├»3▄ ┬ ├»3▀Ý ▀ ▄ ▄ ▀Ý ▀Ý▀Ý ┐├»0
├»3█─┤ ▄ ▄─┐ ▄─┐ ▄─┐ ▄─┐ ▄─┐ ▄ █ █ ┌─▄ ┌─▄ ┌─▄ ▄─┐ ▄─┐ ┬─▄ ▄─┐ │ ▄├»0
├»3█ │ █ █ █─┘ ▀─┐ █ ▀─┐ █ █ █ ┌─█ │ █ ┌─█ ▀─┐ ┌─┘ │ █ █ │ █─┤├»0
├»3▀ ┴ ▀ ▀ ▀─┘ ▀─┘ ▀─┘ ▀─┘ ▀ ▀ ▀ └─▀ └─█ └─▀ ▀─┘ └─▀ ┴ ▀ ▀─┘ ▀ └├»0
├»3─▀├»0
├»4(Híres nők a csillagászat történetében)├»0
├»5Csillagászati szakkönyvek és lexikonok névmutatóját böngészve csak├»0
├»5elvétve akadunk női névre. A csillagászati kutatásokra minden├»0
├»5természettudomány közül talán leginkább jellemző, hogy évezredek során├»0
├»5férfiak művelték. Akadt azonban néhány nő is, aki nem (csak) azért nézett├»0
├»5fel az égboltra, hogy kedveséről merengjen. Páran, koruk asszonyait messze├»0
├»5megelőzve és környezetük előítéleteit megcáfolva csillagászati kutatásokat├»0
├»5és elmélkedéseket folytattak.├»0
ï5Mary Fairfax (1780-1872)ï0
Asszonynevén Somerville egyik volt az első nők közül Európában, aki a
természettudományok művelésére adta fejét. A magyar nyelvű lexikonok csak
elvétve említik meg nevét (pl.: Pallas Nagy Lexikona), angol és olasz
kiadványokban viszont rábukkanhatunk. Fizikusként és matematikusként is
számontartja a tudománytörténet, de mint csillagász is ismert volt. Élete
egy részét Angliában töltötte, később második férjével Nápolyba költözött.
Tagjául választotta őt az Angol Királyi Tudományos Társaság (1835) és az
Olasz Földrajzi Társaság aranyérmese volt.
Az Enciklopédia Italiana 1932-es kiadása szerint ő fordította le Laplace
"Égi mechasnika" című művét, a Pallas Lexikon szerint viszont ilyen címmel
önálló csillagászati műve is megjelent 1831-ben (Mechanism of the heavens).
Az ő ösztönzésére és gondozásában jelent meg Herschel: Physical Geography
című munkájának fordítása (1848), mely 6 további kiadást ért meg Itáliában.
Mary fizikai kutatásaihoz is végzett csillagászati megfigyeléseket,
amelyek eredményeit művei megírásakor felhasználta, például 1826-ban
megjelent, a napfény mágnesező erejéről szóló munkájában.
Somerville asszony neve méltán kerülhet a híres természettudósok
névsorába, hiszen hosszú élete során olyan sok művet írt és fordított, hogy
korának elismert tudósaként tartották számon. Egyike volt a világtörténelem
nagy polihisztorainak is, hiszen jártas volt az irodalomban, a
művészetekben, maga is rajzolt és festett.
ï5Caroline Herschel (1750-1848)ï0
Talán a legelső olyan nő a csillágászat történetében, akinek a neve
szerepel a legjelentősebb enciklopédiákban és szakművekben.
Ez a tény azonban - gyaníthatóan - főként annak köszönhető, hogy William
bátyja és John unokaöccse kiemelkedő alakok a tudomány történetében.
A Hannoverben nevelkedett Caroline gyermekkorától kezdve rajongásig
szerette Williamet, és valószínűleg ezért maradt fívére mellett felnőtt
nőként is, hogy tudós testvérét segítse angliai csillagászati kutatásaiban.
