Dimenzió #02

Világ(egyetem)

(csillagászat)

Legnépszerűbb számunk

[#24] Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -


Legnépszerűbb cikkünk

[#24] Szerelmes versek

    ▄ ┬ ▀Ý                       ▀ ▄ ▄          ▀Ý            ▀Ý▀Ý ┐
    █─┤ ▄ ▄─┐ ▄─┐ ▄─┐    ▄─┐ ▄─┐ ▄ █ █ ┌─▄ ┌─▄ ┌─▄ ▄─┐ ▄─┐ ┬─▄ ▄─┐ │ ▄
    █ │ █ █   █─┘ ▀─┐    █   ▀─┐ █ █ █ ┌─█ │ █ ┌─█ ▀─┐ ┌─┘ │ █ █ │ █─┤
    ▀ ┴ ▀ ▀   ▀─┘ ▀─┘    ▀─┘ ▀─┘ ▀ ▀ ▀ └─▀ └─█ └─▀ ▀─┘ └─▀ ┴ ▀ ▀─┘ ▀ └
                                            ─▀

                   (Híres nők a csillagászat történetében)


     Csillagászati szakkönyvek  és  lexikonok  névmutatóját  böngészve  csak
  elvétve   akadunk  női   névre.   A   csillagászati   kutatásokra   minden
  természettudomány  közül talán  leginkább  jellemző, hogy  évezredek során
  férfiak művelték. Akadt azonban néhány  nő is, aki nem (csak) azért nézett
  fel az égboltra, hogy kedveséről merengjen. Páran, koruk asszonyait messze
  megelőzve és környezetük előítéleteit megcáfolva csillagászati kutatásokat
  és elmélkedéseket folytattak.


   Mary Fairfax (1780-1872)

Asszonynevén  Somerville  egyik  volt  az első nők közül  Európában,  aki  a 
természettudományok  művelésére  adta  fejét. A magyar nyelvű lexikonok csak 
elvétve  említik  meg nevét  (pl.: Pallas  Nagy  Lexikona), angol  és  olasz 
kiadványokban  viszont  rábukkanhatunk. Fizikusként  és  matematikusként  is 
számontartja a tudománytörténet, de mint csillagász is  ismert  volt.  Élete 
egy részét Angliában töltötte, később  második  férjével Nápolyba költözött. 
Tagjául választotta őt az  Angol  Királyi Tudományos Társaság  (1835)  és az 
Olasz Földrajzi Társaság aranyérmese volt. 
   Az Enciklopédia Italiana 1932-es kiadása szerint ő fordította le  Laplace
"Égi mechasnika" című  művét,  a Pallas Lexikon szerint viszont ilyen címmel 
önálló csillagászati  műve is megjelent 1831-ben (Mechanism of the heavens). 
Az ő  ösztönzésére és gondozásában jelent  meg  Herschel: Physical Geography 
című munkájának  fordítása (1848), mely 6 további kiadást ért meg Itáliában. 
   Mary  fizikai  kutatásaihoz  is  végzett  csillagászati  megfigyeléseket, 
amelyek   eredményeit  művei   megírásakor  felhasználta,  például  1826-ban 
megjelent, a napfény mágnesező erejéről szóló munkájában.
   Somerville  asszony  neve   méltán  kerülhet  a   híres  természettudósok 
névsorába, hiszen hosszú élete során olyan sok művet írt  és fordított, hogy 
korának elismert tudósaként  tartották számon. Egyike volt a világtörténelem
nagy   polihisztorainak   is,  hiszen   jártas   volt   az   irodalomban,  a 
művészetekben, maga is rajzolt és festett.


