemeztek.  Mindezek  egyértelmű bizonyíthatatlanságával a
szkeptikusoknak volt igazuk a jelenséggel kapcsolatban. Mindenesetre ebből a
tudomány  számára  annyi haszon származott, hogy egy kutatóállomás létesült,
amely  már  nem  a szörnnyel foglalkozik. Lezárva az eddigi munkát, az egész
"szörnykutatás"-   történetet   múzeumi  kiállítási  anyagba  sűrítették.  A
kiállítás  látványosan  összefoglalja  a  Loch  Ness kutatásának történetét,
modellezi  a  kutatási  módszereket, s mindez a festői fekvésű Drumnadrochit
településen  található  (a  keresett, de soha meg nem talált őslény hatalmas
rekonstruált modelljével együtt).

   A  látogatókat az egyik kutató, a tó szerelmese, Adrian Shine kalauzolja.
Együttműködve    több    egyetem   kutatóintézetével   és   környezetvédelmi
tanszékével,  leleményes  technikai  megoldásokkal  és eszközök készítésével
segíti  a jelenlegi kutatóállomás munkáját. Az egyetemek természetesen nem a
szörny  kutatásával  foglalkoznak, hanem sokkal jelentősebb és előremutatóbb
kérdésekkel,   így   elsősorban   a   szedimentáció  összetételével,  kémiai
szervesanyag-tartalmával  és  az  ülepedés  több  százezer  évre  visszamenő
folyamatának   a   vizsgálatával,   valamint  a  paleomágneses  elemzésekkel
próbálják követni a paleoklimatikus változásokat. Ez éppen a jelenlegi, több
szempontból is vitatott klímaváltozás kérdésében rendkívül fontos és értékes
munka.  A  kutatásokat  az  University  of  Wolverhampton környezettudományi
tanszékének  vezetője, John P. Smith professzor és a tanszék jeles kutatója,
Anne  Wheeler  vezeti.  Mire  terjednek ki a kutatások? Az üledékképződés, a
tófenék  rétegvizsgálata  különféle  módszerekkel  történik,  a legmodernebb
szedimentációs vizsgálati eszközöket alkalmazva. A módszerek közé több olyan
összehasonlító vizsgálatot is beiktattak, ami párhuzamosan folyik a Föld más
területein   végzett  vizsgálatokkal.  A  sárgás  moszatok  jó  indikátornak
bizonyultak,  különösen a szezonális időjárási vizsgálatok meghatározásában,
C14    kormeghatározási    módszereket   is   végeznek   tömegspektrométerek
alkalmazásával.  A  kutatások  nagy területre terjednek ki, 27 helyen vettek
mintát  a  tó  medréből. A tó kialakulása, morfológiája, mélysége jellegéből
adódóan  a  szedimentáció  rendkívül  nyugodt körülmények között megy végbe,
más,  például  folyóvízi  beáramlások,  vagy  a  tó  saját áramlásai kevésbé
zavarják;  tehát  az  ülepedés zavartalan, ezért elég biztos támpontot ad az
egyes korok sajátosságainak elkülönítéséhez.

   A   kutatás   jelenleg   főleg   a  tó  északi  harmadában  folyik.  Négy
mélységtartományból évente különböző helyekről vesznek mintákat, az üledékek
mellett  a  vízmintákat  is  vizsgálják.  Erre  Adrian  Shine  egy szellemes
készüléket  alakított ki, mellyel a folyamatos üledékképződés, felhalmozódás
időben  elkülönítve  jól  meghatározható.  A  fizikai, biológiai és a kémiai
összetétel  vizsgálata  ezekben  a  csapdákban  felhalmozódott  anyagoknál a
következő  területeken  történik: diatómaanalízis; pollenanalízis, geokémiai
elemzés módszerével. A wolverhamptoni egyetem rendelkezik világviszonylatban
is   az  egyik  legjobb  lézeres  diffrakciós  szemcsevizsgáló,  -osztályozó
berendezéssel,  amely  a  különböző  részecskék  méretének  analízisét tudja
pillanatokon  belül  lézeres  számlálóval,  színes  digitális kinyomtatással
adni.  A minták vizsgálatához más módszerek is párosulnak, így a radiokarbon
meghatározás   mellett  paleomágneses  vizsgálatok,  geokémiai  analízis.  A
röntgen   energiaszóródási   analízis   a  különböző  szezonális  változások
folyamatos követését teszi lehetővé.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2019
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva. | xhtml, css, 508
internetes partnerünk:
Netmester
netmester a holnaptervező