''A KÖR BEZÁRUL
Pizzát ettek Sandy kocsmájában és barna sört kortyolgattak mellé. Péntek
délután volt, fullasztó hőség, kaliforniai kánikula. A kutyák a
zöldségesstandok árnyékába húzódtak hűsölni, az út felett szinte vibrált a
levegő. A férfiak ingújjra vetkőztek, s végeláthatatlan kocsisor indult el a
tenger felé.
Tom a szőke pincérlánynak udvarolt hevesen, mivel rádöbbent, hogy még
semmiféle programja sincs a hétvégére, Charlie pedig álmodozva bámult ki az
ablakon.
- Szeretem a keskeny csípőjű nőket - jegyezte meg Tom, miután rendelt még
egy kört. - A szőkékért pedig egészen odavagyok.
- Meg a feketékért, a barnákért és a vörösökért...
Régóta ismerték már egymást, évtizedekkel ezelőtt kezdték a közös munkát
- könyvekkel kereskedtek -, és Charlie tudta jól, hogy barátja tökéletesen
igazolja Freud azon állítását, mely szerint egy férfi - tudat alatt
legalábbis - a világ összes nőjét birtokolni szeretné.
Néhány középiskolás telepedett le melléjük, kóláztak és cigarettáztak és
az esti baseball mérkőzés esélyeit vitatták.
- Blackhawks ma nem játszik - mondta Tom -, vasárnap ínszalagszakadást
szenvedett a Lakers elleni meccsen.
- Tudom, olvastam az újságban.
Tom elmosolyodott:
- Fura vagy ma. Mindig is a baseball volt a hepped.
- Gondolkodom - közölte Charlie tömören. - Azon filózgatok, hogy a
világegyetem végtelen.
A másik megtörölte a fejét egy kétes tisztaságú zsebkendővel.
- Meleg van - mondta. - Ezt a szöszi bigét föl kéne csípni, aztán...
- ...Mert ha a világ végtelen, akkor abban végtelen számú csillag,
bolygó és galaxis található. S tételezzük fel, hogy csak minden milliomodik
bolygón van élet, akkor is végtelen ezeknek a száma. Így van?
- Így - bólintott Tom és diszkréten szemezni kezdett az egyik gimnazista
lánnyal.
- Nomármost... Tételezzük fel tehát, hogy az univerzumban végtelen sok
helyen élnek valamiféle lények. Ezeknek persze nem kell feltétlenül
hasonlítaniuk az emberre.
- Végtelenül változatosak lehetnek - bólogatott Tom és érdeklődését ismét
a szőke pincérnő felé fordította, mivel a gimnazista kiöltötte rá a nyelvét.
- Elefántfejű üregi nyulak pávafarokkal például...
- Kacsaszőrű tigrisek kagylóhéjban...
- Alacsonyan szálló hímzett vasalórája...
- Na, látod. De, - emelte fel a mutatóujját jelentőségteljesen Charlie -,
ha ezeknek a variációs lehetősége is végtelen, akkor a világmindenségben
valahol olyan lényeknek is kell lennie, mint mi vagyunk. Embereknek.
- Fárasztó vagy, öregem, - mondta kedvetlenül Tom. - Fizessünk és
menjünk!
- Nem kell mindjárt elkeseredned, ha egy szép szöke pincérlány a kezedre
csap a portörlővel... Az eddigiekből tehát az következik, hogyha a világ
valóban végtelen, akkor hozzánk hasonló embereknek létezniük kell a Földön
kívül is. Végtelenül változatos helyen, végtelenül változatos időben.
- Unom, Charlie a hülyeségeidet. Menjünk!
- Ezeknek az embereknek természetesen a történelmük is végtelenül
változatos. Lehet, hogy most fedezik fel Amerikát, vagy most találják fel a
kereket, esetleg most nyomtatják az első könyveket...
- Charlie, neked agyadra ment a hőség.
- ...és ezek szerint az univerzumban kell lennie egy olyan helynek, ahol
most egy másik Tom Brown ugyanígy ráncigálja egy másik Charlie Nithingale
karját, ugyanilyen meleg van...
- Charlie, te repedt fülű víziló, te fogatlan rinocérosz, te elmebeteg
papagáj, te sápkóros kabóca - mondta tagoltan és érthetően Tom -, ha nem
hagyod abba ezt a zagyvaságot, a fejedre öntöm a ketchup-ot, megszórlak
reszelt sajttal és kiteszlek a napra száradni. Kisasszony fizetek!...
Hazafelé Tom vezetett.
Mielőtt elváltak volna, még megjegyezte, hogy napszúrás esetén nem árt
egy kiadós kalapkúra, de ecetes borogatás is megteszi, azzal elhajtott.
- Jó fej ez a Charlie, csak kissé túl élénk a fantáziája - gondolta már
otthon, a lépcsőházban, miközben megnyomta a liftgombot. - Írnia kellene.
Amint belépett a lakásba meghallotta, hogy szól a tévé a nappaliban.
- Már megint elfelejtettem kikapcsolni - morfondírozott magában. - Mindig
ez a nagy sietség... Legközelebb majd a gázcsapot hagyom nyitva.
Belépett a szobába.
Aztán földbegyökerezett a lába.
A karosszékben már ült valaki. Egy másik Tom Brown. Ugyanúgy tette fel a
lábát a kisasztalra, ahogyan ő szokta - mellette hevert a kedvenc könyve, a
pipája - és nézte a baseball meccset.
- Hogy vagy, Tom? - kérdezte a másik Tom Brown. - Borzasztó ez a kánikula
itt nálatok...
Kinyitotta a hűtőszekrényt: - Kérsz egy sört?
Marschalkó Zsolt
(Salgótarján)