Dimenzió #11

eLeVeN

(irodalom, gazdaság, számitástechnika, filozófia)

Legnépszerűbb számunk

[#24] Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -


Legnépszerűbb cikkünk

[#24] Szerelmes versek

                               N. László Endre

                           BOSZORKÁNYOK KOMÁROMBAN

                 (In: Az Élet és Tudomány Kalendáriuma 1982,
                    Hírlapkiadó Váll., 1982., 66-71. o.)

        "Egyházi,  világi vagy vegyes hatóságok előtt a 15. sz. végétől
     a  18.  sz.  utolsó  évtizedeiig, azaz VIII. Ince pápa (1484-1492)
     Summis   desiderantes   affectibus   kezdetű  boszorkánybullájának
     megjelenésétől   (1485)   a   felvilágosult   abszolút  monarchiák
     uralkodóinak   a  pereket  megszüntető  rendelkezéséig  a  legtöbb
     európai   országban  és  É-Amerika  európai-telepes  városaiban  a
     boszorkányok  ellen  folytatott  peres  eljárások" - olvashatjuk a
     Magyar Néprajzi Lexikonban a  b o s z o r k á n y p e r e k cimszó
     alatt.  Európában  német nyelvterületen volt a legtöbb efféle per;
     Magyarországon   ezernél   alig  többről  tud  a  szakirodalom.  A
     boszorkányperek  dolgában  Bihar  és  Sopron  vármegyéké  volt  az
     elsőség  kétes dicsősége - de Komárom. sem kullogott hátul ebben a
     sorban,  egyebeken  kivül  azért  nem,  mert  ott  sok különösképp
     szigorú itéletet hoztak. Beszédes bizonyitékai ennek a következő -
     eddig  javarészt  levéltári  polcokon szunnyadó, legföljebb néhány
     kutató által ismert periratokból fölelevenitett - esetek.


                             A sátán pecsétjével

   Úgy  tartja  a régi-régi komáromi mondás, hogy "Hová az ördög nem mehet -
banyát  küld  maga  helyett".  Az  ördög küldte banya (aki nem mindig vén és
rút!)  az  az  égetni  való  perszóna, aki a maga gonosz tudását embertársai
megrontására használja föl, vagyis: a boszorkány.

   A  kétszáz-háromszáz  évvel  ezelőtti különféle források szerint úgy lett
valaki  boszorkány,  hogy  megtagadta  az  istent,  a Miatyánkból kihagyta a
"szabadíts  meg  minket a gonosztól" mondatot, s legfőbb urának ismerte el a
sátánt.  Ezek  után  az  ördög  az  ágyékára sütötte "a sátán pecsétjét", és
megkeresztelte  egy undorító löttyel, a "csúnya vizzel". Az efféle nőszemély
esküvel  és  aláírással vagy a kézjegyével "éjjeli táncokra és vígasságokra"
kötelezte  magát, "az ördögi mesterségek végbevitelére szorgalmatosan eljárt
és  az ördöggel förtelmeskedett". Ezen kívül hordón, seprűnyélen, bakkecskén
és  kandisznón  lovagolt.  Mulatozott a Gellérthegyen. Minden nap hajnalán a
férje  hátán  nyargalt  ki a mezőre harmatot szedni, "melynek megivása által
mindig  fiatal  és  jó  erőben  marad, mig a férje elsatnyul". Megcsapolta a
szőlőtőkét, megfejte a kútágast.

   Még  sokáig lehetne sorolni az efféle - ma már nevetségesnek tetsző, de a
maguk  korában  vádlók,  bírák és a közvélemény nagy része által is komolyan
vett - vádakat. Vajon kire fogták rá legelsőbben, hogy "avatott boszorkány",
kit tartottak kínhalálra valónak?


                              Máglyák lobognak

   A XVIII. század első felében még minden falunak és városnak volt egy vagy
több  javasasszonya,  ki ráolvasással meg különféle, többnyire maga csinálta
szerekkel  -  olykor  (főleg  a  gyógynövényeknek  köszönhetően)  sikerrel -
gyógyította  a  betegeket.  Ha  aztán  valakinek  hirtelen  megbetegedett  a
gyereke,  megdagadt  a  lába,  csapodár  lett a férje, zavaros tejet adott a
tehene   -   legtöbbször   a  javasasszonyra  esett  a  gyanú.  Hozjárult  a
tragédiákhoz  a  vármegye is, mert hogy a tekintélyét, a hatalmát, az erejét
bizonyítsa,   a   szó   szoros   értelmében   tűzzel-vassal   pusztította  a
"boszorkányokat".  Méghozzá  úgy,  hogy  eközben  -  egyebeken  kívül a maga
megnyugtására  is  -  betartotta a törvényesség látszatát, hosszú, alaposnak
tetsző perekben vizsgálta a vádlottak ügyét.