Korabeli feljegyzések szerint amit éjjel William megfigyelt és feljegyzett,
azt nappal huga összegezte. Önálló kutatásokat is folytatott Caroline,
közismert, hogy 1786 és 1797 között 8 üstököst fedezett fel (ifj. Bartha
Lajos ezért "minden idők egyik legszorgosabb üstökösvadászának" nevezi őt),
valamint több ködfoltot. Angliában Caroline zenével és énekléssel is
foglalkozott, de emellett a távcsőépítésben, lencsecsiszolásban is
segítkezett bátyjának. Az ő érdeme is, hogy kiváló távcsöve segitségével
William felfedezte az Uránuszt. A 761 csillagot tartalmazó katalógus
elkészülte is részben Caroline szorgos munkáját dicséri.
Bátyja halála után visszatért szülőföldjére, Hannoverba, és 98 éves
koráig élt. Visszaemlékezéseit és levelezéseit Nyugat-Európában több ízben
is kiadták:
(Wolf, W. H.: Memoire and correspondence of Caroline Herschel. 1867.).
ï5Henrietta Swan Leavitt (1868-1921)ï0
Amerikai csillagásznő, a századforduló táján jelentős hírnévre tett szert.
Tanulmányait a Radcliffe College-ben végezte, az égbolt fényképezésére
specializálódott. A Harvard Obszervatórium asszisztensnője a déli égbolton
lévő Kis Magellán-felhő változócsillagait vizsgálta, és érdekes felfedezésre
jutott: minél fényesebbek voltak a csillagok, annál hosszabbak voltak a
fényváltozás periódusidői. Tulajdonképpen Leavitt 1908-as felfedezése volt a
kulcs a ködök titkainak megfejtéséhez. 1912-ben fogalmazta meg hosszas
kutatásai és tapasztalatai alapján azt az összefüggést, hogy a fényesség a
periódus növekedésével növekszik. Kutatásai kiindulópontként szolgáltak
Hertzsprungnak, Shapleynek és más csillagászoknak.
Kutatási feljegyzései megtalálhatók a Harvard College Obszervatóriumának
évkönyveiben. (Annals of the Astronomical Observatory of Harvard College)
├»5Dumée, Jeanne a XVII. században élt├»0
Francia csillagásznő volt. Keveset lehet tudni életének részleteiről, annyi
bizonyos, hogy Párizsban született, és 17 éves korában feleségül ment egy
katonatiszthez.
Jeanne szenvedélyesen érdeklődött a csillagászat iránt. Írt egy művet
Kopernikusz elméletéről, melyben védelmébe vette Galileo Galilei és
Kopernikusz téziseit. E munka sohasem került kinyomtatásra, de a "Tudósok
Lapja" (Journal des Savants) 1680-ban hírt adott Dumée asszony érdekes
kéziratáról.
ï5Marie Cunitz (1610-1664)ï0
Századának híres lengyel csillagásznője és matematikusa volt. A sziléziai
születésű hölgy ifjú korától kezdve ismerkedett a tudományokkal, antik és
modern nyelveket tanult, az orvoslás történetével foglalkozott, de leginkább
a matematika és a csillagászat érdekelte. Az orvostudományt és a
csillagászatot Elias de Lewen tanította a fiatal lánynak, aki 1630-ban
feleségül vette lelkes tanitványát.
Házastársakként csillagászati megfigyeléseket és méréseket végeztek, a
dán Longomontanus táblázatait használták segédeszközként, melyekről azonban
bebizonyosodott, hogy megbízhatatlanok. Cunitz és férje ezért Kepler tábláit
kezdték használni, és ezek segítségével tökéletesítették korábbi
számításaikat.
A 30 éves háború idején Marie Cunitznak menekülnie kellett lengyel
földről. 1650-ben adták ki "Urania propitia" címmel első táblázatait, mely
művét III. Ferdinánd császárnak ajánlotta.
├»5Lepaute, Nicole-Reine Hortense (Etable de la Briète) (1723-1788)├»0
Francia csillagásznő, több más tudóstársához hasonlóan, fizikai és
matematikai kutatásai után fordította tekintetét az ég felé. Édesapja a
spanyol király udvarához tartozott. A fiatal lány Jean-André Lepaute királyi
órakészítő mesterhez ment feleségül 1758-ban. Eleinte az ifjú hölgy az
ingamozgásokkal foglalkozott, férje könyvében közzétette az inga hossza és a
lengés közti összefüggésekről szerzett tapasztalatait (Traité de horlogerie;
1755.).