   Caroline Herschel (1750-1848)

Talán  a  legelső  olyan  nő  a  csillágászat  történetében, akinek  a  neve 
szerepel a legjelentősebb enciklopédiákban és szakművekben.
Ez  a  tény  azonban - gyaníthatóan - főként annak köszönhető, hogy  William 
bátyja és John unokaöccse kiemelkedő alakok a tudomány történetében.
   A  Hannoverben  nevelkedett  Caroline  gyermekkorától  kezdve  rajongásig 
szerette  Williamet, és  valószínűleg ezért  maradt  fívére  mellett felnőtt 
nőként is, hogy tudós  testvérét segítse angliai csillagászati kutatásaiban.
Korabeli feljegyzések szerint amit éjjel  William megfigyelt és feljegyzett, 
azt  nappal  huga  összegezte. Önálló  kutatásokat  is  folytatott Caroline, 
közismert, hogy  1786  és  1797  között 8 üstököst fedezett fel (ifj. Bartha 
Lajos ezért "minden idők egyik  legszorgosabb üstökösvadászának" nevezi őt),
valamint  több  ködfoltot.  Angliában  Caroline  zenével  és  énekléssel  is 
foglalkozott,   de   emellett  a   távcsőépítésben,  lencsecsiszolásban   is 
segítkezett  bátyjának.  Az  ő  érdeme is, hogy kiváló távcsöve segitségével 
William  felfedezte  az  Uránuszt.  A  761  csillagot  tartalmazó  katalógus 
elkészülte is részben Caroline szorgos munkáját dicséri.
   Bátyja  halála  után  visszatért  szülőföldjére,  Hannoverba, és  98 éves 
koráig  élt. Visszaemlékezéseit  és levelezéseit Nyugat-Európában több ízben
is kiadták:
   (Wolf, W. H.: Memoire and correspondence of Caroline Herschel. 1867.).


   Henrietta Swan Leavitt (1868-1921)

Amerikai csillagásznő, a századforduló táján jelentős hírnévre  tett  szert.
Tanulmányait  a  Radcliffe College-ben  végezte,  az  égbolt  fényképezésére 
specializálódott. A  Harvard Obszervatórium  asszisztensnője a déli égbolton 
lévő Kis Magellán-felhő változócsillagait vizsgálta, és érdekes felfedezésre
jutott: minél  fényesebbek  voltak a  csillagok, annál  hosszabbak  voltak a 
fényváltozás periódusidői. Tulajdonképpen Leavitt 1908-as felfedezése volt a
kulcs a ködök  titkainak  megfejtéséhez.  1912-ben  fogalmazta  meg  hosszas 
kutatásai  és  tapasztalatai alapján azt az összefüggést, hogy a fényesség a 
periódus  növekedésével  növekszik.  Kutatásai  kiindulópontként  szolgáltak 
Hertzsprungnak, Shapleynek és más csillagászoknak.
   Kutatási feljegyzései megtalálhatók a Harvard  College Obszervatóriumának 
évkönyveiben. (Annals of the Astronomical Observatory of Harvard College)


   Dumée, Jeanne a XVII. században élt

Francia csillagásznő volt. Keveset lehet tudni életének részleteiről, annyi
bizonyos, hogy Párizsban született, és 17 éves korában feleségül  ment  egy 
katonatiszthez.
   Jeanne szenvedélyesen érdeklődött a  csillagászat  iránt.  Írt egy művet 
Kopernikusz   elméletéről,  melyben   védelmébe  vette  Galileo Galilei  és 
Kopernikusz téziseit.  E  munka sohasem került kinyomtatásra, de a "Tudósok 
Lapja" (Journal des Savants)  1680-ban  hírt  adott  Dumée  asszony érdekes 
kéziratáról.


