''VÉGRE MEGTALÁLTAM AZ IGAZIT!
Martinnak hívják. Szemrevaló fiú. Anyja egyedül nevelte ezért elég
zárkózott volt. Szinte vágyott a szerelemre, de tulajdonképpen ő soha nem
mert kezdeményezni. Általában olyan lányokkal került kapcsolatba, akik maguk
kezdeményeztek és ezekben a lányokban mindig csalódott és tulajdonképpen más
normális ember is így érzett volna. Csak a szépsége miatt álltak szóba vele
és nem a belső értékeit keresték. Az apját soha nem látta, mert állítólag
otthagyta az anyját még a születése előtt. Az az igazság, hogy nem is nagyon
hiányzott neki.
Maga sem értette, hogy akkor miért utazik most mégis hozzá? Néhány nappal
ezelőtt kapott egy távíratot az apától, hogy szeretné, ha találkoznának,
mert szeretné jóvátenni az eddig elvesztegetett éveket. A fiú nem sok
reményt fűzött a dologhoz, mert inkább ellenérzések kavarogtak benne apjával
szemben, de valami ősi kíváncsiság mégis hajtotta. Vajon hogy nézhet ki?
Hasonlítok rá? Hogyan élhet? Milyen a jelenlegi felesége? - és számtalan
hasonló kérdés. Talán éppen ezért ült most a repülőn útban felé.
Rövid idő múlva megérkezett Münchenbe. Először járt itt életében, eddig
még azt sem tudta, hogy az apja itt lakik. A találka azonban csak másnapra
volt megbeszélve, így volt egy teljes napja, hogy megismerkedjen a várossal.
Sétált, nézelődött, ide-oda betért. Nagyon megtetszett neki a város
kellemes zsongása, szinte beleszeretett a helybe. Már az is megfordult a
fejében, hogy másnap nem megy el a találkára, hanem inkább gyönyörködik itt
és utánna hazarepül...
Hamarosan betért egy kávézóba. Szerencsétlenségére a belépés után
megakadt a lába az egyik asztal lábában és úgy ahogy volt, felborította azt.
A fiatal hölgy - aki az asztalnál ült - hirtelen felugrott. Hősünk
hátranézett és látta, hogy minden leborult. Egy pillanatig szótlanul állt,
majd a fiatal lányhoz lépett és elnézést kért. A hölgy felháborodottnak
látszott.
Martin megnyugtatta a lányt, hogy minden kiadását fedezi és újra rendel
neki, ám ekkor odalépett a tulajdonos és hősünk kezébe nyomott egy rongyot.
A helyzet félreérthetetlen volt. Legugolt és esetlenül elkezdte törölgetni a
földről a kávényomokat. Eddig még soha nem csinált ilyesmit, náluk a
házimunkát a bejárónő végezte. A lány egy darabig nézte
szerencsétlenkedését, majd lehajolt és segített neki. Kivette kezéből a
rongyot és feltörölte a kifolyt kávét. Martin a lány szemébe nézett és
valami mérhetetlen kedvésséget és szépséget fedezett fel benne. Egyszerűen
ebben a pillanatban megszerette.
Miután feltörölték megkérdezte, hogy nem csatlakozhatna-e hozzá. A
kisasszony készségesen megengedte, hisz szemmel láthatólag ő is szinpatizált
a fiúval. Nagyon boldog percek következtek. A hangulat egyre jobb lett,
mindketten nagyon jól érezték megukat, jól megértették egymást. A fiú
először érezte úgy életében, hogy egy hozzá hasonló lánnyal beszélget,
akinek hasonló a látásmódja, az ízlése és ráadásul még nagyon csinos is.
Szinte mindenben megegyeztek. Teljesen ideális nő volt. Mindeketten fájó
szívvel vették tudomásul, hogy kezd elszállni az idő és a lánynak mennie
kell a munkahelyére. Felállt és elköszönt. Martin egy darabig nézte, majd
hirtelen fizetett és utánnaszaladt. A lány többször hátranézett, mert a
szíve mélyén szerette volna, ha a fiú utánna megy. Hatalamas öröm érte,
mikor a távolban meglátta a rohanó férfit. Megállt és megvárta.
