Dimenzió #10

Álmodozók - Irodalmi antológia

(irodalom)

                                  ''RÁZÓS ÜGY

     Az  egész  úgy kezdődött, hogy tegnap rettentően lármáztak a tyúkok, ne
nézzen  rám  ilyen  megrovóan,  hadnagy  úr,  ez  hozzátartozik  ahhoz, amit
jelenteni  akarok,  szóval  nagyon  káráltak  a  tyúkok,  jelzem,  világszép
tyúkjaim vannak, nagyon jól tojnak, és egeret is tudnak fogni, no nem igazán
fogják  meg,  hanem agyonverik és aztán széttépik, igaza van, hogy fintorog,
nem valami szép látvány, de mindent ellep idén az egér, hogy úgy mondjam, jó
volt  az egértermés, igaz, igaz, eltértem, szóval rohantam ki megnézni, hogy
mi bajuk a tyúkjaimnak, mert a szomszédnak az a rémes kutyája már elvitt egy
párat, de ne aggódjon, hadnagy úr, nem a szomszédra akarok panaszkodni, mert
kifizette a káromat, és mostanában csak este engedi ki azt a rémes kutyáját,
amikor  a  tyúkok már be vannak zárva, na, és most is láttam messziről, hogy
kutyáról  szó  sincs,  de  akkor  mi a bajuk a tyúkoknak, nézem, hát valamit
csépelnek,  mint  az egeret szokták, de ez most nem egér, a színe sem olyan,
hanem  vörösbarna,  meg  aztán  ez  védekezik  is,  mert  a kakas már le van
sántulva,  talán  megharapta,  némelyik tyúk meg a sarokban kucorog és félve
pislog, csak nem hagyom, hogy ez a valami rémítgesse a világszép tyúkjaimat,
még  a  végén  a  tojást  is  elhagyják, jó, jó, már megint másról beszélek,
szóval bekergettem a tyúkokat az ólba, aztán nézem, mi ez az izé, az meg ott
fekszik  a kerítés mellett kiterülve, ott liheg a harc után, de én még ilyen
állatot nem láttam, pedig sokat foglalkozunk állatokkal, a férjem nagyon ért
hozzájuk   és   mindnyájan  szeretjük  az  állatokat,  mi  még  a  békát  is
megcsodáljuk,  amitől  más  a  száját  húzza,  csak  a  cserebogarat,  meg a
krumplibogarat  dobjuk  kímélet  nélkül  a tyúkok elé, mert az én tyúkjaim a
krumplibogarat  is  megeszik  ám,  de  tojnak  is  remekül,  jaj,  de mit is
beszélek,  szóval ez egy olyan arasznyi állat, másik arasz a bozontos farka,
az egész vörösbarna, a füle pamacs, ez mind szép, de meg kéne fogni, viszont
alighanem  harap,  mert a kakas lesántult, volt ott egy rövidnyelű vaslapát,
azt  toltam  alá, hogy fölemeljem, hát képzelje, úgy megrázott a lapát, hogy
rögtön  elejtettem  és  a  kezemet  a  számba kaptam, de már akkor nagyon be
akartam  vinni  ezt  a  fura jószágot, megláttam egy darab száraz rongyot, a
múltban  törülközőként  szolgált minálunk, rátekertem a vaslapát nyelére, na
most  rázzál,  mókuskám,  rázhatott, nem éreztem, vittem befelé a verandára,
ott  ültek  a  gyerekeim  meg  a  férjem,  na, mondom, ezt nézzétek meg, mit
fogtam,  de  ne  nyúljatok  hozzá,  mert  ráz,  volt  az ajtó előtt egy gumi
lábtörlő,  a lányom papírt teregetett az asztalra, rá a lábtörlőt, rá megint
egy  ív tiszta fehér papírt, na ide rakd, hát leráztam a lapátról, de bizony
csak  elterült  a mókuska, a négy lába négy felé, no, mondom, ez megdöglött,
de  nem, mert pihegett, csak nagyon fáradt lehetett, azonban ne tessék ilyen
haragosan nézni rám, hát lehet, hogy kicsit sokat beszélek, szokta mondani a
férjem  is,  hogy  mellettem  nehéz szóhoz jutni, de higgye el, hogy ez most
mind  fontos,  úgyis  megkérdezné  később,  hát  én elmondom előre, ennyi az
egész, no, ne nézzen mérgesen, mondom inkább tovább, szóval pihegett a pici,