   Marie Cunitz (1610-1664)

Századának híres lengyel csillagásznője és  matematikusa  volt. A  sziléziai
születésű hölgy ifjú korától kezdve ismerkedett  a  tudományokkal, antik  és
modern nyelveket tanult, az orvoslás történetével foglalkozott, de leginkább 
a   matematika   és   a  csillagászat  érdekelte.  Az  orvostudományt  és  a 
csillagászatot  Elias de Lewen  tanította  a  fiatal  lánynak,  aki 1630-ban 
feleségül vette lelkes tanitványát.
   Házastársakként  csillagászati  megfigyeléseket és méréseket  végeztek, a 
dán Longomontanus táblázatait használták segédeszközként, melyekről  azonban 
bebizonyosodott, hogy megbízhatatlanok. Cunitz és férje ezért Kepler tábláit
kezdték   használni,   és   ezek   segítségével   tökéletesítették   korábbi 
számításaikat.
   A  30  éves  háború  idején  Marie  Cunitznak  menekülnie kellett lengyel 
földről. 1650-ben adták ki "Urania propitia"  címmel első  táblázatait, mely
művét III. Ferdinánd császárnak ajánlotta.


   Lepaute, Nicole-Reine Hortense (Etable de la Briète) (1723-1788)

Francia  csillagásznő,   több   más   tudóstársához  hasonlóan,  fizikai  és 
matematikai kutatásai után fordította tekintetét  az  ég  felé.  Édesapja  a
spanyol király udvarához tartozott. A fiatal lány Jean-André Lepaute királyi
órakészítő  mesterhez  ment  feleségül  1758-ban.  Eleinte  az ifjú hölgy az 
ingamozgásokkal foglalkozott, férje könyvében közzétette az inga hossza és a
lengés közti összefüggésekről szerzett tapasztalatait (Traité de horlogerie;
1755.).
   Élete  hátralévő  részét  is  az jellemezte, hogy férfiak mellett végezte
kutatásait.   1759-ben   például   alkalmazta    őt   Lalande,   a   Párizsi 
Csillagvizsgáló igazgatója.
Clairant  matematikussal együtt  az  volt  Lepaute  asszony  feladata,  hogy 
határozza meg, milyen vonzerőt gyakorol a Jupiter és a Szaturnusz  a  Halley
üstökösre.
Clairant  ugyan  elismerte  kolléganője   tudását, de  a  kutatásokban  való
közreműködését nem értékelte sokra (feltehetőleg irigységből).
   Több  kutatást  is  végzett  Lepaute - immár önállóan -  fogyatkozásokról 
(1762,  1764)   és   a   Vénusz   mozgásaival   kapcsolatosan  (1761),  mely 
vizsgálódások eredményeit a francia kormány ki is nyomtatta.
   1759 és 1774 között Lalande-nak segített az "Idők megismerése" c.  évente
megjelenő tudományos mű megírásában. 1774-től 1783-ig az "EPHEMERIS" hetedik
és  nyolcadik  kötetén  dolgozott,  mely  művében  a  nappal,  holddal és  a 
bolygókkal   kapcsolatos   számításai   szerepeltek,   1784  és  1792.  évre 
vonatkozóan.
   Lepaute asszony látása idős korára nagyon megromlott,  ez  kutatásait  is 
megnehezítette.   Emlékét   őrzi   egy   japán  rózsa,  melyet  tiszteletére
Lepautia-nak neveztek el, és amelyet később Hortenziára kereszteltek.


   Kirch, Marie Margaretha (született Winkelmann) 1670 és 1720

között  élt  német  csillagásznő  volt.  Panitz(sch)ban  született,   Lipcse 
közelében.  1692-től lett második felesége  Gottfried  Kirchnek,  a  berlini 
csillagásznak. A férfi bevezette fiatal feleségét  a csillagászati kutatások 
rejtelmeibe, így Marie nem csak hitvese, de tanítványa és  segítő munkatársa
is  lett  férjének.  1702  volt a csillagásznő pályájának egyik csúcspontja, 
ebben az évben  ugyanis  felfedezett  egy  üstököst.  1710-ben veszítette el 
férjét,   de  özvegy  korában  is  folytatta  matematikai  és  csillagászati 
megfigyeléseit.
   Leibniz  a  porosz  udvarnál  is  bemutatta a tudós nőt. 1709-ben írt egy
művet "A  Nap,  a  Szaturnusz  és a Vénusz együttállásáról" címmel, 1913-ban 
pedig a Jupiter és  Szaturnusz  helyzetéről,  mely  leginkább  csillagászati 
számításokat tartalmazott, és nem az akkoriban divatos megfigyeléseket.
   A  német  csillagásznő   1720-ban,   Berlinben   halt   meg,   kutatásait 
félbehagyva. Számításait leányai rendszerezték és foglalták össze a  Berlini
Tudományos Akadémia Almanachja számára.