Élete hátralévő részét is az jellemezte, hogy férfiak mellett végezte
kutatásait. 1759-ben például alkalmazta őt Lalande, a Párizsi
Csillagvizsgáló igazgatója.
Clairant matematikussal együtt az volt Lepaute asszony feladata, hogy
határozza meg, milyen vonzerőt gyakorol a Jupiter és a Szaturnusz a Halley
üstökösre.
Clairant ugyan elismerte kolléganője tudását, de a kutatásokban való
közreműködését nem értékelte sokra (feltehetőleg irigységből).
Több kutatást is végzett Lepaute - immár önállóan - fogyatkozásokról
(1762, 1764) és a Vénusz mozgásaival kapcsolatosan (1761), mely
vizsgálódások eredményeit a francia kormány ki is nyomtatta.
1759 és 1774 között Lalande-nak segített az "Idők megismerése" c. évente
megjelenő tudományos mű megírásában. 1774-től 1783-ig az "EPHEMERIS" hetedik
és nyolcadik kötetén dolgozott, mely művében a nappal, holddal és a
bolygókkal kapcsolatos számításai szerepeltek, 1784 és 1792. évre
vonatkozóan.
Lepaute asszony látása idős korára nagyon megromlott, ez kutatásait is
megnehezítette. Emlékét őrzi egy japán rózsa, melyet tiszteletére
Lepautia-nak neveztek el, és amelyet később Hortenziára kereszteltek.
├»5Kirch, Marie Margaretha (született Winkelmann) 1670 és 1720├»0
között élt német csillagásznő volt. Panitz(sch)ban született, Lipcse
közelében. 1692-től lett második felesége Gottfried Kirchnek, a berlini
csillagásznak. A férfi bevezette fiatal feleségét a csillagászati kutatások
rejtelmeibe, így Marie nem csak hitvese, de tanítványa és segítő munkatársa
is lett férjének. 1702 volt a csillagásznő pályájának egyik csúcspontja,
ebben az évben ugyanis felfedezett egy üstököst. 1710-ben veszítette el
férjét, de özvegy korában is folytatta matematikai és csillagászati
megfigyeléseit.
Leibniz a porosz udvarnál is bemutatta a tudós nőt. 1709-ben írt egy
művet "A Nap, a Szaturnusz és a Vénusz együttállásáról" címmel, 1913-ban
pedig a Jupiter és Szaturnusz helyzetéről, mely leginkább csillagászati
számításokat tartalmazott, és nem az akkoriban divatos megfigyeléseket.
A német csillagásznő 1720-ban, Berlinben halt meg, kutatásait
félbehagyva. Számításait leányai rendszerezték és foglalták össze a Berlini
Tudományos Akadémia Almanachja számára.
ï5Maria Mitchell (1818-1889)ï0
A hölgy egyike volt annak a számos amerikai csillagásznőnek, akik
kutatásaikkal hírnevet szereztek a tudományos életben. Mariát kísérletező és
felfedező kedvű édesapja indította el karrierje felé, és pályája során
állandóan bizonyítania kellett, hogy nő létére is kiváló természettudós. Bár
hazájában a mai napig ismert, a lexikonok többsége nevét sem említi.
Maria a család 10 gyermeke közül harmadikként született, és már
kislányként apjának, Williamnek jobbkeze volt, aki óramérőszerkezeteket
állított össze bálnavadász hajók számára. Gyakrabban megesett régebben, hogy
aki időmérő eszközökkel foglalkozott, a csillagászat iránt is érdeklődött,
hiszen a két dolog összefügg. Maria apjával is ez történt, 1831-ben, a
gyűrűs napfogyatkozás idején kislányával együtt olyan időméréseket végzett,
amelyek segítségével meghatározta lakóhelyének, a Massachusetts-ben lévő
Nantucket városkának földrajzi hosszúságát.
