''VISSZATÉRÉS
Hajnalodott. A lágy reggeli szellő magányos párapamacsokat sodort
szüntelenül a keleti égbolton, magasan az óceán tükre fölött. A távoli
horizont mélyvörös hullámaiból lassan emelkedett egyre feljebb, s feljebb a
bársonyos fényű Nap. Jótékony melege mindjobban feloszlatta a hosszú éjszaka
hűvös sötétjét.
A fénylő felhők gomolygását egy intergalaktikus űrhajó leszállóegysége
szelte át, ráérős száguldásban.
A Kiváncsiskodó volt, a Szép Remények anyaűrhajó felderítője. A kis
űrhajó kezdett életre kelni hosszú álmából. Műszerfalán egyre több kijelző
villogott fel, bizonyítandó régen beprogramozott áramkörei zavartalan
működését. Három plasztik hibernátorban megkezdődött az újraélesztés
bonyolult folyamata. EKG-görbék kezdtek egyre gyorsabb ritmusú táncba, s az
egyhangú hullámzásba új elemek, görbék épültek be.
Karl Mercel elsőtiszt halk suttogásra ébredt. Mély kábulata sűrű ködén
kezdett átszűrődni a fedélzeti lámpák tompa fénye, a két társának
beszédfoszlányai. Szerencsésen felébredt. Dimitronikolopusz, a fedélzeti
mérnök felfigyelt parancsnoka ébredésére, s örömtől csengő érces hangján így
szólt társához:
- Dokikám, végre felébredt a főnök, pedig már azon volt, hogy átalussza
ezt a jeles napot - mondta vidáman, s hatalmas termetétől meglepő
gyengédséggel tapogatta végig barátja hátát.
- Szervusz Karl! - szólalt meg az orvos - hogy ébredtél?
Az első tiszt furcsának találta a saját hangját, amikor megszólalt:
- Kiszáradt a szám, és nagyon zúg a fejem... - mondta erőtlenül.
- Ne is törődj vele, hamar elmúlik. Az altatás utóhatása - jegyezte meg a
doktor. - Különben szükséged lesz rá, hogy megmozgasd egy kicsit az agyadat.
Valami ugyanis nincs rendben itt - mutatott a Földre, hanyagul előrevágott
ujjaival, majd csendben behúzva maga után az ajtót távozott a szobából.
A holdtalan ég sötétje alatt hárman ültek elmélyülten egy kis asztal
körül. Hosszú hallgatásukat a mérnök törte meg:
- Végső soron már induláskor számítottunk erre. Figyelmeztettek
bennünket, hogy a fénysebesség többszörösével való utazgatás eredményezhet
jelentős időeltolódást visszatértünkkor...
- Túl keveset tudunk még ahhoz, hogy bármit is biztosan állíthassunk.
- Hiszen még szét sem néztünk kint alaposan, csupán műszereinkre
hagyatkozhatunk - jegyezte meg az első tiszt. - Igaz ugyan, hogy
rádióadásainkra egy frekvenciatartományban sem érkezett válasz, igaz, hogy
civilizációnak nyoma sincs, s az is tény, hogy mindent beborít ez a satnya
giz-gaz, de ez még kevés a bizonyossághoz. Még mindig nem hiszem el, hogy a
földtörténeti ókorban fogtunk volna talajt. - Hangjából magabiztosság
érződött.
- Mindenesetre az a tény, hogy a Földünk mellől hiányzik a Hold, -
vetette fel a mérnök -, mellette szól. Mellette, hiszen abban az időben még
nem is létezett.
- Az nem lehetséges, hogy az előre kiszámított időben érkeztünk volna
vissza? - szólt közbe az orvos. - Az elindulásunk óta eltelt évszázadok
alatt bármi történhetett a Földön.
Igaza volt. Történt is...
A reggel fényei már kezdték felfedni a titkot a szomorú valóságról. A
hajnalban elindult expedíció - az első tiszt és az orvos - már órák óta
repült a végeláthatatlan gaz fölött, amikor utolérte a mérnök rádióüzenete:
"- Dokikám! Meglehet, hogy igazad lesz! Kielemeztem a múlt éjjeli
műszeres megfigyelés adatait, azok téged igazolnak. A bolygók és a csillagok
helyzete megfelel annak az előre jelzett képnek, amit tervezett
visszatérésünkkor kell mutatniuk. Halljátok? Mi itt az igazság? -" Hamarosan
megtudták ők is.
Az első óriásskorpiót az orvos vette észre. A magasság távlatából is
legalább két méteresre saccolta hosszát, felkunkorodó farokízeit is
hozzászámítva.
- Ez lehetetlen... - nyögte.
Pedig újabb és újabb példányok jelentek meg a kopár dombokon, és
rendezett sorokban vonultak észak felé. Amerre elhaladtak, rajokban
menekültek a megriasztott hatalmas csótányok, soha nem látott férgek, a
gyilkos rádióaktivitás torzszüleményei. Hirtelen minden nagyon érthető lett
számukra, amint megpillantották maguk előtt a gaz mögött meghúzódó
romvárost. Fehérlő kődarabok, itt-ott meglepően éppen maradt falszerkezetek.
- Ennyi maradt a valaha virágzó és hatalmas emberi civilizációból.
A Kiváncsiskodó sietős száguldásban szelte át a Mars pályáját. Eleget
látott a Földön. Eleget ahhoz, hogy többé vissza ne térjen. Találkozója volt
az anyaűrhajójával, amely most lépett be a Jupiter gravitációs vonzásába,
megkezdve a fékező manővert. Feleslegesen. A találkozás még időben
megtörtént. A Szép Remények - némi pályamódosítás után - fényes üstökösként
indult ki a Naprendszerből. A Parancsnok hosszas megfontolás után döntött
így. Végignézte a Földön készült videofelvételeket, elolvasta elsőtisztje
jelentését, és így határozott. Embereivel személyesen kívánta ismertetni
terveit, ezért mellőzte videofonját, s lement közéjük a zsúfoltságig megtelt
Tanácsterembe:
- Barátaim! Az emberiség eltűnt a Földről. Valamennyien láttátok a
felvételeket, melyeket három társatok készített a pusztulásról. Ez tehát nem
kérdéses. Viszont gondolkoztatok-e már azon, hogy hogyan tovább? Térjünk
vissza? Vagy kezdjünk tiszta lapról? Meggondolandó. Mint tudjátok, utunk
során felfedeztünk több különleges naprendszert galaxisunkban. Felépítésük
meglepően hasonlatos a mi világunkéval. Egynémely bolygója számunkra is
lakható. Úgy érzem, azokon sikerülne meggátolni az emberiség teljes
eltűnését a világmindenségből. Gondolkozzatok és szavazzatok: menni vagy
maradni?!
Mentek. A maroknyi ember aki másként döntött, maradt. Ők tudták miért...
Hajnalodott. A lágy reggeli szellő magányos párapamacsokat sodort
szüntelen a keleti égbolton, magasan az óceán tükre fölött...
Huszti Róbert
(?)