''A FÉNY ÉS A SÖTÉTSÉG
Este 10 óra volt. A sötétség fátyolként borult a kihalt városra. Immáron
egy lelket sem lehetett látni az utcákon, igen mindenki lefekvéshez
készülődött, azaz majdnem mindenki...
Sötét alak lépett ki egy kertvárosi ház ajtaján. Gondosan bezárta maga
mögött az ajtót és rágyújtott egy cigarettára. Némi tétovázás után a garázs
felé vette az útját. A garázsajtó csikorogva tárult fel. Az alak némán
beszállt az autójába és lehajtott a kocsifeljárón. Szórakozni indult, mint
minden este szokás szerint ebben az órában. Miközben egykedvűen nyomta a
gázpedált, sötét gondolatok cikkáztak, félelemmel és gyűlölettel telt
agyában. A ma esti áldozatára gondolt. Beleképzelte magát a helyébe,
belegondolt abba, hogy milyen különös érzés lehet egyszerre fényt és
sötétséget látni, egyszerre érezni kínt és megkönnyebbülést. Miközben ezen
gondolkodott, gonosz, érzéketlen mosoly jelent meg hosszúkás arcán. Igen! Ma
este megint meg fogja ismertetni valakivel ezt a kegyetlen érzést.
Marianne Peterson épp a munkából tartott hazafelé, amikor egy
gyalogátkelőhelyhez érkezett. Az úton - amelyet minden este megtesz - ez az
egyetlen hely ahol át kell kelnie az úttesten. Gondosan körülnézett, majd,
mivel csak a távolban világított valami jármű, rálépett az úttestre...
Hősünk arca eltorzult, amikor megpillantotta az úttestre lépő lányt.
Egyre erősebben és erősebben nyomta a gázpedált, majd egy tompa puffanás
jelezte alattomos terve tökéletes sikerét. Kis idő elteltével, miután gonosz
öröme egy kicsit lecsendesedett, újra rágyújtott, és hazafelé rányította
autóját. 10 perc eltelével már otthon is volt. Leállította az autóját, a ház
előtti út másik oldalán, kiszállt az autóból és rálépett az úttestre...
John Dickinson rátért a hösünk háza előtt húzódó útra. Alaposan be volt
rúgva, hisz az ismerőseivel névnapot ünnepeltek. Az autóban teljes hangerőn
üvöltött a zene. A ritmusnak engedelmesekedve egy kicsit jobban odanyomta a
gázpedált. Ugysincs egy autó sem az úton - gondolta - hát akkor miért ne?
Hősünk az úttest felénél tarthatott, amikor a semmiből hirtelen egy
száguldó autó tűnt fel. Nem is próbált elugrani a közeledő jármű elől.
Szembeállt vele és mélyen belenézett a fényszóró vakító fényébe. Igen! Most
ő is érezte azt a különös érzést, amit oly sokszor adott más embereknek, a
kín és a megnyugvás, a fény és a sötétség tökéletes harmóniáját. Most az
egyszer és most utoljára...
Dickinson észre sem vette, hogy valami nincs rendjén. A tompa puffanás,
ami egy emberi élet befejeztét jelentette, elveszett a motorzúgás és az
üvöltő zene hangjai között...
Veress Zoltán
(Újfehértó)