Mariát már 18 évesen kinevezték a város Atheneumába könyvtárosnak, és 24
éven át töltötte be ezt a posztot. Közben rendszeresen csillagászati
megfigyeléseket végzett, 1847. október 1-én távcsövén keresztül felfedezett
egy új üstököst. Ez a felfedezés aztán meghozta számára az elismerést és
hírnevet, melynek eredményeként Dánia királya aranyéremmel tüntette ki.
1849-től az Egyesült Államok Hajózási Almanach Hivatala alkalmazta
Mariát, akinek az volt a feladata, hogy számításokat végezzen a Vénusz
bolygó változásairól.
Az 1860-as évektől Amerikában nagy figyelmet fordítottak a leányok
képzésére, 1861-ben kezdték el építeni a Vassar Kollégiumot, melyről a
korabeli újságok azt írták, hogy az egész földkerekségen nincs párja. Az
1865-ben nyílt leányintézetet hírneves tudósok vezették és felügyelték,
köztük volt Maria Mitchell is, aki egész életében küzdött azért, hogy
Amerikában mindenütt elismerjék a nők tanuláshoz való jogát.
1868-ban leköszönt korábbi állásáról, mint a csillagászat tanára és az
iskola csillagvizsgálójának igazgatója foglalta el új posztját. Mindez nagy
port kavart, és újra Maria került a tudományos élet érdeklődésének
központjába. Ő volt az első asszony, akit az Amerikai Tudományos Akadémia
tagjai közé választott; ezenkívül pedig tagja volt több fontos társaságnak
is, többek között az Amerikai Filozófiai Társaság és a Nők Haladásáért nevű
amerikai egyesület munkájában is részt vett. Ennek az utóbbi egyesületnek
1870-től elnöki tisztjét is betöltötte, és ő elnökölt a "Nők a
természettudományban" című konferencián. Életéről Amerikában számos cikket
és könyvet írtak, melyek közül kiemelkedik az alábbi kettő:
P. Mitchell Kendall: Maria Mitchell (Life, Letters and Journals (1896.)
és Wright: Sweeper in the Sky (1950)
├»5Marguerite de la Sablière (leánykori nevén Hessein) (1630-1693)├»0
A francia hölgy évszázadának ismert és elismert csillagásza volt, aki korát
messze megelőzve és minden előitélettel dacolva tudományos kutatásoknak
szentelte az életét. Már ifjú korában érdeklődött a természettudományok
iránt, és folyamatosan tanult. Házasságkötése (1654) és három gyermekének
születése sem akadályozta meg abban, hogy csillagászati megfigyeléseket
végezzen, s bár harminc éves koráig eredményeit nem tette közzé, mégis
európai hírnévre tett szert. Marguerite-et olyan neves személyiségek
látogatták meg, mint például Sobieski, a lengyel király vagy La Fontaine, a
híres író. Ez utóbbi azt mondta róla, hogy egy "férfi szépsége asszonyi
bájjal ötvöződött benne". Nem mindenki volt azonban a jóakarója. Boileau, a
XVII. század óriási hatású francia szatirikus költője a nők ellen írott
művében kigúnyolta őt. Sablière-ről szóló soraival azonban - akaratlanul
is - emléket állított az éjszakai égboltot asztrolábiummal fürkésző nőnek,
aki a Jupiterrel kapcsolatosan végzett megfigyeléseket . Boileau csak azt
hangoztatta, hogy az efféle foglalatosság tönkreteszi a látást és sápasztja
az arcot, vagyis a női szépség megrontóját látta az éjjeleken át való
csillagászati vizsgálódásokban.
XIV. Lajos francia király 2000 livres kegydíjjal jutalmazta Marguerite-et
idősebb korában, munkássága elismeréseként (mint korábban Boileau-t is!), a
hölgy azonban továbbra is dolgozott, élete végén gyógyíthatalan betegek
ápolásának szentelte magát, és közöttük is halt meg 1693-ban.