a  fiam  kérdi, hogy honnan hoztam ezt a burundukot, kérdem tőle, miért pont
burunduk,  azt  mondja,  mert  olyan  kicsi  csíkos  mókus,  na  jó, miattam
burunduknak  is  nevezhetjük,  bár  ahhoz  túl  hosszú a farka, de ez nagyon
megviselt  kinézetű,  adjunk  neki  vizet,  hozzál,  lányom, hát hozott is a
kislány  egy  babacsészében,  most ezt adja össze, én biztosan egy kis lapos
tálban  hoztam  volna  állatnak vizet, de a leányzó még csak hét éves, más a
logikája,  babacsészében  hozta, és neki lett igaza, ez a burunduk egyszerre
felült,  a  két mellső mancsa közé fogta a babacsészét és kiitta a vizet, mi
meg  pislogtunk,  négyen  ötfelé,  mert  ki látott még mókust pohárból inni,
hacsak  rajzfilmen  nem,  vagy  akkor inkább kismajom lenne, de a férjem már
percek   óta   lapozgatta  az  állathatározót,  eredmény  nélkül,  na,  amíg
megtalálod,  adjunk  neki  enni  is,  de  ugyan  mit, hát dióbelet, mondja a
lányom,  ha  egyszer  mókus,  jó  ötlet,  a  dióbél akkor is jó, ha majom az
illető,  hoztam  a dióbelet, a srácok is belemarkoltak, de a burunduk elé is
leraktam egy kupacot, erre megmozdult a csepp jószág, és két lábon körbejárt
a  kupac  körül, mint aki szimatolgat, de két lábon, érti, hadnagy úr, aztán
az  egyik mellső lábával fölvett egy gerezdet és elkezdte rágcsálni, és csak
evett  meg  evett, aztán lefeküdt, betakarta magát a farkával, de nem aludt,
csak  szörnyen  álmosan pislogottta gombszemével, csuda bájos volt, a lányom
papírt  hozott,  meg  ceruzát  és  rajzolni  kezdte a burundukot, mi meg még
mindig   az  állathatározót  böngésztük,  amikor  a  lányom  sikkantott  egy
meglepettet,  felkaptuk  a  fejünket,  hát a burunduk elvette a leányzótól a
ceruzát  és  rajzol, érti, rajzolt, szörnyen birkózott a ceruzával, túl nagy
volt neki, nem is lett valami gyönyörű a rajz, de azért mégis egy burundukot
rajzolt  le  sematikusan,  na, mondom, megeszem az ünneplős kalapom, ha ez a
mókuska  állat,  hoztam  egy nagyítót, hadd lássuk rendesen a rajzokat, mert
csuda  picik  voltak,  de  a  burunduk  csak  rajzolt,  meg  rajzolt, mi meg
ájuldoztunk,  hogy marslakót fogtunk, bár semmi antenna nem lengett a fején,
meg  zöld  sem  volt, meg hát miért pont marslakó lett volna, de a rajzokból
nyilvánvaló lett, hogy ez a mi burundukunk értelmes lény, tessék, itt vannak
a  rajzai,  nézze meg, de vigyázva, aztán értesíteni kell az Akadémiát, vagy
mit  tudom  én,  nézze, itt mutatta, hogy a csillagok közül jött, ezt nézze,
ilyen űrhajóval, de aztán történt valami, és ilyen lett az űrhajója, nyilván
utána  sokáig  bolyongott,  amíg  a tyúkjaim közé vetődött szegény, meg kell
keresnünk  azt  az  űrhajót, valami fémkereső műszerrel, mert amúgy biztosan
bajos lehet, amilyen pici, majd a burunduk segít megkeresni, nem, egyáltalán
nem  vagyok  fantaszta,  és a rajzokat sem én csináltam, nézze ezeket a pici
tárgyakat,  ezek  a burunduk felszereléséhez tartoznak, azért adta ide, hogy
meggyőzzem  velük  a  hadnagy  urat, hát persze, hogy elhoztam a burundukot,
erről  beszélek  egész  idő  alatt, itt van a táskámban, ide kiteszem, ugye,
milyen aranyos, de meg ne ijessze a picit, mert akkor ráz.


                                 Maruzs Éva
                                (Salgótarján)
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.