   Maria Mitchell (1818-1889)

A  hölgy   egyike  volt  annak   a  számos  amerikai  csillagásznőnek,  akik 
kutatásaikkal hírnevet szereztek a tudományos életben. Mariát kísérletező és
felfedező kedvű édesapja indította  el  karrierje  felé,  és  pályája  során 
állandóan bizonyítania kellett, hogy nő létére is kiváló természettudós. Bár
hazájában a mai napig ismert, a lexikonok többsége nevét sem említi.
   Maria  a   család  10  gyermeke  közül  harmadikként  született,  és  már 
kislányként  apjának,  Williamnek  jobbkeze  volt,  aki óramérőszerkezeteket 
állított össze bálnavadász hajók számára. Gyakrabban megesett régebben, hogy
aki időmérő  eszközökkel  foglalkozott, a csillagászat iránt is érdeklődött, 
hiszen a két dolog összefügg. Maria  apjával  is  ez  történt,  1831-ben,  a
gyűrűs napfogyatkozás idején kislányával  együtt olyan időméréseket végzett, 
amelyek  segítségével  meghatározta  lakóhelyének, a  Massachusetts-ben lévő 
Nantucket városkának földrajzi hosszúságát.
   Mariát már 18 évesen kinevezték a város Atheneumába könyvtárosnak,  és 24
éven  át  töltötte  be  ezt  a  posztot.  Közben  rendszeresen csillagászati 
megfigyeléseket végzett, 1847. október 1-én távcsövén keresztül  felfedezett 
egy új üstököst. Ez a felfedezés aztán meghozta  számára  az  elismerést  és
hírnevet, melynek eredményeként Dánia királya aranyéremmel tüntette ki.
   1849-től  az  Egyesült  Államok  Hajózási  Almanach  Hivatala  alkalmazta 
Mariát, akinek az volt a  feladata,  hogy  számításokat  végezzen  a  Vénusz 
bolygó változásairól.
   Az  1860-as  évektől  Amerikában  nagy  figyelmet  fordítottak a  leányok 
képzésére,  1861-ben  kezdték  el  építeni  a  Vassar Kollégiumot, melyről a 
korabeli  újságok  azt  írták,  hogy az egész földkerekségen nincs párja. Az 
1865-ben nyílt  leányintézetet  hírneves  tudósok  vezették  és felügyelték, 
köztük  volt  Maria Mitchell  is, aki  egész  életében  küzdött  azért, hogy 
Amerikában mindenütt elismerjék a nők tanuláshoz való jogát.
   1868-ban  leköszönt  korábbi  állásáról, mint a csillagászat tanára és az 
iskola csillagvizsgálójának igazgatója foglalta el  új posztját. Mindez nagy
port   kavart,  és  újra  Maria  került  a  tudományos  élet  érdeklődésének 
központjába. Ő volt az első asszony, akit az  Amerikai  Tudományos  Akadémia 
tagjai közé választott; ezenkívül pedig tagja volt több  fontos  társaságnak 
is, többek között az Amerikai Filozófiai Társaság és a Nők  Haladásáért nevű
amerikai  egyesület  munkájában  is részt vett. Ennek az utóbbi egyesületnek 
1870-től   elnöki   tisztjét   is   betöltötte,  és  ő  elnökölt  a  "Nők  a 
természettudományban" című konferencián. Életéről  Amerikában  számos cikket 
és könyvet írtak, melyek közül kiemelkedik az alábbi kettő:
   P. Mitchell Kendall: Maria Mitchell (Life, Letters and Journals (1896.)
            és  Wright: Sweeper in the Sky (1950)