   1700-ban  a csallóközi Nagymegyer község elöljárósága azt állította, hogy
pallosjoga volt és van. Komárom vármegye kételkedett benne, megkezdődött hát
a   bizonyítási  eljárás.  Nagymegyer  1701.  augusztus  23-án  "szavahihető
tanúkat"  állított,  s  azok  azt vallották, hogy látták, amint Nagymegyeren
elítéltek és kivégeztek boszorkányokat és más bűnös személyeket.

   "Tudja-e   a   tanú,   emlékszik-e  rá,  hogy  ezen  Nagymegyer  Városiak
privilégiumuk  mellett  adatott jusgladii törvényes szabadságával ha éltek-e
vagy  nem  és  ha  embert  vagy asszonyt maguk törvényével vesztettek-e vagy
nem?" - hangzott az első kérdés.

   Szendy  Balázs,  egy  hetvennégy éves komáromi nemes azt vallotta, hogy a
saját  szemével  látta,  amikor a nagymegyeriek a megszentenciázott embert a
maguk   törvényei   szerint   akasztották,   és   a   boszorkányasszonyt  is
hasonlóképpen a maguk törvényei szerint megszentenciázván elégették.

   Posgay  Pál  várbogyai  nemes  meg  azt  mondta,  hogy  tudja, Nagymegyer
mezőváros  valóban  megégetett egy boszorkányt; ő maga - gyermekként - vizet
is  vitt a boszorkánynak, hogy az megigya és utána "vallhasson a tűz között"
(vagyis  végső kétségbeesésében, kínjában esetleg másokat is a boszorkányság
gyanújába  keverjen).  -  E  vallomások  bizonysága  szerint  ezt  a máglyát
valamikor 1630 és 1640 között gyújtották meg.

   1714.  március  24-én  a  hetvenkét  éves  Tóth Mártonnét, született Soós
Erzsébetet  vezették  a  vármegye  tömlöcéből  bírái  elé.  Egy féleszű lány
vallomása alapján fogták perbe: azt állította, hogy a "mocsai boszorkány" őt
is  oktatta  a  maga  szörnyű  mesterségére.  A halálra rémített öregasszony
harcolni próbált az életéért. Hogy magát mentse, tucatnyi asszonyt, köztük a
mocsai  plébánosnak,  Szombath  Miklósnak  az édesanyját, sőt még az igmándi
birót is boszorkánysággal vádolta. Elmondta, hogy "egymással ezen összegyűlt
Boszorkányok  paráználkodtanak  és  mezítelenen táncoltanak", s azt is, hogy
arra  a  helyre repültek a boszorkányok, és őt magát is - "nem akarván velek
menni  repülve"  -  két karjánál fogva vitték magukkal a levegőben. De hiába
vádolt be annyi embert, nem tudta magát tisztázni a gyanú alól.

   Ötvenesztendős  korában  került  törvény  elé  Oláh  Mihályné,  született
Baronyai  Kata.  A  tanúvallomások szerint "boszorkányságbéli gonosz Életben
élő  Asszonyi  állat"  volt.  A  "fővádlóból",  az  asszony  gyengeelméjű és
bizonyára  halálra  rémített  lányából  azt  a  vallomást csikarták ki, hogy
anyjával  sokszor elment a világ végére, ott nagy vendégségben voltak, utána
meg  leszálltak  a vizek mélyére, ahol szintén gazdagon megvendégelték őket.
Más   tanúk   szerint   Oláhné   az   állataikat  "gonosz  mesterkedésekkel"
megvadította, hogy azok "csaknem a maguk borjait is megh ették". Egy martosi
asszony  elmondta,  hogy  a  boszorkány  "kétszer  pofon  sújtotta" részeges
férjét,   mire  Oláh  Mihály  így  fenyegette  meg  az  asszonyt:  "Várj  te
Boszorkány,  Újvárba  elviszlek tégedet, magam veszek egy kocsi fát és avval
megh égettlek!"

   A  hóhér  kipróbálta  az  asszonyon minden tudományát, mire az beismerte,
hogy  igenis  volt  az  ördöggel  szövetsége, s az "Ördögh emberi ábrázatban
németh ruházatban nékie megh jelent" és boszorkánnyá avatta, majd "mindenkor
hol  eczer  hol kétcer egy héthben hozzája járulván véle edgyütt közösködött
és fajtalankodott". Oláhnét 1728. január 14-én kínozták meg, s csakhamar meg
is gyújtották alatta a borsószalmás máglyát.