ï5Fleming, Williamina (Paton Stevens) (1857-1911)ï0
A XIX. század második felében Európában és Amerikában is óriási, látványos
fejlődést értek el a természettudományok. Egyrészt ennek köszönhetően
találunk például a csillagászok között feltűnően sok nőt - legalábbis a
korábbi századokhoz képest. Másrészt azért is nőtt a természettudományokkal
foglalkozó hölgyek száma, mert ez is egyik következménye volt a nők
emancipációs törekvéseinek. Mind többen és többen kerültek közülük közép- és
felsőfokú intézményekbe (az Egyesült Államokban már az 1860-as évektől), és
tízezres nagyságrendekkel nőtt világszerte a munkavállaló nők száma.
Williamina, a címben jelzett hölgy skót származású volt, aki Dundee-ben
született, egy kézműves lányaként. 20 évesen ment férjhez James Orr
Fleminghez, és 1 év múlva kivándoroltak Bostonba. Hamarosan felbomlott ez a
házasság, és Williaminának egyedül kellett eltartania magát és kisgyermekét.
Először - a hagyományos női szerepekhez igazodva - házvezetőnői munkát
vállalt Edward Pickeringnél, aki a Harvard College Observatory igazgatója
volt. (Pickering és munkatársai abban az időben csillagászati fénymérésekkel
foglalkoztak. Nevéhez fűződik a közvetlen becslésen alapuló módszer. Abban
az időben csillagvizsgálójában a Draper-féle asztrográffal dolgoztak, és
úttörő munkát végeztek a színképosztályozással kapcsolatosan. 6 év leforgása
alatt 225.300 csillagszínképet tartalmazó katalógust készítettek.)
Később azonban a hölgy a csillagvizsgálóba is "bemerészkedett", és
hamarosan az igazgató munkatársává vált. (Ő sem volt természetesen -
képzettségét tekintve - csillagász, csakúgy, mint az Observatory más
dolgozói sem.) Több, mint 200 különböző csillag színképét írta le,
leghíresebb munkájában 10.351 csillagot kategorizált. E 17 kategóriát
1890-ben tették közzé, a Draper Catalogue of Stellar Spectra című
kiadványban.
1898-ban a skót származású nőt kinevezték a Csillagászati Fényképészet
kurátorává, és egy olyan csoport munkáját felügyelte, melynek 12 nő volt a
tagja. (Ez a tény is mutatja a nők nagyarányú munkábaállását.)
Williamina korának vezető csillagásznőjévé vált, és 1906-ban
tiszteletbeli tagja lett a Királyi Csillagászati Társaságnak. Több -
igazgatója nevéhez fűződő - mű és kutatás valószínűleg az ő munkáját is
dícséri.
ï5Whitney, Mary Watson (1847-1921)ï0
A múlt század második felének Amerikája sosem látott lehetőségeket teremtett
a leányok tanulásához. Mary Watson, a matematikában tehetséges ifjú leány
1865-ben beiratkozott az akkor nyílott Vassar Kollégiumba, és a
számtanpéldák mellett Maria Mitchell csillagászati előadásai kezdték
vonzani. Bár a fiatal hölgy apja és fivére halála miatt kénytelen volt
tanítói állást vállalni, hogy megélhetését biztosítsa, álmairól nem mondott
le. Egyre növekvő csillagászati érdeklődése visszavezette Mitchellhez, és
tagja lett annak a csoportnak, melynek tagjai a Nap-pályát vizsgálták.
Meghívást kapott, hogy csatlakozzon Benjamin Peirce professzor kurzusához,
jóllehet, a Harvardra hivatalosan nem vettek fel női hallgatókat. Mary
tehetségének elismerése volt tehát az, hogy részt vehetett egy, az égi
mechanikáról tartott posztgraduális kurzuson.
Miután megszerezte a Vassar Kollégium Master fokozatát, és 3 évet
Zürichben is töltött (mely város kétségkívül a nőoktatás egyik fellegvára
volt abban az időben), Mitchell asszisztense lett 1881-ben. 7 évvel később,
szeretett tanítómestere és kolléganője halála után átvette annak helyét a
csillagvizsgáló igazgatói posztján, és a csillagászat tanára is ő lett a
Vassarban. Kutatási programja több területre is irányult, megfigyeléseket
végzett a kettős csillagokkal kapcsolatosan, de érdekelték az aszteroidák és
az üstökösök is.