   Marguerite de la Sablière (leánykori nevén Hessein) (1630-1693)

A francia  hölgy évszázadának ismert és elismert csillagásza volt, aki korát
messze megelőzve és  minden  előitélettel  dacolva  tudományos  kutatásoknak 
szentelte  az  életét.  Már  ifjú  korában érdeklődött a természettudományok 
iránt, és folyamatosan tanult. Házasságkötése  (1654)  és  három gyermekének 
születése sem akadályozta  meg  abban,  hogy  csillagászati  megfigyeléseket 
végezzen, s  bár  harminc  éves  koráig  eredményeit  nem tette közzé, mégis 
európai   hírnévre  tett  szert.  Marguerite-et  olyan  neves  személyiségek 
látogatták meg, mint például Sobieski, a lengyel  király vagy La Fontaine, a
híres író.  Ez  utóbbi  azt  mondta  róla, hogy egy "férfi szépsége asszonyi 
bájjal ötvöződött benne". Nem mindenki volt  azonban a jóakarója. Boileau, a
XVII. század  óriási  hatású  francia  szatirikus  költője a nők ellen írott 
művében kigúnyolta  őt. Sablière-ről  szóló  soraival  azonban - akaratlanul 
is - emléket állított az éjszakai égboltot  asztrolábiummal  fürkésző nőnek, 
aki a Jupiterrel kapcsolatosan végzett  megfigyeléseket . Boileau  csak  azt
hangoztatta, hogy  az efféle foglalatosság tönkreteszi a látást és sápasztja
az  arcot,  vagyis a  női  szépség  megrontóját látta  az éjjeleken  át való 
csillagászati vizsgálódásokban.
   XIV. Lajos francia király 2000 livres kegydíjjal jutalmazta Marguerite-et
idősebb korában, munkássága elismeréseként (mint  korábban Boileau-t is!), a
hölgy azonban továbbra  is  dolgozott, élete  végén  gyógyíthatalan  betegek 
ápolásának szentelte magát, és közöttük is halt meg 1693-ban.


   Fleming, Williamina (Paton Stevens) (1857-1911)

A XIX.  század  második felében Európában és Amerikában is óriási, látványos 
fejlődést  értek  el  a  természettudományok.  Egyrészt  ennek  köszönhetően 
találunk  például  a  csillagászok   között feltűnően sok nőt - legalábbis a 
korábbi századokhoz képest. Másrészt azért is nőtt  a természettudományokkal 
foglalkozó hölgyek  száma,  mert  ez  is  egyik  következménye  volt  a  nők 
emancipációs törekvéseinek. Mind többen és többen kerültek közülük közép- és
felsőfokú intézményekbe (az Egyesült Államokban már az 1860-as  évektől), és 
tízezres nagyságrendekkel nőtt világszerte a munkavállaló nők száma.
   Williamina,  a  címben jelzett hölgy skót származású volt, aki Dundee-ben
született,  egy  kézműves  lányaként.  20  évesen  ment  férjhez  James  Orr 
Fleminghez, és 1 év múlva kivándoroltak Bostonba. Hamarosan felbomlott ez  a
házasság, és Williaminának egyedül kellett eltartania magát és kisgyermekét.
Először  -  a  hagyományos  női  szerepekhez  igazodva - házvezetőnői munkát 
vállalt Edward Pickeringnél, aki a  Harvard  College  Observatory igazgatója 
volt. (Pickering és munkatársai abban az időben csillagászati fénymérésekkel
foglalkoztak. Nevéhez fűződik a közvetlen  becslésen  alapuló módszer. Abban 
az időben  csillagvizsgálójában  a  Draper-féle  asztrográffal dolgoztak, és 
úttörő munkát végeztek a színképosztályozással kapcsolatosan. 6 év leforgása
alatt 225.300 csillagszínképet tartalmazó katalógust készítettek.)
   Később  azonban  a  hölgy  a  csillagvizsgálóba  is  "bemerészkedett", és 
hamarosan az  igazgató   munkatársává  vált.  (Ő  sem  volt  természetesen -
képzettségét  tekintve  -  csillagász,  csakúgy,  mint  az  Observatory  más 
dolgozói  sem.)  Több,  mint  200  különböző  csillag  színképét  írta   le, 
leghíresebb  munkájában  10.351  csillagot  kategorizált.  E  17  kategóriát 
1890-ben   tették   közzé,  a  Draper  Catalogue  of  Stellar  Spectra  című 
kiadványban.
   1898-ban a skót származású nőt  kinevezték  a  Csillagászati Fényképészet 
kurátorává, és egy olyan csoport munkáját felügyelte,  melynek  12 nő volt a 
tagja. (Ez a tény is mutatja a nők nagyarányú munkábaállását.)
   Williamina    korának   vezető   csillagásznőjévé   vált,   és   1906-ban
tiszteletbeli  tagja  lett  a  Királyi  Csillagászati  Társaságnak.  Több  -
igazgatója  nevéhez  fűződő - mű  és  kutatás  valószínűleg az ő munkáját is 
dícséri.