Martin gyerekes hangon megkérdezte, hogy nem kísérhetné-e el a
munkahelyéig, amire természetesen igen volt a válasz. Az út azonban sajnos
rövid volt és hamarosan már ott is álltak a tüdőgondozó előtt, ahol a lány
dolgozott. Szenvedélyesen, ám szótlanul váltak el. A fiatal hölgy eltűnt a
nagy intézmény ajtajában...
...Martin teljesen meg is feledkezett róla, hogy valójában miért is jött
Münchenbe. Ott szobrozott a tüdőgondozó előtt és várta, hogy a lány
kijöjjön. Az egyik legboldogabb pillanat volt ez az életében. Talán már több
órája volt, hogy itt várt...
...A lány nem tudott a munkályára figyelni. Egyfolytában az járt a
fejében, hogy ilyen kedves emberrel még soha nem találkozott, nagyon sok
közös tulajdonságuk van és még csak egy újabb találkozást sem beszéltek meg.
Ezek a gondolatok járhattak a fejében, amikor nyitotta az ajtót, hogy
beengedje a következő beteget. Ekkor hirtelen kiesett a kezéből a kórlap,
ugyanis a fiú állt az ajtóban. Martin felvette és a kezébe adta. Beállt a
szűrőgépbe. A lány úgy tett, mintha szűrné, nem szerette volna, hogy a
főnöke tudomást szerezzen az esetről. A fiú hirtelen megszólalt és közölte,
hogy ő csak azért jött mert valamit elfelejtettek. Ezt hosszú csönd követte.
Aztán hirtelen kiállt a gépből és közölte, hogy mi lenne, ha újra
lehetőséget adnának egy csésze kávé felborításának a munkaidő letelte után?
A lány boldog volt. Már alig várta a pillanatot, amikor újra
találkozhatnak...
...A fiú a kávézóban várt. Újra találkoztak és ezután csodálatos estét
töltöttek együtt a lány lakásán.
Másnap a lány munkába ment. A fiúnak a nagy magányban eszébe jutott, hogy
mi lenne, ha megnézné az apját. Ha már úgyis itt van... Már nem nagyon
érdekelte az egész, de ha már itt van és egyébként is ráér, akkor miért ne
tenné!?
Elment hát a találkára. Az apja ott várta. Messziről megismerte és az
apja is őt, mert feltűnően hasonlítottak egymásra. Külsőleg teljesen ugyanaz
volt mint az apa, csak néhány évvel későbbi kivitelben. Egy darabig
szótlanul álltak, majd rövid beszélgetésbe kezdtek. Előjött a szokásos
szalonszöveg: Hogy vagy? Mi van veled? Megvan mindenetek? Anyád hogy van?
stb. Egy darabig még jól meg is értették egymást, ám mikor a múltra
terelődött a szó hamarosan összeszólakoztak és egyre vadabb lett a vita. A
fiú megfordult faképnél hagyta az apját. Végleg!
Már bánta, hogy egyáltalán idejött. Elment hát a lány munkahelyéhez és
várt rá. Most talán méginkább tartozott hozzá, ugyanis mostmár rajta kívül
senkije nem volt itt Münchenben. Nagyon boldogok voltak együtt, egyre
boldogabbak.
* * *
Egy idő múlva a lány terhes lett. Martin elhatározta, hogy letelepszik
Münchenben, így leendő gyermekének is jobb lesz. Előtte még a lánnyal együtt
elrepültek Párizsba, a fiú anyjához, hogy bemutassa leendő feleségét és hogy
közöljék a hírt: végleg Münchenben marad.
Az idő gyorsan telt, a lány már a 7. hónapban volt. Elhatározták, hogy
összeházasodnak a kicsi megszületése után. Elmentek hát a lány szüleihez is,
hogy bejelentsék a hírt. A szülők egy külvárosi kis kertes házban laktak.
Beléptek és a lány bemutatta az anyának a jövendőbeli férjét. Szívélyesen
üdvözölték egymást. A hangra kijött a lány apja is. Martin odafordult, hogy
üdvözölje, amikor hirtelen valami furcsát érzett, elájult és végigterült a
padlón.
A lány apja az ajtófélfának dőlt és öklével csapkodta azt. Valójában nem
volt más, mint Martin egykori apja....
Szabó István
(Balmazújváros)