1910 után betegsége miatt visszavonult. Élete végéig kitartott azon
elképzelése mellett, amely egész életében vezérelte, hogy a leányok számára
is biztosítani kell a tanulás lehetőségét. Ő is egyike volt azon amerikai
nőknek, akik kénytelenek voltak megküzdeni az előítéletekkel, és környezetük
véleménye ellenére természettudományokkal kezdtek foglalkozni. Halála előtt
azt mondta: "Remélem, ha majd a menyországba érek, nem azt találom, hogy a
nők ott is másodhegedűsök."
ï5Whiting, Sarah (Frances) (1847-1927)ï0
A XIX. század második felétől kezdve az Egyesült Államokban több
csillagvizsgálóban és kutatóközpontban tevékenykedtek nők is. Sarah -
korábban már bemutatott nőtársaihoz hasonlóan - szintén az USA-ban látta meg
a napvilágot, Wyomingban született, New Yerseyben.
Kislánykorában nem csak a klasszikus nyelvekre tanították, hanem jelentős
matematikai és fizikai tanulmányokat is folytatott.
Apja tanár volt, és Sarah gyakran segédkezett az iskolában végzett
fizikai kísérletek előkészítésénél. Később a lány az Ingham Egyetemre járt,
ahol szintén különféle (humán és természet-) tudományokat tanult, majd
tanított.
1876-ban az újonnan nyílt Wellesley College leányiskola fizika
professzorává nevezték ki a természettudományokban jeleskedő fiatal nőt.
1880-ban bevezette az intézményben az "alkalmazott fizikát", ami a
csillagászatot jelentette, és mely indokolttá tette egy obszervatórium
megépítését is. 1900-ban készült el a megfigyelőközpont, egy 12"-es
teleszkóppal és egy színképelemző laboratóriummal felszerelve. A
csillagvizsgálót folyamatosan bővítették. Sarah sokkal inkább kiemelkedett a
tanári pályán, mint kutatóként, szívügyének érezte a csillagászati
megfigyelési módszerek oktatását.
1916-ig dolgozott, akkor visszavonult, és átadta a Whitin Obszervatórium
igazgatásával járó gondokat utódjának.
ï5Cannon, Annie Jump (1863-1941)ï0
Szintén egy volt azon amerikai hölgyek közül, akik a csillagászati
kutatásoknak szentelték életüket. Delaware-ban született, ahol apja
szenátorként tevékenykedett. A Wellesley és a Radcliffe College-okban
tanult, több más kortársnőjéhez hasonlóan. Ő is a Harvard Obszervatóriumhoz
került 1896-ban, miként például Fleming asszony is. Szinte ugyanazt a
karriert futotta be, mint kolléganője. Ő is - Pickering mellett dolgozva - a
csillagok színképének osztályozásával és katalogizálásával foglalkozott;
alkalma nyílott tetemes mennyiségű csillagászati felvétel tanulmányozására.
1924-ben az ő kutatási eredményei is szerepeltek a Henry Draper Catalogue
című katalógusban, melyben 225300 csillag szerepelt.
Annie csaknem teljesen siket volt, hallókészüléket használt. Sokak
szerint e tény - bár életét kétségkívül megnehezítette - csillagászati
kutatásai során segítségére volt, hiszen így szinte emberfeletti
koncentrálásra volt képes, mikor dolgozott. 1911-ben ő lett a Csillagászati
Fényképészet kurátora. Élete során számos címet elnyert. Ő volt az első nő,
akinek az Oxfordi Egyetem díszdoktori címet adományozott, de tagjai közé
fogadta a Királyi Csillagászati Társaság és az Amerikai Filozófiai Társaság
is. 1931-ben a Nemzeti Tudományos Akadémia aranyéremmel ismerte el
munkásságát, 1932-ben pedig elnyert egy kutatói kitüntetést. Ez utóbbival
alapozta meg a róla elnevezett díjat, melyet csakis csillagászattal
foglalkozó nők kaphatnak meg.
ï3CARRYï0