Dimenzió #11

eLeVeN

(irodalom, gazdaság, számitástechnika, filozófia)

                                Kéri Katalin

                    GALÍCIA, AZ ISMERETLEN SPANYOL VIDÉK

   Zöld, és  nyugalmat  áraszt...  Kék,  és  felkorbácsolja  a  lelkünket...
Galíciai  legelők  és erdők  szakadnak  a végtelen tengerbe.  A tenger pedig
egybeolvad  a galíciai éggel. Ha süt  a nap, a színek  itt, Spanyolországnak
ebben az északnyugati csücskében  annyira élesek, hogy a vakító fehérek és a
haragos  zöldek kontrasztja szinte bántja  az ember  szemét. Ha esik az eső, 
itt  minden  egybemosódik, a szürke száz  árnyalata azonban  egyáltalán  nem 
unalmas.  Galíciában,   akárhol   vagyunk,   bármelyik   évszakban,   valami 
megnevezhetetlen  báj és vonzerő ragadja  meg  érzelmeinket,  és  elindul  a
fantáziánk.

   Galícia  a  legendák   varázslatos  hazája.  A  sűrű  erdők  és  az  1200
kilométeres  tengerpart, a régi romok és a ködök évszázadokon  át "megülték"
az itteniek képzeletét.

   Ma is sokan képzelik  úgy, hogy  Galícia  a  szegénység  földje,  ahol az 
emberek - már  akik  nem vándoroltak el Európa és Amerika gazdag városaiba -
muneirát táncolnak, a helyiek jellegzetes  néptáncát,  és zenélnek egy kelta
vár romjain. Ezzel szemben  Galícia ma Spanyolország egyik legdinamikusabban
fejlődő   része,  ahonnan  egykor  valóban  elindultak  százával  szerencsét 
próbálni  a sokgyermekes  családok  fiai,  de  sokan  közülük  meggazdagodva
visszatértek,  és  ma  éppen  ők  azok  a  vállalkozók,  akik  éttermeket és 
panziókat  emelnek  szülőföldjükön,  és saját  fiaikat már  nem  eresztik el 
idegen országokba.

   A  magyar   turistáknak   nem  léteznek   más  spanyol  vidékek,  csak  a 
virágillatú,  napfényes  Andalúzia,  Barcelona  és  Madrid,  a  két  lüktető 
világváros, valamint a  keleti  partvidék  azon  részei  (Costa Brava, Costa
Dorada, Costa del Sol), ahol helyenként többször hangzik fel magyar és német
szó, mint katalán vagy spanyol. Galíciába "nem divat" utazni, hiszen  messze
van, a  magyar turista-buszok meg sem próbálják megközelíteni, az  egyénileg 
utazók pedig nem érzik Galícia vonzerejét, hiszen alig olvastak róla.

   Pedig  Galícia  nyitott  föld, lakóinak, a  gallego-knak  vendégszeretete
éppoly  legendás, mint  általában a  déli embereké. Galícia négy tartománya:
Ourense,  Pontevedra,  Lugo és  Coru¤a  számtalan  történelmi nevezetességet
tartogat látogatóinak, melyek közül minden bizonnyal világszerte leghíresebb
Santiago de Compostela  katedrálisa  (Coru¤a), Róma  és  Jeruzsálem  mellett
évszázadokon át Szent Jakab csontjai - melyeket a IX.században  találtak meg
- vonzották a legtöbb zarándokot.  Az  1075  és 1211 között épült katedrális
építőművészeti remekmű.

   Megkapóan  szép  és  lenyűgöző  Galícia  flórája.   Galícia verde -  zöld 
Galícia: ez  az  elnevezés  találó,  elegendő  a  jól  kiépített  autóutakon 
száguldanunk  ahhoz, hogy ezt beláthassuk. Ahhoz azonban, hogy megérthessük,
mit takar a "zöld" jelző, hogy beszívhassuk  azt  a csodálatos levegőt, mely 
szennyezett Európánkban már olyan ritka, ki kell szállnunk járművünkből,  és
sétálnunk kell a legelőkön vagy az erdei ösvényeken.