   Barsi  Pálné  Jászberényi Juditot is máglyára küldték, pedig az első húsz
tanú   közül   csak   egyetlenegy   tett  ellene  terhelő  vallomást.  Ez  a
fiatalasszony  elmondta,  hogy  amikor  a  gyermekágyból  fölkelt, a vádlott
elkérte  tőle  a  kislány levált köldökzsinórját, és a kakasnak adta, hogy a
következő  gyermeke fiú legyen - négy évvel később életet is adott egy szép,
egészséges fiúnak (!). Utána Barsiné ellen vallott a hivatalt viselő Konkoly
László   is:   a  vádlott  a  kapubálványa  elé  tett  szurokszerű  anyaggal
megrontotta  a  cselédjét.  Csepy  János  szerint a boszorkány éjjel sokszor
meggyötörte az ő gyermekágyban fekvő feleségét.

   A  szerencsétlen asszony mindent bevallott, amit a szájába rágtak. Csupán
annyi  haszna  lett  belőle,  hogy nem élve került a máglyára, a hóhér előbb
lecsapta a fejét.


                         Görbe Ilona és Jámbor Kata

   Görbe  Ilona  kocsmárosné  volt  Ógyallán. Megözvegyülvén - mivel nemcsak
szép, hanem kikapós asszony is volt - gyakran váltogatta a szeretőit. Szemet
vetett  rá  a  földesúr  fia  is.  Hogy a csapodár legényt magához láncolja,
bájitalt  készített  és megitatta vele. Konkoly György nem akart szakítani a
szép özveggyel, ezért aztán a felháborodott szülők 1733-ban bűbájosság miatt
perbe fogatták az asszonyt. Az a kihallgatáson így vallott: "Én azt az italt
György  Deáknak  azért adom meg innya, hogy az Bottliknétul el gyülöltessem,
mivel  igen  utánna  adta  magát."  Elmondta  azt is, hogy egy döglött kutya
szőrét "Bottliknéra hánnya és ugy meg utáltattya Konkoly Györggyel".

   Egy  másik  tanú  egy bizonyos öreg Simonnétól hallotta, hogy Görbe Ilona
"mézzel kente volna Ágyikát (ágyékát) és kilenced napigh magán úgy hordozta,
hogy  annak  utánna  pedigh  lemosván  magárul  azt  is itatta vele (Konkoly
Györggyel)".

   Híres madari javasasszony volt Jámbor Kata. Az eddig említettek közül egy
sem akadt, akire őnála több rontást fogtak rá. Egy tanúvallomásból az derült
ki,   hogy   egy  Czut  Kata  nevezetű  fiatalasszony  sok  rosszat  beszélt
Jámbornéról,  mire úgy elferdült a szája, hogy rossz volt ránézni. Czut Kata
azt vallotta, hogy "valamelly szókat szóllott" Jámborné ellen, emiatt azután
a  keze "öszve feketedett és kékült". Másfél hétig volt kezén ez a nyavalya,
aztán  Jámborné meggyógyította. Szabó István madari lakos szerint: "Jámborné
elment  hozzájuk  kenyeret kérni, nem adtak néki és azon éjjel történt, hogy
leányának keze annyira öszve dagat és romlott, hogy maga erejivel reggel még
csak  öltözetit  is  magára  nem  vehette.  Leányát  küldötte,  hogy  valami
orvosságot  mondana  kezinek.  Jámborné  ilyen  orvosságot comendált: kilenc
legyet,  kilenc  pókot,  kutyaszart  hájjal  parancsolta  összetörni s azzal
békötni a mellyel harmadnapra szépen meg gyógyult."

                                   *  *  *

   Nemcsak  Komáromban,  másutt  is akadtak hasonló esetek. Mindegyik szinte
jelképesen  bizonykodik  a boszorkánypörök bíráinak tudatlanságból (néha meg
politikai  meggondolásokból is) eredő "igazságosságáról", s arról is, hogy a
babonák,  a tévhitek, a tömeghisztéria mennyire kiszolgáltathatják az embert
vak  erőknek.  A  perek  tanúi  között  is  jó néhányan voltak olyanok, akik
voltaképpen  köszönettel tartoztak volna a "boszorkánynak", amiért őket vagy
valamelyik  hozzátartozójukat  meggyógyította  (vagy  legalábbis  gyógyítani
próbálta  a  XVII.  és a XVIII. században egyébként többé-kevésbé edfogadott
módon).   Ők   azonban   a   tudatlanságukban  gyökerező  babonás  hitükben,
félelmükben - a hivatalos testületektől is támogatva - a halálba küldték sok
szerencsétlen kortársukat.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2019
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva. | xhtml, css, 508
internetes partnerünk:
Netmester
netmester a holnaptervező