   Whitney, Mary Watson (1847-1921)

A múlt század második felének Amerikája sosem látott lehetőségeket teremtett 
a leányok tanulásához. Mary Watson, a matematikában  tehetséges  ifjú  leány 
1865-ben  beiratkozott   az   akkor   nyílott   Vassar   Kollégiumba,  és  a 
számtanpéldák   mellett  Maria  Mitchell  csillagászati  előadásai   kezdték 
vonzani.  Bár  a  fiatal  hölgy  apja  és fivére halála miatt kénytelen volt 
tanítói állást vállalni, hogy megélhetését  biztosítsa, álmairól nem mondott
le. Egyre növekvő csillagászati  érdeklődése  visszavezette  Mitchellhez, és 
tagja  lett  annak  a  csoportnak,  melynek  tagjai a Nap-pályát vizsgálták. 
Meghívást kapott, hogy csatlakozzon  Benjamin Peirce  professzor kurzusához, 
jóllehet,  a  Harvardra  hivatalosan  nem  vettek fel női hallgatókat.  Mary 
tehetségének  elismerése  volt  tehát  az,  hogy  részt vehetett egy, az égi 
mechanikáról tartott posztgraduális kurzuson.
   Miután  megszerezte  a  Vassar  Kollégium  Master  fokozatát,  és  3 évet 
Zürichben is töltött (mely város kétségkívül a  nőoktatás  egyik  fellegvára 
volt abban  az időben), Mitchell asszisztense lett 1881-ben. 7 évvel később,
szeretett  tanítómestere  és  kolléganője halála után átvette annak helyét a
csillagvizsgáló igazgatói posztján,  és  a  csillagászat  tanára is ő lett a 
Vassarban. Kutatási programja több  területre  is  irányult, megfigyeléseket 
végzett a kettős csillagokkal kapcsolatosan, de érdekelték az aszteroidák és
az üstökösök is.
   1910 után  betegsége  miatt  visszavonult. Élete  végéig  kitartott  azon 
elképzelése mellett, amely egész életében vezérelte, hogy a leányok  számára 
is biztosítani kell a tanulás lehetőségét. Ő is egyike  volt  azon  amerikai 
nőknek, akik kénytelenek voltak megküzdeni az előítéletekkel, és környezetük
véleménye ellenére természettudományokkal kezdtek foglalkozni. Halála  előtt
azt mondta: "Remélem, ha majd a menyországba érek, nem azt  találom,  hogy a 
nők ott is másodhegedűsök."


