''A CSERESZNYEVIRÁG ÁLMA
- Micsoda fényességet látok! - kiáltott fel az apró, fehér kis virág a
cseresznyefa felső ágának hegyén. Megrázta gyűrött szirmocskáit, és arcát a
kelő Nap sugarai felé fordította. Ez volt az első reggele a világban, ámulva
nézegetett körül.
- Te ki vagy? - kérdezte a szellőtől, aki elszaladt mellette.
- Szél apó gyermeke vagyok, a borzongató hajnali szellő - válaszolta a
pajkos ifjú a cseresznyevirágnak. - Minden reggel eljövök, és végigsímogatom
a szirmaidat. Te sokkal szebb vagy, mint ezernyi társad. Már messziről
látszol.
Cseresznyevirág kicsit elpirult, szégyenlősen vonta összébb fehér
ruháját. Nem tudta, milyen, szép-e vagy csúnya, hisz sosem látott még
másokat. Jobbra-balra tekingetett, de testvérkéi még nem ébredtek fel. A
szemközti mandulafán viszont rózsaszínűen hintáztak a virágok.
- Ó, de szépségesek vagytok! - szólította meg őket a cseresznyevirág, és
arra gondolt, hogy ő a nyomukba sem léphet.
- Mit bámulsz? - kiáltott át neki az egyik mandulavirág. - Nem láttál még
mandulafát?
- Nem - válaszolta ijedten -, én még csak ma nyíltam ki.
- Akkor meg húzd összébb magad, nem te vagy a világ közepe! - kiabáltak
át mások is a rózsaszínű virágok közül.
- Igenis... - rebegte elhaló hangon a kis cseresznyevirág, és az égen
úszkáló felhőket kezdte nézegetni. Hirtelen furcsa zajt hallott, és egy
nagy, sötét árnyékot látott. Egy óriási méhecske szállt föléje.
- Te ki vagy? - kérdezte a jövevényt.
- Én vagyok a méhecske, szeretnék kicsit lakmározni a szirmaid közül.
- Jó - mondta a virág, és széttárta fehér ruháját. - Mondd, méhecske, te
sokat láttál már a világból? Mekkora? Vannak még fák a mandulafán túl is?
- Ó, te kis ostoba! - nevetett a méhecske, és lábait dörzsölgette. - A
világ nagyon nagy. A fákon túl van a kert vége, ott egy rét kezdődik, aztán
van egy patak. Úgy hiszem, ott a világ vége, én legalábbis csak odáig merek
elrepülni.
- Nahát! - kiáltott fel a cseresznyevirág. - ilyen érdekes! Vigyél
magaddal engem is, annyira szeretném látni a rétet és a patakot!
- Dehogy viszlek! - méltatlankodott a méhecske. - Éppen elég a virágport
is cipelnem - és dühösen otthagyta a virágot.
Később legyek jöttek, de a cseresznyevirág hiába kiabált nekik, rá sem
hederítettek, csak a mandulafa körül repdestek. Az égen néha óriási madarak
húztak el, a kis virág nagyon félt, szeretett volna elbújni előlük, de azok
nem bántották. Aztán lassan beesteledett, fázósan húzta össze szirmait a
virág. Reggelre minden testvére kinyílott, hangos volt a cseresznyefa vidám
beszélgetésüktől. De az ág hegyén ülő virág nem figyelt öccseire és
húgocskáira. Gondolatai máshol jártak, a nagy rétre vágyakozott, amiről a
méhecske mesélt.
Napok teltek el, a cseresznyevirág éjjel és nappal is álmodozott. Egy
szép napon nagyon fáradtan ébredt, fájt minden szirma, nem értette, mi
történt vele. A szokott időben arra szaladt a hajnali szellő, de nem ment el
mellette, mint máskor, hanem kézenfogta, és futott vele tovább. A
cseresznyevirág azt hitte, csak álmodik. Megkerülték a mandulafát, és
átszálltak a kerítés felett, ki a rétre. A kis cseresznyevirág nagyon boldog
volt...
A házból gyerekek futottak ki, élvezték a harmatos, hajnali kert friss
levegőjét.
- Nézzétek! - kiáltott fel az egyik kislány. - Hogy forgatja a szél a
cseresznyevirág szirmait! Nemsokára lesz cseresznye.
A gyerekek a rét felé futottak, aranyhajuk körül, mint ezernyi lepke,
repdestek a virágszirmok.
Carry