''Hangulatalapozás0
''No comment0
Még az álmok is a csúfjukat járatták velem. Olyan képekben igyekeztek
felfedeztetni velem az izgatót, melyekben egyáltalán nem volt.
''Szervusz, drágám...0
Tudod, nekem most nagyon rossz. Vagy túl sokat vagy túl keveset vettem be a
nyugtatókból, mindenesetre nem értem el a kívánt hatást. Igazán megalázóan
bánsz velem. Jó, hogy szóvá tetted. Tényleg hiányzik a bal lábam. Az válasz
egyszerű: felszeleteltem és eladtam kutyaeledelnek. Amit pedig
ellenértékként kaptam, az most ott feszül a hízásnak indult ujjad körül. Nem
volt valami szerencsés napom. Mostanáig nem történt velem semmi jó, hát nem
bíztam a gyors javulásban. Először a gyomromat mosták ki tiltakozásaim
ellenére, majd kihalásztak egy teherautó kereke alól. A francba is! Miért
hagyod, hogy lassan enyésszek el? Tudod, rendkívüli érzés a kivert kutyáktól
bocsánatot kérni, amiért helyettük telepszem a lugasba. Először arra
gondoltam, megbosszulom irántam érzett szereteted. Beiratkoztam
mesterlövészetre, minden vagyonomat kínzóeszközök beszerzésére, a nyaktiló
és a villamosszék felállítására fordítottam. Otthonom mostanra múzeummá
lett, az el nem követett tettek emlékműveinek gyűjtőhelyévé. Megbékéltem.
Ráeszméltem a bennem hörgő érzés nemességére, egyszerű, közérthető
mivoltára. Nem elpazarolt hát az idő, melyet a felfegyverkezésre
fordítottam. Mennyire örülök a találkozásnak! Segíts. Kérlek, segíts hozzá
az érzéshez, amely nélkül életképtelen vagyok. Gyűlöltesd még magad!
''Ismerkedés0
A rák aki megeszi a félhomály vicceit. Nofene, ha jobbra. És ha, mi van
akkor? Koppanjon a rébusz! Jöhet a mentő! Megropog a duhaj pokróc, intésem
szerint nehezül el. Gyere, ha már így van.
''Hidegzuhany0
Egy testet fogok össze, egy sok nyíláson át vérzőt. Amorf, hernyószerű
melegség szakad fel belőle, akár a gázosabb belek nedves izzása. A szag,
mely orromat eltömi, sajátságos. Valami átmenet a levendula és a sokhetes
döglött pézsmapatkány telt bűze közt. Lassan vibrál, amit csinál, az nem
mozgás. Lassan átveszik hangképző szervei a rezgést, és valami földön túli
szenvedéssel töltik meg a levegőt. Két krákogásszerű szófoszlány közt az
elnyúló szünet arra késztet, hogy elfeledjem érzelmeim, elfeledjem, amit
teszek. Leggyakrabban régészeti leletek villannak át agyamon az ilyesféle
elkalandozásokkor. Kiábrándító a feleszmélés. Kiábrándító, mikor füleimbe
harapnak a hiányt megfelelően kifejező, hiányos mondatok. Akár egy
hidegzuhany. A csúf szavak gépszerű ismétlődése: még!... még!...
''Kontraszt0
Emlékszem a szerelmedre, a fátyolos, simogató leheletedre, csókjaidra, a
pillanatokra, amikor kacéran öleltél, szinte szét akartál roppantani.
Emlékszem, amikor fehér gyászba borítottad kezdetleges mozdulataim, amikor
felnagyítottál egy pillanatot. Védelmezőn szipolyoztad ki érdességem, s ez
így volt jó. Kellett. Színeket kaptam, szavakat, kontúrosokat,
kontrasztosokat.
''Csendben gyilkolsz meg
Készen álltam valami jó kis szenvedésre. A képedet kezdtem nézegetni...
Tudod, senkiről sem őrzök semmi megfoghatót. Rólad mégis itt ez a valami,
amit nem kértem. Te megajándékoztál, s... ez valahogy olyan rossz, s... ezt
köszönöm. Valahogy képtelen vagyok nem foglalkozni veled. Valaha
birtokoltalak, majd eldobtalak. Aztán visszajöttél, hogy az igazi
megalázásban részesíts. Most itt a tablókép nálam. Háromdimenziós.
Felszínesen csak egy lányt ábrázol, egy idegent. Egy aprócska negatív irányú
kilengéssel pedig... Egy szó rajzolódik ki: kegyetlenség. Én már akkor
megbocsátottam. Te mikor hagysz majd nekem békét?
Achilles Dent
(Pécs)