   Whiting, Sarah (Frances) (1847-1927)

A XIX.  század  második  felétől  kezdve   az   Egyesült   Államokban   több 
csillagvizsgálóban   és  kutatóközpontban  tevékenykedtek  nők  is.  Sarah - 
korábban már bemutatott nőtársaihoz hasonlóan - szintén az USA-ban látta meg
a napvilágot, Wyomingban született, New Yerseyben.
   Kislánykorában nem csak a klasszikus nyelvekre tanították, hanem jelentős
matematikai és fizikai tanulmányokat is folytatott.
   Apja tanár volt,  és  Sarah  gyakran  segédkezett  az  iskolában  végzett 
fizikai kísérletek előkészítésénél. Később a lány az Ingham  Egyetemre járt,
ahol  szintén  különféle  (humán  és  természet-) tudományokat  tanult, majd 
tanított.
   1876-ban  az  újonnan   nyílt   Wellesley  College   leányiskola   fizika 
professzorává  nevezték  ki  a  természettudományokban jeleskedő fiatal nőt. 
1880-ban  bevezette   az   intézményben  az  "alkalmazott  fizikát",  ami  a 
csillagászatot  jelentette,  és  mely  indokolttá  tette  egy obszervatórium 
megépítését  is.  1900-ban   készült  el  a  megfigyelőközpont,  egy  12"-es 
teleszkóppal   és   egy   színképelemző   laboratóriummal   felszerelve.   A 
csillagvizsgálót folyamatosan bővítették. Sarah sokkal inkább kiemelkedett a
tanári  pályán,   mint   kutatóként,   szívügyének  érezte  a  csillagászati 
megfigyelési módszerek oktatását.
   1916-ig dolgozott, akkor visszavonult, és átadta a  Whitin Obszervatórium
igazgatásával járó gondokat utódjának.


   Cannon, Annie Jump (1863-1941)

Szintén  egy  volt  azon  amerikai  hölgyek  közül,  akik  a   csillagászati 
kutatásoknak   szentelték  életüket.  Delaware-ban   született,  ahol   apja 
szenátorként  tevékenykedett.  A  Wellesley  és  a  Radcliffe  College-okban
tanult, több más kortársnőjéhez  hasonlóan. Ő is a Harvard Obszervatóriumhoz
került  1896-ban,  miként  például  Fleming asszony is.  Szinte  ugyanazt  a 
karriert futotta be, mint kolléganője. Ő is - Pickering mellett dolgozva - a
csillagok  színképének  osztályozásával  és  katalogizálásával foglalkozott;
alkalma nyílott tetemes mennyiségű csillagászati felvétel tanulmányozására. 
1924-ben  az  ő  kutatási eredményei is szerepeltek a Henry Draper Catalogue 
című katalógusban, melyben 225300 csillag szerepelt. 
   Annie  csaknem  teljesen  siket  volt,  hallókészüléket  használt.  Sokak 
szerint  e  tény - bár   életét  kétségkívül  megnehezítette - csillagászati 
kutatásai  során  segítségére   volt,   hiszen   így   szinte   emberfeletti 
koncentrálásra volt képes, mikor dolgozott. 1911-ben ő  lett a Csillagászati
Fényképészet kurátora. Élete  során számos címet elnyert. Ő volt az első nő, 
akinek az  Oxfordi Egyetem díszdoktori  címet  adományozott, de  tagjai közé 
fogadta a Királyi Csillagászati Társaság és az  Amerikai Filozófiai Társaság
is.   1931-ben   a  Nemzeti  Tudományos  Akadémia  aranyéremmel  ismerte  el 
munkásságát, 1932-ben  pedig  elnyert  egy kutatói kitüntetést. Ez utóbbival
alapozta  meg  a  róla  elnevezett  díjat,  melyet  csakis   csillagászattal 
foglalkozó nők kaphatnak meg.

                                                                       CARRY

Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2017
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva. | xhtml, css, 508
internetes partnerünk:
Netmester
netmester a holnaptervező