   Galícia  másik nagy ajándéka az utazónak: a tenger. Aki a Földközi-tenger
langyos vizéhez szokott,  Galíciában, lehet, fázni  fog a  strandokon,  noha
körülbelül  háromszázat  talál.  Galíciában  a  tenger a "lélek fürdetésére"
szolgál,  a  jó  időben is  tomboló, zabolázhatatlan víz  arra  csábít, hogy 
partján ülve az ember  elmerengjen a sorsán, és ez  a galícia talán az egyik 
utolsó tengerszakasz földrészünkön, ahol  bármikor lehetünk  egyedül, mindig 
akad egy magányos szikla, ahová  letelepedhetünk. Itt még  nem üzlet eladni, 
kiadni, felparcellázni  és  teleszemetelni  a  tengerpartot. Kalandvágyó  és
hűvös-tűrő angolokon és hollandokon kívül ezt a vidéket még nem  árasztották 
el a turisták, Galícia szeleinek és felhőinek köszönhetően  valószínűleg még 
sokáig tiszta marad.

   Éppen  ezért  lakói  végtelenül tisztelik a hozzájuk tévedő idegent, mert
valóban  ritka vendég. A gallegok  nem a  turizmusból élnek, éppúgy  művelik 
földjeiket, legeltetik  állataikat, mint régen. Noha  a  bukolikus képbe már
modernebb árnyalatok is vegyülnek  (például La Coru¤a  halfeldolgozó  üzemei
vagy a régióban  egyre  inkább szaporodó varrodák),  Galíciában  az  emberek 
nagyon tisztelik és  ápolják hagyományaikat, az iparosodás  ellenére a vidék
megőrizte "falusias" jellegét a szó legnemesebb  értelmében.  Az  emberek  a 
városokban is  kedvesek, az éttermekben, kiskocsmákban, panziókban családias
hangulat uralkodik.

   Az  itteni  emberek  összetartozását  ünnepeken  lehet  igazán érezni (és 
irigyelni). Szeptember elején, Mária  nap  táján  számos  halászfalu  tartja
fiestáját. Spanyolországban  bárhol fantasztikus élmény végigélni  egy ilyen 
eseménysorozatot,   de   nekem   Galíciában   tetszett  legjobban.  Malpica,
Ponteceso,  Corme,  Baio,  Laxe mind  megannyi  bájos falu, melyeket  a nagy
ünnepre már egy héttel előbb virágfüzérekkel és lampionokkal díszítenek fel, 
és színes égőkkel  övezik az utcákat, házakat.  Az ünnep estéire felveszik a 
legszebb ruháikat, a családok vendégül látják legkedvesebb  szeretteiket, és
utca hosszat szól az élőzene, a főtereken olykor 3-4 zenekar is  játszik, és
mindenki önfeledten táncol. Annyira magával ragadó egy-egy  ilyen este, és a
mi hazánkban  annyira  nincs  a spanyol  értelemben vett  fiestához  fogható 
esemény (mert az utcabál vagy a búcsúi  rendezvények  csak  halovány másai a
spanyol jókedvnek), hogy aki csak egyszer is táncolt a malpicai tengerparton
vagy a  pontecesoi folyó hídján  vérpezsdítő  spanyol zenére,  aligha  fogja 
elfelejteni. Sőt, azt hiszem  sosem akar  álmaiban  másutt élni.  A galíciai
fiesta, ha  valaki egyszer  átélte, mérföldkő  lesz az életében: az  öröm és
vidámság szimbóluma.

   Az   ilyen   ünnepi   esteken   lehet   leginkább  megismerni  a  gallego
konyhaművészetet. A  táj  tipikus  ételei  a  mairscos-nak  nevezett tengeri
állatokból készült  fogások,  a rákok,  kagylók  ezernyi  fajtája,  a  halak 
fergeteges  kavalkádja kerül itt asztalra, mint valamennyi  tengerparti  nép
konyhájában, de a galíciai ízek egyedülállóak. (Nem véletlen, hogy a korábbi
emigránsok közül a legtöbben szakácsok lettek külföldön vagy nagy tengerjáró 
hajókon.)

   Galícia  nyitott föld.  Megközelíthető  autón vagy Barcelonából a naponta
kétszer induló  "Galícia Estrella"  nevű  vonattal. Galícia  tárt  kapukkal, 
zöldellő erdők lombjaival és legendákat sóhajtó tengerével várja  azokat  az
utazókat, akik  szépségét megcsodálni és nem letarolni jönnek. Galíciában, a
melankólikus  és romantikus  halászfalvakban  a szív  megtalálja  azt, amire 
mindig vágyott: a békességet  és  a  természet  emberfölötti  szépségét.  De 
csakis az  láthatja  meg Galícia  igazi arcát, aki  értő  szemekkel  keresi. 
Ahogyan Unamuno is írta, nem azoknak a turistáknak tárul  fel  a  világ ezer
titka,  akik hiúságból és divatból utaznak.  Csak  annak  mutatkozik  meg  a 
csoda, aki maga  is  szívét  és szeretetét  nyújtja az  idegen  tájaknak  és 
embereknek.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.